Szeptemberben egyhetes ellenőrzést tartott a rendőrség, amely során a passzív biztonsági eszközök használatát nézték. Az akció során 7312 esetben tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, a gyermekbiztonsági rendszert 125-en nem használták, 8 motorkerékpáros pedig bukósisak nélkül közlekedett. Eközben több fontos közlekedésbiztonság
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a belgrádi Politika című napilapnak adott interjújában kifejtette, hogy pártja jelen formájában nem tudja támogatni a kötelező katonai szolgálat visszaállítását.
A 2021-től lépcsőzetesen visszavezetett 13. havi nyugdíj minden év februárjában érkezik, összege pedig jelenleg a rendes nyugdíj összegével egyezik meg. Tehát technikailag februárban duplán érkezik a nyugdíj. Fontos azonban, hogy 13. havi nyugdíjra, ahogy az év eleji nyugdíjemelésre is csak azok jogosultak, akik a megelőző év december 31-ig nyugdíj
Eva Longoria jobban néz ki, mint valaha: a 49 esztendős színésznő ezúttal egy párizsi gálán kápráztatott el mindenkit. Az eseményre egy igazán mesés darabot választott, az ezüstösen csillogó, kissé átlátszó szett remekül állt alakján.
Nemcsak teljes belső modernizáció, külső homlokzatfelújítás, de szolgáltatásbővítés is történt az idén mintegy másfél milliárd forintból átalakított budapesti, Hűvösvölgyi úti Spar szupermarket beruházásánál. "A helyi és környékbeli lakók, az itt dolgozók, és a térség közkedvelt túrahelyeire kirándulók igényeire is gondoltunk, amikor a Ii. kerüle
A barátokat a választott családunknak mondjuk, ők azok, akiket vérkötelék nélkül is képesek vagyunk szeretni és ragaszkodni hozzájuk. De ahogy a családtagjainkkal, úgy a barátainkkal sem mindig egyszerű a kapcsolatunk. Női barátok között akár még irigység is felfedezhető, noha a szeretet is jelen van.
Szervezetünkben 3 pár nagy nyálmirigy található: kétoldalt a fülnél a legnagyobbak, a fültőmirigyek (parotis), az állkapocs alatt lévők (submandibularis) és a nyelv alattiak (sublingualis). Nyugalomban a nyálat 70 százalékban a submandibularis és 30 százalékban a parotis termeli. További, kis nyálmirigyek találhatók az ajkakon, az arc nyálkahártyáv
A színész elmondta, hogy bár korábban napi rendszerességgel nyúlt a pohár után. munka után egy-két pohár borral lazított. Most a családja nyomására úgy döntött, leteszi az italt.
Al Pacino szíve leállt, de sikeresen újraélesztették! A filmtörténelem egyik legnagyobb színésze 2020-ban saját otthonában lett rosszul, ám szerencsére a helyszínre siető mentők vissza tudták hozni közénk.
A 99 éves Béládi Ilona kalandos utat járt be. Ő volt a szegedi mikrobiológiai tanszék első női vezetője, de Karikó Katalinnak is segített amerikai vízumhoz jutni.
Sajtóhírek szerint a Liverpool labdarúgócsapata egy új játékost keres Szoboszlai Dominik pozíciójára, pontosabban "olyan 10-es szerződtetésén dolgozik, aki jobb mint, Szoboszlai".
Idén tartja 34. ünnepét az olasz Liga párt a lombardiai Pontidán. Az esemény egyik kiemelt vendége Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor. Az olasz sajtó szerint még soha nem volt ennyire jobboldali a Liga rendezvénye.
Az Óbudai Egyetem szakmai támogatóként vesz részt a Techtogether+ rendezvényén, ahol bevezetik az érdeklődőket a pneumobilok világába. A rendezvény keretében a pneuTECH szakmai találkozóra is sor kerül október 17-én, ne hagyja ki!
A januárban jóváhagyott tőzsdén kereskedett Bitcoin-alapok dupla nyomást generálnak a kriptovaluták piacára. Az intézményi befektetők megjelenése korábban nem látott tőkét zúdított a digitális eszközpiacra, ami jelentősen hozzájárult a Bitcoin tavaszi felfutásához. A szeptember utolsó napjaiban látott irdatlan mennyiségű beáramlást októberben azonb
12 év után ismét kutyás felvonulást szervezett Budapesten a Noé Állatotthon Alapítvány az állatok világnapja alkalmából, a felelős állattartás jegyében.
Reeves a Toyota Gazoo Racing GR Cup North America bajnokság mindkét futamán (és természetesen a kvalifikációs sprintversenyen is) indul az Indianapolis Motor Speedway-en október első hétvégéjén. A Toyota GR86 versenyautók márkakupája csak egy bajnokság az ötből, amelyek betétfutamokat rendeznek a fő attrakció, az Intercontinental GT Challenge és a
Az egészségszorongás, vagy más néven a betegségtől való szorongás egyre nagyobb méreteket ölt, amit a "Dr. Google" és a szélsőséges wellness-kultúra is táplál.A betegségtől való szorongás, közismert nevén egészségszorongás, olyan mentális egészségi állapot, amelyet a súlyos betegséggel való tartós vagy indokolatlan aggodalom jellemez. A tüneti aggo
Ifjabb Schobert Norbert mindenkit meglepett azzal, hogy indult a TV2 népszerű tehetségkutatójában. A zsűritagok közül hárman támogatták továbbjutását, míg ketten nemet mondtak, de produkciója nemcsak az ítészek körében váltott ki vegyes reakciókat. Most Torres Dániel, a Megasztár második szériájában felfedezett énekes is kifejtette a véleményét a f
A világegyetemünk kialakulásával kapcsolatos legújabb felfedezések miatt a szakemberek szerint egyre inkább szükség lenne arra, hogy felül kell vizsgálnunk a jelenlegi fizikai alapelveinket. A változás komoly hatással lehet arra, amit a jövő fizikus hallgatóinak tanítanak világszerte.
A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.