Már több mint 240 millió forintot mentett meg az új törvénycsomag az online bűnözőktől - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Ben Affleck és Jennifer Lopez válásától már hónapok óta hangos a sajtó, gyakorlatilag a színész minden lépését lesifotósok követik. Volt időszak, amikor úgy tűnt, a házasságuk válsága nagyon megviseli, a napokban azonban olyan képek készültek róla, amelyeken évekkel fiatalabbnak látszik.
A pozsonyi M. R. Štefánik Nemzetközi Repülőtér (BTS) az idei nyári szezonban kimagasló eredményeket ért el, bár a 2018-as és 2019-es rekordéveket még mindig nem tudta felülmúlni. Dušan Novota, a…
A hősiesen induló háborús élet tragikus véget érhet Volodimir Zelenszkij számára. Míg az ukránok Putyin, addig az oroszok Zelenszkij halálával kalkulálnak.
Nagyrészt maradhatnak a szabályok, amik még az EU bíróságának főtanácsnoka szerint is ritkán látott vitákhoz vezettek, de egy kötelezettséget megsemmisítenek.
A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból
Egy kézen meg tudjuk számolni, hány olyan civil-szakmai szervezet működik még Magyarországon, amely a rendszerváltás napjaiban alakult és még a mai napig tevékenykedik. Ezek egyike a Történelemtanárok Egylete (TTE), amelynek alapító csapata még az 1989-es Nagy Imre temetés előtt jelentette be, hogy létrehozza a szakmájuk iránt elkötelezett történel
Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. megszűnésére vonatkozó döntését az MNB előzetesen jóváhagyta és visszavonta annak engedélyét. A tevékenységét végelszámolással lezáró nyugdíjszolgáltató ezt megelőzően valamennyi jogszabályi és anyagi kötelezettségének eleget tett a vele kapcsolatban álló tagok és foglalkoztatók felé - jelentette be
A hatóságok a Stuttgart környéki rivális bandák közötti összecsapásokkal magyarázzák a lehetséges indítékot, de a városi borfesztivált mégsem fújták le.
Rakétazápor hullott Észak-Izraelre, többek között Haifa városára, Izrael a legtöbb rakétát még a levegőben elfogta. Az iráni külügyminiszter Bejrútba érkezett.
A 60 kiló a becsült mennyiség alsó határa. Akár 300 millió forintot is érhetett az országba csempészett kábítószer. Mi történt? Jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emeltek vádat Zalában három ember ellen, akik Spanyolországból kamionnal csempésztek marihuánát és kokaint Magyarországra – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője p
Pár napos átmeneti száraz időjárás után, a hét közepétől ismét csapadékos idő hátráltatja a még hátralévő betakarítást. A talaj őszi feltöltődése elkezdődött, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből.
Valójában sosem érzed azt, hogy az agyad kikapcsolna, és a jelenben lenne. A gondolataid folyton cikáznak, és mindig van valami, ami stresszes érzéssel tölt el. Az intelligens lányok sokszor megtapasztalják ezt a problémát, és oka van annak, hogy miért gondolják túl még a legapróbb dolgokat is. Egy kívülálló sokszor nem is érti, az egyszerű dolgok
Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. megszűnésére vonatkozó döntését a Magyar Nemzeti Bank előzetesen jóváhagyta, és visszavonta annak engedélyét. A tevékenységét végelszámolással lezáró nyugdíjszolgáltató ezt megelőzően valamennyi jogszabályi és anyagi kötelezettségének eleget tett a vele kapcsolatban álló tagok és foglalkoztatók felé
Woody Harrelson már egy ideje Budapesten tartózkodik a Szemfényvesztők harmadik részének forgatása miatt, és közben aktívan felfedezi a várost. Legutóbb a Madách téren bulizott, most pedig a Halászbástyánál pózolt egy szoborral, amelyről évek óta azt mondják, hogy hasonlít rá. A színész a humorérzékét is megcsillantotta.
Szeptemberben a DataHouse adatai szerint 9 796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9 032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent. Éves szinten a JóAutók.hu mérsékelt, 3-4 százalék közötti bővülésre számít.
Az Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. megszűnésére vonatkozó döntését az MNB előzetesen jóváhagyta és visszavonta annak engedélyét. A tevékenységét végelszámolással lezáró nyugdíjszolgáltató ezt megelőzően valamennyi jogszabályi és anyagi kötelezettségének eleget tett a vele kapcsolatban álló tagok és foglalkoztatók felé.
Bár 5 ország – köztük Magyarország és Németország – ellenezte, az Európai Unió 15-35,3 százalékos büntetővámokat vet ki a Kínából importált elektromos autókra.
Tavasszal nyíló, hatalmas fehér virágaival festményre kívánkozó tündérfaként fest. Amikor pedig beérik a termése, úgy érezhetjük, hogy egy mediterrán birtokon ücsörgünk, a csodás fánk árnyékában. Ha másért nem, már csak ezért is termesszünk vadcitromfát!
Összesen 54 páros nevezett a Szilézia Rallyra, melyből 31-en lesznek értékelve az ERC idei utolsó versenyén. Magyar versenyző nem indul Lengyelországban.
Ez a 3 csillagjegy teljesen új alapokra helyezheti az életét. Horoszkóp. Bak számára új korszak kezdődik. Csodás az új időszak, ami beköszönt az életedbe. Többé nem kell félned semmitől, az álmaid teljesülni fognak, a céljaidat végre el tudod érni. Bármibe belekezdhetsz, amiről csak eddig álmodozni mertél. Eljött a te igazi időd, cselekedj, mert a
2024 augusztusában az ipari termelés volumene 9,5, munkanaphatástól megtisztítva 4,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2023 augusztusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 júliusához
Az elmúlt években a bankoknak aktívan alkalmazkodniuk kellett a rendszeres szabályozói beavatkozásokhoz, amely egyszerre több formában érkezett: gondolhatunk itt akár adóemelésre, kiegészítő tranzakciós illetékre, nyugdíjpénztári megtakarításokra, maximális jelzálog THM-re. Hogyan fogadta mindezt a bankszektor és ebben a helyzetben hogyan tud hozzá
A földhő közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található. A jövő a zöldenergiáé, a lehetőségek hatékonyabb kiaknázása erősíti az energiaszuverenitást, hozzájárul a kibocsátásmentes energiatermelés elterjedéséhez és az energiaárak megfizethető szinten tartásához - írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) kö
A walesi herceg azóta, amióta kiderült év elején, hogy Katalinnál rákot diagnosztizáltak, teljes vállszélességgel mellette áll, és azon van, hogy segítse gyógyulását. Ezt erősíti meg egy, a napokban napvilágot látott interjú is.Egy Newcastle közelében fekvő uszoda megnyitóján tűnt fel a napokban Vilmos. Tom Dean olimpikon úszó a ceremóniát követően
A Buckingham-palota kedden osztotta meg az örömhírt, hogy Beatrix hercegnő második gyermekét várja, ám a bejelentésben hibát vétettek.A palota egy kisebb elírás miatt kénytelen volt törölni az X-en közzétett eredeti bejegyzést.Beatrixot "Her Royal Highess" néven emlegették, de a posztot ezután törölték.A palota közleménye így szólt:Ő királyi felség
A pannonhalmi Boldog Mór-kilátó lett az év kilátója, a Turistapark Szentlélek pedig az év turistaháza az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ pályázatán - közölte a központ.
A Magyar Energiakereskedők Szövetsége (MEKSZ) Boross Norbertet választotta meg a földgáz- és villamos energia szektor kereskedelmi vállalatait tömörítő szakmai szövetség elnökévé - jelentette be a szövetség.
Felszólalt Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid is, de még a Tisza Párt újdonsült képviselője, Ordas Eszter is. "Hajrá mindenkinek, jó munkát, legyen minden jó" - mondta a Kutyapárt képviselője.
Miben különbözik a víz tulajdonjoga az összes többi erőforrásétól? Milyen új piacok jönnek létre a digitális világban? Mi a Nobel-díj legélvezetesebb hozadéka számára?