Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, de az utazási szokások átalakulóban vannak, egyre többen utaznak el többször, rövidebb időszakokra – mondta az InfoRádióban Molnár Dániel, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.
A Covid óta a távmunkavégzés és a hibrid munkarend szinte mindennapjaink részévé váltak, átalakítva a munka világát. De vajon tudjuk-e, milyen költségeket számolhatunk el, ha otthonról dolgozunk? Fata László, juttatási szakértő segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Az uniós napelemes pályázatot lebonyolító ÉMI Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint mostantól azok a regisztrált napelemes kivitelezők, akik eddig a NAV felé fennálló adótartozásuk miatt nem tudták lehívni az RRF 6.2.1-es pályázat összegét, új lehetőséget kaptak – osztotta meg tagjaival és minden érintett napelemes kivitelezővel a jó hírt a Magyar N
Az Esélyteremtő Program (ETP) olyan pályázati lehetőséget kínál a szakképzésben oktatók számára, amelynek célja a korai iskolaelhagyás megelőzése és a diákok sikeres szakmaszerzésének elősegítése. Ezt támogatja a Kréta előrejelző rendszere, ami a diákok tanulmányi eredményei és egyéb adatai alapján figyelmezteti a szülőket és a tanárokat a korai is
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Az ingatlan mérete érdekes módon nőtt az egy évvel korábbi hirdetéshez képest: míg tavaly 324 négyzetméterről szólt a fáma, most 410-re nőtt a ház, a telek pedig 1213 négyzetméterről 1264 négyzetméterre gyarapodott. Ez a furcsaság azonban valószínűleg senkit nem zavar, aki komolyan érdeklődik a ház iránt.
Nemcsak elérte, de hatalmas pusztítást is végzett az Adriai-tenger környékén, a Balkánon a Cassandra ciklon. Nemzetközi mentőcsapatok indultak Bosznia-Hercegovinába, hogy segítsenek a mentésekben. Utakat, hidakat söpört el a lezúduló árvíz, falvakat öntött el, rengeteg a sérült és többen meghaltak.
A szombati MTVA-székház előtti tüntetés Magyar Péter szerint "csak bemelegítés" volt a vitának, amelyet a TISZA Párt elnöke az EP-gyűlésen vár, Orbán Viktorral. Ennek egyszerű oka, ez lesz az első alkalom, hogy hivatalos fórumon találkozik a két politikus. A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a Fidesz egyik európai parlamenti (EP) képvise
Erős hatást gyakorol a klímaváltozás a hazai mezőgazdaságra, a jövőben várhatóan át fog alakulni a vetésszerkezet az egyre melegebb és szárazabb időjárás hatására.
Itt az ideje megpihenni, sok dolgot helyretenni, gondolkozni, változtatni, de legfőképpen tanulni tovább és fejlődni – írta Azahriah vasárnap közzétett üzenetében YouTube-csatornáján. A zenész jelezte, nem tudja, mikor találkozunk legközelebb, de biztosan érzi, hogy "az a jelenés nagyobb lesz, mint bármi eddig". Az üzenetét azzal folytatta, hogy me
Nemcsak elérte, de hatalmas pusztítást is végzett az Adriai-tenger környékén, a Balkánon a Cassandra ciklon. Nemzetközi mentőcsapatok indultak Bosznia-Hercegovinába, hogy segítsenek a mentésekben. Utakat, hidakat söpört el a lezúduló árvíz, falvakat öntött el, rengeteg a sérült és többen meghaltak.
A milliárdos üzletember szavazásra buzdított minden résztvevőt Butlerben, a közelgő választásokról pedig azt mondta, hogy nem egy mindennapos választás lesz, ami véleménye szerint a szólásszabadság megóvásáról is szól.
Hivatalosan a Mercedes-AMG One 2022 októbere óta a leggyorsabb szériaautó a Nürburgring-Nordschleife pályán, és azóta is veretlen. A Mercedes-AMG márkanagykövete és DTM-pilótája, Maro Engel most mégis jelentősen megjavította a 2022-ben általa elért köridőt. A 20,832 kilométeres pályán hivatalosan mért és hitelesített 6:29,090 perces idejével a Form
Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisvaros mezején tartottak.
Az elemző szerint a megszólalók kiválasztása és a kormánypárti-ellenzéki politikusok kezelése is politikai mérlegelésen alapult már korábban is. Mégis, szerinte a 2010 előtti helyzet össze sem hasonlítható a mostanival.
Narendra Modi indiai miniszterelnök július elején meglátogatta Vlagyimir Putyin orosz államfőt Moszkvában, ezzel pedig akkora felháborodást váltott ki Nyugaton, hogy azt még a bécsi vizit sem tudta enyhíteni. Ezt érzékelte az indiai diplomácia és másfél hónappal később az indiai vezető Kijevben felkereste Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és egy,
Bár a villanyáram termelésére és annak elosztására hajlamosak vagyunk valamiféle stabil rendszerként tekinteni, a valóságban bonyolult statisztikai folyamatok zajlanak a háttérben, amelyek az energiaigények folyamatos változását, a termelési kapacitás ingadozását és a hálózati egyensúly fenntartását figyelik. Az ezzel kapcsolatos problémák megoldás
Azt azért hozzátette, hogy még idén november végén jön a koncertfilm (Mi vagyunk Azahriah), majd lemegy még egy európai turné, de ezután egy darabig felszívódik.
Nagy érdeklődés kíséri az augusztusban kiírt agrár- és vidékfejlesztési pályázatokat – mondta a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az MBH Bank szakmai rendezvényén. Az ágazatba döntően hazai társfinanszírozással mintegy 1500 milliárdos fejlesztési forrás kerül 2027-ig, ezzel a számítások szerint évi 150-160 milliárd forint jö