2024. december 2. hétfő

dec. 2
10:15
"Zelenszkij csak a tolla színét választhatja meg, amivel aláírja a kapitulációt" (Demokrata)
Mike Adams amerikai akadémikus-kutató Zelenszkij egyik interjújára reagált az X-en.
dec. 2
10:21
Ezek a cégek kaptak Üzleti Etikai Díjat (HR Portál)
Az idei 10 új díjazottal immár 157 élő, működő üzleti etikus cég van példamutatóan jelen a hazai üzleti életben.
dec. 2
10:21
Csökkentek a nemzetközi és hazai hozamok; 413 alá erősödött a forint az euróval szemben (ProfitLine)
A rövidített pénteki kereskedési napon a 10 éves amerikai kötvény hozama 5, egy hét alatt 20 bázisponttal csökkent, így már a második egymást követő hete esik ütemesen a 4,5%-os, négyhavi csúcsról, ahová Trump győzelmét követően emelkedett.
dec. 2
10:21
Lukács Miki: Kultúrát ajándékozni alap (Glamour)
Lukács Miki nemcsak a kereskedelmi csatornák képernyőjén tűnik fel gyakran, de a rajongók találkozhatnak vele színházak nézőterén, a közönség soraiban is. Előszeretettel látogat ugyanis különféle előadásokat, de elárulta, hogy a Kultúrbrigád produkciói különösen kedvesek számára.
dec. 2
10:21
SD-WAN: egy kiforrott piac, amit még mindig kevesen ismernek (Bitport)
A software defined network már évek óta velünk él. Csak idő kérdése volt a koncepciót kiterjesztése a WAN-okra.
dec. 2
10:21
Tovább emelkedett az infláció az eurózónában (Üzletem)
A szeptemberi 1,7 százalék és az októberi 2,0 százalék után novemberben 2,3 százalékos volt az átlagos éves infláció az eurózónában – tájékoztatott az Eurostat.
dec. 2
10:21
Elhurcolták a gyönyörű modellt és családját egy nyomornegyedbe (AC News)
Fegyveres rablók támadták meg Luciana Curtist és családját, 12 órán át megbilincselve fogva tartották őket egy kis szobában.
dec. 2
10:23
Eldőlt: a palota kegyetlen döntést hozott Harry herceggel és Meghan Markle-lel kapcsolatban (Glamour)
Vége a találgatásoknak: Harry herceg és Meghan Markle idén sem utazik el Angliába, hogy együtt töltse a karácsonyt az angol királyi családdal. A Kaliforniában élő pár a források szerint ezúttal még csak meghívót sem kapott a palotától az ünnepségre.
dec. 2
10:27
Van még innen lejjebb is? Aggasztó a pénteki pofon indoklása is a magyar gazdaságra nézve (Privátbankár)
Az uniós pénzek hiánya, a várható választási osztogatás, és a további reformok elmaradása is további kockázatokat rejt magában, újabb leminősítés is jöhet.
dec. 2
10:27
Az EU a gazdasági semlegesség helyett újabb csapásokra készül (Portfolio)
Az Európai Bizottság új iparpolitikai vezetője, Stéphane Séjourné a "Made in Europe" stratégia bevezetését sürgeti, hogy Európa megerősítse iparát a globális kereskedelmi háború veszélyei közepette. Az EU célja, hogy stratégiai szektorok fejlesztésével biztosítsa gazdasági versenyképességét és technológiai függetlenségét.
dec. 2
10:27
Kevesen számítottak erre! Mutatjuk, hogyan alakul az üzemanyagok ára (Agroinform)
Ma vagy holnap jobb ötlet tankolni?
dec. 2
10:27
Közös adományozási programba kezdett az MBH Bank és a Mastercard (Márkamonitor)
A tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan, az Mbh Bank ügyfeleinek idén is elegendő mindössze Mastercard bankkártyájukat használniuk fizetéseik során. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy az adományokat az Mbh Bank és a Mastercard közösen biztosítja, így az ügyfelek számára ez semmilyen plusz költséget nem jelent.   Az idei évben a bank új elemekkel bőví
dec. 2
10:27
Fotók: Karácsony Gergely gyújtotta meg az első adventi gyertyát a Városháza parkban (SzMo)
A főpolgármester szerint az adventnek Budapesten mindig van egy kettőssége: a város tele van emberekkel, nyüzsgéssel, ragyogással, vibrálással, de ennek az időszaknak nem erről kellene szólnia.
dec. 2
10:27
A fogyasztóknak is érdeke, hogy az EB ne vegye el a gazdáktól a támogatásokat (Demokrata)
A területalapú támogatások elvesztésével az ágazat sokkal versenyképtelenebbé válna.
dec. 2
10:27
Idén is elindította jótékony célú összefogását az MBH Bank és a Mastercard (Növekedés)
2024-ben is elindította karitatív kampányát az MBH Bank és a Mastercard, amelynek keretében a hitelintézet adományozásra hívja mindazokat, akik MBH Mastercard bankkártyával fizetnek az ünnepi időszak alatt. A karácsonyi kampány célja, hogy az MBH Bank felhívja az emberek figyelmét a rászorulók támogatásának fontosságára, valamint a filantróp szemlé
dec. 2
10:27
Autókat, vonatokat, utasokat ellenőrzött a szlovák rendőrség a magyar határon (Autószektor)
A Dunacsún-Rajka határátkelőn végzett ellenőrzések során kiderült, hogy hét, harmadik országbeli állampolgár illegálisan tartózkodik a schengeni térségben. "Hat személyt hivatalosan kiutasítottak, és három évre kitiltották őket az EU területéről" – mondta Hájek, és hozzátette, egyiküket a medvei rendőrségi fogdában helyezték el. A rendőrség megálla
dec. 2
10:27
3 híres Nyilas, akivel biztosan osztozol néhány tulajdonságon (Bien)
Önfejűek, intuitívak, tehetségesek és szabadságszeretők. A Nyilas minden jegy közül a legszórakoztatóbb tud lenni, de nem szívesen hajtja igába a fejét.
dec. 2
10:27
Nagy nap lesz december 10.! (Vince)
A tavalyi nyerőszámok: 4, 9, 53, 70. 2024. december 10-én ismét ünnepélyes díjátadón hozza nyilvánosságra a Michelin Guide, mely magyarországi éttermek nyerték el a világ vezető gasztrokalauzának elismeréseit. Már csak
dec. 2
10:33
Bejutott a román parlamentbe az RMDSZ (Piac és Profit)
Hétpárti parlament alakul Bukarestben.
dec. 2
10:33
Sorra állítja fel negatív rekordjait a forint: 500 felett a font, új történelmi csúcson a zloty (Pénzcentrum)
Múlt héten kétéves mélypontra gyengült a forint, és ezt a hetet is itt kezdi, korán reggel 414 körül mozog az euró, a dollárral szemben jelentős gyengülést látunk. Hétfő reggel még lehet némi hatása a Moody's múlt heti döntésének, amelyben a hitelminősítő rontotta Magyarország kilátásait. A héten fontos események következnek, amelyek szintén piacmo
dec. 2
10:33
Őrizetbe vették a jegybank alelnökét: megdöbbentő fordulat a lengyel Pegasus-botrányban (Portfolio)
Hétfőn a lengyel jegybank igazgatóságának egyik tagját, Piotr Pogonowskit őrizetbe vették a rendőrök, hogy együttműködésre bírják egy parlamenti vizsgálóbizottsággal a Pegasus kémszoftver korábbi kormányzat általi alkalmazásának ügyében.
dec. 2
10:33
Járvány: agyhártyagyulladás miatt bezárták az iskolákat Nagybányán (ATV)
Három napra felfüggesztették a tanítást a nagybányai középiskolákban, általános iskolákban és óvodákban fertőtlenítés végett, miután két diáknál meningococcusos megbetegedést állapítottak meg - jelentette a Máramaros Megyei Főtanfelügyelőség.
dec. 2
10:33
Seed Bonbon – Fenntartható ajándékozás újragondolva (Glamour)
Hét évvel ezelőtt egy kiégett újságíró különleges utat választott: a média világából a fenntartható ajándékozás felé fordult, ezzel létrehozva a Seed Bonbon márkát. Az ötlet az egyszerűségében rejlik – olyan ajándékokat készíteni, amelyek nemcsak szépek, hanem hosszú távon értéket teremtenek.
dec. 2
10:33
Brutális adótartozást kell visszafizetnie a Harry Potter sztárjának (Könyves Magazin)
Pont került egy évek óta húzódó ügy végére, fizetnie kell a Harry Potter Ron Weasleyének.
dec. 2
10:33
A Nyugat lesz az első, aki elmenekül, ha beüt az eszkaláció (Magyar Hírlap)
Nincs meg bennük az a bizonyos győzelmi feltétel.
dec. 2
10:33
Elő a korcsolyákkal! Mutatjuk Európa 5 legszebb jégpályáját (Hamu és Gyémánt)
A tél szerelmesei a december beköszöntével alig várják, hogy megnyíljanak a különböző, kisebb-nagyobb jégpályák országszerte és persze Európa nagyvárosaiban is. A hóval borított utcák és az ünnepi fények mellett egy kellemes korcsolyázás lehet az, ami meghozza az igazi karácsonyi hangulatot. Legyen szó romantikus hétvégéről vagy egy közös, családi
dec. 2
10:33
Erősödött az orosz feldolgozóipar teljesítménye novemberben (Demokrata)
Az Oroszország elleni durva szankciók a (mű)ködbe vesztek.
dec. 2
10:33
Több mint 110 rendőr sérült meg a tbiliszi parlament épülete előtt (Videók!) (Demokrata)
A tüntetők kövekkel, palackokkal, petárdákkal dobálták meg a parlament épületét és tüzet is gyújtottak.
dec. 2
10:33
Kiderült, mennyivel lesz drágább idén a fenyőfa (Növekedés)
A piaci kereskedők előrejelzése alapján a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5000-5500 forint között, az ezüstfenyőt 6-8 ezer, míg a nordmann fenyőt 8-10 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok - ismertette a múlt
dec. 2
10:33
Gyurcsány Ferenc: Az Orbánnal szemben állók jelentős részét foglyul ejtette ez a hatalom, de mi nem adjuk magunkat! (Nyugati Fény)
Ne adják meg magukat! – hívta fel a figyelmet a DK elnöke.
dec. 2
10:33
Nasser Al-Attiyah SSV-vel is verhetetlen (Racing)
A Hungarian Baja értékelésének nyertese megnyerte a Tereprally-világkupát Dubaiban
dec. 2
10:33
Szomorú, de a magyar az ilyen sajnos (Telex)
Kukásautóval jártuk végig Pesterzsébet utcáit, hogy megnézzük, mit dobálnak bele az emberek a biokukáikba. Hol kukát se találtunk, mert ellopták cefregyűjtőnek, hol nejlonzacskóban kidobált kommunális szemét volt benne, hol pedig ragacsos üdítős üveg – ezeket viszont a kukásoknak kézzel kell kiszedniük. De mitől lehet kukacos egy kuka, és mi lesz a
dec. 2
10:33
Borzalmas tragédia: törökországi nyaralása alatt vesztette életét a fiatal brit férfi (naphire.hu)
A liftaknában vesztette életét egy brit férfi a törökországi nyaralása alatt.
dec. 2
10:39
Magyar Péter: Akadályozzuk meg az Orbán-tervet (SzMo)
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében emlékeztetett arra is, hogy tavaly már 900 milliárd forintot költöttek a magyarok magánegészségügyre, arányosan a legtöbbet Európában, eközben Orbánék bezárják a vidéki szülészeteket, megszüntetik a felnőtt- és gyermekorvosi ügyeleteket.
dec. 2
10:39
A balti államok szankciókat vezetnek be Grúzia ellen (Demokrata)
A balti országok nemzeti szankciókat fognak alkalmazni a grúziai tüntetések leverésében részt vevőkkel szemben.
dec. 2
10:39
Juha Kankkunen nem a versenyzőket dicsérni érkezett a Toyotához (Racing)
A négyszeres világbajnok Juha Kankkunen elmondta, hogyan közelíti meg a csapatfőnök-helyettesi munkát a következő szezonban.
dec. 2
10:39
Ki válthatja Zelenszkijt az elnöki palotában? (BitcoinBázis)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egykor világszerte csodált vezetőként állt a nemzetközi közvélemény fókuszában. A háború kitörése után szimbolikus figurává vált, aki az orosz agresszióval szemben képviselte az ukrán nép ellenállását. Az idő múlásával azonban mind hazájában, mind a világban csökkent az iránta tanúsított lelkesedés. Ennek egyik legn
dec. 2
10:39
Lelőtték a medvét, ami rátámadt egy dolgozóra, majd több napig rejtőzködött egy szupermarketben Japánban (Telex)
Az állat számára több csapdát is felállítottak, ezeket mézzel, almával, kenyérrel pakolták meg.
dec. 2
10:45
Lecsaptak egy ázsiai boltra Budapesten, hamis árukkal volt dugig (Piac és Profit)
Közel háromszáz hamis táskát és pénztárcát foglaltak le a NAV-osok.
dec. 2
10:45
Egy kicsit máshogy ellenőrzik az utasokat mostantól Moszkva repterein (Infostart)
Kísérleti biometrikus ellenőrzést vezettek be vasárnap minden Oroszországba belépő és onnan távozó külföldi állampolgár és hontalan számára számos légikikötőben. Az intézkedés alól például a fehéroroszok is kivételek.
dec. 2
10:45
A publicises Komáromi Zsófia komoly elismerést kapott egy európai DEI-versenyen (Kreatív Online)
Komáromi Zsófiának, a Publicis Groupe Hungary Chief Talent Officerének és a Publicis Groupe CEE Talent Transformation Partnerének ítélték oda a 2024-es HR Diversity Champion of the Year kategóriadíját a European Diversity Awardson. A Company of the Year kategóriában ügynöksége shortlistes lett.
dec. 2
10:45
Ütik a forintot: kétéves mélypontra esett (Portfolio)
Múlt héten kétéves mélypontra gyengült a forint, és ezt a hetet is itt kezdi, korán reggel 414 körül mozog az euró, a dollárral szemben jelentős gyengülést látunk. Hétfő reggel még lehet némi hatása a Moody's múlt heti döntésének, amelyben a hitelminősítő rontotta Magyarország kilátásait. A héten fontos események következnek, amelyek szintén piacmo
dec. 2
10:45
Az összes német VW-gyárban sztrájkolnak a dolgozók (autopro)
Akár egy napig is tartó sztrájkot hirdettek a Volkswagen dolgozói a cég németországi gyáraiban.
dec. 2
10:45
Németországban kiderült Scholz kijevi látogatásának titkos oka (Magyar Hírlap)
Kijevi érkezésekor Scholz további, 650 millió euró értékű fegyverszállításokat jelentett be Ukrajnának.
dec. 2
10:45
Évtizedek óta nem volt ilyen kevés a regisztrált álláskeresők aránya (Növekedés)
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2024 novemberében mindössze 224 914-en voltak állás nélkül, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 1200 fős csökkenést jelent. A regisztrált álláskeresők száma közel három és fél évtizede nem volt ilyen alacsony novemberben - hívta fel a figyelmet kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzet
dec. 2
10:45
Öregfiúk torna - nagy csatákat hozott a Diego Kupa (Nyíregyháza)
Több megyéből érkeztek csapatok.
dec. 2
10:45
Ne öndiagnosztizálj úgy, mint a nem ADHD-s Schumacher Vanda! (Sassy)
Magyarországon nem azért diagnosztizálhatnak kizárólag orvosok, mert bigott a rendszer, hanem mert a laikus nem ért hozzá. Schumacher Vanda nyíltan vállalja, hogy több orvos sem talált nála mentális zavart, mégis az ADHD-jával takarózik, a betegség sorsát megpecsételve.
dec. 2
10:45
Fizetett klímaszabadságot vezetnek be Spanyolországban (Roadster)
Négy nap jár majd a rendkívüli események idején.
dec. 2
10:51
Több mint 100 nőt gyilkolt meg a rajongott társkereső show győztese! Pokoli részletek (Blikk)
Cikksorozatunk a világ legrettegettebb sorozatgyilkosainak történetét tárja fel, bemutatva szörnyű tetteiket, a mögöttük húzódó motivációkat és a hozzájuk kapcsolódó nyomozásokat. Most Rodney Alcaláról, a "Társkereső gyilkosról" mesélünk. Az ő esete azért is megdöbbentő, mert újra és újra felszínre hozza azt a kérdést, hogy egy ember hogyan képes é
dec. 2
10:51
Megjött a bejelentés: így változik holnaptól a benzin ára (Portfolio)
Tovább csökkennek holnaptól a hazai üzemanyagárak - írja a holtankoljak.hu

Keresés