A megújuló energiaforrásokat támogató H-tarifa 2010 óta elérhető Magyarországon és egyre többen fedezik fel annak előnyeit. Ez a kedvezményes áramszolgáltatási forma kifejezetten a hőszivattyús rendszereket használó háztartásoknak nyújt jelentős megtakarítást a fűtési szezonban. Néhány dologra azonban nem árt ügyelnie annak, aki szeretne élni a leh
Nem volt könnyű éve az angol királyi családnak: III. Károly királyt és szeretett menyét, Kate Middletont, a walesi hercegnét is rákkal diagnosztizálták 2024 elején. Úgy hírlik, a gyilkos kórral folytatott kemény küzdelem még közelebb hozta a családtagokat egymáshoz, és most karácsonykor, amikor talán már mindketten túl vannak az igazán nehéz pillan
Joe Biden vasárnap este elnöki kegyelmet adott Hunter Bidennek, ami azonnal politikai vihart kavart. Az elnök a döntését azzal indokolta, hogy az igazságszolgáltatás szelektív és méltánytalan volt fiával szemben. Donald Trump szerint ez az ítélet az igazságszolgáltatás megcsúfolása és súlyos visszaélés.
A Stoxx 600 a technológiai részvények ralija által támogatott növekedéssel zárta a hetet. Az emelkedést a hozamok csökkenése is támogatta. A technológiai részvények mellett a nyersanyagok is hasonlóan jól teljesítettek, mindkettő 1,6%-os napi emelkedéssel zárt. A kereskedési volumen viszont visszafogott volt, mivel az amerikai részvénypiac a csütör
2024-ben jött létre a BÉT & MBH Bank MentorHub platform, ami szakmai tanácsadást kínál a tőzsdére készülő vállalatok vezetőinek. Rendszeres találkozókkal, oktatásokkal és egyéb szakmai eseményekkel segítik a tőzsdei bevezetés előkészítését, valamint a piacra lépési stratégiák kidolgozását. A támogatási program ezen felül kiterjed a vállalatok működ
Az élet igazságtalan. Amikor az embernek nyolcéves korában felteszik a nagynénik a kérdést, hogy "És, mi leszel, ha nagy leszel?", rávágja, hogy óvónő, tanárnéni, állatorvos, színésznő, katona, focista, tűzoltó, rendőr, netán miniszterelnök. Aztán eltelik tizenöt-húsz év, és sokan - végzettséggel, némi élettapasztalattal a kezükben - ott tartanak,
A NEM alapítói között olyan kormányközeli szereplők tűntek fel, mint például Apáti Bence balettművész, publicista vagy Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője.
Bár a Beszerzési Menedzser Index novemberben az előző öt havinál magasabb lett, a termelési mennyiség indexe 1995 óta a tizenötödik legalacsonyabb lett.
Bár a Beszerzési Menedzser Index novemberben az előző öt havinál magasabb lett, a termelési mennyiség indexe 1995 óta a tizenötödik legalacsonyabb lett.
Az ételmentésre szakosodott Munch négy éve kezdte el tevékenységét, mára a legnagyobb élelmiszerláncokkal dolgozik együtt, ahonnan nemcsak a vásárlók, de a saját dolgozók is elkapkodják a Munch-csomagokat (azaz muncholnak), idén pedig már több olyan kollab is létrejött, amiben egymás kezdeményezéseit erősítik. A teljesség igénye nélkül bemutatunk p
Már alig egy hónapja van azoknak, akik az egészségpénztáron keresztül elérhető adóvisszatérítést szeretnék maximalizálni – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője. Az egészségpénztári megtakarítások után akár évi 150 ezer forint is járhat, és ehhez most sem késő még pénztártaggá válni.
Múlt héten kétéves mélypontra gyengült a forint, és ezt a hetet is itt kezdi, korán reggel 414 körül mozog az euró, a dollárral szemben jelentős gyengülést látunk. Hétfő reggel még lehet némi hatása a Moody's múlt heti döntésének, amelyben a hitelminősítő rontotta Magyarország kilátásait. A héten fontos események következnek, amelyek szintén piacmo
A baloldali Szociáldemokrata Párt vezeti továbbra is a parlamentet, de a Románok Egyesítéséért Szövetség nagy eredményeket ért el a mostani romániai választásokon. Az RMDSZ saját számításai szerint 5,5-5,7 százalékos eredményre számít.
Az angol font 500 forint fölé drágult, kétéves csúcson az euróár, történelmi csúcson a złoty a forinttal szemben. Lassan közelebb a történelmi mélypont, mint a kormány 2025-ös terve.
A brit királyi család életében komoly változások jönnek: Katalin hercegné és Vilmos herceg iskolát keresnek legidősebb gyermekük, György herceg számára, ugyanis hamarosan elballag jelenlegi intézményéből.
"A gépészmérnöki tudományterületen belül első alkalommal rendeztük meg műszaki mechanika témájú konferenciánkat. Az esemény célja az egyetem tudományos életének élénkítése mellett a munkatársak hazai és nemzetközi kapcsolatainak kialakítása, erősítése volt, amelyek közös kutatásokban ölthetnek testet. Hagyományteremtő céllal hirdettük meg a progra
Nemrég új kutatás-fejlesztési célú üvegházat adott át Hollandiában a multinacionális zöldségnemesítő vállalat, a Hazera. A legmodernebb növényházi termesztéshez alkalmas paradicsomfajták tesztelését segíti majd az új létesítmény.
Több mint 10 milliárd forint összegű tőkeemeléssel támogatja a WING Csoportba tartozó Mevinvest az AKKO Invest növekedési terveinek megvalósítását - derült ki a cég közleményéből.
Egy év alatt több mint egymillió beszélgetést és havonta hatezer átutalást végeztetnek Kate-tel, a K&H, az ország egyetlen hangalapú, mesterséges intelligenciával működő digitális pénzügyi asszisztensével, amely már kétszáz funkciót tud. A mobilbanki ügyfelek tizede már rendszeresen használja. A siker az intelligens, beszédfelismerésen és természet
Euróval akarta kifizetni a vásárlását a boltban, a pénztáros viszont nem hagyta neki. Akkora vita kerekedett, hogy az üzletvezetőnek is ki kellett jönnie.
Várható olvasási idő: < 1 percA Mancs őrjárat magyar hangjai, Czető Roland és Ádám megható élményt szereztek a súlyos betegséggel élő kisfiúnak, Dusánnak.