A Klebelsberg Központ egy olyan ajánlást küldött ki a tankerületi fenntartású gimnáziumoknak, melyen listázzák, milyen ponthatárok alatt nem lenne szabad felvenni diákokat. Ezzel a gimnáziumi tanulás presztízsét kívánnák növelni, valamint csökkentenék a bukások számát. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ezt elitista szemléletnek tartja.
Nemcsak az Elek és Kétegyháza közötti út újulhat meg a közeljövőben. Szelezsán György eleki polgármester a Gyula Tv érdeklődésére elmondta, több belterületi szakasz korszerűsítésére készülnek a határmenti, több nemzetiségű kisvárosban. Szelezsán György a távolabbi tervekről is beszélt, melyek részben kapcsolódnak a gyulai elképzelésekhez. Ha ezek a
A kis- és középvállalkozások beruházási pályázatokra várnak, különösen a termelő-gyártó vállalkozások. Ebben új reményt jelent az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, ugyanis a Demján Sándor Programon keresztül a gazdaságpolitikai cél a kkv-k méretének megduplázása.
Az ismert közszereplő négy hónapot töltött börtönben, mert nem tett eleget a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus kötelező idézésének. A bíróság 2022 októberében állapította meg bűnösségét két rendbeli törvénysértésben.
A Bírósági Dolgozók Szakszervezete szerint minimum 35 százalékkal kellene emelni a bírósági alkalmazottak alapilletményét. Osvald Csilla, a szakszervezet elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott: katasztrófához vezetne, ha a 2025-ös költségvetés sem tartalmazna megfelelő mértékű bírói alapilletmény-emelést.
A viking kor gyermekeiről kevés információval rendelkezünk, ezért is értékes az a tárgyi lelet, amelyre a közelmúltban bukkantak rá Izlandon. De mit ábrázolhat?
A páncélozott járművek gyártására és javítására szakosodott ukrajnai üzem beindítását korábban Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója jelentette be. Közölte, hogy a német vállalat lőporgyár, lőszer- és légvédelmi rendszereket gyártó üzemek építését is tervezi.
Kedden Moszkvába érkezett az észak-koreai külügyminiszter, miközben Washington figyelmeztetett: ha Phenjan katonáit is bevetik az Ukrajna elleni háborúban, akkor az ukránok szabad kezet kapnak az amerikai fegyverek használatára.
Az észak-írországi Galgormban megrendezett 18. World Luxury Hotel Awards gáláján öt magyar szálloda is díjat nyert, a Mystery Hotel Budapest pedig világszinten is a legjobbak közé került.
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta, a választások feddhetetlensége és a jogállamiság fenntartása a demokrácia sarokkövei.
Az alvás a pihenés és a feltöltődés ideje, de a szervezeted még ilyenkor is szüntelenül dolgozik. Gondoltad volna, hogy valójában kalóriákat égetsz el, miközben az igazak álmát alszod?
A Rák megkapja a szükséges támogatást, a Nyilas hagyatkozzon a belső megérzésére! Karrier horoszkóp: 2024.10.30. Kos A következő három hétben nem lesz különösebben erős a kapcsolatod azokkal, akikkel együtt dolgozol. Úgy tűnik, a bájod nem működik olyan jól, mint általában. Mások sokkal komolyabbak, mint azt te szeretnéd- Tegyél meg mindent azért,
Mindannyian vágyunk puha, fényes és erős hajra, de a modern hajformázási szokások – mint a hajfestés, szőkítés vagy vasalás – könnyen kárt tehetnek benne. A hajunkban található keratin, ami a hajszálaink elsődleges építőanyaga, különösen érzékeny ezekre a beavatkozásokra. De vajon mi is pontosan a keratin, és hogyan segíthet helyreállítani a hajad
A mammográfiás szűrés életet menthet, de a vizsgálatokra évről évre kevesebben jelentkeznek. Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában az Szte Radiológiai Klinikája meghosszabbított rendeléseken várja azokat a nőket, akik szeretnék elvégeztetni a szűrővizsgálatot. Ez 45 és 65 éves kor között kifejezetten ajánlott.
Gulácsi Péter a szombati, Freiburg elleni hazai bajnokin (3-1) sérült meg: a szünet után még kifutott a gyepre, de jelezte, valami probléma van a lábával és nem tudja folytatni.
Ez már a nyolcadik Magyar100 lista, amiben a száz legértékesebb, száz százalékban magyar tulajdonú céget mutatjuk be. Az elit, egy üstökös és akiről nem biztos, hogy tudtad, hogy magyar.
Az enyhe ősz virágok tucatjait tartogatja még nekünk, és egy igazán jó fajtaválasztással csodálatos őszi kertben gyönyörködhetünk. Bőven van még választék az évelők között is – legyen szó sziklakertünkről, beporzóbarát ágyásról vagy izgalmas növénytársításokról.
A Fővárosi Önkormányzat döntése értelmében újabb útszakaszokon csökken a megengedett legnagyobb sebesség – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A korábbiaknál kisebb problémát jelent a fennálló hitelek törlesztése, és a hitelfelvétellel szembeni ellenérzések is enyhültek a Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfelei körében elvégzett kutatása szerint. Az adatok arra is rámutatnak, hogy a stabilabbnak érződő anyagi helyzetükben többen hajlandók olyan célokra is költeni, mint például az egészségm
Október 30-án, szerdán lehetőségünk van arra, hogy elmélyüljünk önmagunkban, és felismerjük azokat a belső mozgatórugókat, amik irányítanak minket. Éljünk az adódó nyugalommal, és törekedjünk a belső béke megtalálására.
Az óraiparban – csak úgy, mint minden egyéb tudományág történetében – sok volt a véletlen. Wilhelm Röntgen a Röntgen sugarakat, Alexander Fleming a penicilint fedezte fel véletlen folytán. Véletlen, vagy…
A tűzhányók felszíne alatti magmamozgásokat teszi láthatóvá egy új technika segítségével a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és a Tokiói Egyetem. A müográfiának köszönhetően közelebb kerülhetünk az olyan vulkánok működésének megértéséhez,