2024. december 11. szerda

dec. 11
7:08
Ezért ne sózd meg soha az ételedet, mielőtt a mikróba teszed (Roadster)
Tudományos magyarázata van a dolognak.
dec. 11
7:09
Kemény pénzekbe kerül a nyugdíjasok téli védőoltása (Menedzsment Fórum)
Az öt legfontosabb vakcinából három fizetős.
dec. 11
7:09
Delhusa Gjon rendszeresen tilosban parkol Újbudán a polgármester szerint: "Dühöngött, majd rendőr igazolványt kezdett mutogatni" (SzMo)
Kreitler-Sas Máté azt írta, hogy a zenész hol a járdát foglalja el teljes szélességében, hol a zöldterületre parkol. Azt üzente neki, hogy Újbudán nem tűrik a pofátlan parkolást.
dec. 11
7:12
Riasztó hírt közölt a klímaváltozást vizsgáló hatóság: 2024 lesz a Föld eddigi legmelegebb éve (Nyugati Fény)
Idén volt a történelem második legmelegebb novembere.
dec. 11
7:12
Világhírű luxusmárkák hihetetlen kedvezménnyel: megnéztük a Parndorf karácsonyi leárazását (Hóvége)
Bécstől 40, Pozsonytól 25, Budapestről pedig mindössze 120 perc alatt elérheted ezt a vásárlók paradicsomát.
dec. 11
7:15
Figyelem, aki nem lép, 5 millió forinttól eshet el (Infostart)
A Napenergia Plusz Programban összesen 32 ezer család regisztrált. Közülük már több mint 20 ezren nyertek el állami hozzájárulást. Sok ezer érdeklődő azonban valahol elakadt a pályázati folyamatban ezért hozzájuk fordult kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM) hivatalos Facebook-oldalán Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős állam
dec. 11
7:15
Bajnokok Ligája: Az Aston Villa, a Brest, a PSG és a Byern München is győzni tudott (Magyar Hírlap)
Az Orbánnal és Gulácsival felálló RB Leipzig ezúttal is pont nélkül maradt.
dec. 11
7:15
Gépek romlottak el, csőtörés volt, felmondtak: ellátások álltak le a Szent János Kórházban (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 11
7:18
Sürgős „Tilos megenned” figyelmeztetést adott ki a Nébih, óriási baj van ezzel a 4 édességgel (Most Hír)
Azonnali termékvisszahívás miatt adott ki sürgős riasztást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Négy olyan édesség is forgalomba került Magyarországon, amit tilos megenni!
dec. 11
7:21
Közel 6 százalékkal bővülhet a globális reklámpiac 2025-ben (ProfitLine)
A globális reklámköltések összértéke jövőre várhatóan eléri a 817,7 milliárd dollárt, ami 5,9 százalékos bővülést jelent a 2024-re várható 772,4 milliárd dollárhoz képest – áll a dentsu globális kreatív, marketing- és médiaügynökségi hálózat által közzétett, a világ 56 országára kiterjedő előrejelzésében. A hazai reklámpiac várható növekedési üteme
dec. 11
7:21
Hölgyem, elkérhetem a gérvágót? Egyre jelentősebb a nők szerepe az építőiparban (HR Portál)
Az építőipar férfias terep, ahol a nők jelenléte még mindig ritkaságszámba megy. A szakmát övező sztereotípiák és előítéletek sokáig távol tartották a nőket, és bár az utóbbi években egyre több helyen láthatunk változást, a bizalmatlansággal még mindig gyakran meg kell küzdeniük. A Mapei Kft. a „Legjobb Női Munkahely 2023” pályázat harmadik helyeze
dec. 11
7:21
Kvíz: Gyakorlott sofőr vagy? Emlékszel még ezekre a KRESZ-szabályokra, tudod a helyes válaszokat? (Pénzcentrum)
Milyen sebességgel szabad keresztülhajtanunk egy vasúti átjárón? Hány éves kortól tehetjük le a forgalmi vizsgát Magyarországon? Hány évente kell megújítani a jogosítványunkat 50 éves kor alatt? Hogy néz ki a behajtani tilos tábla? Milyen fénnyel villog a vasúti fénysorompó, amikor szabad az áthajtás? Hány éves korig vezethetnek az időskorú sofőrök
dec. 11
7:21
A napi horoszkóp: Az Ikrekre váratlan lehetőségek várnak, a Halak bánjon óvatosabban a pénzzel - december 11. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 11
7:21
Újabb lépés az eszkaláció felé? – Törvénybe iktatnák Ukrajna katonai támogatását (Magyar Hírlap)
Katonákat az ukrán hadseregbe.
dec. 11
7:24
Újabb öt alkalom, amikor a középkori magyar történelem másképpen alakulhatott volna (Helló Magyar)
A középkori magyar történelem számos pillanatát ismerjük, amikor másképpen alakulhatott volna. Mi történik, ha Nagy Lajost elviszi a pestis? Mi történik, ha fia születik? Öt olyan esetet mutatunk be az Anjou-korszakból, amikor másképpen alakulhatott volna hazánk történelme.
dec. 11
7:24
Feldarabolják az egyik legnagyobb európai autóipari beszállítót (Villanyautósok)
Egy év múlva már más lesz a Continental.
dec. 11
7:24
Ezek az országok a legnagyobb digitális szolgáltatásexportőrök a világon (BitcoinBázis)
Napjainkban a világ szolgáltatásexportjának mintegy fele digitális platformokon zajlik. Míg a digitális szolgáltatások legnagyobb exportőr országai nagyrészt a fejlett országokban koncentrálódnak, azonban látható, hogy India és Kína exportpiacai is jelentősen növekednek. India digitális szolgáltatásexportja 2023-ban meghaladta a 257 milliárd dollár
dec. 11
7:24
Az innovációk mozdítják előre az egész emberiséget, az egész világot (Szakmát Szerzek)
„A második tanév után specializációt kell választanunk, és a harmadik évet már mindenki úgy kezdi, hogy az ennek megfelelő tantárgyakat is tanulja. Ez még inkább megkönnyíti az elhelyezkedést, valamint mindenki arra fókuszálhat, amit csinálni szeretne, ezért ez szerintem jó rendszer” – fogalmazott Tölli Dániel, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának h
dec. 11
7:24
Európa felfedezetlen gyöngyszeme, ami rejtve maradt a turisták elől (Roadster)
Bármilyen meglepő, hogy nincs fejlett turizmusa, van rá magyarázat.
dec. 11
7:24
Lepedék a nyelven, dudor a szájban: gombás vagy bakteriális fertőzés jelei? (EgészségKalauz)
Gyakran előbb jelzi a nyelvünk, hogy valami bajunk van, mint ahogy a betegség egyéb jellemző tünete jelentkezik.
dec. 11
7:24
Mit kapjon karácsonyra a kisgyerek, a kamasz, a fiatal és az idős? Ajándék inspirációk (Bien)
Mostanában már egész biztos, hogy te is elgondolkoztál azon, mit is ajándékozhatnál szeretteidnek karácsonyra. Az alábbiakban adunk néhány inspirációt, mégpedig korosztályokra lebontva.
dec. 11
7:27
Nem hosszabbít szerződést Ukrajna, orosz gáz nélkül maradhat a szakadár moldovai régió (Infostart)
A hivatalosan Moldovához tartozó, de orosz bábállamként működő szakadás Dnyeszter Menti Köztársaság vezetője, Vadim Krasznoszelszkij aláírta a gazdasági vészhelyzetről szóló rendeletet, mivel Ukrajna nem hosszabbítja meg a szállítói szerződést, és így orosz gáz nélkül maradhat a régió.
dec. 11
7:27
Az ázsiai országokból érkező befektetők a belvárosi ingatlanpiac kiemelt célcsoportjai maradtak 2024-ben (Márkamonitor)
A 2024-es év eleje némi élénküléssel indult a budapesti belvárosi ingatlanpiacon, amit voltaképpen a 2023-as év végi hagyományos fellendülés táplált tovább. A Central Home szakértője, Ben-Ezra Orran szerint a kereslet a korábbi évekhez képest fokozatosan nőtt, különösen az újszerű, kétszobás lakások iránt. A piacon tapasztalható árak tovább emelked
dec. 11
7:27
Lerántották a leplet, ezért lehet olyan sürgős a Digitális Állampolgárság applikáció bevezetése (Promotions)
Heteken belül megszűnik az Ügyfélkapu, a végső cél a digitális átállás.
dec. 11
7:30
Elektromosra vált a Pápa is (Autószektor)
Pápamobilt gyártani egyfajta presztízskérdés. Sokan, sokféle pápamobillal előálltak már a történelem során. Gyakran azért, mert az adot helyszín úgy kívánta meg (Barcelona, SEAT), mások pedig figyelemfelhívás szempontjából (Róma, Lamborghini). Azonban a Vatikánnak is tartania kell a lépést a kor kihívásaival, így a Mercedes leszállította nekik mind
dec. 11
7:30
Kiadták a figyelmeztető időjárás-előrejelzést az egész országra: Beköszönt a fordulat, szerdán érkezik a tél (Nyugati Fény)
Mutatjuk a részleteket!
dec. 11
7:30
2024. december 11. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
dec. 11
7:30
Nyolcvan éve halt meg a férfi, aki hat hónapja fogva tart (Telex)
1944. november 27-én tömegsírba temettek egy 65 éves építészt Hegyeshalom mellett. Rokonait már korábban elragadta a holokauszt, életben maradt barátai nem keresték. Ma is álló épületei a budapesti utcák kimagasló alkotásai, úgyhogy mi kerestük: megpróbáltunk mindent kideríteni az életéről. Egy igazi magyar hőst találtunk, aki nem érdemli a felejté
dec. 11
7:30
Havazás, eső és brutális szél, majd jön a durva fordulat: ilyen időre számíthatunk ma (naphire.hu)
Délutánig többfelé várható havazás, havas eső és eső, de aztán jön a fordulat.
dec. 11
7:30
Norvég innováció az Apple Pay kihívására (Fintech)
A norvég Vipps mobilfizetési platform történelmet írt, amikor elsőként vezette be az Apple Pay rivális megoldását iPhone készülékeken. Az újítás a felhasználók számára lehetővé teszi, hogy egyetlen alkalmazással intézzék fizetési tranzakcióikat. A világ első Apple Pay kihívója Norvégia egyik legismertebb mobilfizetési szolgáltatója, a Vipps, jelent
dec. 11
7:33
Váratlan év végi jutalmat kapnak a tanárok (Portfolio)
Minden tankerületi központban kapnak a pedagógusok év végi juttatást – közölte az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központtól (KK) a Népszavával.
dec. 11
7:33
Miután az oroszok elismerték, hogy a meglévő feltételekkel nem tudják megépíteni Paks II.-t, nemcsak az ára szállhat el az erőműnek (444.hu)
Minden paraméter megváltozhat, az új feltételekről is a nyilvánosság teljes kizárásával állapodhat meg Budapest és Moszkva.
dec. 11
7:33
Komoly változások a cégautópiacon: mire figyelj cégvezetőként? (Igényesférfi.hu)
A 2024. október 29-én benyújtott, és a kormány által november 25-én már el is fogadott törvényjavaslat értelmében a következő két évben jelentősen nőnek a céges autókra kivetett adóterhek.
dec. 11
7:33
"Csak sírni tudok egész este és egész nap" – Szabó Zsófi őszintén beszélt a mögötte álló nehéz időszakról (SzMo)
Sok mélység volt az elmúlt években az életében. A Dancing with the Stars azonban egyfajta terápia is volt számára, mert a tánc nem engedi, hogy bezárkózzon.
dec. 11
7:33
Kilőttek az árak a készletcsökkenés miatt (Agrofórum)
Amerikában határozottan emelkedtek az árak, de Európában is csak a takarmánybúza árszintje csökkent a főbb határidők közül a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.
dec. 11
7:33
A fahéjdiéta előnyei (Magyar Hírlap)
Remek segítőtársa lehet a fogyókúrában.
dec. 11
7:33
Az Ön számlájára is lecsaphatnak: a pénzünket csúcstechnológiával húzzák ki a zsebünkből (Növekedés)
Háromszorosára emelkedett egyetlen év alatt a zsarolóvírusos kibertámadások száma. A Microsoft friss Digital Defence Report nevű jelentése állítja, felhasználóikat naponta 600 milliószor éri kibertámadási kísérlet.
dec. 11
7:36
Nagy Márton: jöhet a reptér 3-as terminálja (Forbes)
Jövőre lerakhatják az alapkövet, de 2032 előtt biztosan nem épül fel a Liszt Ferenc repülőtér új terminálja.
dec. 11
7:36
Letartóztatása után öngyilkosságot kísérelt meg Dél-Korea volt védelmi minisztere (Telex)
Kim Jonghjunt aznap tartóztatták le a statárium kihirdetésében játszott szerepe miatt.
dec. 11
7:36
Töltse az ünnepeket az Rtl csatornáival! (Digital Hungary)
Önfeledt kikapcsolódás, sok nevetés, zene minden mennyiségben, a legjobb akció-, fantasy és animációs filmek, romantikus történetek, gasztroműsorok, valamint a nagy kedvencek karácsonyi epizódjai várják az ünnepek alatt a pihenésre és feltöltődésre vágyókat az RT csatornáin.
dec. 11
7:38
Donald Tusk: ekkor kezdődhetnek az ukrajnai béketárgyalások (Forbes)
Tusk már a béketárgyalásokra készül, amelyek még a télen elkezdődhetnek.
dec. 11
7:39
Szíria: Olaszország tömeges migránsáradattól tart, a Vatikán a keresztényeket félti (Infostart)
Pietro Parolin bíboros szentszéki államtitkár a szíriai keresztény közösség sorsa iránti aggodalmának adott hangot kedden, miközben az olasz politika a szíriai változások nyomán tömeges menekültáradattól tart, amellyel "veszélyes elemek" is bejuthatnak Európába.
dec. 11
7:39
Mintegy száz francia dzsihadista vett részt a szíriai lázadásban (HírTV)
A francia országos terrorelhárítási ügyészség szerint mintegy száz francia állampolgár is tagja azoknak a radikális iszlamista csoportoknak, amelyek megdöntötték Bassár el-Aszad korábbi szíriai elnök uralmát. Évek óta Idlíbben élnek, és néhányukat már elítélték terrorcselekmények miatt Franciaországban.
dec. 11
7:39
Jön az amerikai inflációs adat - Hogy reagálnak a tőzsdék? (Portfolio)
Mérsékelten estek kedden a vezető amerikai és európai részvényindexek, az esés pedig szerdán a piacnyitás után is folytatódott az európai tőzsdéken A befektetők a ma megjelenő amerikai inflációs adatra figyelnek.
dec. 11
7:39
Románia: megkezdődtek az egyeztetések a kormányprogram kidolgozása érdekében (Magyar Hírlap)
Egy Európa-barát parlamenti többség megalakítása a cél.
dec. 11
7:45
A BYD új szintre emeli az e-autók szerepét Japánban (autopro)
A BYD megállapodást kötött helyi japán önkormányzatokkal, hogy tisztán elektromos járműveiket vészhelyzeti áramforrásként használják természeti katasztrófák esetén.
dec. 11
7:45
Emmanuel Macron nem ír ki új parlamenti választást (Demokrata)
Macron elmondta, hogy "48 órán belül" szeretné az új miniszterelnököt kinevezni, de azt nem árulta el, hogy melyik táborból.
dec. 11
7:45
Az utolsó pillanatban az oroszok menekítették ki Aszadot Szíriából (Növekedés)
Az NBC News-nak adott interjúban beszélt Bassár el-Aszad kimenekítéséről Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
dec. 11
7:48
Milliárdos kárt okozott a sajttal seftelő bűnszervezet (Haszon.hu)
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség nyolc férfi ellen, akik fiktív cégláncolatokon keresztül sajtokkal üzleteltek, miközben több mint egymilliárd forint hiányt okoztak a költségvetésnek. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője közleményében azt írta: az ügy három vádlottja további bűntársak közreműködésével 2015 elejé
dec. 11
7:51
Tönkrement gépek, csőtörés és felmondások: aggasztó a helyzet a Szent János Kórházban, ellátások álltak le (Blikk)
Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő tett közzé egy hosszú bejegyzést a Facebook-oldalán, amelyben felsorolta, milyen problémák merültek fel az elmúlt egy hónapban a fővárosi Szent János Kórházban. A lista alapján szinte minden hétre jutott legalább egy probléma. A meghibásodások mellett több egészségügyi dolgozó is felmondott, ami miatt akadoz

Keresés