„Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere” – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol köszönetet mondott a magyar gasztronómiának is teljesítményéért – írja az MTI.…
Kétszázmilliárd forintos nagyságrendben hajtottak végre víziközművekkel kapcsolatos beruházásokat idén, ennek mintegy fele rekonstrukció volt - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vízgazdálkodásért felelős államtitkára kedden Szolnokon, ahol a Nemzeti Vízművek Zrt. üzembiztonsági raktárát és havária-eszközparkját adták át.
A Szerencsejáték Zrt., a Mastercard és a Visa támogató szakmai partnerként csatlakozik a KiberPajzs intézményközi összefogáshoz. A KiberPajzs projekt tagjai számára a szakmai információcsere elősegíti, hogy a felhasználóik számára biztonságos, naprakész platformokat tudjanak biztosítani - közölte az MNB.
Tíz éve kötöttek szerződést a Rosszatommal, a megállapodás akkor 12,5 milliárd euróról szólt. Bár sokáig pont az volt a legfőbb érv az orosz cég mellett, hogy fix áron vállalták a munkát, mára kiderült: mégsem annyira fix ez az ár.
Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében január 6-tól öt finanszírozási konstrukciót indít. A Programban a bank korábbi sikeres termékeit összesen 350 milliárd forint értékben hirdeti meg, emellett a külföldi befektetések finanszírozására is lehetőséget kínál.
Éveken keresztül játszotta az RTL napi sorozatában Magdi anyus karakterét Fodor Zsóka. Férje Vili bácsi, fia Kertész Géza volt a Barátok köztben, az utóbbi szerepébe bújó Németh Kristóffal a mai napig jó viszonyt ápolnak. A Nyerő Páros – Barátok közt különkiadás mai adásában Fodor Zsóka ébreszti a párokat a villában.
Az európai ombudsman vizsgálatát kezdeményezte a magyar hallgatók és kutatók Erasmus+ és Horizont programokból való kizárása miatt Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.
Tilda Swinton várja a halált, Julianne Moore pedig próbál jó arcot vágni ehhez. Tragédiában ismerszik meg a jó barát, Almodóvar első angol nyelvű filmje pedig rendesen összezavarja majd az érzelmeinket.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy minden korszerű hadseregnek szüksége van lánctalpas, magas védelmi képességekkel rendelkező, páncélozott műszaki harcjárműre. A Wisent 2 minden ismérvnek megfelel, hiszen a Leopard2 harckocsi alvázára épült műszaki vontató képes megrongálódott, elakadt harcjárművek mentésére és vontatására, de daruzásra, ár
2024 harmadik negyedévében közel ezer vállalkozás választotta a SimplePay Telefonos POS szolgáltatást, amely iránt a nagyvállalatok is egyre erősödő érdeklődést mutatnak – közölte az OTP.
Egy bizonyos vitamin szedése a szakértők szerint létfontosságú lehet a fogyás szempontjából, így mindenképp érdemes belőle bevinni a szervezetbe a napi ajánlott mennyiséget.
A chelsea csizmák a legnépszerűbb és legsokoldalúbb lábbelik egyikei, amelyeket évtizedek óta szeretettel viselnek nők szerte a világon. Elegáns, mégis letisztult dizájnjuk lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen öltözékhez illeszkedjenek, legyen szó hétköznapi viseletről vagy különleges eseményekről. Az elasztikus oldalpanelekkel ellátott ikonikus b
A Magyar Nemzeti Bank 16,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft.-re és kötelezte – az üzletileg megbízható működése érdekében – a vásárlóknak járó pénzvisszatérítés, s az ahhoz kötődő nyilvántartás kapcsán feltárt üzleti, számviteli, vállalatirányítási, IT és adatszolgáltatási hiányosságo
Noha a gazdasági növekedés újbóli beindulásával kapcsolatban még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő évre. 2025 első negyedévében a hazai munkáltatók 35 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magy
A Kreml sajtószolgálatának friss közleménye szerint az orosz elnök Orbán Viktorral beszélgetett ma telefonon. Úgy tudni, hogy a magyar miniszterelnök kezdeményezte a hívást. A beszélgetés során több témát is érintettek, szóba került Ukrajna helyzete, amely során Orbán a békés megoldást keresését javasolta. Illetve a Szíriában történteket is megvita
A technológiai fejlődés átalakítja az üzleti utazások trendjeit, ezért az International Workplace Group (IWG) legfrissebb kutatása az üzleti utazások változó jellegével és gyakoriságával foglalkozik.
Kós Hubert lesz az MBH Bank márkanagykövete a követkető két évben, az együttműködés részeként a sportoló számos alkalommal fog feltűnni a pénzintézet kampányaiban. Az olimpikon személyes részvételének központi témája a sport és a szurkolás mindennapokra gyakorolt hatásának bemutatása lesz, az MBH Bankkal közös célkitűzésük, hogy a sport világára je
Bemutatta új, "Growing Impact 2025-2028" elnevezésű stratégiáját a nemzetközi Uniqa Group, amely a részvénybefektetők számára a növekedési elképzelések és a progresszív, 50-60%-os kifizetési aránnyal számoló osztaléktervek miatt lehet érdekes. A biztosító részvényei a bejelentéseket követően 1,8%-os emelkedést mutatnak a bécsi tőzsdén.
Orchidea. Olyan elegáns szó: különleges, nem mindennapi esemény, pompa és gazdagság társul hozzá. Törékeny és tünékeny. És aztán ott áll hegyekben a szupermarketben, tarka kaspókban – és a varázslat elillan. A jó hír, hogy visszahozhatjuk!
Azon tűnődsz, hogyan lepd meg szeretteidet vagy barátaidat egyedi és személyre szabott ajándékkal? Ha már semmi ötleted sem maradt, nézd meg, mit súgnak a csillagok!
Az MNB 16,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft.-re és kötelezte az üzletileg megbízható működése érdekében a vásárlóknak járó pénzvisszatérítés, s az ahhoz kötődő nyilvántartás kapcsán feltárt üzleti, számviteli, vállalatirányítási, IT és adatszolgáltatási hiányosságok megszüntetésére.
Katalin Amália hercegnő egy állami banketten jelent meg, ahol nemcsak elegáns ruhájával, de egy különleges tiarával is magára vonta a figyelmet. A 21 éves holland trónörökös mindenkit elbűvölt megjelenésével!
Magdi anyus él! – A Nyerő Párosban tűnt fel a Barátok közt sztárja! A Nyerő Páros – Barátok közt különkiadásának harmadik reggelén váratlan vendég toppan be a villába: Fodor Zsóka ismét magára ölti az ikonikus jelmezét, és egyenesen Németh Kristófék luxuslakosztályába viszi az útja. A sorozatban a fiát alakító Németh Kristófnak annyira leesik az
Az idősebb Carlos Sainz 2006-ban Fernando Alonso V10-es világbajnok Renault-ját próbálta ki, most egy Ferrarival körözhet Firoanóban. Az autósportban jövőre már negyven éve jelen lévő újságíró, Adam Cooper információja szerint Carlos Sainz jövő héten Forma–1-es Ferrarit vezet Fioranóban, márpedig ha Adam Cooper ezt írja, akkor minden bizonnyal így
Legjobb esetben akár 2 és 4 százalék közötti kamatokat is el lehet érni lekötés nélkül a bankban tartott összegekre 2024 decemberében, de ez is csak bizonyos hitelintézetekre igaz, a legtöbb banknál nulla százalék a kamat – derül ki a hitelekkel és megtakarításokkal foglalkozó money.hu gyűjtéséből.
A jövő évi várható inflációnál jóval nagyobb mértékben, egységesen 8 százalékkal emelkedik a fizetés a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményeknél és a közszolgáltatási szerződéssel bíró többségi tulajdonban lévő cégeinél – jelentette be a Budapest-család dolgozóit reprezentáló szakszervezetekkel szerdán aláírt bérmegállapodást Karácsony
A világ válságai közül az ukrajnai háború lezárását nevezte legfontosabb feladatának Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke. A Paris Match francia hetilapnak adott interjújában, amely szerdán jelent meg, Trump kiemelte, hogy a konfliktus már most felfoghatatlan emberi veszteségeket okozott.
Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport a rovartenyésztéssel kapcsolatosan összegyűjtött környezetvédelmi, élelmezés-biztonsági, növényegészségügyi kockázatokat, valamint állatjóléti aggályokat mutatja be.
Néhány év leforgása alatt évi 600 millió forintról 11 milliárdra nőtt a digitális visszaélésekkel ellopott vagyon Magyarországon, a bűnelkövetés gyakorlatilag a digitális térbe költözött - hangzott el a Kiberpajzs projekt mai sajtótájékoztatóján, ahol a Szerencsejáték Zrt., a Visa és a Mastercard csatlakozását jelentették be.