2024. december 12. csütörtök

dec. 12
19:09
Összeszedte magát a forint (Privátbankár)
Erősödött kissé az árfolyama a főbb devizákkal szemben.
dec. 12
19:09
Súlyos vereséget szenvedett a Ferencváros Szalonikiben (Infostart)
A Ferencváros kiütéses vereséget szenvedett a PAOK Szaloniki otthonában, az Európa-liga főtábláján. A zöld-fehérek így továbbra is 9 ponttal állnak, januárban még két mérkőzés vár rájuk.
dec. 12
19:09
"Akarok egy barátnőt" – Párt keres a Demjén-film sztárja (Femcafe)
A Hogyan tudnék élni nélküled? című új magyar film sajtóvetítésén kérdeztük arról az alkotás két legfiatalabb szereplőjét, Kovács Harmatot és Kirády Marcellt, hogy a mozivásznon történő debütálásuk után milyen terveik vannak a jövő évre.
dec. 12
19:09
2024 legjobb könyvei 20–11. (Könyves Magazin)
Elkészült a Könyves Magazin listája az 50 legjobb könyvről, mutatjuk! 2024-ben már tizenkét éve szedjük össze a kedvenc szépirodalmi műveinket, és állítunk fel sorrendet. Korábban is mindig leírtuk, hogy a listakészítés igazságtalan műfaj, vagyis: ez a mi igazságunk. Ötven kötetet választottunk az idei olvasmányaink közül. Biztos vannak hiányzók, a
dec. 12
19:09
A magyar elnökség sikere megkérdőjelezhetetlen (Magyar Hírlap)
Bóka János: Konkrét döntések születtek többek között a schengeni bővítés területén.
dec. 12
19:09
Újabb kutatás bizonyítja: Grönland hőmérséklete csökken (Demokrata)
Újabb bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy Grönland felszíni hőmérséklete körülbelül 20 éve folyamatosan hűl.
dec. 12
19:15
És aztán tizennégy évig megint nem emelik a családi adókedvezményt? (Menedzsment Fórum)
A jövő évtől minden év január 1-jén az előző év júliusi infláció mértékével emelkedik több adónem, így például az üzemanyagok jövedéki adója is. Eközben a kedvezmények összege, többek közt a családi adókedvezményé, nominálisan sem változik, ami így az évek alatt elinflálódik. Úgy tűnik, a kormányzat elégedett ezzel a felemás automatizmussal.
dec. 12
19:15
Orbán Viktor: Itt a lehetőség, hogy lezárjuk a háborút és megtervezzük a békét (hirado.hu)
Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban úgy fogalmazott: a legfontosabb, hogy Európában mindenki észhez térjen.
dec. 12
19:15
Főnökének három érve is van Colapinto mellett (m4sport.hu)
Biztos benne, hogy megérte a pilótacsere.
dec. 12
19:15
Kijev nélkül nem folytatható a béketárgyalás (Magyar Hírlap)
Emmanuel Macron: Európának fejlesztenie kell védelmi iparát.
dec. 12
19:15
Mark Rutte szerint a NATO-nak háborús gondolkodásmódra kell váltania (Demokrata)
Az orosz gazdaság háborús alapokon áll, hangsúlyozta a NATO főtitkára.
dec. 12
19:17
Orbán Viktor: Fél éve még senki nem akart hallani a békéről (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök közösségi oldalán közétett videójában hangsúlyozta, a magyar elnökség megnyitotta az utat az érdemi tárgyalások előtt.
dec. 12
19:18
Ma tartották a vadonatúj akkumulátoros elektromos Toyota Urban Cruiser világpremierjét (Autószektor)
). Ennek a kínálatnak lesz fontos szereplője a most leleplezett vadonatúj Toyota Urban Cruiser, amely a márka legkelendőbb európai modellje, a világ legfejlettebb, ötödik generációs öntöltő hibrid elektromos meghajtásával elérhető Yaris Cross méretosztályába érkezik, bár annál valamivel nagyobb. A vadonatúj Toyota Urban Cruiser tehát egy kompakt SU
dec. 12
19:18
Keresd a különbséget! – a kezdősípszó előtt még belenyúltak a 2026-os autókba (Racing)
Az utolsó pillanatokig igyekszik tökéletesíteni az új technikai szabályokat hozó éra paramétereit az FIA, ennek jegyében módosították most a 2026-os koncepcióautó külsejét.
dec. 12
19:18
Újabb csapás a magyar autósoknak: ennyivel emelkedik jövőre az üzemanyagok jövedéki adója (naphire.hu)
Megjelent a NAV oldalán, hogy mennyi lesz 2025 januárjától az üzemanyagok jövedéki adója. Annyival emelnek (4,1%), amennyi a júliusi fogyasztóárindex volt, mert hogy az elfogadott adócsomag szerint egyes adóknál már jövőre inflációkövető adóemelés valósul meg.
dec. 12
19:21
7 tökéletes gasztroajándék karácsonyra, aminek mindenki örülni fog (Mindmegette)
Ha idén különleges meglepetéssel szeretnél kedveskedni a szeretteidnek, akkor készíts számukra gasztroajándékot, ami nemcsak személyes, hanem garantáltan örömet is okoz.
dec. 12
19:21
Stratégai együttműködési megállapodást írt alá a BÉT, az Mkik és a BKIK (ProfitLine)
A kis- és középvállalkozói (kkv) szektor növekedésének erősítésére, tőzsdére lépésük segítésére stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) csütörtökön.
dec. 12
19:21
Most van nagy baj: Észak-Korea után újabb erős szövetségesre tehet szert Putyin (ATV)
Kína kész megerősíteni stratégiai partnerségét Oroszországgal - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön, amikor Pekingben fogadta Dmitrij Medvegyevet, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettesét.
dec. 12
19:21
Így vonzhatod be a bőséget péntek 13-án: Szegedi Erika elárulta a titkot (Ripost)
Idén nagyon különleges lesz a Luca nap.
dec. 12
19:21
Emlékszel még rájuk? Ők voltak a Dancing with the Stars korábbi nyertesei (Glamour)
Színes és szórakoztató formáció, szakmailag valid zsűri, színvonalas produkciók és nagyon emberi folyamatok. A Dancing with the Stars mára megkerülhetetlen márkanév lett Magyarországon, ami a minőségi szórakoztatást illeti, és sokkal több, mint egyszerű tévés műsor. Annak a szimbólumává vált, hogy az ember, ha megfelelő mennyiségű időt és energiát
dec. 12
19:21
Hasznos az ásványvíz? (Magyar Hírlap)
Pro és kontra.
dec. 12
19:21
Kós Hubert újabb országos csúccsal döntős 50 méter háton (Demokrata)
Kós eddig ötször ugrott a medencébe a vb-n, mindegyik alkalommal országos csúcsot úszott.
dec. 12
19:24
Szent Istvánt mint családfőt állítja a hívek elé a Magyar Szent Család zarándokút (vasárnap.hu)
Székesfehérváron egy Szent Istvántól, egy Szent Imrétől és egy Boldog Gizellától származó ereklyét is őrizhetünk – mondta a Vasárnapnak Smohay András, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója, mint kiemelte, a "Magyar Szent Család nyomában" zarándokút létrehozásának és folyamatos fejlesztésének alapvető célja, hogy az egykori koronázóváros
dec. 12
19:27
Koronavírus és influenza: itt vannak a heti adatok (Portfolio)
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján december 2. és 8. között az országban 23 400 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 214 700 fő akut légúti fertőzés tüneteivel – áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében.
dec. 12
19:27
Nem zárta ki Donald Trump egy esetleges háború esélyét (Magyar Hírlap)
Arról nem osztott meg konkrétumokat a megválasztott elnök, hogy milyen lépéseket tervez Teherán ellen.
dec. 12
19:30
A kaktuszfüge: A fenntartható mezőgazdaság új reménye (Magyar Mezőgazdaság)
Az egyre súlyosbodó aszály, a klímaváltozás és a növényi betegségek veszélyeztetik a mezőgazdaságot Olaszország déli régióiban. Azonban egy innovatív olasz startup, a Wakonda, a kaktuszfügében (Opuntia Ficus-Indica) látja a megoldást.
dec. 12
19:30
Az uniós átlag kétharmadát sem éri el a magyarországi K+F intenzitás (Üzletem)
2023-ban az Európai Unió tagállamai összesen 381,4 milliárd eurót költöttek kutatás-fejlesztésre, 6,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban (357,4 milliárd euró) és 57,9 százalékkal többet, mint 2013-ban (241,5 milliárd euró).
dec. 12
19:33
Nagy veszélyben az Európai Unió továbbra is (Infostart)
Az Europol szerint a dzsihadista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetés az EU biztonságára nézve.
dec. 12
19:33
Napok óta szinte végig 410 forint alatt van az euró: most kell vásárolni? (Pénzcentrum)
Erősödött kissé a forint árfolyama csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Az eurót este hat órakor 409,40 forinton jegyezték a kora reggeli 409,79 forint után, a dollár jegyzése 389,68 forintra csökkent 389,96-ról, a svájci franké pedig 438,47 forintra ment le 441,11 forintról.
dec. 12
19:33
Karácsony előtt tonnaszámra fogy a ponty (Agroinform)
A halak 60 százaléka ilyenkor kerül a vásárlók kosarába.
dec. 12
19:33
"Úgy tűnik kényszerpihenőn leszek egy ideig" – nem akar javulni Horváth Éva állapota, ismét kórházi ágyból jelentkezett be (Ripost)
Nem túl fényesek Horváth Éva kilátásai.
dec. 12
19:33
"Jobban szerette a feleségemet, mint engem" – beszólt a PSG tulajának a csalódott világsztár (BorsOnline)
Kitálalt a Psg-ben töltött időről a sportoló.
dec. 12
19:33
Ennek senki nem örül: ónos eső jöhet szombaton, mutatjuk, hol kell nagyon vigyázni (SzMo)
Néhol havazásra, másutt esőre számíthatunk. Túlzottan melegünk sem lesz, ráadásul az ég is beborul.
dec. 12
19:33
A dzsihadista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetés az EU-nak (Magyar Hírlap)
Az elszigetelt támadók aktívak az online közösségekben.
dec. 12
19:39
A NATO-nak háborús gondolkodásmódra kell váltania (Magyar Hírlap)
Mark Rutte: Ami Oroszországnak hiányzik a minőségből, azt mennyiségben pótolja.
dec. 12
19:42
A Pepe, a Dogecoin vagy az Xyzverse veheti át a piacot 2025-ben? (BitcoinBázis)
A kriptopiac soha nem látott magasságokba emelkedésével a mémcoinok egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. Ebben az őrületben három token – a PEPE, a Dogecoin és az XYZVerse – tűnik ki, és egyes szakértők szerint ezek az érmék dominálhatják a 2025-ös mémcoin-piacot. De vajon melyik fogja elérni a legnagyobb növekedést, és újraértelmezni a
dec. 12
19:45
Javította a Fitch Ratings magyar bankok és az MVM kilátásait (Infostart)
Magyar bankok osztályzati kilátásait javította stabilra csütörtökön a Fitch Ratings. A lépés közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő a minap a "BBB" szintű, befektetési ajánlású magyar szuverén besorolás kilátását is stabilra módosította az addigi negatívról.
dec. 12
19:45
Indulhat a roham a népszerű magyar síterepre: már zúgnak a hóágyúk, jöhet a síszezon (Pénzcentrum)
Szerda este beindították a hóágyúkat a mátraszentistváni Síparkban, elkezdődött a sípályák előkészítése. Az előrejelzések szerint a következő néhány éjszaka is elég hideg lesz ahhoz, hogy folytatódjon a hógyártás az idén 20 éves Síparkban. Az üzemeltetők azon fáradoznak, hogy legkésőbb a téli szünetre megnyithasson Magyarország legmodernebb felvonó
dec. 12
19:45
"Remélem, tudunk élni a lehetőséggel és nem görcsölünk rá erre az egészre" (m4sport.hu)
Debrecenből Bécsbe tette át székhelyét a magyar női kézilabda-válogatott, amely pénteken Norvégia ellen folytatja az Európa-bajnokságot. Az elődöntőt megelőző napon Böde-Bíró Blanka, Győri-Lukács Viktória és Kuczora Csenge nyilatkozott az M4 Sport riporterének, Kulcsár Andrásnak.
dec. 12
19:45
Kolumbán Vilmos József az új püspök (Magyar Hírlap)
Kató Bélát váltja az egyházkerület élén.
dec. 12
19:51
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország a béke irányába kívánja mozdítani az érintetteket (hirado.hu)
Magyarországnak világszinten hallatszik a hangja, ezt pedig arra használja, hogy a konfliktusok érintettjeit a béke irányába mozdítsa el – mondta a honvédelmi miniszter.
dec. 12
19:51
Rezzenéstelen arccal nézte végig az ápolónő az agyvérzést: ahelyett, hogy mentőket hívott volna, órákkal később küldött egy üzenetet (BorsOnline)
Ha időben érkezik a segítség, minden máshogy alakult volna.
dec. 12
19:54
Mi a kín folyik itt? Aszad börtönében találták meg a Budapesten eltűnt férfit (Nyugati Fény)
Az amerikai túlélte a borzalmakat.
dec. 12
19:57
Magyar bankokról mondtak véleményt (Privátbankár)
Pénzintézetek osztályzati kilátásait javította stabilra a Fitch Ratings.
dec. 12
19:57
Volodimir Zelenszkij: az amerikaiak a beígért rakétákat szállítsák le, ne a hadkötelezettség korhatárát (Infostart)
Tönkretehette a viszonyt Washingtonnal – így jellemzik az ukrán elnök ellenkezését, hogy leszállítsa a hadköteles korhatárt és akár tizenéveseket küldjön a frontra.
dec. 12
19:57
Ön szerint hasznos a kormányfő békemissziója? Szavazzon! (ATV)
Csuhaj Ildikó a Kormányinfón megkérdezte, hogy Orbán Viktor találkozik-e Zelenszkijjel. Gulyás válasza szerint egyelőre nincs ilyen találkozóra kitűzött időpont, de Magyarország nem zárkózott el ettől a lehetőségtől. Hangsúlyozta, hogy "a kapcsolattartási lehetőség Magyarország felé és a magyar miniszterelnök felé természetesen Zelenszkij elnöknek
dec. 12
19:57
Német külügyminiszter: Berlin és partnerei erős biztonsági garanciákat adnak Ukrajnának (hirado.hu)
Németország és több más európai ország ígéretet tett arra, hogy "működőképes biztonsági garanciákat" adnak Ukrajnának abban az esetben, ha Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépése után tűzszüneti tárgyalások kezdődnének Oroszországgal – közölte csütörtökön Berlinben Annalena Baerbock német külügyminiszter mint szervező európai hiv
dec. 12
19:57
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország a béke irányába kívánja mozdítani az érintetteket (Ripost)
A magyar miniszterelnök az összes nagyhatalommal beszélő viszonyban van.
dec. 12
19:57
DC: Saját filmet kap Batman alakváltó nemezise (Mafab)
A DC Studios zöld utat adott egy játékfilmnek, amelynek középpontjában a Batman egyik főgonosza, Agyagpofa (Clayface) áll majd.
dec. 12
19:57
Az ember, aki elvesztette az időt (Magyar Hírlap)
Ősbemutató a Vígszínházban.

Keresés