A magyar-török barátsági szerződés aláírásának 100. évfordulójához kapcsolódó kulturális évad záróprogramjaként gálakoncertet adtak Törökország fővárosában, a két ország közötti történelmi és kulturális kapcsolatokat ünnepelve.
Jó évet zár az Audi, amely Győrben immár a Q3 mellett a Cupra Terramart is gyártja. Michael Breme igazgatósági elnök válaszolt a Kisalföld kérdéseire, és azt is elmondta, hogy tervez-e a gyár elbocsátásokat.
Hidvéghi Balázs szerint a visszaküldött ívek, online ktöltött konzultációk nagy száma is azt bizonyítja, hogy a magyar emberek készek közösen dönteni az ország jövőjéről.
A digitalizáció új kihívások, egyúttal új lehetőségek elé állítja a kereszténységet – mondta Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért Képviselőcsoport tagja A mi Európánk – A következő generáció, Keresztény identitás a digitális korban című konferencián pénteken Budapesten. A digita
A profi spórolók nem úgy faragják le a rezsiszámlájukat, hogy nem fűtik fel a szobát, vagy nem használják a laptopot és a tévét. Vannak olyan szuper spórolási tippek, amikkel úgy maradnak tízezrek a zsebedben, hogy ugyanazt a kényelmet élvezheted, amit eddig. Ezeknek a rezsi tippeknek a legjavát hoztuk most el nektek.
Még mindig beleborzong a pillanatba a Jászai Mari-díjas színésznő, amikor ráébredt, kigyulladt az otthona. Papadimitriu Athina azt mondja, már elengedte lelkileg a dolgot, de az megmaradt, hogyha furcsa zajt hall, azonnal kipattan a szeme.
Szinte minden hirtelen jelentkező vagy elhúzódó betegség esetén előfordulhat hányás. A hányást leggyakrabban hányinger előzi meg, de a két jelenség természetesen külön-külön is előfordulhat.
Nem mindenki születik olyan társadalmi rétegbe vagy anyagi jólétbe, hogy vágyaiért ne kelljen megküzdenie. A legtöbbünknek kőkeményen meg kell dolgoznia minden egyes dologért, amit szeretnénk az életben. Képességeinkben ott rejlik a lehetőség, hogy mindent megteremtsünk magunknak, azonban nem mindegy, hogy amikor megpillantjuk álmaink tárgyát, mily
A hétvégén még fagyok várhatók, de a jövő héten megváltozik az idő egy melegfront hatására. Enyhe napok jönnek, kedden 8 és 13, szerdán 6 és 12 fok között alakulhatnak a maximumok.
Szankciókat vezet be néhány napon belül a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen az Egyesült Államok a több mint 50 százalékos orosz tulajdonjog miatt.
A cyberzaklatás megelőzésére hirdetett képzést az IKK Nonprofit Zrt. A szülőket és pedagógusokat megszólító ingyenes képzésre év végéig lehet jelentkezni. Felmérések igazolják, hogy a fiatalok internet használata többnyire nem biztonságos. 2023-ban harmadik alkalommal készült el a Be Social “Magyar Tinik a Neten” felmérése, amely a 14-25 évesek
Elég hideg van ahhoz, hogy minden különösebb ok nélkül megjutalmazd magadat egy finom, krémes forró csokoládéval. Ha nem porból, hanem magadnak készíted, garantáltan finomabb lesz, ráadásul az alábbi ötletekkel fel is dobhatod a csokoládé, tej és tejszín keverékét!
Már javában tart a készülődés az ünnepekre, Fásy Ádm éppen ezért egy viszonylag egyszerűen elkészíthető étellel készült, ami tökéletes választás egy kiadós ebédre.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/46. heti, pénteki nyerőszámait. Egy szerencsés játékos pedig el is vitte a főnyereményt, átszámítva mintegy 8,7 milliárd forintnyi eurót. A következő játékhéten 10 millió euró lesz a tét.
Megadta a módját a Ford a leghíresebb német pálya meghódításának, hiszen 13 perces dokumentumfilmmel állítanak emléket ennek a mérföldkőnek. Természetesen
A Bloomberg megosztotta a világ 25 leggazdagabb családjának listáját. Az első helyet elfoglaló család vagyona 406,5 milliárd dollár, míg a lista utolsó helyezettjének vagyona 37,4 milliárd dollár. A lista szerint a vagyoni rangsor élén a Walton család áll, akik 2024-ben elképesztő, 172,7 milliárd dolláros növekedést érhetnek el, köszönhetően a Walm
Szankciókat vezet be néhány napon belül a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen az Egyesült Államok a több mint 50 százalékos orosz tulajdonjog miatt - közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök
Ez a 5 körömtrend tarol az idei évben. Ha eltérnél a megszokott franciától, akkor szinte biztos, hogy ezeket a körmöket rengetegen meg fogják dicsérni, és mindig stílusosan fogsz kinézni. Mutatjuk!
Különleges, második világháborús eredetű, szovjet gyártmányú propagandagránátra bukkantak alakulatunk katonái a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Balkány külterületén. A robbanóeszközről az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred Facebook-oldalán számoltak be, ahol több képet is közzétettek az eszközről. A gránátot elszállították, és biztonságos körülmén
Január elsejétől eltűnik a határ Magyarország és Románia között. A volt marosvásárhelyi színházigazgató szerint a generációjában soha nem múlik el az a gyomorgörcs, amit akkor éreztek, amikor a határhoz értek.
Egyetlen rövid levelet őrzök Tandori Dezsőtől. Az író figyelmeztet: "András, te olvasol? Teljesen mindegy, hogy mit, a lényeg az, hogy olvassál minden áldott nap. Szeretettel üdvözöl: Dezső.".
Oroszországban, Kalinyingrádban vette fel egy köztéri kamera a december 10-i balesetet. A kalinyingrádi Pobedy sugárúton egy fehér Kia Sorento egy buszmegállóba pördült és közben felborult. Az ott várakozó 27 éves nő – aki a közeli csokoládégyár éjszakai műszakából tartott hazafelé – az utolsó pillanatban ugrott el a felé tartó terepjáró elől. "
Időjárás: Ha most, kilenc óra után pár perccel kinézünk az ablakon, akkor azt látjuk, hogy havazik Budapesten. Az előrejelzés szerint pedig az előttünk álló napokban sem lesz kizárt a hó Magyarországon. Ráadásul ónos eső miatt figyelmeztetést és riasztást is kiadtak. Tarts velünk a friss térképért!
Az értékpapírok közül újra a befektetési alapok voltak a kisbefektetők nagy kedvencei, miközben állampapírok iránti kereslet megcsappant októberben – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.