"A nyugdíjrendszer stabilan és fenntarthatóan működik, a következő 10-15 évben nem indokolt a megváltoztatása. Következésképpen a Nők 40 programot érintő változtatás sem szerepel a kormány napirendjén írta a Pénzügyminisztérium a G7-nek, annak a múlt heti értesülésnek a kapcsán, hogy megszüntetné a kormány a nők 40 kedvezményt.
A Commerzbank vezérigazgatója az egyesüléssel szemben, az UniCredité viszont ismét az egyesülés mellett foglalt állást a hétvégén. Előbbi szerint a fúzió ügyfélvesztést és leminősítést eredményezne, utóbbi viszont hangsúlyozta, hogy egy ilyen tranzakció nem járna fiókhálózati leépítéssel.
Az év vége sok vállalkozásnak a legforgalmasabb időszak, ezért a Yettel ekkor kiemelten támogatja a költségek optimalizálását, és IT-biztonsági megoldással is újít.Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolg
Megugrott a kiskereskedelmi fogalom augusztusban és ezzel hosszú idő óta másodszor sikerült meghaladni a 2021-es szintet. Lehet, hogy az emberek a növekvő reálbérek hatására elkezdtek költeni a boltokban, bár korábban is láttunk olyan biztató adatot, amelyet lanyhulás követett.
Az utóbbi fél évben lassult a filippínó vendégmunkások Magyarországra toborzása, ám 2025-re újabb felfutást vár Rowena Paragas Fülöp-szigeteki munkaerő-közvetítő. Az NYD International ügyvezetője szeptemberben több hetet töltött Magyarországon és felkereste szerkesztőségünket is. Elmondta, a magyar vízumeljárás működik a legolajozottabban a régióba
A kínai jüan 1,1 százalékkal erősödött a dollárhoz képest szeptemberben, amikor a dollár 1 százalékkal gyengült a világ főbb valutáit tartalmazó kosárral szemben.
Ha a hungarikumokról van szó, sokunknak a lángos, a kürtőskalács, a bajai halászlé vagy éppen a Herendi porcelán jut eszébe elsőként. De tudtad, hogy a magyar szürke szarvasmarha is közéjük tartozik?
A Microsoft általánosan elérhetővé tette a Windows 11 24H2-t, amely a rengeteg új funkció mellett számos ismert problémát is tartalmaz - írta a The Register.
Francois Villeroy de Galhau, a Kormányzótanács tagja szerint az Európai Központi Bank nagy valószínűséggel csökkenteni fogja a kamatlábakat a következő, még ebben a hónapban tartandó ülésén – írja a Bloomberg.
Augusztusban az előzetes adatok szerint 671 millió eurós többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, szinte hajszálra annyi, mint egy évvel ezelőtt. Az elmúlt hónapokban a többlet növekedése érezhetően megállt, ami nem probléma, viszont kellemetlen, hogy az export és az import éves alapon csökkent.
Szijjártó Péter rejtélyes bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, ugyanis beszámolt arról, hogy éjjel ismét elutazott az országból, azonban azt nem árulta el, hogy hova.
Az amerikai légitársaság gépe helyi idő szerint szombat délután ereszkedett le Las Vegas repülőterén, a fedélzetén közel kétszáz utassal és személyzettel. Szerencsére senkinek sem esett baja.
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 761,95 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel 73 411,75 ponton zárt pénteken.
A reálbérek emelkedése látszik a friss kiskereskedelmi adatokon: augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2, naptárhatástól megtisztítva 4,1%-kal bővült az előző év azonos időszakihoz képest.
Valtteri Bottas célba ért első világbajnoki kerékpárversenyén, ami előtt a Forma-1 és a Sauberjét meghajtó Ferrari-motor számára kevésbé hízelgő kijelentést tett.
A vártnál kedvezőbb amerikai munkapiaci jelentés hírére többnyire jó hangulatban zárták a pénteki napot a nyugat-európai tőzsdék, azonban ez sem tudta ellensúlyozni a korábbi napok veszteségeit. A Stoxx600 0,4%-ot emelkedett pénteken, a DAX csaknem 0,6, a CAC40 0,9%-kal kúszott feljebb, miközben a Ftse100 néhány pontos lemorzsolódással zárt a piros
Csehország jelentős változtatásokat akar az Európai Unió autóipari kibocsátáscsökkentési céljainál, amelyet Petr Fiala cseh miniszterelnök és Martin Kupka közlekedési miniszter jelentettek be pénteken. Kiemelték, hogy az egyik fő cél az belső égésű motorok betiltásának felülvizsgálatának felgyorsítása, valamint az új autók és furgonok emissziós hat
Olaszország el akar adni mintegy 10-15%-ot a Monte dei Paschi di Sienában megmaradt 26,7%-os részesedéséből – értesült a Reuters. A bank privatizációjára az Európai Bizottság kötelezte az olasz államot.
"Képtelenség, ez kaffkai helyzet" - ezt mondta Varga Mihály a Bayer show-ban az Európai Bizottság 200 milliós "migrációs" gigabírságáról. A pénzügyminiszter Magyar Péter 1 milliós minimálbér ígérete kapcsán közölte: szerencsére nem egy Facebook-bejegyzés dönti el, mennyi lesz Magyarországon a minimálbér.
Ma már egyáltalán nem nevezhető férfias szakmának a programozás. A STEMsisters programjai elősegítik az iparág sokszínűségét, a nemek közötti szakadék csökkentését, felszámolnak az előítéletekkel.
Pénteken 40, szombaton 39, vasárnap 15 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 40, szombaton 39, vasárnap 15 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak.
A világ nagy bajban van, Magyar Péter letaszította Gyurcsányt, a celebstílus átszivárgott a politikába, ami a demokrácia jövőjére fenyegető, a közösségi média pedig csak rombolásra alkalmas.
Megemlékezést tartottak péntek délelőtt az aradi vértanúk tiszteletére Nyíregyházán, a Damjanich-szobornál. A koszorúzás előtt a történelmi egyházak mondtak imát, majd a Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klubjának Honvéd népdalköre 1848-as dalokat adott elő.
Amikor elkezdtem a biohacking kihívásokat, tudtam, hogy egy ponton ki kell próbálnom a vizualizáció módszerét is, hiszen ez az egyik legnépszerűbb, mégis gyakran félreértett eszköz. A vizualizáció nem csak a profi sportolóknak vagy a szilícium-völgyi vezérigazgatóknak való; ez egy olyan gyakorlat, amelyet bárki beépíthet az életébe, hogy tartós vál
Illés Fanni paralimpikon úszó a Palikék Világa Ilyen az élet című műsorában elárulta, hogy a szülés után komoly depresszióval küzdött. A sportoló másról is elmondta a véleményét: így például, miszerint méltatlannak érzi, hogy szerinte a közvélemény csak az aranyérmet értékeli.