2024. október 7. hétfő

okt. 7
13:02
Meglátták a fejét, és azonnal tudták, hogy valami különösen tragikus dolog történt a frissen beiktatott polgármesterrel (Magyar Nemzet)
Három nappal korábban agyonlőtték az új városi önkormányzat titkárát.
okt. 7
13:03
Az ukránok elpusztították az oroszok egyik legfontosabb utánpótlásbázisát (Piac és Profit)
Az ukrán hadsereg megsemmisítette a Krím félsziget legnagyobb olajterminálját – erősítette meg hétfő reggeli közleményében az ukrán hadsereg vezérkara.
okt. 7
13:03
Orbán Viktor kiemelt vendég volt Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes pártjának rendezvényén (HírTV)
A mi Európánk bajban van - jelentette ki Orbán Viktor az Olaszországi Portidoban. A miniszterelnök azt mondta: kiállnak a Liga elnöke mellett.
okt. 7
13:03
Rekord alacsony szintre esett a VOSZ Barométer több mutatója (Portfolio)
Számos indikátor terén az eddigi legalacsonyabb értékre estek a VOSZ Barométer Index mutatói a harmadik negyedévben - olvasható ki a hazai kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét negyedévente mérő felmérés friss eredményeiből. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megbízásából az Egyensúly Intézet á
okt. 7
13:03
Brutál drágulást jelentettek be a benzinkutakon: holnaptól él, tömegek tankolhatnak még előtte (Pénzcentrum)
A benzin nagykereskedelmi ára 3 forinttal, a gázolaj ára 6 forinttal lesz drágább keddtől.
okt. 7
13:03
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra (444.hu)
Két rakétának sikerült áttörnie a légvédelmet.
okt. 7
13:03
Beárazták itthon a frissített Nissan Qashqai crossovert! (Autónavigátor)
. A legfőbb változások a frontrészen történtek, de a hátsó lámpatestek grafikája is módosult valamelyest, illetve az utasteret is modernebbre
okt. 7
13:03
Pénzjutalmat kap, aki megtalálja a kaszinóból eltűnt családapát (Ripost)
150 ezer forintot kap, aki megtalálja Kalányos Gábort.
okt. 7
13:05
Az olasz sajtóban főszereplők lettek a Patrióták, s ezen belül Orbán Viktor jelentős figyelmet kapott (HírTV)
A HírTV számára Rosonczy-Kovács Mihályt, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója kommentálta Orbán Viktor olaszországi beszédét.
okt. 7
13:05
Az Európai Bizottság új lépéseket tesz a felzárkóztatási forrásoknál (Portfolio)
Összehangolt regionális politikák szükségességesek a gazdasági egyenlőtlenségek, a demográfiai kihívások és az "agyelszívás" növekvő veszélyének kezelésére, különösen a kevésbé fejlett régiókban – mondta el a Régiók és Városok Európai Hete alkalmából tartott sajtótájékoztatón két prominens európai vezető, Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért
okt. 7
13:06
Egymillió forintot ad egy magyar falu, ha odaköltöztök - ezek a feltételek (SzMo)
Így szeretnék elérni, hogy ne csökkenjen tovább a falu lélekszáma. Vannak azért feltételeik.
okt. 7
13:06
Hazánkban több mint egymillió embert érint a migrén (Magyar Hírlap)
A kezelés személyre szabott lehetőségeit vizsgálják szegedi kutatók.
okt. 7
13:06
Kína jelentősen növeli tartalékait (Tudás.hu)
Nőtt Kína devizatartaléka, 8,5 éves csúcsra emelkedett szeptemberben az ország devizafelügyeletének (SAFE) adatai szerint. A devizatartalék 28,2 milliárd dollárral (0,9 százalékkal), 3316 milliárd dollárra nőtt, a legnagyobb volt a világon. A kínai devizatartalékok szeptemberi növekedésének hátterében részben az amerikai dollár gyengülése állt más
okt. 7
13:06
Megvan az év legjobb sajtja (in.hu)
A Magyar Sajtkészítők Egyesülete 12. alkalommal rendezte meg a Magyar Sajtmustrát.A Magyar Sajtmustra a hazai kisüzemi és kézműves sajtkészítők legnagyobb megmérettetése, melyet először tartottak Martonvásáron a verseny létezése óta. Az eseményen szakmai konferencia és sajtvásár is várta az érdeklődőket, írja a 24.hu.Idén 47 sajtkészítő összesen 11
okt. 7
13:06
Ahogy a Barcelona, a Valencia is kényszerűségből nyúlt a fiatalokhoz, és ez járható útnak is tűnik (Büntető.com)
A Valencia CF labdarúgócsapatának pénzügyi mutatói az új tulajdonos 2014-es érkezése óta aggasztó képet festettek és 2019-től a pályán mutatott teljesítmény is visszaesett. Ezt a negatív spirált a játékosként a klub ikonjává váló Rubén Baraja vezetőedző segítségével sikerült megállítaniuk, az előző évadban elkezdték beépíteni az első csapatba a hel
okt. 7
13:06
Először versenyez magyar családi film A kategóriás fesztiválon (kultura.hu)
A világ egyik legrangosabb gyermek- és ifjúságifilm-fesztiválján, az amszterdami Cinekiden lesz a világpremierje, majd Európa legészakibb A kategóriás filmes seregszemléjén, a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági filmes versenyprogramjában debütál Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet.
okt. 7
13:07
Ma egy éve történt a Hamász terrortámadása Izraelben (HírTV)
Miközben az izraeli hadsereg tovább harcol a Gázai övezetben és Libanonban, több településen is megemlékezéseket tartanak a Hamasz tavalyi október 7-én történt terrortámadás miatt.
okt. 7
13:08
Orvosi Nobel-díj (Tudás.hu)
Két amerikai tudós, Victor Ambros és Gary Ruvkun kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a mikro-RNS és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepe felfedezéséért – közölte a díjat odaítélő testület a stockholmi Karolinska Intézetben. "Úttörő felfedezésük egy teljesen új génszabályozási elvet tárt fel, amelyről kiderült, hogy alapve
okt. 7
13:08
A hétvégén Európában a magyarok figyelték meg a legtöbb helyszínen a madarakat (kultura.hu)
Első, második és negyedik helyezést ért el Magyarország a 32. Európai Madármegfigyelő Napokon.
okt. 7
13:09
A csipogós támadás miatt drasztikus szigor jön egyes repülőjáratokon (Infostart)
Az Emirates járataira mostantól nem lehet felvinni egyes elektronikai eszközöket.
okt. 7
13:09
Ma kezdődik az Európa Parlament soron következő plenáris ülése Strasbourgban (HírTV)
A HírTV-t Németh Andrea tudósította.
okt. 7
13:09
Türelem kell Fehérváron, de eddig abból volt a legkevesebb (m4sport.hu)
A Fehérvár FC kikapott a Győrtől, ezzel visszaesett a nyolcadik helyre a bajnokságban, de ha a vesztett pontok számár nézzük, akkor a piros-kékek kieső helyen állnának, hiszen három olyan csapatot is megelőznek, amelyek egy meccsel kevesebbet játszottak náluk. Vagyis egyértelmű, hogy gond van a háromszoros bajnoknál.
okt. 7
13:12
Lehalt az orosz állami média, hackertámadás érte online szolgáltatásait (vg.hu)
Több tévécsatorna és rádióadó is elérhetetlenné vált.
okt. 7
13:12
Jennifer Lopez először jelent meg nyilvánosan, mióta beadta a válókeresetet (Life)
Az American Music Awards (Ama) 50. évfordulóját ünnepelte.
okt. 7
13:12
Hatalmas bejelentés a Star Wars körül: mégis elkészülhet a folytatás (Promotions)
Úgy tűnik, mégis van rá esély, hogy megcsinálják az egyik legmegosztóbb Star Wars-produktum folytatását.
okt. 7
13:12
Negyven év késéssel Trabant-lemez jelent meg (Magyar Hírlap)
Kultikus dalait a híres londoni Abbey Road Studiosban újították fel.
okt. 7
13:12
Niki Lauda frappáns tanácsát megfogadva fejleszti autóit a Mercedes (Racing)
Toto Wolff elmondása szerint a Mercedes nem fogja beáldozni a 2025-ös szezon az új korszakot nyitó 2026 oltárán, dacára annak, hogy a csapat továbbra is elveszettnek érzi magát a jelenlegi szabályokban.
okt. 7
13:12
Simon Kornél: Mint mikor derékfájásra bedobsz egy tablettát, úgy iszol meg egy whiskyt sörrel, ez a lelki fájdalomcsillapító (Telex)
A magát jelenleg felépülő függőnek tartó színész szerint hiába érzékelte a szerhasználatát a környezete is, csak nagyon kevesen kérdezték meg tőle, hogy mi a gondja, inkább csak visszahallotta, hogy a szakmában páran megbízhatatlan alkoholistának tartják. Simon Kornél a Magyar Hangnak beszélt a függőséghez való viszonyáról.
okt. 7
13:12
2,4 millió forintot gyűjtöttek a futók az ÁGOTÁ-nak (Gyulatelevízió)
Több, mint nyolcszázan neveztek a negyedik Fuss és segíts! jótékonysági versenyre, melyet vasárnap tartottak Békéscsabán. A rendezvényen Dux László rektor a sport és a jótékonyság fontosságáról beszélt. Takács Árpád főispán azt mondta, közösen dobban a szívünk annak érdekében, hogy támogassuk az állami gondoskodásban élő gyermekeket. A saját lábuko
okt. 7
13:15
Online diákvetélkedőt hirdetett meg a Nébih (ProfitLine)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) online élelmiszerbiztonsági-fenntarthatósági diákvetélkedőt hirdetett meg - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.
okt. 7
13:15
Kreml: Moszkva nem csökkentette diplomáciai kapcsolatainak szintjét Washingtonnal (hirado.hu)
Peszkov szerint nem szerepel Vlagyimir Putyin orosz elnök napirendjén, hogy fogadja a volt washingtoni misszióvezetőt.
okt. 7
13:18
Letaglózó adatok érkeztek: egy jó ideig biztosan nem mozdul el a holtpontról a forint (Femcafe)
Alig változott a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi kereskedelemben – írja az MTI.
okt. 7
13:18
Nagyot rúghat Peking az elektromos autók importvámját megszavazó európai országok gazdaságába (vg.hu)
Hosszú távra kerülhetnek Kína célkeresztjébe az országok.
okt. 7
13:18
Ismét lesújtott a Nyerő Páros átka: szakíthatott a magyar sztárpár (BorsOnline)
A Nyerő Páros után eddig 14 pár szakított, de úgy tűnik, most bővült a lista.
okt. 7
13:18
A zsidó nép és a hadműveletek miatt szenvedő civilek mellett egyaránt ki kell állni (Magyar Hírlap)
A tavaly október 7-én Izraelben végrehajtott terrortámadásban 1200 ember meghalt.
okt. 7
13:18
Háború: Fontos stratégiai célpontot likvidáltak az ukránok a Krím-félszigeten (Növekedés)
Az ukrán hadsereg megsemmisítette a Krím félsziget legnagyobb olajterminálját – erősítette meg hétfő reggeli közleményében az ukrán hadsereg vezérkara.
okt. 7
13:18
Egy napot sem volt a munkahelyén szeptemberben, de ötmilliót markolhatott fel Magyar Péter (Magyar Nemzet)
A nyilvános jegyzőkönyvek szerint a Tisza Párt elnöke sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem tette tiszteletét az ősz első hónapjában.
okt. 7
13:18
A Forma 1-es versenyző defektet kapott a világbajnokságon (Sportal)
Valtteri Bottas, a Formula 1-ben szereplő Stake versenyző az őszi szünetet kihasználva részt vett a Belgiumban rendezett Uci Gravel világbajnokságon, viszont defektet kapott, s így csak a 133. helyen zárt.
okt. 7
13:18
Zsigmond Angi veséjét is megtámadta kint egy vírus: "Ez a legnagyobb negatívuma az Ázsia Expressznek" (Sassy)
Zsigmond Angi drámai pillanatokat élt át az Ázsia Expressz forgatásán.
okt. 7
13:20
Így omlasztották össze Tata legnagyobb gyárkéményét, azt is tudni, mit építenek a helyére (Magyar Nemzet)
Égető problémát szeretnének megoldani.
okt. 7
13:21
Fontos üzenetet küldött a szaktárca az Airbnb-tilalom ügyében (Infostart)
Az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet fogja érinteni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
okt. 7
13:21
Családi luxusautó Kínából, meglepő áron: teszten a Dongfeng U-Tour, ez forgatja majd fel Európát? (Pénzcentrum)
Felkavarhatja a hazai és az európai állóvizet a kínai Dongfeng családi egyterűje - a szegmenst mindenképp fel fogja, mivel az gyakorlatilag nem létezik már. Köszi, SUV-őrület! A hétüléses U-Tour ugyan majdnem 14 millió forintba kerül, és a külsejét is szoknia kell az európai szemnek, de ezért a pénzért komoly extralistát és kényelmes elrendezést ka
okt. 7
13:21
Hirtelen elszegényedés jöhet az EU-ban és itthon, hiányoznak az eredmények (Portfolio)
Az Európai Unióban a jövedelmi egyenlőtlenségek a 2008 előtti szintre tértek vissza, a nagy pénzügyi válság okozta sokk ugyanis eltüntette az addigi felzárkózás eredményeit, azóta pedig a különbségek csak lassan csökkennek. Ez pont arra utal, hogy a krízisekre adott nemzeti és uniós politikai intézkedések hatékonyak voltak, hogy mérsékeljek a negat
okt. 7
13:21
"Ne fogyj tovább!" – aggódnak a rajongók, Nótár Mary túl sovány lett (Ripost)
Az énekesnő nagy változáson ment keresztül a közelmúltban.
okt. 7
13:22
Dánia is szigorítja a határellenőrzést (Magyar Nemzet)
A svéd titkosszolgálat gyanúja szerint az iráni állam állhat a támadások mögött.
okt. 7
13:24
Megtaláltuk a tökéletes Netflix sorozatot, és még csak nem is amerikai (Glamour)
Tény, hogy a brit kiráyi család valósággal ledominája az összes többi európai kiráyi családot, jobban mondva egyelőre még szívesebben fogyasztjuk a róluk szóló híreket, de nem ér efelejteni, hogy mellettük jó néhány kortárs királyunk, királynőnk, hercegünk és hercegnőnk akad. A Netflix kínálatában megtalálható Young Royals, magyarul Szerelem vagy k
okt. 7
13:24
Egyre nagyobb bajban Zelenszkij (Magyar Hírlap)
Elégedetlen a lakosság.
okt. 7
13:24
Európa is felfigyelt a Nógrád vármegyei falura (Demokrata)
Arany minősítésű Európai Falumegújítási Díjat vehetett át a Nógrád vármegyei Varsány. Riportunk.
okt. 7
13:24
Iszonyatos pofont kapott Romániától a magyar gazdaság (naphire.hu)
Egy napon jött ki a román és a magyar kiskereskedelmi makroadat, amelyekből kiderül, hogy a románok többet költenek a boltokban, mint mi.
okt. 7
13:24
Azahriah váratlanul bejelentette, hogy visszavonul (Digital Hungary)
A magyar énekes a Youtube oldalán jelentette be, hogy egy időre megpihen.

Keresés