Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy
Ha valami olyasmit szeretnénk adni, ami nem csak szép, de hasznos és inspiráló is egyben, akkor válogassunk kedvünkre ezekből a szakácskönyvekből – mindenki megtalálhatja a szívéhez – és persze az ízléséhez – közel állót.
December 22-én karácsonyi különkiadással jelentkezik a Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! sorozat. A speciális epizód kiemelt nézettségű műsorsávba került az RTL-en, és az RTL+-on is elérhető lesz. A Marsra magyar! második évada idén májusban debütált az RTL-en és a csatorna online felületein, a nagy sikerre való t
A MadeGood Bio Granola müzliszelet érintett a problémával, összesen négy különböző ízűt hívtak vissza. A Nébih arra kéri a vásárlókat, az alábbi termékeket ne fogyasszák el!
Egy 20 000 000 000 000 000 dolláros alagútról szóló javaslat szerint az ötletgazdák 54 perc alatt juttatnák el az embereket New Yorkból Londonba. Képzeld el, hogy kevesebb mint egy óra alatt utazhatsz el az amerikai New Yorkból Londonba. Menő lenne nem igaz? Nos, ez egy napon valósággá válhat, mivel javaslatokat terjesztettek elő a New
Egyre korábban indul a karácsonyi szezon: idén a magyarok 40 százaléka hozta előrébb a karácsonyi bevásárlást. Az ajándékoknál a minél jobb ár-érték arány és az akciók a döntő szempont.
A napraforgómag-termés világszinten 9%-os visszaesést mutat, míg Magyarországon stabil terméseredményeket regisztráltak az idei szezonban. Mindeközben a naraforgómag ára hihetetlen magasságokban jár.
Több száz kilogramm vágott dohány, szárított dohánylevél, vágógép, mérleg és fóliázó berendezés hevert a garázs padlóján, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy családi háznál tartottak ellenőrzést Nyíregyháza közelében. Az egyenruhások a teljes portát átvizsgálták, amikor kiderült, hogy egy mini
Olaf Scholz kancellár személyesen kereste fel a Ford autógyár kölni üzemét, hogy csillapítani próbálja az indulatokat. Az ok hasonló, mint a Volkswagennél: az alkalmazottak lázadása a tervezett elbocsátások miatt.
Gyulán, 2024. december 10-én késő este egy férfi bement egy ház udvarára és lopott a garázsból, egy mobiltelefont is elvitt. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 38 éves mezőgyáni férfit a Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette.
Egy hiánypótló programban üzleti szektorból érkező önkéntesek teszik eredményesebbé és fenntarthatóbbá a nonprofit szervezetek működését. Az új kezdeményezés a kevésbé profi civil szervezeteket is alkalmassá teszi arra, hogy hatékonyabb működésre térjenek át. Az innovatív modellt kidolgozó SIMPACT tanácsadó szervezet már várja a jelentkezőket a 202
Az eddig 28%-os tulajdonrésszel bíró állami Corvinus BHG Vagyonkezelő és más, magán befektetők összesen 7%-nyi MBH Bank-részvényt értékesítettek magának a banknak. A társaság kis forgalom mellett kialakult tőzsdei részvényárfolyama alapján mintegy 170 milliárdot érne ekkora részvénycsomag, de ettől a valós ár akár jelentősen is eltérhetett.
Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt rendkívül biztonságos körülmények között szállították Oroszországba, miután a lázadó csoportok egy villám hadművelet során eltávolították őt a hatalomból. Ezt Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozta az NBC News amerikai hírcsatornának adott interjúban, amelyet kedden sugároztak.
Katalin hercegné elárulta, hogy legkisebb fia, Lajos herceg ügyesen megőrzött egy titkot Sarolta hercegnő előtt. A Together at Christmas karácsonyi koncertjen kérte hallgatásra a kisfiút az édesanyja.
Donald Trump külföldi nagyköveti posztra jelöli Don Jr. menyasszonyát, Kimberly Guilfoyle-t, a Fox korábbi műsorvezetőjét. A megválasztott elnök egy nappal azután tette meg a bejelentést, hogy fiát kézen fogva látták egy floridai társasági nővel, Bettina Andersonnal.
Till Tamás gyilkosa 16 éves volt, amikor 2000-ben ölt. Az emberölési ügye ezért elévült, szabadon távozhatott a rendőrségről. De tényleg megússza a börtönt? Ha a gyilkosság miatt nem is, van, ami miatt rácsok mögé kerülhet. Akár tizenkét évre is.
A világ válságai közül az ukrajnai háború megoldását nevezte elsődleges feladatnak Donald Trump leendő amerikai elnök a Paris Match című francia hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban.
Tény, hogy vannak rossz munkahelyek, rossz főnökök, kiállhatatlan feladatok, de az is igaz, hogy gyakran hajlamosak vagyunk saját magunk kreálni drámát ott, ahol valójában csak egy kis rugalmasságra lenne szükség. Ha az alábbi helyzeteket a helyükön kezeled, a te életed is könnyebb lesz.
A Miskolci Törvényszék tanácselnökét, Pecsenye Csabát választotta a bírói önigazgatás csúcsszerve, az Országos Bírói Tanács elnökének a 15 főből álló testület. Szerda délelőtti zárt ülésükön nagy többséggel döntöttek az új elnök személye mellett, aki korábban nemmel szavazott az Igazságügyi Minisztérium által kínált alkura, mely összekötötte a szer
A világ válságai közül az ukrajnai háború megoldását nevezte elsődleges feladatnak Donald Trump leendő amerikai elnök a Paris Match című francia hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban.
A vegetációtűz az egyik leggyakoribb természeti katasztrófa a világon, amely nemcsak környezeti, hanem társadalmi és gazdasági problémát is jelent - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium (Am) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kedden, a Budapesten megrendezett Erdőtűzvédelmi konferencián a szaktárca közleménye szerint.
Két részmunkaidővel rendelkezem, egy négy órás és egy 6 órás munkával, kérdésem lenne, hogy a nyugdíjat majd hogyan számolják ki ebben az esetben. Mind a két állás egy formán beleszámít a nyugdíj számításába
„Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere” – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol köszönetet mondott a magyar gasztronómiának is teljesítményéért – írja az MTI.…
Kétszázmilliárd forintos nagyságrendben hajtottak végre víziközművekkel kapcsolatos beruházásokat idén, ennek mintegy fele rekonstrukció volt - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vízgazdálkodásért felelős államtitkára kedden Szolnokon, ahol a Nemzeti Vízművek Zrt. üzembiztonsági raktárát és havária-eszközparkját adták át.
A Szerencsejáték Zrt., a Mastercard és a Visa támogató szakmai partnerként csatlakozik a KiberPajzs intézményközi összefogáshoz. A KiberPajzs projekt tagjai számára a szakmai információcsere elősegíti, hogy a felhasználóik számára biztonságos, naprakész platformokat tudjanak biztosítani - közölte az MNB.
Tíz éve kötöttek szerződést a Rosszatommal, a megállapodás akkor 12,5 milliárd euróról szólt. Bár sokáig pont az volt a legfőbb érv az orosz cég mellett, hogy fix áron vállalták a munkát, mára kiderült: mégsem annyira fix ez az ár.
Éveken keresztül játszotta az RTL napi sorozatában Magdi anyus karakterét Fodor Zsóka. Férje Vili bácsi, fia Kertész Géza volt a Barátok köztben, az utóbbi szerepébe bújó Németh Kristóffal a mai napig jó viszonyt ápolnak. A Nyerő Páros – Barátok közt különkiadás mai adásában Fodor Zsóka ébreszti a párokat a villában.