Míg a Nyugat az orosz–ukrán háború folytatása mellett áll ki, addig a magyar kormányfő azon dolgozik, hogy a béke legyen a nyugati szövetségi rendszerek fő feladata.
Megan Fox és Machine Gun Kelly szakítása nem szerepelt az idei párkapcsolati bingókártyánkon.A hír alig egy hónappal azután érkezett, hogy a pár megosztott egy posztot, melynek felirata: "semmi sincs veszve. Welcome back", amelyben bejelentették, hogy ő és Machine Gun Kelly első közös gyermeküket várják.A pár állítólag egy hálaadásnapi kirándulást
Újabb három szervezet: a Szerencsejáték Zrt., a Visa és a Mastercard is csatlakozott a KiberPajzs programhoz, így a programban résztvevő partnerek száma 13-ra emelkedett - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
80 milliárdért eladják a 130 milliárdot érő ingatlanokat. "Egyik kézben pisztoly, a másikban pénz - választhatunk." Az Akadémia egy év haladékot kér az Országgyűléstől.
A várakozásoknak megfelelőe. kismértékben emelkedett az amerikai infláció, miközben a maginfláció maradt 3,3%-on. Továbbra is úgy tűnik, hogy az utolsó lépést az infláció 2%-ra csökkentésében egyelőre nem sikerül megtenni.
A Szex és New York színésze Sarah Jessica Parker most a könyvpiacon is feltűnik, és az egyik rangos nemzetközi díj egyik bírája lesz. Nehéz feladat vár rá, de a díj alapítványának a vezetője bízik a színésznőben.
Karácsonykor legtöbben beteg, hátrányos helyzetű vagy nehéz sorsú gyermekek javára terveznek adományozni – derült ki a Yettel karácsonyi szokásokat vizsgáló friss országos reprezentatív kutatásából. Sokan szeretnék tudni, pontosan mi az, amire az adományozottnak szüksége van, és azt is, mire fordítják az adományt. A mobilszolgáltató és a Baptista S
Rajongsz az asztrológiáért? Kívülről fújod, mi jellemző a saját csillagjegyedre, és mik a legjobb tulajdonságaid, melyek alapján a kiszemeltedet elcsábíthatod? Akkor ismerd meg a holdjegyedet is, hiszen ez alapján is pillanatok alatt kiderülhet, kit szánt neked az Univerzum! Az, hogy milyen a holdjegyed, illetve a másikkal való kompatibilitás külön
Az európai ombudsman vizsgálatát kezdeményezte a magyar hallgatók és kutatók Erasmus+ és Horizont programokból való kizárása miatt Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa.
"Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere" – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol köszönetet mondott a magyar gasztronómiának is teljesítményéért – írja az MTI.
Őszintén sajnállak, borzasztó lehet ilyen léleknyomorító igazodási kényszerek mentén leélni egy egész életet – fogalmazott a Nemzeti Színház igazgatója.
Rabszolgatartás vádjában bűnösnek találtak és tíz év börtönbüntetésre ítéltek szerdán Hágában egy holland állampolgárságú nőt, aki tíz évvel ezelőtt csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez, később pedig rabszolgaként kihasznált egy jazídi nőt.
Az OPEC 210 ezer hordóval, napi 1,6 millió hordóra csökkentette a 2024-es olajkereslet-növekedés előrejelzését, ami az idei év legnagyobb mértékű csökkentése. Július óta a szervezet már 27%-kal mérsékelte az idei évi várakozásait, bár a jövőre nézve még így is az egyik legoptimistább az olajpiacon - számolt be a Bloomberg.
Ki ne ismerné a vadon növő bodzabokrokat, amelyek néha áthatolhatatlan rengeteggé válnak a kertek végében, a ruderálékon, és a szántóföldeket elválasztó erdősávokban? Megismerhettük sajátos ízét, aromáját nagyanyáink szörpkészítményeiből és nagyapáink gondosan és huncutul elkészített bodzaborából, hovatovább pálinkájából.
A Pepe Coin (PEPE) versenytársa, a Rexas Finance (RXS) a valós világbeli eszközök tokenizálására és a Certik által hitelesített biztonságra való úttörő összpontosításával a kriptopiac egyik meghatározó szereplőjévé vált. Az RXS már több mint 24,33 millió dollárt gyűjtött az előértékesítés során. Jelenleg a 9. szakaszban tart, ahol egy token ára 0,1
A karácsonyi időszak a vásárlás öröméről szól, ám ilyenkor a csalók is aktívabbak. Az ünnepi forgatagban gyakran kapkodva vásárolunk és kevésbé figyelünk a biztonságra, ezért különösen fontos tudatosan használni bankkártyánkat és felismerni a potenciális veszélyeket. A következőkben bemutatjuk, hogyan kerülhetjük el a leggyakoribb bankkártyás csalá