Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek a központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet. „Az idei esemény emlékei még mindig élénken élnek bennünk, a párizsi olimpia árnyékában is mintegy négyezren teljesítették a nyolc kilomé
Az Ethereum (ETH) DeFi dominanciája és pozitív technikai jelei által hajtva a befektetők egy ambiciózus, 10.000 dolláros célárat tűztek ki erre a ciklusra.
Egy új ruha, egy új telefon, egy kozmetikai termék. Régen boltokba jártunk értük, ma pár kattintás, és akár másnap az ajtónkban lehetnek. A karácsonyi ajándékdömping közepette különösen érdemes megnézni a Netflix Vedd meg most: A shopping összeesküvés című dokumentumfilmjét, amelyben nagyvállalatok egykori vezetői számolnak be arról, hogyan veszik
A karácsony közeledtével egyre gyakrabban érezzük azt, hogycvalamit elfelejtettünk, valamire nem gondoltunk. Listánkkal segítünk, hogy kellőképp fel tudj készülni az ünnepi hajrára.
A kisteherautóban csak a sofőr ült, a Párizs-Budapest között menetrend szerint közlekedő buszon a sofőrrel együtt hatvanegyen utaztak. A mosonmagyaróvári és lébényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, a helyszínre mentő is érkezett. A főút forgalmát az érintett szakaszon megállították. Van baj máshol is, az M0-s autóút déli szektorán,
Az amerikai légierő precíziós csapásával sikerült likvidálni Abu Juszifot, az Iszlám Állam vezetőjét Szíria Deir ez-Zór régiójában. A művelet során egy másik dzsihadista is életét vesztette. A Jerusalem Post értesülései szerint a támadás a térség biztonságának megőrzése érdekében történt, amely az utóbbi időben a több frakció között dúló harcok szí
Új megállapodások is születtek például élelmiszerbiztonság területén és az egészségügyben, ahol lehetővé válik Svájc részvétele az uniós járványvédelmi mechanizmusokban.
2023. december 21-én indult el az MSZMP-s Pajtás óta első, közéleti gyermeklap Magyarországon. Tóta W. Árpád alapító-főszerkesztővel egy évvel ezelőtt is beszélgettünk az indulásról, a tervekről és reményekről, most újra megkérdeztük, hogy azokból mi vált valóra, milyen tapasztalatokkal jubilál a lap és mi a következő egy - esetleg öt - éves terv?
A Phlebotomus-láz tipikus esetben katonák mozgása révén jellegzetesen előforduló fertőzés, amikor sok, védettséggel nem rendelkező ember kerül egy fertőzéssel érintett régióba. Azonban szubtrópusi, mediterrán térségbe történő utazáskor is el lehet kapni.
Hat autó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az Annahegyi pihenőhelynél, a baleset miatt jelentős torlódás alakult ki - közölte az Útinform pénteken kora este a weboldalán.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az élelmiszerek és ajándékok beszerzése közben a bolti zsúfoltság mellett az elfelejtett, utolsó pillanatos ajándékvásárlás jelenti a legnagyobb stresszfaktort az ünnepi előkészületek során – derül ki a Kifli.hu 50 ezer vásárlójának kiküldött Karácsonyi Stresszkutatás felméréséből.
Szerinte hiába költött a kormány milliárdokat a meddőségi központok államosítására, az intézetek kapacitását nem sikerült növelni, a születési statisztika pedig még romlott is.
A probléma egy orosz szivattyúállomás műszaki hibájából ered, de az ellátásbiztonság nem került veszélybe. A Mol szerint a szállítás napokon belül újraindulhat.
Fontos elismerést kapott a halála után Hadas Kriszta. Az október 31-én tragikus hirtelenséggel elhunyt, népszerű tévés riporter munkássága során sok fontos témával foglalkozott, de a gyerekekkel kapcsolatos riportjai kiemelkedőek voltak. Ezt ismerték el most.
Az orosz és kazah olaj áramlása csütörtök óta szünetel Magyarországra és több más európai országba a Barátság vezetéken keresztül. Sajtóértesülések szerint az ellátási zavar hátterében egy orosz szivattyúállomás műszaki problémája áll, ami komoly aggodalmakat keltett az érintett országokban. A Mol szerint az áramlás hamarosan újraindulhat, a fennak
Egy skót óvoda különleges esemény színhelyévé vált, amikor a rendőrség "letartóztatta" a Grincset, aki betörésbe keveredett. A gyerekek számára felejthetetlen élmény volt a különleges akció. A skóciai Glasgow-ban található Ivy in the Park óvodában december 8-án történt esemény kisebb sokkot okozott a gyerekek körében.
Halálos késelés történt péntek délelőtt egy zágrábi általános iskolában, egy gyermek meghalt, öten megsebesültek - közölte Irena Hrstic egészségügyi miniszter. A kormány szombatra országos gyásznapot hirdetett.
A Berkshire Hathaway, Warren Buffett befektetési vállalata, jelentős részvényvásárlásokat hajtott végre az év végéhez közeledve. A cég több mint 560 millió dollár értékben vásárolt részvényeket, kihasználva a piaci korrekciót. A legnagyobb arányban az Occidental Petroleum részvényeit vásárolták, de kisebb tételekben a Sirius XM és a VeriSign papírj
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2025-ben karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2025-öt – lássuk, mi vár rád, ha Mérleg vagy.