Tekintettel arra, hogy a következő bikafutam várhatóan 2025-ben tetőzik, nem meglepő, hogy az okos befektetők belevetik magukat a legjobb kriptovaluták után való kutatásba, amelyek potenciálisan életre szóló hozamokat biztosíthatnak. Az alábbi listán hat olyan token szerepel, köztük az innovatív Rexas Finance (RXS), amelyek 2025 decemberére várható
Óriási nemzetközi botrány – Civil nőket fotóztak engedély nélkül. Most megtudhatod mit lehet tenni a lesifotó (k) ellen. Jobb ha tudod, a lesifotó sokba kerülhet annak, aki készíti, ugyanis sérelemdíj is járhat az illetéktelen felvételekért. Az elmúlt időszakban rengeteget lehetett hallani róla, hogy engedély nélkül fotóztak, videóztak járókelőket,
Napközben még úgy tűnt, hogy folytatódik majd a kamatcsökkentési várakozások enyhülése és a kötvényhozamok emelkedése, de a tegnapi amerikai munkapiaci adatok – a betöltetlen álláshelyek és az önkéntes álláselhagyók száma egyaránt - 2020-2021 óta nem látott szintekre esett.
Tuvic Szandi és Bárány Aurél egyre közelebb kerül egymáshoz a Kőgazdag fiatalokban. A 20 éves fiatal PSG Oglit is cukkolni akarja azzal, hogy az egyik legjobb barátjára vetette ki a hálóját, de úgy tűnik, Szandi vevő a közeledésére. Majdnem egy csók is elcsattant köztük.
Az eurózóna gazdasága a várakozásokat jelentősen meghaladva tudott növekedni a harmadik negyedévben, a kontinesen érdemi növekedést mértek két év stagnálás után. Egyértelműen úgy tűnik, hogy az európai gazdaság elkezdett éledezni.
Semmi sem bizonyítja jobban, hogy a BMW Csoport mennyire más úton jár, mint a többi európai gyártó, és mennyivel jobban képes lereagálni az autóiparra most rázúduló kihívásokat, mint az első kínai Mini bemutatkozása. Hatalmas hír volt korábban, hogy a Great Wall Motor előállt egy Mini Cooper másolattal, Ora Funky Cat néven. Ugyanolyan gömbölyű fény
A harmadik negyedéves 0,7 százalékos visszaesés különösen amiatt borzalmas, hogy az egy évvel korábbi bázis sem volt acélos, lévén, hogy akkor is mínuszt hozott össze a magyar gazdaság.
Ulf Kristersson élesen bírálta a magyar miniszterelnököt, amiért rögtön a grúz választások után az országba utazott, hogy gratuláljon az oroszbarátnak vélt új kormány megkérdőjelezhető győzelméhez.
Jelentős a digitális készségfejlesztés iránti igény az ágazat szolgáltatói, elsősorban a kkv-k körében ‒ derült ki a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia megújítása kapcsán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által tavasszal végzett…
Az orosz hadsereg egy rakétával és 62 drónnal támadta Ukrajnát szerdára virradóra, a légvédelem 33 drónt lelőtt, Kijevben kilencen megsebesültek, mert lakóépületre zuhantak egy drón roncsai – jelentette szerda reggel az ukrán légierő, valamint a fővárosi katonai közigazgatás.
A macskabarátok számos emberi tulajdonságot vélnek felfedezni kedvencük jellemében, többek között a féltékenységet is a jellegzetes "macskás" viselkedéshez sorolják. Egy kutatás megvizsgálta, van-e bármilyen alapja a feltételezésnek.
Lezárult a HUNOR Magyar Űrhajós Program tudományos portfóliójának hazai értékelése és elbírálása, így a program szakértői elindították a kutatások NASA általi jóváhagyási folyamatát – közölték a program Facebook-oldalán.
Az Egyesült Királyság arra figyelmeztet, hogy a fekete-tengeri célpontok elleni orosz csapások késleltetik a palesztinoknak szánt és a világ déli részén elhelyezkedő országokba irányuló gabonaszállítást.
A mezőgazdaság újjászületése a generációk küzdelmeiben, globális agrárrobotikai forradalom, átjárás a hadiipari és mezőgazdasági innovációk közt – többek közt ezen témakörökkel is találkozhatnak az érdeklődők a 2024. november 21-i Agtech Summit-on.
Az Advanced Micro Devices (AMD) kedden tette közzé legfrissebb pénzügyi eredményeit és előrejelzéseit. Bár a vállalat emelte a mesterséges intelligencia (AI) chipek értékesítésére vonatkozó várakozásait, a befektetők nem voltak elégedettek a negyedik negyedévre vonatkozó bevételi prognózissal, így jelentős mínuszban nyithatnak a vállalat részvényei
Valószínűleg te is ábrándoztál már arról, hogy milyen lehet egy királyi palotában élni, ami hatalmas, gyönyörű, és a személyzet lesi minden kérésedet. Azt azonban lefogadjuk, hogy te sem egy kísértetjárta kastélyról álmodoztál - pedig az angol királyi család ingatlanjai állítólag tele vannak szellemekkel.
Most induló új podcast ajánló sorozatunkban minden héten izgalmas beszélgetéseket hozok majd nektek, egy Z generációs szemszögéből nézve. Magam is kutyás vagyok, így az első ajánló, amit hoztam, egy igazi kincs mindenki számára, aki kutyát szeretne befogadni.
Bhután kormánya 66 millió dollár értékű Bitcoin átutalást hajtott végre a Binance kriptotőzsdére, ami kérdéseket vet fel az ország stratégiájával kapcsolatban, amely jelenleg a világ egyik legnagyobb nemzeti Bitcoin-birtokosa. Bhután 66 millió dollár értékű Bitcoint utalt a Binance-ra A Bhutáni Királyság kormánya nemrégiben 929 Bitcoint (BTC) utalt
A szezonális depresszió nem újkeletű jelenség, hiszen sokak életében felbukkan. Olvasd el tippjeinket arról, hogyan kezelheted, hogy a szürke hétköznapokat ősszel is színesebbé és élményekkel telivé varázsold!
A nehézségek ellenére továbbra is feszes a munkaerőpiac - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában.
A kínai BYD autógyártó vállalat első európai üzemének helyszínéül Szeged környékét választotta, az építkezés állásáról pedig most egy friss drónfelvétel is nyilvánosságra került - tudósított a Telex.
Az elmúlt években jelentősen elmaradt az ideálistól a lakásépítések száma Magyarországon, legalább 15 százalékos növekedést kellene elérni a nemzetgazdasági miniszter által kitűzött cél, az évenkénti 25 ezres sáv eléréséhez – mondta az InfoRádióban a GKI vezérigazgatója. Molnár László kiemelte: ma Magyarországon 480 ezer üres lakás van, így ezeknek
A készítők bejelentették, hogy újra összeáll a csapat a Horrorra akadva következő részének gyártásához. Az utolsó rész, a Horrorra akadva 5 óta már jó pár év eltelt, ugyanis annak 2013-ban, több mint 10 éve volt a premierje. Megszólaltak a készítők is az új résszel kapcsolatban, és az is kiderül, mikor kezdődik el a forgatás.