2024. október 2. szerda

okt. 2
12:00
Köztes növénytermesztés: Hatékony megoldások a terméshozam növelésére (Magro)
A köztes növénytermesztés (intercropping) és a csúsztatott köztes növénytermesztés (relay intercropping) olyan innovatív mezőgazdasági módszerek, amelyek segítenek a gazdáknak növelni a terméshozamot, javítani a talaj egészségét, valamint csökkenteni a kártevők és betegségek előfordulását.
okt. 2
12:03
A közel-keleti halálos spirálnak most azonnal meg kell állnia - reagál az EU vezetése (Infostart)
Charles Michel, az EU-tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is reagált az Izrael elleni támadás hírére.
okt. 2
12:03
Tömegesen függesztik fel légitársaságok a járataikat a Közel-Keleten, budapesti járatok is érintettek (Portfolio)
Irán rakétatámadást indított kedd este Izrael ellen, tovább fokozva a feszültséget a Közel-Keleten, ami újabb légtérzárakat és járattörléseket hozott a régióban, ahol már egyébként is bizonytalan volt az elmúlt hónapokban a légiközlekedés. A nyugati légitársaságok látványosan kerülik az izraeli mellett már az iráni és jordániai légteret is, emiatt
okt. 2
12:03
Fertőzöttek lehetnek a kútvizek – figyelj oda! (Agroinform)
Ezért fontos a vízminőség vizsgálata.
okt. 2
12:03
Feljelentették Naomi Campbell jótékonysági szervezetét, miután valótlanul állította, hogy az Unicef adománygyűjtő partnere (444.hu)
Campbell 2018-ban még egy hivatalos brit kormányzati találkozón is részt vett az Unicef állítólagos küldötteként, miközben a szervezet szerint a modell soha semmilyen hivatalos szerepet nem töltött be náluk.
okt. 2
12:03
Lejtőn, hátszéllel? Ilyen érzés 197 km/h egy 22 éves Twingóban! (Autónavigátor)
Lássuk be: a legtöbb dologra, amit egy autóval - vagy bármilyen nagyobb, drágább használati tárggyal - annak átalakítása nélkül csinálni
okt. 2
12:06
A vöröskereszt mintegy 500 munkatársa és több mint 300 önkéntese vett részt a védekezésben (Magyar Hírlap)
Erőforrásait pszichoszociális támogatás nyújtására is fordítja.
okt. 2
12:09
A Welt publicistája nekiment Orbánnak (HírTV)
A kommentelők tették helyre a cikk szerőjét.
okt. 2
12:09
Bejelentette Matolcsy György: új intézkedéseket tervez az MNB a zöld hitelezés területén (Portfolio)
Két új zöld kezdeményezés elindítását tervezi az MNB 2025-ben: a lakossági zöld hitelezés feltételeit könnyítő intézkedéseket, és egy zöld kötvényprogramot a vállalatok számára - jelentette be egy könyvbemutatón Matolcsy György jegybankelnök. Arról, hogy a zöld lakáshitelek adósságfékszabályain enyhítene a jegybank, már Banai Ádám ügyvezető igazgat
okt. 2
12:09
Az Átlátszó megszerezte a Diákhitel Központról szóló KEHI-jelentést, itt van Magyar Péter válasza (ATV)
Mint arról beszámoltunk, Hadházy Ákos számos kérdést vetett fel a Diákhitel Központ szerződéseivel kapcsolatban; Magyar Péter szerint a volt fideszes, később LMP-s, majd momentumos, jelenleg független képviselő hazudik. Magyar korábban azt is állította, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálódott az általa vezetett központnál.
okt. 2
12:12
Fotókon: Ilyen haragos is tud lenni a Balaton, ha tombol a vihar (SzMo)
Félelmetes, mégis gyönyörű a magyar tenger, mikor a széllel érkező vihar felkorbácsolja a hullámokat.
okt. 2
12:12
A Nintendo már történelem (Magyar Hírlap)
Megnyílt a világ első múzeuma, ami a legendás játékkonzol gyártó vállalat 135 éves történelmét mutatja be.
okt. 2
12:12
Hamilton hiába kérte pszichológus segítségét a bajaira (Racing)
Hamilton bevallotta, hogy a mentális nehézségek fiatal kora óta kísérik, és ezen egyelőre szakember segítségével sem tudott felülkerekedni.
okt. 2
12:14
Az ukrán fegyveres erők elvesztették Donbasz legfontosabb közlekedési csomópontját (Magyar Hírlap)
Az infrastruktúra lerombolása miatt az AFU elvesztette az ellenőrzést Krasznoarmijszk felett.
okt. 2
12:15
A bank is felelős a bankkártyádért, ha kár ér (Piac és Profit)
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből val
okt. 2
12:15
Tízezer pedagógus már vizsgázott Nemzeti Alaptantervből, van néhány bukás (Infostart)
Lapértesülés szerint tízezer pedagógust már levizsgáztatott a Belügyminisztérium, 27-en megbuktak a Nemzeti Alaptantervből A tárca szerint pozitívak a visszajelzések, a szakszervezet másként látja.
okt. 2
12:15
Megalakulnak az új országos nemzetiségi önkormányzatok (ProfitLine)
A nemzetiségi választópolgárok június 9-én választották meg nemzetiségük országos önkormányzatát is, a tisztségviselők megbízatása azonban csak október 1-jén kezdődött.
okt. 2
12:15
Máris reagált a japán jegybank elnöke a kormány jelzéseire (Portfolio)
A Bank of Japan (BOJ) elnöke, Kazuo Ueda szerdán felhívta a figyelmet a bizonytalan piacok és globális kockázatok következményeire. Beszédében hangsúlyozta a gazdasági fellendülés megerősítésének szükségességét és a kamatemelésekkel kapcsolatos óvatosságot. A jegybankelnök azután szólalt meg, hogy a kormány óvatosságra intette a jegybankot a monetá
okt. 2
12:17
Nincs megállás, itt a 400 forintos euró? (Portfolio)
Idén negyedik alkalommal próbálja áttörni a forint a bűvös 400-as szintet. Vajon most is visszatud fordulni innen a forint, vagy elkerülhetetlen a kritikus szint áttörése és innen már csak gyengülni tud a magyar fizetőeszköz?
okt. 2
12:18
10 hollywodi színész, aki nevetségesen gagyi horrorfilmben szerepelt, de senki nem emlékszik már rá (Joy)
Ideje felidézni, hogy karrierjük kezdetén milyen ciki munkákat vállaltak el a hírességek!
okt. 2
12:18
Nem erőlteti tovább HoloLens headsetjeit a Microsoft (Bitport)
Redmondban befejezik a 2019-ben debütált HoloLens 2 gyártását, amit a sajtóhírek szerint nem követ újabb generáció. Az amerikai hadsereg sokmilliárdos projektjét viszont vinnék tovább.
okt. 2
12:18
"Rendszerszemléletű és egységes megközelítésre van szükség jövőnk építéséhez" (Magyar Hírlap)
Bemutatták Matolcsy György új könyvét.
okt. 2
12:18
Háború: Harci repülők szálltak fel Romániában (Növekedés)
Romániában négy harci repülőgép ellenőrizte a légteret szerda hajnalban Tulcea megyében, a folyami határ közelében, amikor Oroszország ismét drónokkal támadta az ukrán civil kikötői infrastruktúrát - közölte a bukaresti védelmi minisztérium.
okt. 2
12:18
Két kamion és egy autó ütközött az M0-son, óriási a torlódás (Autószektor)
Frissítés: A 15-ös km-nél csak a belső sáv járható, a torlódás több, mint az 10 km hosszú, ami miatt több másfél órás átjutási idővel kell számolni - írta fél 1 után az Útinform. Korábban írtuk: - A balesetnél a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést - írta a katasztrófavédelem honlapja. A rajok áramtalanítják a járműveket.
okt. 2
12:18
Boris Johnson kikotyogta, miben halt meg II. Erzsébet (AC News)
Boris Johnson szembe megy a királyi palota hivatalos közleményével II. Erzsébet haláláról szólva, és merőben mást állít, mint amit eddig mondtak.
okt. 2
12:18
Kitört a káosz Japánban, hatalmas robbanás rázta meg az egyik repülőteret (naphire.hu)
A délnyugat-japáni Miyazaki repülőtér kifutópályáját lezárták szerdán, miután robbanás történt az egyik gurulóúton. A hatóságok szerint nem történt sérülés.
okt. 2
12:18
Népművészeti kiállítás nyílt a könyvtárban (Gyulatelevízió)
Kézművesség, népművészet és értékmentés – ezzel a címmel nyílt kiállítás kedd este a városi könyvtárban a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet fél évszázadot átfogó munkáiból. Az egykori szövetkezet tevékenysége tavaly bekerült a települési értéktárba, a vármegyei felvétele még folyamatban van. Sokak számára ismerős lehet az a kiállítási
okt. 2
12:18
Küldetés teljesítve: indul a S.E.R.E.G. (Digital Hungary)
November 11-én, hétfőn startol a TV2 műsorán az idei év legjobban várt magyar sorozata, a S.E.R.E.G. A hat epizódból álló akciódús katonai történet központi figurái Győrbíró Zsolt alezredes, valamint Győrbíró Márton tartalékos és Horváth Tibor ezredes.
okt. 2
12:20
Romániában vadászgépek szálltak fel (Magyar Hírlap)
Orosz drónok ukrán kikötőket támadtak a határon.
okt. 2
12:21
A magyar átlagnyugdíj huszonötezerszeresére "pályázhat" bárki (Menedzsment Fórum)
Igen szép summát nyerhet, aki az ötös lottó egyedül eltalálja a számokat.
okt. 2
12:21
Berlin utcáin több száz arab ünnepelte az Izrael elleni támadást (HírTV)
A berlini Leopoldplatz-ra illegális bevándorlók és bevándorló hátterű emberek vonultak ki, akik hangosan skandálták, hogy Allah Akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb.
okt. 2
12:21
Nincs pénze a magyaroknak? A gépjárműpiac mégis ezerrel pörög, ezek a modellek a legkelendőbbek (Pénzcentrum)
A Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy a Carinfo legfrissebb adatai alapján miként fest a hazai gépjárműpiac.
okt. 2
12:24
Ez a bizarr királyi szabály elválasztja Katalin hercegnét és Vilmos herceget a gyerekeiktől - igen, ez teljesen komoly (Glamour)
A királyi család egykori séfje elárulta, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg egy szigorú királyi szabályt követnek, amikor a gyermekeikkel vacsoráznak: bizonyos alkalmakkor nem ülhetnek egy asztalnál György herceggel, Sarolta hercegnővel és Lajos herceggel.
okt. 2
12:24
Magyar Péter beszólt Hont Andrásnak "annyira nem volt lánglelkű, hogy a rogáni százmilliós szerződésekre vonatkozó megállapításokat is közkinccsé tegye" (SzMo)
A Tisza Párt elnöke reagált az Átlátszó szerdai cikkére, amiben a Diákhitel Központ Magyar Péter vezetése alatt kötött egyes szerződéseiről írnak.
okt. 2
12:24
Halálos motorbaleset történt (Magyar Hírlap)
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
okt. 2
12:24
Összerezzen a magyar lakosság: Több ezer embernek címez rossz hírt az adóhatóság (Nyugati Fény)
A NAV háromezer ügyféltől vár azonnali korrekciót.
okt. 2
12:24
300 milliós kárt okoztak az adócsaló zöldségesek (Magyar Mezőgazdaság)
Görögországból importált zöldséget és gyümölcsöt a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök a szegedi nagybani piacon - tájékoztatta a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.
okt. 2
12:24
Autókereskedőknél rendelt el rendkívüli vizsgálatot Nagy Márton (Üzletem)
A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél.
okt. 2
12:24
Nagy István: folytatódik a települések zöldvagyonát gyarapító program (Öko-drive)
Megkezdődött a településfásítási program őszi ültetési időszaka, amelyben 317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezés során elültetett fák számát - jelentette be az agrárminiszter.
okt. 2
12:24
A halálközeli élmények meglepő hatásai az életre (Bien)
Néha egész furcsán működünk. Akkor kezdünk el igazán értékelni dolgokat, mikor már elveszni látszik. Hasonlóképpen éljük az életünket is. Természetesnek vesszük, hogy itt és most létezünk, megengedjük magunknak a sok önostorozást és siránkozást, miközben az óra egyfolytában ketyeg. Egyeseknek életmentő lehet megtapasztalni mindennek az elvesztését
okt. 2
12:27
Megbüntették az MLSZ-t (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.
okt. 2
12:27
Nobel-díjas kutató: „Túlságosan lemerítjük a vízkészleteinket, új mérésekre van szükség” (Alternatív Energia)
Miben különbözik a víz tulajdonjoga az összes többi erőforrásétól? Milyen új piacok jönnek létre a digitális világban? Mi a Nobel-díj legélvezetesebb hozadéka számára?
okt. 2
12:27
Fájdalmas emlékek: Így élte túl a magyar-izraeli család az iráni rakétatámadást (ATV)
Lisaj Lavi Miran, a magyar-izraeli férfi felesége, aki tavaly októberben esett áldozatul a Hamasz terrorcsoportjának, megosztotta az iráni rakétatámadás éjszakájának emlékeit a közösségi médiában. Az éjszaka során két kislányukkal voltak otthon, amikor a légiriadó váratlanul megszólalt. A gyerekek rémülten azt hitték, hogy a terroristák újra támadn
okt. 2
12:27
Az egészséged a tét! Fontos, hogy jól tárold ezeket az élelmiszereket! (Agroinform)
Vigyázz! Nem mindegy, hogy és hol tárolod az élelmiszereket!
okt. 2
12:30
Merjünk változtatni a gyomirtási technológián! (Agrofórum)
Több mint 10 éve foglalkozom az őszi gyomirtás kérdéskörével. Ahogy a legtöbb gazdát az országban, engem sem igazán érdekelt a téma.
okt. 2
12:30
Egy tó mélyén több mint 40 titokzatos, kör alakú képződményt fedeztek fel kutatók (Promotions)
Nagy reményekkel vizsgálják a levegőből felfedezett struktúrákat.
okt. 2
12:30
Teherán figyelmeztetése Washingtonnak (Magyar Hírlap)
Zaharova: A konfliktus eszkalációjáért közvetlenül Washington a felelős.
okt. 2
12:30
Juhtúrós krémleves szalonnás gombóccal (egy.hu)
Krémes, laktató és igazán finom!
okt. 2
12:30
Kopecky nyerte a szezonzárót, új bajnokot avattak Csehországban (Racing)
Jan Kopecky nyerte a Cseh Rally Bajnokság idei utolsó versenyét, azonban Dominik Stritesky számára a második helyezés is elég volt első bajnoki címéhez.
okt. 2
12:30
A Robinhood kiterjesztette kriptopénz-szolgáltatásait Európában (BitcoinBázis)
Eddig a Robinhood európai kriptopénz-szolgáltatásai a kereskedésre korlátozódtak. Mostantól azonban a digitális eszközök átutalása is lehetővé vált az ügyfelek számára. A funkció több mint 20 főbb digitális valutát támogat. Köztük a Bitcoint (BTC), az Ethereumot (ETH), a Solana-t (SOL) és az USD Coin-t (USDC) is. A Robinhood döntése, miszerint enge

Keresés