Az egyhuzamban megtett leghosszabb űrutazás jelenlegi világrekordja 437 nap. Ekkora időtáv esetében teljes joggal vetődik fel a kérdés: hogyan változik meg egy asztronauta teste a jeges, dermesztő feketeségben töltött hónapok során?
A Network4 Media Grouphoz tartozó Galaxy4 csatornán két kiváló európai krimisorozat is új évaddal jelentkezik. Országos premierek ezek, hiszen sem a Sommerdahl bűntények, sem a Vera – A megszállott nyomozó új évadát nem láthatták még korábban hazai képernyőn. Október 4-én mutatkozik be a dán Sommerdahl bűntények (a nyitóképen) új, immáron ötödik
Alig néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.
Vannak, akik falra másznak a Halloweentől és vannak, akik szerint ez az időszak is hozzátartozik az őszhöz. Ha utóbbi csoportba tartozol és ezt a körmeiden is szeretnéd megmutatni, válassz a következő izgalmas minták közül!
Magyarország London után a második számú európai filmgyártó központtá vált - mondta a Made in Hungary címmel megrendezett londoni magyar filmfesztivál megnyitóján a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Az ivóvíz fluorozásának hatékonysága csökkenhetett az elmúlt évtizedekben, derül ki egy új kutatásból. A manchesteri, dundee-i és aberdeeni egyetemek szakemberei 157 tanulmány eredményeit elemezték, összehasonlítva a fluorozott és nem fluorozott vízzel ellátott közösségeket - tudósított a The Guardian. Mindez azt jelenti, hogy a fogaink egészsésgér
Vagyonadó a szupergazdagokra, társasági adóemelés a nagyobb vállalatokra, és elhalasztott nyugdíjemelés – ezeket a terveket volt kénytelen elismerni tegnap éjjel az új francia miniszterelnök a France 2 televíziós csatornán. Michel Barnier ki is mondta, hogy népszerűtlen intézkedések jönnek, de muszáj felelősen cselekednie, mert különben olyan költs
A magyar labdarúgó-bajnokság azért is lehet vonzó a külföldiek számára, mert annyit kereshetnek, mint Nyugaton, a fizetésből pedig csak 9,5 százaléknyi személyi jövedelemadót kell fizetni. A teljes elvonás az egészségügyi hozzájárulással együtt is csak 15 százalék. Ezt az adózási formát évi 500 millió forintos jövedelemig választhatják a sportolók.
Októberben a DataHouse adatai szerint 9 796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9 032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent. Éves szinten azonban csak a JóAutók.hu mérsékelt, 3-4 százalék közötti bővülésre számít.
A Tisza-tó téli vízszintjének beállítása során a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság több tíz millió köbméter vizet fog leengedni a tározóból. Mindezt azért teszik, hogy megelőzzék a téli jégkárokat. Az őszi leürítés október 30-án kezdődik, a téli vízszint beállítása pedig két lépcsőben fog történni, figyelemmel a halak vermelésére is.
Amíg nyáron az időjárás és a hosszú nappalok segítenek minél aktívabbak maradni, addig az ősz és a hűvös, esős idő következtében gyakrabban érezhetjük magunkat fáradtnak és álmosnak. Kis odafigyeléssel azonban sokat javíthatunk ezen az állapoton. A tudomány szerint az őszi álmosság egyik oka az "időjárási ostorcsapás" jelenség lehet, melyn
Magyarország London után a második számú európai filmgyártó központtá vált - mondta a Made in Hungary címmel megrendezett londoni magyar filmfesztivál megnyitóján a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Groteszk politikai csatározásokba keveredett Dombóvár egykori polgármestere az ellenzéki vezető erejével. Mi történt? Tisza Szigetet indított Szabó Loránd, Dombóvár egykori DK-közeli polgármestere, hogy pár héttel később be is zárja azt, írta meg a 24.hu. A várost 17 évig vezető Szabó arról tájékoztatta a Tisza Pártot, hogy a csoportalakításhoz szü
A legújabb és a nosztalgiajárműveit is felvonultatja a BKV az autómentes hétvégén. Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó – de az árvíz miatt erre a hétvégére halasztott – rendezvény célja, hogy népszerűsítse a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket.
Nagy nevek tömegével, és erős szakmai programmal készülünk az október 10-i Portfolio Energy Investment Forum 2024 című konferenciánkra, amely során összesen hat szekcióban, mintegy ötven előadóval és panelbeszélgetés résztvevővel járjuk körbe az energetikai szektor rengeteg fontos kérdését. Még nem késő regisztrálni a rendezvényünkre, amelynek prog
A Liget Budapest Projekt a világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta.
Négy helyszínen több száz nappali, konyha, hálószoba és étkezőbútor várja a látogatókat október 4. és 6. között Magyarország egyik legnépszerűbb otthonkiállítása. Az ingyenes eseményen szakmai bemutatókkal és szaktanácsadással kerülhetnek közelebb a látogatók álmaik otthonához. A programsorozat egyik fénypontja az RS Bútoráruházban kialakított látv
A csütörtök esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy Orbán Viktor 68 milliárd 177 millió forintnyi átcsoportosítást rendelt el a költségvetésben egy kormányrendelettel. Az átcsoportosításból jut a rendőrségnek, víziközmű-fejlesztésre, útépítésre és egyházi fejlesztési célokra is.
Pár napos átmeneti száraz időjárás után, a hét közepétől ismét csapadékos idő hátráltatja a még hátralévő betakarítást. Péntek estig újabb jelentős mennyiségű esőre van kilátás, majd a hétvégén csökken a csapadékhajlam. A talaj őszi feltöltődése elkezdődött, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből, az őszi gabonák vetését pedig országszerte t
Mark Rutte első hivatalos útján ígéretet tett, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete továbbra is támogatja Ukrajnát az oroszokkal vívott háborúban.
A brit királyi család azon rajongóinak, akik figyelemmel kísérték a 2024-es nyári olimpiai játékokat, szemet szúrhatott, hogy az egyébként szenvedélyes sportimádatáról ismert Vilmos herceg egyetlen napra sem utazott ki Párizsba.
Bemutatkozott az úttörő modell: a vadonatúj Škoda Elroq a cseh márka első tisztán elektromos hajtású modellje a stratégiailag fontos kompakt SUV kategóriában.
Az akadálymentes turizmus egyre nagyobb szerepet kap Európában, köszönhetően olyan kezdeményezéseknek, amelyek nemcsak figyelemfelkeltésre, de konkrét változások elérésére is törekszenek. Magyarország, Csehország és Lengyelország közös projektje különleges módon mutat rá…
A döntést nem végleges, a költségekhez a parlamentnek is hozzá kell járulni, de ez nem több puszta formalitásnál. Mi történt? December 6-7-én, Budapesten tarthatják kihelyezett ülésüket a Patrióták Európáért (PfE) európai parlamenti frakció tagjai – tudta meg a Népszava brüsszeli forrásoktól. A végső döntést az Európai Parlament házbizottságának sz
Az Egyesült Államok korábbi elnöke, Donald Trump ismét ígéretet tett arra, hogy „megmenti” Ross Ulbrichtet, a hírhedt Silk Road alapítóját. Ezzel Trump újraélesztette azt a vitát, amely Ulbricht börtönbüntetésével és a kriptovilág igazságszolgáltatási kérdéseivel kapcsolatos. Ross Ulbricht és a Silk Road története A Silk Road 2011-es indulásával Ul