2024. október 30. szerda

okt. 30
9:33
Nincs megállás: brutális erőben Európa növekedési bajnoka (Portfolio)
Elképesztő erőben van a spanyol gazdaság, a harmadik negyedéves GDP-adatok messze felülmúlták a várakozásokat. Európa negyedik legnagyobb gazdasága úgy tud jelentős tempóban bővülni, hogy közben a kontinens nagy része kifejezetten gyengén teljesít.
okt. 30
9:33
Még nem látni hogy alakul a forint ma: ami biztos, az a 400 forintos euró (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
okt. 30
9:33
Három másodpercen belül öt lövés - Felelősségre vonnak három embert a Fico elleni merénylet miatt (ATV)
A szlovák miniszterelnök ellen elkövetett merénylettel kapcsolatos jelentés új megállapításokat hozott, három embert vonnak felelősségre.
okt. 30
9:35
Erre számíthatnak ma a befektetők: nézzük, mibe éri meg beletenni most a pénzünk (Pénzcentrum)
Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 102,91 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 74 225,68 ponton zárt kedden.
okt. 30
9:36
Meglepetést okozott a McDonald’s, de mit tett a járvány? (Piac és Profit)
Felülmúlta a várakozásokat a gyorsétteremlánc harmadik negyedéves eredménye.
okt. 30
9:36
Jó reggelt, rémálom: recesszióba süllyedt Magyarország (AC News)
Mivel így két egymást követő negyedévben visszaesést produkált a gazdaság, ismét beköszöntött a technikai recesszió, az orosz–ukrán háború kitörése óta már másodjára.
okt. 30
9:36
Nyakig bajban van a forint: már 405 felett jár az euró (naphire.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
okt. 30
9:36
4 hónapra bővülhet az apasági szabadság (EgészségKalauz)
Duplájára, a jelenlegi két hónapról négyre emelkedhet az apasági szabadság igényléséhez rendelkezésre álló időtartam a foglalkoztatási törvénycsomag értelmében, amely kedden nyújtanak be az Országgyűlésnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
okt. 30
9:39
Szép nagy számokkal állt elő a legnagyobb svájci bank, örülhetnek a részvényesek (Portfolio)
A UBS csoport a harmadik negyedévben az elemzői várakozások közel duplájára rúgó nyereséget ért el a bevételek növelésének és a költségek csökkentésének köszönhetően, és bejelentette, hogy befejezte a tavaly felvásárolt Credit Suisse-tól zajló ügyfélátvétel első hullámát – írja a Reuters.
okt. 30
9:39
Egy MAGA-sapka miatt esett egymásnak két nő a Heathrow-n, mindkettőt leszállították a repülőről (444.hu)
Először csak veszekedtek, aztán a veszekedésből verekedés lett.
okt. 30
9:42
Kamala Harris és Donald Trump is elmondta, mire készül a riválisa (Infostart)
Az ország egységesítését és az emberek meghallgatását, valamint konszenzust és kompromisszumot ígért elnökké választása esetére Kamala Harris demokrata elnökjelölt a Washingtonban tartott kampánygyűlésén kedden.
okt. 30
9:42
Magyar Péter: Már 2500-an jelentkeztek a Tiszához képviselőnek és vezetőnek (SzMo)
A TISZA Párt nem bemondásos alapon választja ki a leendő országgyűlési képviselő-jelöltjeit és a kormányváltás idején szükséges több ezer hazaszerető, képzett vezetőt és szakértőt, hanem egyedülálló módon, nyílt pályázaton.
okt. 30
9:42
Tragédia: Lakástűzben halt meg egy férfi a fővárosban (Magyar Hírlap)
A baleset a XVIII. kerületében történt – közölte a katasztrófavédelem szerdán a honlapján.
okt. 30
9:42
Hat tanács lakásvásárlás előtt (Növekedés)
Pozitívabb lakásvásárlási tapasztalatokról számoltak be azok, akik először azt mérik fel, hogy mennyit költhetnek ingatlanra – derült ki a zenga.huingatlankereső oldal felméréséből. Kiderült az is, ugyan kevesebben, de vannak, akik előbb álmaik otthonát keresik meg, és azt követően nézik meg, van-e rá elég fedezetük.
okt. 30
9:42
Cukorbetegség: ezeknek a betegségeknek növeli a kockázatát (EgészségKalauz)
A cukorbetegség több krónikus betegség kockázatát növeli meg a kutatások szerint.
okt. 30
9:45
Az XRP elnyerte Elon Musk támogatását, nagy emelkedés várható az FX Guys és a Cardano számára (ProfitLine)
Elon Musk Ripple (XRP) támogatása a főáramú elfogadás potenciális jelét mutatja a folyamatban lévő jogi csaták ellenére is. Ez a támogatás növelheti a befektetői bizalmat és erősítheti az XRP növekedését. Eközben az FXGuys ($FXG) és a Cardano (ADA) 2024-ben ígéretes altcoinokként jelennek meg.
okt. 30
9:45
Friss bejelentés érkezett: így változik holnaptól a benzin ára (Portfolio)
Csütörtöktől csökkenést tapasztalhatunk az üzemanyagok nagykereskedelmi árában - írja a holtankoljak.hu
okt. 30
9:48
Változna a munka törvénykönyve, a munkavédelmi törvény és rengeteg más jogszabály (Adózóna)
Október 29-én éjszaka – az őszi adócsomagot tartalmazó T/9724 számú mellett – további 19 törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűléshez.
okt. 30
9:48
Jugoszláv harckocsikat és gyalogsági harcjárműveket kap Ukrajna (Magyar Hírlap)
Horvátország több tucat régebbi harckocsit és gyalogsági harcjárművet küld a frontra.
okt. 30
9:48
Ezt is érdemes mérlegelni, ha ingatlanba fektetne (MMonline)
A fővárosban 56 millió forint feletti összeg tekinthető általánosnak, míg a vidéki megyeszékhelyek tranzakciós adatainak átlaga szerint ennek a fele is elegendő lehet, ha Budapesten kívül fektetné pénzét ingatlanba a vevő. A vidéki befektetési arány egyelőre kevéssel, de elmarad a tavalyi éves átlagtól, a vizsgált megyék központjaiban zárult adásvé
okt. 30
9:48
Az EU 13 tagállama bírálta Orbán Viktor grúziai látogatását (Demokrata)
A magyar miniszterelnök látogatását elhamarkodottnak nevezték.
okt. 30
9:48
Nagyot fékezett a magyar gazdaság a Iii. negyedévben (Üzletem)
Az előző negyedévhez képest 0,7 százalékkal visszaesett, és a 2023. Iii. negyedévitől is ugyanilyen mértékben maradt el a Gdp 2024 harmadik negyedévében – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
okt. 30
9:48
Virágon és síron túl - így is megemlékezhetünk elhunyt szeretteinkről (Sassy)
Nem mindannyian tudunk elmenni Halottak napján szeretteink sírjához, ezért összegyűjtöttünk pár ötletet arra, hogyan tudunk mégis méltóképpen megemlékezni róluk.
okt. 30
9:48
Újra együtt a népszerű "anya-fia" páros, Németh Kristóf és Fodor Zsóka! (Digital Hungary)
Újra összeállt a magyar képernyők egyik leghíresebb "anya-fia" párosa, Németh Kristóf és Fodor Zsóka, akik ezúttal az Alfa Biztosító kampányában népszerűsítik együtt az online ügyintézést.
okt. 30
9:51
Nem félnek a trénerek a mesterséges intelligenciától (HR Portál)
Október 2-án rendezték a vezető hazai tréningcégek - a Tréning Kerekasztal - őszi konferenciáját, amelynek társrendezője a HR Portál volt és amelynek fókuszában a mesterséges intelligencia állt. Mire használható a mesterséges intelligencia és mire nem? Mit tehetnek a cégek, hogy munkatársaik lehetőségként és ne fenyegetésként tekintsenek az MI-re?
okt. 30
9:51
Ma még lehet jelentkezni a legnagyobb hazai IT-versenyre (autopro)
Már több mint ezernyolcszázan regisztráltak a legnagyobb hazai informatikai versenyre, az Országos IT Megmérettetésre.
okt. 30
9:51
Vajon lehet ezer kilométerről igazgatni egy márkát? A Kamay Ko maradt Budapesten, alapítója Rómába költözött (Glamour)
Kis márka, fenntartható divat, alacsony darabszámú kollekciók, kis szériás darabok. Ezek már önmagában sokszor pont elég nehezítő tényezők egy divatmárka életében. Egy vállalkozást elindítani – legyen szó bármilyen területről – önmagában is elég nagy kihívás. Mégis vannak, akik megugorva az átlagos kihívásokat újabbakat keresnek, mint például Szilá
okt. 30
9:54
Mivel magyarázkodik a Nemzetgazdasági Minisztérium a siralmas GDP-adat után? (Piac és Profit)
Nagy Márton gazdasági fordulatban bízik.
okt. 30
9:54
Másképp járnak a vonatok, buszok és HÉV-ek a hosszú hétvégén (Infostart)
A kegyeleti ünnep alkalmából változik a vonatok, a buszok és a HÉV-ek közlekedési rendje – közölte a MÁV Zrt.
okt. 30
9:54
Az amerikai elnökválasztási kampány célegyenesében nagyon durván köpködik egymást a jelöltek (HírTV)
Kamala Harris szerint Donald Trumpnak listája van az ellenségeiről, a szélsőségeseket pedig szabadon engedné – írta meg a Mandiner. A lap hozzáteszi: nem világos, komolyan gondolja-e a demokrata elnökjelölt, amiket mond.
okt. 30
9:54
A kávébab helyettesítheti a folyékony kávét? (Magyar Hírlap)
Három lehetséges következménye is van.
okt. 30
9:54
Szijjártó Péter: Nyugaton tudják, hogy rossz stratégiát választottak (Demokrata)
A nyugati vezetők rossz stratégiát választottak Ukrajnával kapcsolatban, és nincs bátorságuk ezt beismerni – mondta a külügyminiszter.
okt. 30
9:54
Veszélyben a kárpátaljai magyarok? A Kreml szerint legitim célpont a Kárpátaljára telepített Rheinmetall hadiüzem (Helló Magyar)
Legitim katonai célpont az orosz hadsereg számára a Rheinmetall német hadiipari cég Ukrajnába telepített üzeme - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
okt. 30
9:54
A mobiltelefonok tiltása után sok gyermek az okosórák felé fordul (BitcoinBázis)
Nem csak Magyarországon, de az Egyesült Államokban is kifejezetten komoly társadalmi párbeszéd övezi a gyermekek iskolai telefonhasználatát. Ahogy a Wired cikke rámutatott, a mostani iskoláskorú gyermekek szüleinek gyermekkorában ugyan nem volt okostelefon, de akkor a vezetékes telefonok és a sokkal összetartóbb közösségek segítségével voltak megol
okt. 30
9:54
Hatalmas kártérítés kifizetéséről döntött az IKEA (naphire.hu)
Az IKEA svéd bútorgyár hatmillió euró (2,42 milliárd forint) kártérítés kifizetéséről döntött azoknak a volt keletnémet politikai foglyoknak, akik kényszermunkában gyártották bútorait az 1980-as évek elején az egykori Német Demokratikus Köztársaságban (NDK) - jelentette be kedden az a mediátor, aki a volt keletnémet kommunista állampárt áldozatait
okt. 30
9:54
"Végre a saját főnököm vagyok!" – Erre viszont nem számítottam (Bien)
Mindig izgalmasnak és kecsegtetőnek tűnik, hogy a munkában is a magad ura légy, te legyél a saját főnököd és úgy oszd be az idődet, ahogy szeretnéd. Ha freelancer vagy, akkor ezt mind megteheted, sőt, ennél sokkal nagyobb szabadságod van. Lehet, hogy néha már túl nagynak érzed ezt a mozgásteret, és néhány napra visszaülnél egy rendes irodai munkába
okt. 30
9:57
Tovább dagad a számlagyár-botrány: vádiratot nyújt be az ügyészség a milliárdos Jellinek Dániel ellen (Pénzcentrum)
Vádiratot nyújt be az ügyészség a milliárdos Jellinek Dániel ellen a számlagyáros botrányban írja a 24.hu.
okt. 30
9:57
Lövöldözés Pozsonyban (ATV)
A lövések a Pozsonyhoz tartozó Oroszváron dördültek el a reggeli órákban.
okt. 30
9:57
Kilőttek a lakásárak Budapesten (Igényesférfi.hu)
Egy év alatt országosan és Budapesten is 9,3 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak.
okt. 30
9:57
KSH: 2024 harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal csökkent a 2023. harmadik negyedévihez képest (Márkamonitor)
Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszaki értékétől – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh).   Az előző n
okt. 30
9:57
Riasztó hírek érkeztek Noszály Sándor állapotáról (Nyugati Fény)
Hosszú út áll még előtte.
okt. 30
10:00
Lemondjanak a magyar gazdák a kukoricáról, vagy csak gondolják át a termesztését? (Agrofórum)
Visszanyerni látszik becsületét a kukorica Magyarországon, hiszen a 2023-as, negatív rekordot jelentő 746 ezer hektárnyi vetésterülettel szemben idén már 874 ezer hektáron kerültek földbe a magok. Milyennek értékeli az idei szezont a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (Gosz) elnöke nem sokkal a betakarítások vége előtt? Erről kérdeztük Petőházi T
okt. 30
10:00
Hankó Balázs: Mi a magyar nemzetet, a magyar embereket képviseljük (Demokrata)
A nemzeti konzultáció a Brüsszel ellen a magyar családokért folytatott harcot segíti – mondta a politikus.
okt. 30
10:00
Bochkor Gábor nagyon beteg, hiába várják a hallgatók reggelente (Sassy)
Már a Bochkor nélküli Bochkor sem megy.
okt. 30
10:00
Ez a legfontosabb őszi vitamin: nélküle legyengülhet az immunrendszered! (InStyle)
Ősszel könnyebben megfázunk és hamarabb elérnek bennünket a betegségek, ezért ekkor kiemelten fontos, hogy immunrendszerünket a megfelelő vitaminok kíséretében támogassuk a betegségektől mentes mindennapokért és az egészséges szervezetért!
okt. 30
10:00
Megvannak a 2025-ben fizetendő járulékok részletei (Magro)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) honlapján közzétette a 2025. január 1-től fizetendő járulékokat.
okt. 30
10:03
Nagyon egészséges, nagyon finom, mégis stagnál a fogyasztása (Agroinform)
Pedig idén sem lesz hiány belőle.
okt. 30
10:06
Ön milyen őszi személyiség? Ebből a 6 kérdésből kiderül! (Blikk)
Az évszakváltozást mindenki másképp éli meg. Van, aki egész évben erre vár, más a háta közepére se kívánja az egészet. Kérdés, Ön vajon milyen típusú őszi személyiség? Ebből a rövid, 6 kérdéses kvízből kiderül, melyik csapatba tartozik!
okt. 30
10:06
"Masszív nukleáris ellencsapást" gyakoroltak el az orosz erők (Infostart)
Az orosz hadsereg "sikeresen elgyakorolt" egy tömeges nukleáris ellencsapást – közölte az orosz védelmi tárca. A gyakorlat során a földről, a levegőből és a tengerről lőttek ki rakétákat ama doktrína jegyében, hogy bármely támadásra "elsöprő" erővel kell válaszolni.
okt. 30
10:06
Mégis újraszámolják a szavazatok egy részét Georgiában (Növekedés)
A szavazóhelységek egy részében a szavazatok újraszámolását rendelte el a georgiai választási bizottság. A múlt szombati választásokat a hivatalos közlés szerint a Grúz Álom Párt nyerte 54 százalékkal, de a georgiai elnök és az ellenzék nem fogadta el az eredményt - csalásokra, visszaélésekre hivatkozva.

Keresés