A 2024. október 29-én benyújtott, és a kormány által november 25-én már el is fogadott törvényjavaslat értelmében a következő két évben jelentősen nőnek a céges autókra kivetett adóterhek. Ezek a változások komoly kihívásokat, ugyanakkor jelenleg még kihasználható lehetőségeket is jelentenek a vállalkozások számára. Az Ayvens pénzügyi igazgatója, J
Az eddigi negatívról stabilra javította Magyarország adósbesorolásához tartozó kilátást a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő. Az ország hosszú távú devizaadósságának besorolása továbbra is a BBB kategóriában maradt, amely alacsonyabb a visegrádi országokénál, de a leminősítés veszélye most elhárult. Mindez pozitív lépés, de nem ad okot hátradől
Az újonnan kifejlesztett lítium-kén (Li-S) akkumulátor energiasűrűsége eléri a 400 Wh/kg-ot, ami közel kétszerese a lítium-ion (Li-ion) akkumulátorokénak.
Idén is több mint kétezer általános iskolába küldte el a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (Mdosz) a felhívását, hogy vegyenek részt a szakmai szövetség Okostányér Országos Diák Tudáspróbáján, amely az Auchan Alapítvány támogatásából valósulhatott meg. A versenyre nevezett 825 csapatnak először egy húsz kérdésből álló online tesztsort kelle
A címszó jelentése dzongkha nyelven helló. Szia, csá. Ed Sheeran a jeles popművész használta egy üzenetében, amiben azt tudatta, hogy fellép Bhutanban.
Idén a Mandiner hetilapban jelent meg a Technikumi rangsor 2025 TOP 100-as listája, ami a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült. Ezek a legkiemelk
Bemutatta a Xiaomi a SU7 szedán után a második autóját. Ez a YU7 crossover. Csaknem 700 lóerős, várhatóan jövő év nyarán kerül először a kínai kereskedésekbe. Az YU7-ben két elektromos motor biztosítja a 680 lóerős összteljesítményt, amely 253 km/órás végsebességet tesz lehetővé. Xiaomi Az autó méretei – 4999 mm hosszúság, 1996 mm
Új vegyesvállalat alapításáról kötött megállapodást a CATL és a Stellantis, a két cég 4,1 milliárd eurós beruházással a spanyolországi Zaragozában épít egy új, nagy kapacitású lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátorgyárat – közölte a CATL Hungary kedden.
A határátkelőhelyen a magyar határrendészek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a szerb vámszervek, illetve határrendőrség egy helyen látják el feladataikat. Az autóbuszok kivételével az átkelőhely csak a személyforgalom - gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros, személygépjármű - előtt áll nyitva 7 és 19 óra között. Fotó: hirado.hu/Szeged365 Az átkelőt a
Mellkasi fájdalom, kellemetlen szorító érzés egy nagy lakoma után? Sokan legyintünk rá: csak egy kis gyomorégés, pedig lehet, hogy szívbetegség áll mögötte.
A magyarországi turizmus hasít, Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere – jelentette ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide kedd esti budapesti díjátadóján, ahol köszönetet mondott a magyar gasztronómiának is a teljesítményéért. A miniszter kiemelte: a turizmus ma a magyar GDP közel 12 százalékát, a központi költségvetés
A Selected Restaurants válogatásba a budapesti Szaletly, Kollázs, Zazie Bistro, Cut & Barrel, Virtu, Alelí és Bilanx, a biatorbágyi Füge, a tihanyi Sho Tihany és a szentendrei Teyföl került be.
A hatékonyság növelésével lehet elérni a három éves bérmegállapodásban szereplő béremeléseket, ugyanakkor nagyon figyelni kell arra, hogy nehogy infláció felhajtó hatása legyen - mondta a Növekedésnek adott interjúban Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub vezetője, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke.
A Balatoni Hajózási Zrt. jelentős kikötő fejlesztésbe kezd Balatonföldváron, a munkálatok miatt a Galamb-sziget járdáját tavaszig lezárják. Balatonföldvár egyik kedvelt része, a Galamb-sziget 2025 áprilisáig gyalogosan nem lesz megközelíthető. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a Balatoni Hajózási Zrt. a vitorláskikötő fejlesztési munkái miatt a
A svéd válogatott játszhat az ötödik helyért a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, amelyen a debreceni középdöntő utolsó mérkőzésén kedd este 25-24-re kerekedett a montenegrói csapat fölé.
Engedd, hogy ezek az ötletek inspiráljanak, és teremtsd meg az ünnepi varázst saját, egyedi stílusoddal! A természetes fény, az egyszerű formák és a harmonikus színpaletta biztosítja, hogy az asztalod ne csak szép, de hívogató is legyen.
December 13-14-én, péntekről szombatra virradó éjszaka elképesztően látványos csillaghullásra számíthatunk, ugyanis megérkezik a Geminidák meteorraj – derül ki a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményéből. A különleges jelenség egész éjjel megfigyelhető lesz: a késő esti óráktól kezdve nő majd a meteorszám, és éjféltől hajnalig tetőzik.
Milyen állami támogatásra számíthat az a megváltozott munkaképességű személy, aki nem felel meg azoknak a törvényi előírásoknak, amelyek alapján ellátásra lenne jogosult, és az erre vonatkozó kérelmét elutasítja a hatóság?
A Chery Group első járműve 1999. december 18-án gördült le a gyártósorról. A 15 milliós mérföldkőig tartó út során a társaság 21 egymást követő évben megőrizte pozícióját Kína vezető személygépkocsi-exportőreként, és ma már több mint 100 országban és régióban érhetők el a járművei.
Fiatalkorban is figyelni kell a testünk jelzéseire, hiszen a rákos megbetegedések egyre gyakrabban érintik az 50 év alattiakat. Dr. Karan Raj orvos négy olyan tünetre hívja fel a figyelmet, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha ezeket tapasztalod, mindenképpen fordulj szakemberhez!
Sok éve érkezett Magyarországra, és ha valaki tudja, mitől jó egy kávé, az egészen biztosan ő. Gyerekként kóstolta először, kis kihagyással azóta is hódol a kávé iránti olthatatlan szenvedélyének. Szerző: Kassai Etelka Az olasz gasztro és kávékultúra valamint az évek alatt megismert magyar étkezési hagyományok keveredése egyedülálló élményeket hozo
Ha létezik szuperétel, amit mindenképp érdemes beépítened az étrendedbe, akkor az a brokkoli. Talán nem ez a legnépszerűbb zöldség, de ha egyszer megismered, milyen elképesztő egészségügyi hatásai vannak, garantáltan másképp nézel majd rá! A brokkoli nemcsak egy egyszerű köret – valójában igazi orvosi csoda, amely szinte minden szervünket támogatja
Janó Manó első évadát több mint egy millióan látták a világhálón, így minden bizonnyal sok családnak örömet okoz, hogy a friss, második évad, a Janó Manó És A Csodálatos Bolygolyóbis december 13-ától ingyenesen megtekinthető lesz az interneten. Janó és unokahúga, Jana ezúttal 13 izgalmas epizódon keresztül az egész bolygó megmentésén fáradozik. A
A siker (egyik) kulcsa a hatékonyság, és ebben a digitalizáció kiemelt szerepet játszik. A BrightHills elkötelezetten segíti partnereit a vállalati folyamatok digitalizálásában, modern megoldások kialakításában, és a meglévő rendszerek felújításában,
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 3-2-es vereséget szenvedett a vendég Aston Villától, a címvédő Real Madrid pedig ugyanilyen arányban győzte le Bergamóban az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának keddi játéknapján.
Szerda délelőtt folytatódik majd a borús, csapadékos időjárás: havas eső, eső és havazás is várható. Ám délután végre egyre több helyen tisztul majd ki az égbolt, és megszűnik a csapadék is. Napközben maximum 5 fok lehet a legmagasabb hőmérséklet, míg éjszaka akár -6 fokra is lehűlhet a levegő az ország egyes területein.
Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés és hamis magánokirat felhasználása miatt feljelentést tett az I. kerület önkormányzata ismeretlen tettes ellen a távozó köztisztviselőknek, az előző városvezetés által kifizetett 71 millió forintnyi jutalom miatt - jelentette be az Budavári Önkormányzat fideszes polgármestere kedden sajtótájékoztatón
Közeledik a 2024-es karácsony, a Google-felhasználók keresései pedig azt is megmutatják: már ősszel fellendült a karácsonyi ajándék ötletek iránti érdeklődés, és évről évre visszatérnek az emberek az internetre, hogy tippeket gyűjtsenek az ünnepi meglepetésekhez.
A walipini egy földbe süllyesztett üvegház, amely ötvözi a passzív napenergia hasznosítását és a talaj hőtartó képességét, lehetővé téve a növénytermesztést egész évben, még hideg éghajlaton is.
A vállalatok még mindig nem fordítanak elegendő figyelmet a Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú céljainak teljesítésére, amivel 1,5 Celsius-fok alatt maradhatna a globális felmelegedés mértéke – derül ki az EY nemzetközi klímaaktivitási barométeréből. Tízből csupán négy vállalatnak van kidolgozott cselekvési terve a fenntarthatóbb működésre való á