2024. október 5. szombat

okt. 5
7:48
Lezárják Ferencváros egy részét (Demokrata)
A korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.
okt. 5
7:48
Hogy tud egy fiatal lakáshoz jutni hitelből? (Tudás.hu)
A fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges, 10 százalékos önerőt személyi kölcsön, másik tehermentes ingatlanra felvett szabad felhasználású hitel vagy takarékpénztár segítségével is kiegészíthetik – közölte a Duna House az MTI-vel. Emlékeztettek az idei évtől élő szabályra, amelynek értelmében a fiataloknak lehetőségük van az eddigi 20 százal
okt. 5
7:48
Padlót fogtak a német társadalommérnökök (Magyar Nemzet)
Az emberek itt és most élnek, nem pedig 2045-ben. Ezért váltották és váltják le nyomorúságuk felelőseit.
okt. 5
7:48
199 éve született a Budapesti Állat- és Növénykert megalapítója (Agrotrend)
199 éve született Xantus János természettudós, utazó-felfedező, a Budapesti Állat- és Növénykert megalapítója. Csokonyavisontán született. A későbbi természettudós, néprajzkutató eredetileg jogot tanult, 1847-ben lett ügyvéd. 1848-ban nemzetőrként részt vett a pákozdi csatában, majd a szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. Innen szököt
okt. 5
7:48
Ebben az öt európai városban különösen szép a tél (Roadster)
Ideje előre tervezni!
okt. 5
7:48
Új kétszáz forintos készült az aradi vértanúk emlékezetére (kultura.hu)
Új kétszáz forintos forgalmiérme-emlékváltozatot és nagy méretű emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) Batthyány Lajos és a 13 aradi vértanú tiszteletére október 6-án.
okt. 5
7:50
Tényleg egy húszéves Vogue-modell miatt alakult meg a The Jimi Hendrix Experience? (Magyar Nemzet)
1966. október 5-én játszott először együtt a zenekar, amely rockforradalmat indított.
okt. 5
7:51
Gáspár Laci nagypapa lesz! (Habostorta)
Gáspár Laci mára már felnőtt nővé érő lányát nem sűrűn látni ismert édesapja mellett. Ám a már huszonéves nő ma egy nagy hírt osztott meg a közösségi
okt. 5
7:51
Egy nem fiatal, de még elég izmos Steyr traktor a hét hirdetése (Agroinform)
Nagyon jó állapotú STEYR traktort kínálnak eladásra az ország északnyugati csücskében.
okt. 5
7:51
Szexi feneket villantott Hegyes Berci párja (Ripost)
Nagy a bizalom Hegyes Berci és partnere között.
okt. 5
7:54
Nagyot ugrott a saját autóval rendelkező fiatalok aránya (Márkamonitor)
Egyre több fiatal autózik vagy van saját autója a legújabb K&H ifjúsági index szerint. Az idei második negyedévben a 19-29 éves fiatalok 38 százaléka mondta azt, hogy van saját személygépkocsija, ami kiemelkedő arányt jelent. Az elmúlt bő egy évtizedben nőtt azoknak a fiataloknak az aránya is, akiknek nincs saját autójuk, de másét használják.   A
okt. 5
7:54
Kegyetlen erővel csap le a zivatar, ezekben az országrészekben nyakunkban a zuhé (Promotions)
Ki se kellene lépni a lakásból, ez nem is hasonlít a magyarországi éghajlatra
okt. 5
7:54
Várost váltanál? Ebben az európai országban találod most a legolcsóbb ingatlanokat (Hamu és Gyémánt)
Az IMF, a Numbeo és a TradingEconomics adatai alapján a BestBrokers a napokban elkészített egy átfogó elemzést, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy mennyiért lehet lakást vásárolni a világ országaiban. Minden esetben egy 100 négyzetméteres ingatlan árát vették figyelembe, majd a számokat összevetették a helyi átlagos jövedelemmel. A rangl
okt. 5
7:54
Az Unió bírósága korlátozza a Metát (Mínuszos)
A Meta amerikai internetes óriásvállalatnak korlátoznia kell a Facebookról gyűjtött személyes adatok célzott reklámozásra való felhasználását — döntött az uniós bíróság. Az ügy hátterében Maximilian Schrems osztrák adatvédelmi aktivista panasza áll, amely szerint a személyes adatainak a Meta általi feldolgozása sérti az EU általános adatvédelmi ren
okt. 5
7:54
Az ENSZ elítélte a Ciszjordánia elleni izraeli légicsapást (Demokrata)
A légicsapásban 18 ember vesztette életét.
okt. 5
7:54
A lengyelek képeznék az ukránokat, de egyelőre kevesen jelentkeztek az önkéntes légióba (Tudás.hu)
Megkezdődött a Lengyelország területén élő ukrán állampolgárok toborzása az önkéntes ukrán légióba – közölte varsói sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter. A lengyel hadsereg szeptember 1-től készen állt az ukránok kiképzésének elindítására, de akkor még nem jelentkezett elegendő számú önként
okt. 5
7:54
Egyelőre marad a rossz idő, ez pedig kedvez a betegségek terjedésének is (Magyar Nemzet)
Őszies időjárással indul a hétvége.
okt. 5
7:54
Az illetéktelen kriptovaluta-bányászat megértése és megelőzése (BitcoinBázis)
A kriptobányászat eltérítése (cryptojacking) mások számítógépének illetéktelen használatát jelenti kriptovaluta bányászatára. Ez az útmutató ismerteti ennek működési mechanizmusát és védelmi stratégiákat kínál ellene. A kriptobányászat eltérítése egyre nagyobb figyelmet kap. Csendes, ámde halálos fenyegetés a digitális térben. Ez a jelenség akkor f
okt. 5
7:54
Bukele megosztotta kripto tapasztalatait az argentin alelnökkel (business2community)
Hivatalos argentin látogatása során El Salvador elnöke, Nayib Bukele találkozott Victoria Villarruellel, az ország alelnökével, hogy megvitassák a
okt. 5
7:54
Nulladik stádiumú mellrák: így fedezhető fel időben az emlődaganat (EgészségKalauz)
Minél korábbi stádiumban fedezik fel a daganatot, annál jobbak a gyógyulás és a túlélés esélyei!
okt. 5
7:57
Árvíz után: így néz ki most Pártai Lucia háza és a híressé vált Ebihal büfé – "Nem haragszunk a Dunára" (Blikk)
Hiába vonult le a dunai áradat, akiket veszélyeztetett az árvíz, azok még most sem dőlhetnek hátra. A víz szemetet, fertőző iszapot, sártengert hagyott maga után, van ahol két méteres magasságban a fák, bokrok levelei is szürkék tőle. Bár a szakértők szerint csak tízévente fordulhat elő ekkora vízállás, azokat, akiknek most fertőtlenítésre, takarít
okt. 5
7:57
Életveszély miatt lezárták a Duna-part egy szakaszát Budapestnél (Infostart)
Lezárták a Duna-part egy szakászát Csillaghegynél a kidőlő fák miatt.
okt. 5
7:57
Hatalmas lezárások lesznek Ferencvárosban egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt (444.hu)
Egy 600 méteres sugarú kört zárnak le 10 és 17 óra között.
okt. 5
8:00
A rossz alvás súlyos belső szervi betegségekhez vezethet (Magyar Hírlap)
A természet úgy tervezte, hogy a sötétség beálltával az ember lefekszik, és a napfelkeltével kel fel.
okt. 5
8:00
Zelenszkij jelentősen megemelte az államapparátus fizetését (Magyar Nemzet)
Az év eleje óta Ukrajnában a köztisztviselők bére több mint 44 százalékkal nőtt.
okt. 5
8:00
Vadgesztenyét ne együnk, de használjuk sok minden másra! (egy.hu)
Elérkezett az igazi ősz, és vele együtt a gesztenyeszezon is, ezért nem árt idejében tisztába tenni, hogy mi is a különbség vad- és szelídgesztenye között. Sok mindenben hasonlítanak, könnyű összekeverni őket, de míg az egyik fogyasztásra alkalmas, a másik nem. Jó viszont megannyi másra – lássuk, mire is pontosan!
okt. 5
8:00
Szijjártó Péter váratlan bejelentést tett Magyarország jövőjéről (Nyugati Fény)
Elindították a mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot is.
okt. 5
8:00
Napnyugta után érdemes lesz felnézni az égre, a holdsarlót és a Vénuszt egyszerre lehet majd látni (Telex)
Már ha nem lesz felhős az ég.
okt. 5
8:00
Lisztmentes máktorta (Street Kitchen)
A legpuhább, legszaftosabb máktorta, amit csak el tudtok képzelni. Bármilyen másféle lekvárral isteni finom, sőt akár torták alapjának is tökéletes, nem csak önmagában.
okt. 5
8:06
Valaki szivárványszínűre mázolja a Szabadság-szobrot Bíró Péter új regényében (Könyves Magazin)
A Hosszú árnyék fejezeteiben az apró Budapest környéki zsákfalu, Szentistvánd jól bejáratott mindennapjait rejtélyes haláleset bolygatja meg. Bíró Péter egyszerre tragikus és derűs regénye végső soron azzal vet számot: mi is egy ember élete.
okt. 5
8:06
Rómában biztonsági készültség lépett életbe (Demokrata)
Ma van a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója.
okt. 5
8:06
Háború: Bomba robbantotta fel a zaporizzsjai atomerőmű biztonsági vezetőjét (Növekedés)
.
okt. 5
8:06
Nem jött be a bunkerfoci, Máté Csaba magyarázkodik, zuhan a kiesőzóna felé a Debrecen (Magyar Nemzet)
Az NB I 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia 1-0-ra legyőzte a Dvsc-t.
okt. 5
8:06
A Dortmund ellen debütált, a Dortmund ellen jubilálhat: Schäfer András belép az ötvenesek táborába! (Sportal)
Schäfer András nagy napra ébredt: a Borussia Dortmund elleni délutáni mérkőzésen léphet pályára ötvenedszerre a Bundesligában! A 30-szoros válogatott középpályás díszes társaságba kerül, a transfermarkt.com adattára szerint ő lesz a 14. magyar futballista, aki eléri ezt a mérföldkövet a német élvonalban. Csupán a miheztartás végett: a képzeletbeli
okt. 5
8:06
Kéri László műsort indít Magyar Péter öccsénél (Media1)
Kéri kérdi címmel lesz műsora Kéri Lászlónak az új, a Tisza Párthoz és a Jobbikhoz közeli Kontrollon.
okt. 5
8:06
Váratlan hír fogja felforgatni ennek a csillagjegynek az életét (Táplálékallergia)
Váratlan hír fogja felforgatni ennek a csillagjegynek az életét. Ez a hír mindent meg fog változtatni. nézzük kiről szól ez a horoszkóp. Hamarosan meglepő, remek, szép hír fog érkezni ennek a csillagjegynek az életébe, olyan, ami felforgat mindent. Ez nagyon váratlanul fogja érni ezt az állatövi jegyet, ugyanis nagyon nehéz időszakod van. A sok baj
okt. 5
8:12
A Dortmund ellen debütált, a Dortmund ellen jubilálhat: Schäfer András belép az ötvenesek táborába! (Sportal)
Schäfer András nagy napra ébredt: a Borussia Dortmund elleni délutáni mérkőzésen léphet pályára ötvenedszerre a Bundesligában! A 30-szoros válogatott középpályás díszes társaságba kerül, a transfermarkt.com adattára szerint ő lesz a 14. magyar futballista, aki eléri ezt a mérföldkövet a német élvonalban. Csupán a miheztartás végett: a képzeletbeli
okt. 5
8:15
A szerelem lett Whitney Houston végzete (Blikk)
Whitney Houston karrierje és élete egyszerre volt az elképesztő siker és a szédítő zuhanás ékes példája. A 80-as és 90-es évek popzenéjének koronázatlan királynője, akit csak "A hang" néven emlegettek, olyan magasra emelkedett, amit kevés előadó mondhat el magáról, de a szerelem a vesztébe sodorta.
okt. 5
8:15
Győrfi Pál: a várakozás alatt maradt az új ügyeleti rendszer terhelése az első három napban (Infostart)
18 telephelyen 259 beteget láttak el az orvosok az elmúlt három napban a fővárosban az új háziorvosi ügyeleti rendszerben - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Kérdés, mit hoz az első hétvége és azután a rendszer ismertebbé válása.
okt. 5
8:15
Egy repülőjegy áráért most Portugáliát is megnézheted Amerika felé (ProfitLine)
Izgalmas lehetőséget kapnak most akik Amerika felé repülnek. A portugál nemzeti légitársaság megújult stopover programjával ugyanis most egy repülőjegy áráért nemcsak az amerikai célállomásra, például Miamiba lehet eljutni, de Lisszabont is felfedezhetjük út közben. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell külön fizetni az extra megállóért, így n
okt. 5
8:15
"Legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok" - üzente a Pesti Srácok műsorvezetője, aki szerint Karsai Dánielnek türelmesen kellett… (444.hu)
Kroó Zita igyekezett megmagyarázni a Karsai Dánielről elmondott véleményét.
okt. 5
8:18
Elkényeztetett, gazdag kislány: sokszor megkapta Cserpes Laura (BorsOnline)
Az énekesnő a hírnév árnyoldalairól beszélt.
okt. 5
8:18
"Kérlek, ébredj fel, és gyere haza!" – Megható mondatokkal üzent Dudás Miki lánya kómában lévő nagyapjának (SzMo)
A kajakos édesapját egy benzinkúton verték félholtra. Imádott unokája egy hangüzenetet vett fel neki, remélve, hogy segít valamit az állapotán.
okt. 5
8:18
Hírességek, aki azonnal Sallai Nóra segítségére siettek (Life)
Egy emberként fogott össze az ország a Jóban Rosszban egykori színésznője gyógyulásáért. Sallai Nóra még mindig az intenzív osztályon fekszik: hírességek és civilek segítségével összejött a megfelelő mennyiségű vér számára.
okt. 5
8:18
Lengyelország hátat fordított Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Wladysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter bejelentette: hazája mindaddig blokkolni fogja Ukrajna európai uniós csatlakozását, amíg Kijev nem engedélyezi a volhínai mészárlás áldozatainak exhumálását.
okt. 5
8:18
Rómában biztonsági készültség lépett életbe Izrael ellenes tüntetések veszélye miatt (Magyar Nemzet)
Nem az áldozatokról kívánt megemlékezni, hanem az "Izrael-ellenes forradalom kezdetét" akarta hirdetni.
okt. 5
8:18
Meghátrált a román szenátus, mégsem kényszerítik rá az akkumulátorokat a napelemesekre (Villanyautósok)
Nem lehet visszamenőleges hatállyal kötelezettséget előírni.
okt. 5
8:18
Hamarosan bemutatják Alec Baldwin elátkozott filmjét, itt vannak a részletek (naphire.hu)
A Rust című filmet a jövő hónapban mutatják be egy lengyel filmfesztiválon, három évvel azután, hogy Halyna Hutchins operatőr meghalt a western forgatásán történt balesetben.
okt. 5
8:21
Bombára bukkantak Ferencvárosban, itt van lezárás (ATV)
Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is.
okt. 5
8:21
Egy különleges traktor, kompakt hibrid kombájn és két új ekecsalád (Agroinform)
Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.

Keresés