Önkéntes alapon a lakhatási célra is felhasználhatók lesznek a hosszú távú megtakarítások. A szaktárca szerint több mint 1 millió pénztártag és családja részére nyílhat meg annak lehetősége, hogy átlagosan a személyenként több mint 2 milliós számlaállománya terhére lakáscéllal felhasználja megtakarítása akár teljes részét is.
Országosan több százra tehető azoknak a kórházban kezelt gyerekeknek a száma, akiket csak ritkán látogat a családja. Ha ez önmagában még nem lenne elég szívszorító, azok a gyerekek, akiket hosszú időn keresztül kezelnek kórházban, és nincs, aki törődjön velük, akár éveket is visszafejlődhetnek. Azoknak a gyerekeknek is nehéz, akiket nem hagynak mag
A csütörtöki gyengülést követően fordult a hangulat a pénteki kereskedés során a New York-i tőzsdén; a Dow és az S&P500 új csúcsra került, miközben a Nasdaq Composite is emelkedni tudott.
Főként pozitív mozgásokat hozott a hétfő reggel Ázsiában, miután a piaci szereplők továbbra is meglehetősen bizonytalanok a kínai gazdaságélénkítő csomag részleteivel kapcsolatban, emellett ráadásul a deflációs félelmek is nőni kezdtek az országban a friss inflációs adatok láttán, ennek következtében pedig eséssel kezdi a hetet az olajár. Európában
Vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben. Országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, miközben Budapesten visszafogott, 0,4 százalékos emelkedés történt - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexének adataiból.
Miközben a helyi seriff meg van győződve arról, hogy meghiúsított egy harmadik merényletkísérletet is a republikánus elnökjelölt ellen, a 49 éves férfi, akit két töltött fegyverrel a kezében tartóztattak le az amerikai Kalifornia államban egy Donald Trump-kampányrendezvény VIP-területén, azt állítja, hogy ő maga nagy Trump-rajongó.
Donald Trump a minap egy kaliforniai kampánygyűlésen beszélt arról, hogy aggódik a következő három és fél-négy hónap miatt. Szerinte ugyanis kitörhet a harmadik világháború.
Miután kivonultak Oroszországból a nyugati autómárkák, a keletkezett piaci rést a kínaiak töltötték be. Ám a járműveket csak most készítették fel az ottani klímára.
Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól – hívta fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég. A NIS2 irányelv célja, hogy az Európai Unió tagállamai hatékonyan vehessék fel a küzdelmet a folyamatosan n
A 2024-es Golden Drum zsűrije kiemelkedő kreatív munkákat ismert el, összesen 62 Bronze Drum, 58 Silver Drum, 37 Golden Drum díjat és 17 nagydíjat kiosztva a 223 jelölt pályaműből. A 2024-es Golden Drum fesztivál csúcspontja a Mastercarddal közösen rendezett díjátadó volt 2024. október 10-én, a szlovéniai Portorožban, az idei rendezvény a fesztivál
A Bitcoin a világ legértékesebb eszköze. A végjátékunk az, hogy a világ vezető Bitcoin bankja, vagy kereskedő bankja legyünk, vagy nevezhetjük Bitcoin pénzügyi vállalatnak is.” – nyilatkozta Saylor a Bernstein elemző és brókercég elemzőinek. A Bernstein brókercég elemzőinek adott interjújában Michael Saylor, a MicroStrategy alapítója és ügyvezető e
Érdemes őszre időzíteni bizonyos vizsgálatokat, hogy képet kapjunk szervezetünk állapotáról, jobban bírjuk az év végi munkahelyi kihívásokat és később az ünnepek is jó egészségben találjanak bennünket.
A sarki fény egyedülálló látványosság, de mivel soha nem lehet pontosan tudni előre, mikor tűnik fel, egy méregdrága utazás csak ezért a látványért olyan lehet, mintha nagy tételben szerencsejátékoznál.
A szorítóba visszatérő Sárközi Ákos akkora ütést mért riválisára, Horváth Tamásra, hogy az énekes alig bírt feltápászkodni, de ennél sokkal súlyosabb problémája is akadt.
Az otthonteremtés generációkon átívelően a legfontosabb öngondoskodási kérdés a családok és a fiatalok számára – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megszakad a szív: Palácsik-Ráthonyi Tímea szívszorító emléket osztott meg közösségi oldalán. Feldogozni is lehetetlen azt a fájdalmat, amit Andy Vajna özvegye, Vajna Timi egy évvel ezelőtt átélt. Az egykori modellről köztudott, hogy mindent megtesz azért, hogy édesanya lehessen, azonban időről időre egészségügyi akadályokba ütközik.
A drezdai Carola híd katasztrófája felhívta a figyelmet arra, hogy a hidak felújításra szorulnak. Ráadásul minden hetedik, az illetékesek erről még rendkívüli térképet is készítettek.
Múlt hét második felében ismét 400 fölé gyengült a forint az euróval szemben, és most is a fontos szint felett tartózkodik. Reggel látunk egy kis erősödést, de egyelőre nincs számottevő mozgás. A héten esemény lesz, amelyek hatnatnak a forint árfolyamára, ám inkább a hét második felében jönnek fontos makroadatok. Csütörtökön rendezzük meg a Portfo
Elindult a társadalmi egyeztetése annak a kormányzati tervnek, amely alapján lakhatási célra lehet felhasználni az önkéntes pénztári megtakarítások egy részét vagy egészét. A javaslat értelmében a pénztári megtakarításokat ilyen célra csak 2025-ben lehetne felhasználni, ebben az egy évben viszont adómentesen feltörhetőek az önkéntes pénztári számlá
Valószínűleg a sofőr számlájára írható a bójadöntögetés a Lexus LBX jávorszarvastesztjén, ugyanis az autó viselkedése látszólagbiztonságos. A magas építésmód miatt
Egy fiatal texasi lány egyedül utazott volna, a repülőtéren azonban olyan üzenetet kapott, hogy a hideg is kirázta. A történteket meg is osztotta a követőivel.
Az E.ON őszi Energiafórumán ügyfelek, partnerek és szakértők osztották meg egymással tapasztalataikat a fenntartható üzletmenetről és versenyképességről.
Budapesti koncertjén már nem is frontembernek, inkább olyan prédikátornak tűnt, aki sikerrel harcol a telefonok és a cinizmus ellen. Új album, új korszak, de ami nem változott: Nick Cave a Papp László Sportarénában is őrületes formában volt a színpadon.