A Tesla terméke érte el elsőként a félezres igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati e-autó pályázaton. Sokáig a BYD ATTO 3 vezette a mezőnyt a legnépszerűbb típusok rangsorában. A Model Y folyamatos felzárkózás után a közelmúltban vette át az első helyet, most pedig a kérelmek alapján elsőként érte el az 500 darabot - jel
A vonzerőt gyakran szubjektívnek tekintik, a vélemények a személyes preferenciáktól és a kulturális normáktól függően változnak. Vannak azonban olyan univerzális tulajdonságok, amelyek a tudomány szerint jelentősen növelhetik valakinek a vonzerejét.Ezek a tényezők túlmutatnak a felszínes tulajdonságokon, és érintik a viselkedést, a gondolkodásmódot
A finálé után a Femcafe.hu-nak lehetősége volt arra, hogy a Dancing with the Stars egyik zsűritagjával, Ördög Nórával beszélgessen egy interjú keretein belül - a gyönyörű műsorvezető többek között arról is vallott, hogy szerinte mitől ilyen sikeres ez a műsor.
A Dancing with the Stars idei évadának egyik győztese nem ma kezdte a tartalomgyártást. Előkerült például egy bécsi videó, ami 7 évvel ezelőtt készült.
Rendhagyó előadással készül a budapesti, és a kassai Nemzeti Színház. A két társulat közösen viszi majd színre a Rómeó és Júliát. A darabot Vidnyánszky Attila rendezi.
A nagyobb lakossági bankok közül utoljára a Gránit Bank is közzétette a pénzügyi tranzakciós illetékemelés áthárítását – értesült a BiztosDöntés.hu. Ezzel együtt is, a Gránit Bank még mindig az egyik legolcsóbb választási lehetőséget kínálja a hazai bankszámla és bankkártya szolgáltatások között.
Jelenleg az önkéntes karbonpiac nagy részét a megújuló energiatermelési beruházásokból származó karbonkreditek adják. Újabban azonban kérdésessé vált az ilyen beruházások alapján nemzetközileg elismert, magas integritású karbonkreditek kibocsáthatósága a többlethatás feltételezett hiánya következtében. Új megközelítésre van szükség, ami alapján a z
A mai világban, ahol az Instagram-történetek és Facebook-posztok mosolygó arcai és tökéletes pillanatai uralják a hétköznapokat, könnyen érezhetjük úgy, hogy valami nincs rendben velünk, ha éppen nem vagyunk boldogok. A boldogság azonban nem egy állandó elvárás sőt, a szakértők szerint az érzelmi hullámvölgyek természetesek, és a valódi jólét kulcs
Az idei karácsony rendkívül különleges lesz az angol királyi család számára, ugyanis még soha nem volt ilyen nagyszabású az ünneplés. A Sandringham Estate nem kevesebb, mint 45 családtagot fogad, a középpontban pedig III. Károly király, Kamilla királyné és a walesi hercegi pár áll majd.
Európa vezető független autóipari zsűrije, az AUTOBEST, a BYD-t választotta a világ legjelentősebb autóipari vállalatának. A testület, amelynek 31 tagja sokmillió európai autóvásárlót képvisel, egyhangúan a BYD-t ítélte 2025 legkiemelkedőbb autóipari vállalkozásának (COMPANYBEST 2025). Az AUTOBEST európai szakújságírókból álló nemzetközi zsűrije -
Nem tudod, idén milyen stílusban díszítsd fel a karácsonyfádat? A csillagjegyed ebben is iránymutatást adhat! Mutatjuk, melyik téma illik a leginkább hozzád.
Ryan Reynolds és Hugh Jackman már bizonyították, hogy együtt képesek kasszasikereket gyártani. A világszerte több mint 1,3 milliárd dollárt hozó Deadpool & Rozsomák után most úgy tűnik, újra összefoghatnak – de ezúttal nem egy szuperhősfilmben.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolásakor a FIFA által bemutatott térképen a Krím nem szerepelt Ukrajna térképén. Az ukránok elfogadhatatlan hibának nevezték a dolgot és nyilvános bocsánatkérést követelnek.
2020-ban indult útjára itthon is a Dancing with the Stars, melynek kezdőcsapatában Baranya Dávid is benne volt, vagyis immár öt éve erősíti a profi táncosok gárdáját. Dávid évről évre egyre jobban meg tudta mutatni a tehetségét, Törőcsik Franciskával pedig 2024-ben a döntőig menetelt. Az ötödik szériában, az utolsó táncuk előtt viszont megdöbbentő
A belföldi munkáltatók 35 százaléka bővítheti a munkaerőkeretét 2025 első negyedévében - derül ki a Manpower HR szolgáltató reprezentatív felméréséből. Az 525 céget átfogó reprezentatív kutatás alapján a cégek 21 százaléka kezdheti létszámcsökkentéssel a következő évet. Az autóipar továbbra is a körülmények romlásával számol, velük együtt a
"Könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet, amely Magyarország számára rendkívüli veszélyt jelentett" - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor egy múlt heti álhír, egy szír gép - a kormány által is határozottan cáfolt - "ügye" kapcsán kérdezték vasárnap.
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon. A közösségi médiában felvételek is előkerültek a támadásról.
Szakadó csomagolópapír, összegabalyodó fonalak, mindenhez hozzáragadó cellux, ünnepek végeztével pedig mindez a szemetesben landol. Miután elolvasod ezt a cikket, nálad lesz a megoldás kulcsa, hogy ezeket többé nem kelljen elővenned és még a környezetet is tudod óvni.
Sikerrel zárult az első maribori konferencia. A NiceHash 10. évfordulója alkalmából megrendezett eseményen, amely Szlovénia egyre növekvő európai kriptovezető szerepét emelte ki, Bitcoin-rajongók, blokklánc-innovátorok és iparági vezetők vettek részt a világ minden tájáról. A konferencia időzítése igen kedvező volt, a néhány nappal korábbi amerikai
Hajós András bevallotta, nagyon megfontoltan és őszintén gyűlöl egyes személyeket. Mint mondta, udvariasságból legtöbbször inkább nem is hangoztatja azzal kapcsolatban a véleményét, hogy milyen szituációkat, személyeket utál tiszta szívből, hogy ne bántson meg vele másokat. A tévés azonban leszögezte: az autópályán a gyorshajtók az őrületbe kergeti
Meghaladta a négyezret a vállalati zöldautó programban igényelt személygépkocsik száma. Mostanáig több mint 4400 gazdasági társaság nyújtott be támogatási kérelmet összesen több mint 5200 tisztán elektromos járműre. A kormányzati hozzájárulással beszerezni kívánt gépkocsik háromnegyede személyautó - jelentette hivatalos Facebook-oldalán az Energiaü
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olaszországi közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.
A bronzéremért a világbajnok és ötkarikás ezüstérmes franciákkal ma 15.15-től harcba szálló magyar csapat – kilenc kategóriából nyolcban – összesen kilenc jelölést kapott.