Penélope Cruz az első, és jelenleg egyetlen spanyol színésznő, aki Oscar-díjat nyert, valamint csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán, és ez még nem minden. A mediterrán szépség idén ünnepelte ötvenedik születésnapját, a mérföldkőre azonban élete második felének izgalmas kezdeteként tekint.
Suhajda Szilárd eltűnését és a megtalálására indított mentőakciót tavaly azok is aggódva és reménykedve követték nyomon, akik korábban semmilyen hegymászással kapcsolatos tudással vagy tapasztalattal nem rendelkeztek. A hegymászó tragédiáját követő médiavisszhang és a többségében együtt érző, néhány esetben azonban fájdalmasan érzéketlen véleményny
A háttérben látni lehet a szerveződést, amely nemcsak kézben tartja Magyar Pétert, de egy nap talán le is cseréli egy kevésbé kóros személyiségű kirakatfigurára.
Az idei első három negyedévi 3,1 milliós németországi személygépkocsi-gyártás 1 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A válság előtti, 2019-es termeléshez képest az első kilenc havi gyártás 13 százalékkal csökkent. Szeptemberben a német személygépkocsi-gyártás 393,6 ezres volument ért el, ami 9 százalékkal volt több a tavaly szeptemberinél.
Annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon erős versennyel szembesült Lengyelország, a 2023/2024-es szezonban rekordméretű gabonaexportot ért el. A teljes export elérte a 10,6 millió tonnát, ami 17 százalékos növekedés az előző szezonhoz képest.
Az EigenLayer bejelentette, hogy vizsgálatot indított egy gyanús pénztárca ellen, amely 5,5 millió dollár értékű EIGEN-t küldött el. Az eladás mindössze néhány nappal az EIGEN feloldása után történt, amikor a tárca megkapta az első 1.673.644,66 tokenből álló allokációját. A hivatalos üzenet mellett egy hamis EigenLayer biztonsági résen alapuló átve
A Tisza Párt elnöke szerint a közmédia egy 140 milliárd forint adófizetői pénzből kitartott propagandagyár. 16 pontos követelésüket szeretné élő adásban felolvasni.
Egyszerűsödött az adminisztráció azzal, hogy idén szeptembertől az EESZT-vel összeköttetésben az orvosi igazolás automatikusan megjelenik az iskolai, és fokozatosan az óvodai Kréta-rendszerben is. A mostani időszakban a gyerekek jellemzően száraz és hurutos köhögés, láz miatt, hányásos-hasmenéses tünetekkel fordulnak leggyakrabban orvoshoz.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult, foltokban ködös időben lesz részünk, de helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső előfordulhat.
Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt, amelyeket a palesztinbarát csoportok a hatósági tiltás ellenére meg akarnak tartani - írja az MTI.
Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt, amelyeket a palesztinbarát csoportok a hatósági tiltás ellenére meg akarnak tartani.
A vállalkozói burnout, vagyis a kiégés, gyakran kíséri a cégvezetők mindennapjait. Sok tulajdonos vállalkozó napi 12-14 órát dolgozik, és homályos elképzelései vannak arról, merre tart a cége, hol szeretne tartani néhány év múlva, és hogyan lehetne cégvezetőként elérni azt a nyugodtabb, kiszámíthatóbb életet, amiről sokan álmodnak. Pedig ez nem is
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel - közölte a vállalat szombaton az MTI-vel.
Elképzelhető, hogy nem lehet egyszerre küzdeni a klímaváltozás ellen, és egyben erősíteni a középosztályt a fejlett gazdaságokban, valamint csökkenteni a szegénységet világszerte. A jelenlegi politikai irányvonalak mellett úgy tűnik, hogy két cél bármilyen kombinációja a harmadik cél rovására megy.
Az utóbbi években – nagyrészt a világjárványnak köszönhetően – sokkal kevesebb időt szánunk szocializációs tevékenységekre, ennek egyik következménye, hogy kevesebb emberrel beszélgetünk. Különösen nehéz helyzetben vannak azok, akik teljes home office-ra kényszerültek, és sokan a lezárások megszűntével sem tértek vissza az irodai munkavégzéshez.
Ősszel a természet festői színeket ölt magára – biztosan neked is van köztük kedvenced. De vajon ebből következtetni lehet a személyiségedre? Töltsd ki a tesztet és kiderül!
Melyik kulcsot választod? ez mindent elárul arról, ki is vagy valójában. Noha ez a teszt nem tudományos alapokon nyugszik, meg fogsz döbbenni mennyire pontos. Hogyan működik? Az álmainkból kapott üzenetek és az őseinktől örökölt ősszimbólumok vagy archetípusok arról tájékoztatnak, hogy mi az, ami mindannyiunk számára egyedi, hiteles és szent. Amiko
Egy hete a szélsőjobboldali Kuruc.info nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen Orbán Viktor öccse a Miniszterelnöki Kabinetirodában sérelmezte állítólagos kormányzati megfenyegetését. A Telex egy héttel későbbi megvilágította a felvétel lehetséges hátterét.
A sportgyaloglás egy egészséges, könnyen űzhető elfoglaltságként szolgált a viktoriánusoknak, ahol levezethették a mindennapi stresszt, pláne, ha közben kokalevelet csócsálgathattak.
A Base blokkláncon, a Coinbase-nél inkubált Layer 2-es Ethereum hálózaton, a teljes lekötött érték (azaz a felhasználói betétek értéke) túllépte a 2 milliárd dollárt. Az Aerodrome decentralizált tőzsde a Base TVL-jének (total value locked – teljes lekötött érték) majdnem felét adja. Most már több mint 1 milliárd dollárnyi betét van lekötve, ami hat
Bár a nyár és a tengerparti vakációk többsége már véget ért, mindez nem azt jelenti, hogy ne varázsolhatnánk elő konyhánkban kedvenc mediterrán ízeinket – például a görögök világhírű fogását, a gyrost.Hozzávalók (a gyroshoz)2 nagy csirkemell;4 darab pita;egy csipet szárított oregánó;10 g só;5 g fekete bors;1 evőkanál extra szűz olívaolaj;30 g aprór
A gomba idehaza is kedvelt élelmiszer, de sokan mégis maximum annyira kerülnek vele közeli kapcsolatba, hogy időnként beszereznek egy doboz csiperkét, vagy esetleg a piacon válogatnak néhány szemet más közismert gombák közül, amelyekből aztán leves, gombapörkölt vagy rántott gomba lesz. A gombák világa azonban ennél jóval változatosabb és csodálato
Egy új tanulmány szerint 44 és 60 év körül változik meg ugrásszerűen az ember teste. Először az immunrendszerünk gyengül meg, aztán 60 év körül jöhet az agyi idegsejtek károsodása.