2024. december 12. csütörtök

dec. 12
12:54
Farkas Sándor: a Településfásítási program sikeres és jövőre is folytatódni fog (Öko-drive)
Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási program nagyon sikeres és jövőre is folytatódni fog - hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára kedden a Csongrád-Csanád vármegyei Csanyteleken.
dec. 12
12:54
5 módszer, amivel mások megpróbáltak befolyásolni – eddig (Bien)
Egy kedves mosoly mögött is rejtőzhet manipulatív szándék és a legjobb barátodnak tűnő kollégád is alkalmazhat olyan trükköket, amelyekkel irányítani próbál téged. De mit tehetsz ez ellen? 1. Miért fontos felismerni a manipulációt? Az, hogy úgy érezzük, képesek vagyunk kontrollálni az életünket, elengedhetetlen a mentális és fizikai jóllétünkhöz. H
dec. 12
12:57
Jó hír jött a Richtertől, ötödik napja szárnyal az arany (Privátbankár)
A tőzsdék és a kriptópiac szerdai megugrása csütörtökön leállt, de inkább enyhe optimizmus látható itt-ott, például Budapesten is. A forint erősödött és jó hír jött a Richtertől. Az arany még sokáig mehet, sok érv szól mellette és csak kevés ellene. Megemelték négy bitcoin-bányász cég célárát és újabb kriptós részvény érkezett a Nasdaq-ra.
dec. 12
12:57
Állítólag az emberre is veszélyesek ezek a hatóanyagok, kivonnák őket (Agroinform)
Úgy tűnik, az Európai Bizottság nem kívánja meghosszabbítani a flufenacet és a flutolanil nevű hatóanyagok használati engedélyét.
dec. 12
12:57
Vadonatúj jégpálya nyitott a fővárosban: óriási és ingyen használhatják a lakosok (Pénzcentrum)
Népszerű Bikás parkban nemrég megnyitott műjégpálya. A 600 négyzetméteres jégfelület minden nap reggel 8-tól este 8 óráig várja a látogatókat, akik közül az újbudai lakosok lakcímkártyájuk felmutatásával ingyenesen vehetik igénybe a pályát. A jégpályát Újbuda Önkormányzata finanszírozza, és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. üzemelteti. Január vég
dec. 12
13:00
A brazil búza is tényezővé vált a piacon? (Mezőhír)
A brazilok exportőri teljesítménye meglepő, hiszen nettó importőrök búzából.
dec. 12
13:00
Zöldek vs gazdák: ellenfelekből barátokat csinál a Mercosur (Agrárágazat)
Fogyasztó- és környezetvédelmi, gazdasági téren is hátrányos az európai mezőgazdaságra a Mercosur – állítják kritikusok.
dec. 12
13:00
Felmérés: a villanyautósok csak 1 százaléka váltana vissza hagyományos autóra (Villanyautósok)
A magyar eredmények sok esetben hasonlítanak a globálishoz, de nem minden kérdésben.
dec. 12
13:03
Újra elérhető a népszerű otthonfelújítási program – megjelent a rendelet, itt vannak a részletek (Infostart)
Január elsejétől elérhető a hárommillió forintos felújítási támogatás az ötezer fő alatti településeken.
dec. 12
13:03
Megjöttek a hamis Rolexek (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Hollandiából érkezett küldeményben több mint 1000 darab hamis Rolex karórát találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
dec. 12
13:03
Pecsenye Csaba szerint születhetnek olyan jogszabályok, amelyek "potenciálisan magukban hordozzák a bírói függetlenség megsértésének veszélyét" (444.hu)
Az OBT új elnöke azután beszélt erről, hogy elődje belebukott a kijelentésébe, miszerint felesleges kényeskedni a bírói függetlenség miatt.
dec. 12
13:03
Menczer nem követett el bűncselekményt a Magyarral szembeni szócsatában az ügyészség szerint (SzMo)
A Fidesz kommunikációs igazgatóját többek között garázdaság miatt jelentették fel, miután beleállt Magyar Péterbe a pécsi gyermekotthon előtt. Az ügyészség szerint azonban Menczer fellépése nem volt alkalmas arra, hogy másokban riadalmat keltsen.
dec. 12
13:03
Jön az AGROmashEXPO 2025! (Agrofórum)
2025. január 22-én nyitja meg kapuit az immár 43. alkalommal megrendezendő AgromashExpo agrárszakkiállítás és vásár. Hazánk legjelentősebb és legátfogóbb agrárrendezvényén 50.000 nm területen barangolhatjuk körbe a kiállítók standjait a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
dec. 12
13:03
Az orvosok megnevezték a legegészségesebb tésztát (Magyar Hírlap)
Tele van B-vitaminnal, rosttal és növényi alapú fehérjével.
dec. 12
13:03
A túlnyomó többség kevesebb, mint 50 ezret költ a karácsonyra (Növekedés)
A lakosság majdnem kétharmada kevesebb, mint 50 ezer forintot költ a karácsonyra, és több mint felük takarékoskodással vagy akár kölcsönből fedezi az év végi kiadásokat. Ajándékot a legtöbben csak a közeli családtagoknak vásárolnak, ugyanakkor minden tizedik ember egyáltalán nem ajándékoz – derül ki a CIB Bank kérésére készült friss, reprezentatív
dec. 12
13:05
Vilmos herceg romantikus meglepetéssel készül (Magyar Hírlap)
Mindenki tudja, hogy az elmúlt év nagyon nehéz volt a királyi család számára.
dec. 12
13:06
Sabrina Carpenter szerint a Netflix különkiadásának forgatása kész káosz volt (in.hu)
Sabrina Carpenter ismert arról, hogy őszintén nyilatkozik, és a legutóbbi Netflix különkiadásának forgatásával kapcsolatos megjegyzései sem különböznek ettől.A Képtelen karácsony december 6-án jelent meg, és hatalmas sikert aratott a Sabrina-rajongók körében mindenhol. De abból ítélve, amit a popsztár a forgatásról mondott, nem csak móka és kacagás
dec. 12
13:08
A jégcsap szemhéjfestéknél nincs is szebb ünnepi sminktrend (in.hu)
A karácsonyi csillogás körülbelül annyira eredeti, mint tavasszal a virágos minta, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne lenyűgöző. Ide tartozik például a jégcsap szemhéjfesték is, ami most futótűzként terjed a közösségi médiában.A csillogás határozottan jellemző a decemberre, de ha te inkább a visszafogottság híve vagy, a jégcsap szemhéjfesték le
dec. 12
13:09
Folytatná az Iszlám Állam elleni misszióját az Egyesült Államok Szíriában (HírTV)
Az Egyesült Államok továbbra is fel fog lépni az Iszlám Állam sejtjei ellen Szíriában - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter
dec. 12
13:09
Összejöhet a fontos német döntés, ami segíti a régiónk leválását az orosz gázról (Portfolio)
Jogszabály lehet abból a német kormányzati tervből a parlamentben, hogy januártól eltöröljék a nagyon magas gáztárolói díjat a külföldi szereplőknek – jelezte a német gazdasági minisztérium egyik illetékese csütörtökön a Reutersnek. Ez, ha bekövetkezik, lényeges anyagi segítség lenne a kelet-közép-európai régió országainak az orosz gázról leválásba
dec. 12
13:09
Eladhatják a Belügyminisztérium Széchenyi téri épületét (444.hu)
A tárca a budai várba, a Pénzügyminisztérium korábbi épületébe költözik.
dec. 12
13:12
Beszédes és fontos mérföldkő ez a csomagautomata (Transpack)
Üzembe helyezte kétezredik csomagautomatáját a Gls Hungary – a hálózatbővítés azonban ezzel sem áll le.
dec. 12
13:12
Tarol a Temu a karácsonyi bevásárlásainknál is (Forbes)
Az online vásárlók jelentős része készül a Temun a karácsonyra, külföldről vásárlók 66 százalék a kínai óriásnál szerzi be az ajándékokat.
dec. 12
13:12
Rákkal diagnosztizálták a korábbi F1-es csapatfőnököt (Racing)
Eddie Jordan a podcastműsorában először beszélt arról, hogy az idei év elején rákos daganatot találtak szervezetében.
dec. 12
13:12
Egy terhes dubaji üzletasszonynak köszönhetjük a dubaji csoki őrületet, ennyire kívánós volt kismamaként (Sassy)
Miután egy tiktokker bemutatta, elképesztően népszerű lett a különleges, töltött csokoládé.
dec. 12
13:12
Célzott termékminták: A kulcs a fogyasztókkal való kapcsolatépítéshez [Útmutató] (Digital Hungary)
A termékminták osztogatása az egyik legrégebbi és leghatékonyabb marketingstratégia, amely ingyenes minták vagy teljes méretű termékek kipróbálásra való kiosztásából áll. Ez a módszer segíti a márkákat új ügyfelek vonzásában, a márkaismertség növelésében és az értékesítési konverziók fokozásában. (X)
dec. 12
13:15
Történelmi akciót hajt végre a NASA (Infostart)
Szentestére "jött ki a lépés".
dec. 12
13:15
Egyhangú döntés született Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról (HírTV)
Megszavazták az uniós belügyminiszterek Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Bővebb információk Bugnyár Zoltán kollégánktól, aki Brüsszelben tartózkodik.
dec. 12
13:15
Döntés Oroszország ellen: a magyarok is megszavazták az újabb szankciókat (ATV)
A 15. szankciós csomagot a magyar nagykövetek is megszavazták.
dec. 12
13:15
Most megtudhatod, mennyire okos Magyarország lakossága, ezen a napon mindenre fény derül a tévében (Promotions)
Most ki fog derülni, mennyire okos emberek lakják Magyarországot.
dec. 12
13:18
Gulyás Gergely élő adásban jelentette be a durva leszámolást: Elindult a visszaszámlálás (Nyugati Fény)
Till Tamás gyilkosának felmentéséről is beszélt.
dec. 12
13:18
Harmadik helyen zárták a Mikulás Rallye-t Turán Friciék (Autószektor)
"Én nagyon szeretek murván versenyezni, a Mikulás Rally-n már többször rajthoz álltunk és meg is nyertük párszor, de idén teljesen új kihívások elé állított minket a verseny. Új környezetben, új autóval és alkalmi navigátorral, Bacigal Igorral mentünk a Veszprém környéki pályákon. Nagy várakozásokkal, izgatottan tekintettünk a verseny elé. Célunk v
dec. 12
13:21
Kezdődik a nagy budapesti palacktartóteszt (Menedzsment Fórum)
Tesztelik a közterületi palacktartókat, amelyeknek célja, hogy a közterületi hulladéktól elkülönítetten legyen lehetőség a visszaváltható palackok gyűjtésére
dec. 12
13:21
Véget ért a milliós összdíjazású verseny, ezek a legjobb csapatok (Piac és Profit)
Több ezer diák indult el az ősz legizgalmasabb, milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyén, amely kedden a döntőjéhez érkezett. A technikumok és szakképző iskolák vetélkedőjén egy szegedi csapat diadalmaskodott.
dec. 12
13:21
A mesterséges intelligencia új korszakot hoz az adózásban (ProfitLine)
A magyar kormány a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozta létre az elmúlt évtizedben, amely a következő évek gazdasági növekedéséhez is alapot ad; a mesterséges intelligencia pedig új korszakot hoz az adózásban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós tagállamok adóigazgatási vezetőinek fórumán (Tax Administration European Union
dec. 12
13:21
Sok magyar már így gyógyul - Mit tudnak, amit mások még nem? (Portfolio)
Évek óta arról írok a Portfolio hasábjain, hogy egyre több cég különbözteti meg magát azzal, hogy munkavállalói számára szolgáltatás-alapú egészségbiztosítást vezet be. A helyzet azonban megváltozott. Ma már azt tapasztalom, hogy sok vállalat azért keresi az egészségügyi megoldásokat, mert nem akar lemaradni. A munkavállalók is egyre többször kérde
dec. 12
13:21
6 milla alatt már szinte feléd se néznek a szalonban: ez most a top 10 legolcsóbb új autó Magyarországon (Pénzcentrum)
Rendesen átalakult a legolcsóbb új autók toplistája: ugyan az éllovas jó ideje ugyanaz a modell, ami ráadáu nem is drágul, de mögötte nagy a tülekedés. 5 millió forint alatt továbbra is csak a legfapadosabb kis Mitsubishit lehet megvásárolni, ha valaki a Dacia-Suzuki-Toyota legolcsóbb modelljei felé kacsintgat, annak inkább a 6 millió körüli árcédu
dec. 12
13:21
Elolvadunk: 10 fotó, amin Selena Gomez és vőlegénye, Benny Blanco őrülten szerelmesek egymásba (Glamour)
Selena Gomez és Benny Blanco kapcsolatáért kis túlzással egy világ szurkolt, hiszen az énekesnőnek igazán kijárt már a happy end a Justin Bieberrel való botrányos szakítása után. Most azonban úgy tűnik, boldogabb, mint valaha: szerelme, Benny Blanco megkérte a kezét. Íme, 10 fotó a sztárpárról, akik le sem tagadhatnák, hogy teljesen odavannak egymá
dec. 12
13:21
Hol a határ a tanári bizalmaskodás és egy diáklány zaklatása között? - megnéztük az Oleannát a Centrál Színházban (SzMo)
Az amerikai David Mamet drámája egy fura tanár-diák kapcsolatról szól, és olyan máig fontos kérdéseket boncolgat, hogy honnantól zaklatás a zaklatás, hogy szűrődik be észrevétlenül életünkbe a szexizmus és az elitizmus, és milyen kevésen múlhat egy élet.
dec. 12
13:21
Menczer Tamás: Soha ne add fel! 10+1 pontban a háborúról (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor első lépésben karácsonyi tűzszünetet és jelentős fogolycserét akar elérni.
dec. 12
13:24
Szabad lett az út a magyarok előtt (AC News)
Az uniós tagállamok belügyminiszterei úgy határoztak, hogy 2025. január 1-jétől megszüntetik a személyek ellenőrzését a Bulgária és Románia közös, és közös belső szárazföldi határain - tájékoztatott az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége csütörtökön.
dec. 12
13:24
Még nem tudja a MÁV, hogy mit kell felújítani az igen jó állapotú szegedi vasútállomáson, de hirdetnek rá egy pályázatot (Telex)
A pályaudvart 2006-ban felújították, és most a pályázatban nincs benne, hogy mit kellene fejleszteni. Az önkormányzat a vasútállomáshoz helyezné át az autóbusz-pályaudvart, de erre nem kaptak választ.
dec. 12
13:24
Valóban autizmust okozhat a gyerekeknél a túl sok képernyőidő? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Valóban igaz az, ha egy gyermek nem autizmussal születik azzá válhat?
dec. 12
13:24
Íme a csillagjegyek kedvességük szerint. Te melyik listán vagy? (Bien)
Általában kedves embernek tartod magad, de olykor előbújik belőled egy kis gonoszság? Ne legyen lelkiismeret-furdalásod.
dec. 12
13:27
Uniós védelmi biztos: hónapokon belül százmillárdok kellenek Moszkva ellen (Infostart)
Hónapokon belül több százmilliárd eurót kell találnia az uniónak az Oroszország elleni védelemre – erről beszélt a Reutersnek adott interjúban az EU új és első védelmi biztosa.
dec. 12
13:27
Újabb díjat nyert a Kuhn Smart Soil Technology! (Agroinform)
Az AGROmashEXPO termékfejlesztési díjátadóján nyerte el a különdíjat nemzetközi digitalizáció kategóriában.
dec. 12
13:27
Ablakonként egymillióért vett függönyöket a győri polgármesteri irodába Dézsi Csaba András 2020-ban (444.hu)
De vetetett egy tárgyalóasztalt is "nyeregbarna színű, kemény marhabőr középső asztaltető betéttel" potom 2,3 millióért. Nettó.
dec. 12
13:27
Specialty kávé 200 négyzetméteren: új Madal nyílt a Király utcában (Igényesférfi.hu)
Ha szereted a minőségi kávét és a nyugodt hangulatot, jó hírünk van: a Madal Café újabb hellyel bővült Budapesten! A Király utcában megnyílt a negyedik Madal, amely továbbra is hű marad ahhoz, amiért annyian rajonganak érte.
dec. 12
13:27
Hogyan és mivel együk a disznózsírt? (Magyar Hírlap)
Mutatjuk, milyen kombinációkat érdemes fogyasztani.
dec. 12
13:27
Elérhető árú versenykronográf – Bulova Racer Chronograph (Kronometer)
Egy új, megfizethető kronográf csatlakozik a Bulova állandó kollekciójához. A NASCAR világában kezdődött a Bulova autós múltja, még 1957-ben, mint hivatalos időmérő. Akkoriban a Bulova volt az amerikai óra, övék…

Keresés