Az útvonal már megvan, az időpont még nincs, de a WRC Promóter versenyigazgatója szerint haramosan további részleteket jelentenek be a Szaud-Arábia Rally tesztversenyéről. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindenki örült annak a bejelentésnek, hogy Szaúd-Arábia is csatlakozik a WRC-hez. A Szardínia Rally alatt jelentették be, hogy a közel-keleti orsz
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A gazdasági lehetőségek és az oktatás minden bizonnyal növelheti az emberek jólétét, a boldogságot azonban gyakran más szemüvegen keresztül értékelik az emberek. Ide tartoznak a „belső” tényezők, mint például a személyes harmónia és a „külső” tényezők, mint például a társas kapcsolatok minősége, valamint a sikerélmény a munkában.
Born in Barcelona, Made in Győr: ezzel a szlogennel gördült le az első CUPRA Terramar a győri Audi Hungaria gyártósorairól, lezárva ezzel egy 2021 óta tartó, megannyi újdonsággal, tanulással, kihívással és az ezekre adott sikeres válaszokkal teli időszakot. A Volkswagen, az AUDI AG, a SEAT/CUPRA, az olasz IDG és az Audi Hungaria nemzetközi együttmű
Az Erkel Ferenc Vegyes Kar közreműködésével énekelték el az emlékezők a Himnuszt a gyulai, Országos Honvédtiszti Emlékhelyen. Töll László hadtörténész, katonai identitásért felelős miniszteri biztos azt mondta, szinte mindig a verségek kerülnek elő, ha a magyar történelemről beszélünk, de ez nincs jól, egyébként pedig már az sikernek tekinthető,
Október 7-től lehet regisztrálni az Erőművek Éjszakája idei helyszíneire. Az esemény egyedülálló lehetőség megismerni és megérteni az energiatermelés technológiáját és a közműszolgáltatók működését.
A londoni védelmi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a gyakorlatokkal Nagy-Britannia demonstrálni kívánja elkötelezettségét a balkáni térség és Kelet-Európa biztonságának fenntartása mellett.
A Goldman Sachs elemzői csapata ismét felfelé módosította az S&P 500 indexra vonatkozó célárát, immár harmadszor az idei évben. A pénzintézet szakemberei optimistábbak a 2025-ös és 2026-os vállalati eredményeket illetően, mint a Wall Street-i elemzők többsége - közölte a MarketWatch.
Nyolc hónapja töretlen a fogyasztás bővülése: augusztusban 4,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése - áll az NGM mai tájékoztatásában.
A 2021-ben felállított 460 millió forintos aukciós rekord nincs veszélyben – akkor Csontváry Titokzatos szigetéért fizettek ennyit –, és egyelőre a tavalyi év legjobb, 220 milliós eredményének megismétlése is valószínűtlennek tűnik a műtárgy.com várakozása szerint.
A Tisza párt elnöke a közösségi médiában is igen aktív, akárcsak a követői. A legtöbb reakciót érdekes módon nem politikai tartalommal, hanem egy bulvártémával váltotta ki.
Bár Európában mást próbál sugalmazni a liberális mainstream sajtó, egyértelmű, hogy mi, békepártiak, többségben vagyunk – mondta a külügyminiszter Malabóban.
A második világháború utáni koalíciós időszak nemzetgyűlésének utolsó elnöke volt Varga Béla katolikus pap, aki a háború utáni lengyel menekültek megsegítésében is áldozatos munkát végzett.
A technológiai fejlődés és a testre szabhatóság alakítják a jövő fitnesztrendjeit: az edzések az elkövetkező években egyre inkább adatvezérelt, személyre szabott élménnyé válnak. A virtuális és kiterjesztett valóság alapú edzések, a játékos elemekkel gazdagított edzésprogramok, és az egyre népszerűbb viselhető okoseszközök – például okosórák és oko
A japán befektetési vállalat, a Metaplanet bejelentette, hogy újabb 108,78 Bitcoint vásárolt, összesen 1 milliárd jen értékben, ami körülbelül 6,7 millió dollárnak felel meg. Ezzel a tranzakcióval a cég teljes Bitcoin-készlete már 639,5 BTC-re nőtt, amelynek összértéke meghaladja a 40 millió dollárt (5,96 milliárd jen). Ez a lépés az elmúlt két hét
A magyar miniszterelnök vasárnap Matteo Salvini pártjának gyűlésére volt hivatalos, előző este egy Iseói-tónál lévő neves étteremben egy helyi halspecialitást fogyasztott el.
Az őszi megfázásos-influenzás időszakban még a legerősebb immunrendszernek is jól jön egy kis támogatás. Akár megelőzésképpen, akár tünetek kezelésére is remek választás ez a banánszirup, aminek videón mutatjuk az elkészítését.
Ma ünnepli születésnapját az oroszok első embere, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, aki idén már két évtizede vezeti Oroszországot vaskézzel, néhány év megszakítással. Bár a politikában egyáltalán nem ismer viccet, galériánkban most összeszedtük a 72 éves elnök mozgalmas életének néhány emlékezetes pillantát.
A libanoni síita szervezet ismét tagadta Izrael létjogosultságát a zsidó állam ellen egy évvel ezelőtt elkövetett iszlamista terrortámadás első évfordulóján közzétett nyilatkozatában.