Bár szerencsére eddig nem került sor ezek éles bevetésére, az Egyesült Államok két speciális elnöki repülőgépe áll készen arra az esetre, ha egy nukleáris háború kitörne.
Szerdán kezdeményezte a Bundestag elnökénél a bizalmi szavazást önmaga ellen Olaf Scholz, a kancellárról és kisebbségi kormányáról hétfőn döntenek a német képviselők. Mutatjuk az utána következő menetrendet is egészen a február 23-i előre hozott választásokig.
Formálódnak azok az új szabályok, amelyek az Európai Unióban egységes módon teszik majd lehetővé a likviditási sokkok esetén bevethető eszközöket a befektetési alapok, köztük a hazánkban is népszerű ingatlanalapok esetében. Az eszközök közül néhány a magyar alapkezelőknek és egyéb szereplőknek még kevéssé ismert, és gyakorlatba ültetésük felkészülé
Erzsébet királynő élete fiatal lányként egyetlen döntés miatt vett drámai fordulatot, épp két héttel karácsony előtt. Ez a történelmi pillanat örökre megváltoztatta nemcsak az ő, de a brit monarchia sorsát is.
A pénzügyi tudatosság fejlesztését nem lehet elég korán kezdeni, a modern banki megoldások pedig egyre több lehetőséget kínálnak a szülők számára, hogy támogassák gyermekeiket a pénzügyi ismeretek elsajátításában. Az OTP Bank legújabb fejlesztése révén most már a 14 év alatti gyerekek számára is egyszerűen nyitnak bankszámlát a szüleik az OTP Mobil
Elindult a közmédia egyik legkedveltebb zenés show-műsorának negyedik évada. Tóth Vera és a rég nem látott Torres Dani is színpadra lépnek a Csináljuk a fesztivált! szombati adásában.
Csizmadia László közlése szerint a Patrióta Európai Uniós Civil Együttműködési Tanács (PeuCET) nevű új alapítvány stratégiai szerződés alapján segítené a Patriótákat.
A kriptovaluták forradalmasítják az online világot, és most a szerencsejátékokban is új dimenziókat nyitnak. Ha valaha is gondolkodtál azon, hogy a hagyományos pénzügyi rendszerek helyett digitális valutákkal játssz, akkor a Rabona casino lehet a tökéletes választás számodra. Ez a kaszinó egyedülálló lehetőségeket kínál azok számára, akik a biztons
Holnap, azaz csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődik az újabb Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő adnak tájékoztatást a friss kormánydöntésekről. Az eseményről a Portfolio szokás szerint élő hírfolyamban tudósít.
Az idei harmadik negyedév végén az MNB adatai szerint már több mint 505 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 6,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben még sokan kötnek majd új szerződést, h
Az európai mezőgazdaság talán soha nem nézett szembe annyi kihívással, mint napjainkban. Ezek közül az egyik a klímaváltozás, mely esetében a gazdákra nem okozóként, hanem mint a probléma megoldásaként kell tekintenünk.
Egyre ijesztőbb hírek jönnek az online, telefonos, elektronikus pénzügyi bűncselekmények, lopások és csalások terjedéséről, lényegében bárki potenciális áldozat lehet. Milyen főbb veszélyekkel nézünk szembe, és mit tehetünk a károk elkerülésére? Milyen egyszerű szabályokat érdemes betartani? Interjú Bártfai Gáborral, a CIB Bank információbiztonsági
A kriptovaluták forradalmasítják az online világot, és most a szerencsejátékokban is új dimenziókat nyitnak. Ha valaha is gondolkodtál azon, hogy a hagyományos pénzügyi rendszerek helyett digitális valutákkal játssz, akkor a Rabona casino lehet a tökéletes választás számodra. Ez a kaszinó egyedülálló lehetőségeket kínál azok számára, akik a biztons
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök telefonos egyeztetést folytatott a gazdasági együttműködésről, Ukrajnáról és Szíriáról – jelentette a Kreml sajtószolgálata.
Képzeld el, hogy egy szerény befektetésből néhány éven belül egy életet megváltoztató vagyon lesz. Három feltörekvő kriptopénz árfolyama 2025-re az egekbe szökhet. Ezek az altcoinok képesek arra, hogy egy kis összeget jelentős vagyonná változtassanak. Fedezd fel, mely digitális eszközök lehetnek a kriptovilág következő nagy dobásai. A $CYBRO 1000%-
Till Tamás gyilkosa elévülés miatt úszhatja meg a büntetést, ez pedig mérhetetlenül felháborított mindenkit, így a Fidesz-frakciót is. Kocsis Máté bejegyzése szerint nem is hagyják annyiban.
Orbán Viktor miniszterelnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel teljes egyetértés volt abban, hogy mindent meg kell tenni az energetikai együttműködés fenntartása mellett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Amerikai kutatók szerint az évtized végére az USA-ban 20 milliárd dolláros egészségügyi többletköltséget okoz majd az adatközpontok áramellátásával összefüggő légszennyezés.
A decentralizált pénzügyi (DeFi) platform, a Derive Protokoll átlépte a 100 millió dolláros összértéket, köszönhetően a kereskedési volumen és a havi aktív kereskedők kiemelkedő rekordjának. Ez a látványos eredmény rávilágít a bitcoinhoz kapcsolódó származtatott ügyletek és a kriptovaluták iránti növekvő keresletre. Új rekordokat állított fel a Der
A magyar bíróság azt kérdezi az uniós grémiumtól, hogy a magyar lapnak kell-e bizonyítania, hogy az osztrák Spar vezetője igazat mondott a kormányfőről a 24.hu által is szemlézett külföldi lapban, a Lebensmittel Zeitungban.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel, majd részt vesz a magyar–török kulturális évad záróeseményén – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.
A magyarok közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe 100 méter gyorson, ebben a számban a keddi nyitónapon a 4×100 méteres váltó tagjaként 52.69 másodperces egyéni csúcsot úszott, ezt most délelőtt nem tudta megközelíteni, így 53.69-cel a 27. helyen zárt, míg csapattársa, Ugrai Panna 53.82-vel a 30. lett.
Az akció teljes titokban zajlott le, a volt szíriai diktátort biztonságos helyre szállították. Arról Oroszország egyelőre nem beszél, hogy kiadják-e nemzetközi bíróságnak.