Jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank a WING Csoporthoz tartozó Mevinvest nyilvános vételi ajánlatát a BÉT-en jegyzett AKKO Invest részvényeire vonatkozóan – áll a cég közleményében.
Keresetet nyújtott be a Patrióták Európáért az Európai Parlament szakbizottságaiban hozott határozatokat miatt, amelyek kizárják a frakció tagjait a bizottságokban betöltött valamennyi felelős, elnöki és alelnöki tisztségből.
A bizalmi vagyonkezelés jogintézménye már 10 éve létezik itthon, de csak tavaly nyár óta lett igazán ismert a köztudatban is. Egymilliárd forintos nettó vagyon alatt nem nagyon szoktak ilyen vagyonkezelési struktúrát létrehozni, de vannak jó páran a 20 milliárd forintos nettó vagyon feletti tartományban is – hangzott el a Jalsovszky ügyvédi iroda m
A Stellantis amerikai járműeladásai továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak, annak ellenére, hogy Carlos Tavares vezérigazgató lépéseket tett a vállalat problémáinak orvoslására - közölte a Cnbc.
Az Európai Központi Bank mindent megtesz annak érdekében, hogy elhárítsa az akadályokat a határokon átnyúló bankfúziók elől - mondta Claudia Buch felügyeleti vezető szerdán. A központi bank Kormányzótanácsának a tagja, Joachim Nagel Bundesbank-elnök szerint ugyanakkor nem alaptalan a németek aggodalma a Commerzbanknak az olasz UniCredit által terve
Március után ismét 400 forint közelében az euró. A magyar valuta gyengülése kedden is folytatódott, amit a nemzetközi tényezők mellett az októbertől hatályba lépő illeték súlyosbít. A közel-keleti helyzet fokozódása nemcsak a magyar, hanem a környező országok valutáit is érzékenyen érinti. Ismét 400 forint közelében az euró A forint gyengülése szep
Ha a divathónap utcai viseleteiből lehet következtetni, akkor a grunge stílus újjáéledésének kellős közepén vagyunk − ez volt ugyanis az utcai stylistok kedvenc megjelenése a londoni divathéten. De a trend korántsem korlátozódik a brit fővárosra: egyik fő eleme, a kockás szoknya például több divatfővárosban is feltűnt. Mindkét megjelenést v
Október 14-én vadonatúj évaddal tér vissza az RTL sztárpárshow-ja, a Nyerő Páros. A hetente hétfőtől csütörtökig látható epizódokban ezúttal is különleges kihívások során mérkőznek meg egymással a népszerű celebpárok a Nyerő Páros trófeáért. A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Péter a jól megszokott humor mellett izgalommal, d
Október 16-án délig pályázhat, aki 2006-ban született. Magyarországra közel 800 utazási igazolvány jut, amiket jövő tavasszal akár 30 napig lehet használni.
Szeptember 18-án az amerikai jegybank 50 bázispontos irányadó kamatcsökkentést jelentett be, ezzel 4,75 százalék és 5,00 százalék közé csökkentette a kamatlábat. Bár a Fed bankárjai nem hajlandók egyszerű indoklást adni tetteikre, a piaci szereplők számára egyértelműnek tűnt, hogy a lassuló munkaerőpiac fenyegetést jelent a Fed által a ciklus kezde
Jelentős romlás van a nemzetközi hangulatban, a Fed jelzései után a geopolitikai fejlemények is megmozgatták a devizapiacot. A rossz hangulatban a tőzsdék esnek, és a környezet most nem kedvez a forintnak sem. De ezen túlmenően egyedi magyar okok és több technikai tényező is hozzájárult ahhoz, hogy a forint euróval szembeni árfolyama ma másfél éves
A Tesla ma közzétette harmadik negyedéves járműgyártási és értékesítési jelentését. A részvények a jelentés után mintegy 4,5 százalékot estek. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
A magyar hatóságok arra kérik a Libanonban tartózkodó magyarokat, hogy haladéktalanul hagyják el az országot a kereskedelmi légitársaságokkal, és javasolják a konzuli védelemre történő regisztrációt is. A magyar állampolgároknak sürgősen…
A féltékenység mindenkiben másfajta érzéseket generál: vannak, akik tudatosan kezelik és uralkodnak rajta, másokat viszont magával ragad. Te vajon mire és mennyire vagy féltékeny?
Megduplázott Apple-tranzakciók kezelésén dolgoznak a bankok az MNB és a kártyatársaságok együttműködésével - közölte a Magyar Bankszövetség kedden az MTI-vel.
A szemaglutid hatóanyagú Ozempic és társai, amelyeket eredetileg cukorbetegek számára fejlesztettek ki, mára a fogyókúrás kezelések sztárjai lettek. Az Egyesült Államokban bárki számára elérhetők, és nagyon népszerűek, hiszen tartós szedésük jelentős súlycsökkenést eredményezhet. A magyar piacon az Ozempic csak szigorú szabályozás mellett érhető el
Izrael győztes szériában van, Netanjahu kormányfő válaszlépése – ha erre sor kerül – egy Irán elleni közvetlen katonai csapás lesz – prognosztizálta a közel-keleti térség lehetséges folyamatait a biztonságpolitikai szakértő, aki kizárta, hogy a zsidó állam atomfegyvert vetne be.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) újabb fejlesztésekkel támogatja a gazdálkodók adminisztrációs feladatainak gördülékenyebb ellátását. A módosítások nemcsak egyszerűbbé teszik a program használatát, hanem nagyobb rugalmasságot is biztosítanak. Új műveleti kódtár bevezetésére is sor kerül – írja honlapján a Nébih.
2022-ben az évek óta rossz állapotban lévő iskolát felújították volna, de a projekt egyike volt azoknak, amire a támogatást Lázár János egy tollvonással megszüntette.
Ha azt éreztük magunkon az elmúlt időszakban, hogy valami nincs rendben, és rossz az előérzetünk akkor az most beigazolódni látszik: a Porsche 2025-ben lenullázza a belső égésű motorral rendelkező 718-as palettát. Ennek okán, ha valaki még most szeretne magáénak tudni egy 718-ast, akkor gyorsan kell cselekednünk, hiszen kevesebb, mint egy év múlva
Olekszij Aresztovics szerint bárki is kerül a Fehér Házba - legyen az demokrata vagy republikánus - "gyökeresen megváltoztatja az egész háborús helyzetet" - közölte az MK-ru.