A Balatoni Hajózási Zrt. kikötőfejlesztésbe kezdett Balatonfüreden, a munkálatok miatt a mólót lezárták. Az átfogó felújítás a tervek szerint a 2025-ös turisztikai szezonra készül el. A Bahart a kikötő fejlesztési munkálatai miatt a mólót mobilkerítéssel lezárta, az építkezés ideje alatt a mólószár gyalogosan nem lesz használható. A Révész és Halás
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.
Egy átfogó tanulmány vizsgálta a világ országainak levegőminőségét, és aggasztó eredményekre jutott. A felmérésből az is kiderült, hogy Magyarország milyen besorolást kapott.
December 31-éig még érdemes jogosultságot szereznie akár 280 ezer forint adóvisszatérítésre annak, akinek az ünnepi kiadások után van még szabad pénze, és az idén van az összevont adóalapba tartozó jövedelem után elegendő megfizetett adója.
A demencia az agyműködés folyamatos hanyatlását, a kognitív teljesítmény csökkenését jelenti. Ez kihatással lehet a memóriánkra, a gondolkodási képességeinkre, a beszédünkre és az ítélőképességünkre is. Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak rá a szakértő szerint!
Van baj máshol is, az Útinform fél 7-kor frissült híre szerint az M5-ös autópályán, a röszkei határ kilépő oldalán a 169-es km-nél kialakult torlódásban egy személyautó és egy teherautó ütközött össze. A helyszínelés miatt forgalmat a 166-os km-nél a Szeged-nyugat/Domaszék csomópontban kiterelik. Az M7-es autópályán, a főváros irányába a 88-as km-n
Saját autentikus és gondoskodó női energiánk megnyilvánításában segítenek minket a karácsonyi energiák. Az ünnepi horoszkóp belső feszültségekkel teli időszakra figyelmeztet. A Jupiter Szaturnusszal alkotott nehéz fényszöge szívből meghozott döntéseinkhez vezet el minket, míg a Mars-Plútó oppozíció segít belső feszültségeink felszínre hozásában és
A nőkre ferde szemmel néz a társadalom, ha "későn" szülnek - és akkor is, amikor fiatalon: a lényeg, hogy az ítélkezés szinte megúszhatatlan. A tini anyukáknak különösen lazán szólogatnak be illetlenül, ahogy az alábbi tíz esetben is történt. 1. Bók vagy nem "Túl fiatal vagy ahhoz, hogy gyereked legyen!" Ezt 17 évesen kaptam meg, amikor…
Igencsak borús, felhős, esős – néhol havas – és erősen szeles időre van kilátás ezen a hétvégén. Ma borult lesz az ég, ám holnapra a felhők felszakadoznak, de rövid ideig tart majd az öröm, ugyanis vasárnap ismét vastag felhőtakaró érkezik kicsiny hazánk fölé. Akár havazás is előfordulhat egyes térségekben.
Az ukrajnai háborút illetően az Európai Unión belül nincs konszenzus, ezért mindent, amit a háború ügyében lehetett, azt nem a soros magyar elnökség nevében, hanem attól függetlenül, a kétoldalú diplomácia keretén belül kellett megtenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón csütörtökön Brüsszelben.
Semmilyen hivatalos ellenzéki együttműködés nem következik abból, hogy a Tisza Párt megszavazta a főváros jövő évi költségvetését – ezt mondta Híradónknak Magyar Péter. Azt is kijelentette, hogy a 2026-os választáson önállóan indulnak, mert ha valakivel összeállnának, szerinte az a Tisza Párt végét jelentené. A Híradónknak nyilatkozó politikai elem
Az építőipar gyors ütemben fejlődik, és a hagyományos építőanyagokat – mint a tégla, cserép vagy fa – egyre gyakrabban váltják fel a modern megoldások. A lemeztermékek, például a cserepeslemezek, trapézlemezek, tetőlemezek, lamellás árnyékolók és kerítéselemek népszerűsége folyamatosan nő, köszönhetően a gyors kivitelezhetőségüknek, esztétikus megj
Az őszi konferencia szezonban az Endrich Bauelemente Vertriebs egyik fő témája az E-IoT koncepció lehetséges felhasználási területeinek áttekintése már nemcsak az okos iparban, hanem az okos város koncepció mentén is…
Az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) szeptember elején Nyíregyházán rendezte meg a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját, a 62. Közgazdász-vándorgyűlést. A társaság elnöksége idén is összeállította és eljuttatta a hazai gazdaságpolitika főszereplőinek, irányítóinak a konferencia főbb üzeneteit. Ezekről kérdeztük Ples
Kényszerleszállást kellett végrehajtani a Jet2 légitársaság törökországi Antalyából Leedsbe tartó járatának, miután két részeg férfi összeverekedett egymással.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Budai Campusán történt meg az első Automataraktár, -komissiózó átadópont felavatása és üzembe helyezése
Az uniós magyar elnökség két politikai ciklus közötti átmenet idején zajlott, ami mindig kihívást jelent, mégis, sok eredményt hozott - jelentette ki Ursula von der Leyen csütörtökön Brüsszelben.
Komfort food, hangzik el sokszor a főzőműsorokban és ismert séfektől ez a kifejezés. De mit is jelent? Egy olyan házias, finom ételre utal, amely melengeti a szívet és a lelket, sokszor a családi asztalt és a gyermekkorunkat juttatja eszünkbe. Erre ékes példa a legtöbb egytálétel, ilyen finomság a vörösboros sertéspofa is, ami a régi jó sertéspörkö
Június végén 2811 engedélyköteles elektromos töltőberendezést tartott számon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), ami 300-zal haladja meg a 2023 év végi szintet és 7 százalékos emelkedést jelent az első negyedévhez képest - tájékoztatott az MEKH.
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben az üzleti szféra kilátásai tovább romlottak, de a fogyasztók kissé optimistábbak lettek. A GKI konjunktúraindexe az idei második félévben apró lépésekkel, de lényegében folyamatosan esett, így decemberre 18 havi mélypontjára csúszott le. A cégek foglalkoztatási tervei nem
Ami jár az jár. Márpedig az üvegvisszaváltásért jár a pénz. Ha úgy akarja a felhasználó, akkor készpénz. Mutatjuk, hogyan érd el, hogy megkapd a neked járó készpénzt.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új kísérleti statisztikája a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet által működtetett Nemzeti Szívinfarktus Regiszter (Nszr) adatállományát kapcsolja össze a KSH által gyűjtött halálozási adatokkal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó- és járulékbevallási adatbázisával. Az egyesített ál
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Izzy tervei teljesen felborulnak, amikor egy ismeretlen férfit talál a skót kastélyban, amit a családjától örökölt. Milyen lesz így az ünnep? Olvass bele Julie Caplin új karácsonyi regényébe!
Jelenleg 138 hivatalos Porsche márkakereskedés működik Kínában. Alexander Pollich, a Porsche China elnök-vezérigazgatója szerint ezek számát 2026 végére körülbelül 100-ra csökkentik, vagyis közel egyharmadával kevesebb lesz a számuk. A bejelentés nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy a kínai piacon jelentősen alábbhagyott a Porschék iránti kereslet
Régészek egy 7.000 éves agyagfigurát fedeztek fel Kuvaitban, amely úgy néz ki, mintha egy idegen, földönkívüli lény fejének agyagból készült hasonmása volna. Katt a részletekért:
Miről árulkodik a diasztólés vérnyomás értéke? Hányadik osztályban adják be (opcionálisan) a HPV elleni védőoltást? Melyik vitamint nevezik folsavnak? Hol fedezte fel a WHO 2021-ben a koronavírus omikron variánsát? Milyen kórokozó felel a tetanusz nevű, sokszor halállal végződő megbetegedésért? Ha érdekel az emberi egészség és szeretnél többet megt
Orbán Viktor a magyar EU-elnökséget értékelve hangsúlyozta: az uniós konszenzus hiánya miatt a háborús kérdésekben nem volt előrelépés, de kétoldalú diplomáciával karácsonyi tűzszüneti javaslatot tettek. Az elnökség eredményei közé sorolta a schengeni bővítést, az agrárpolitikai megállapodást és a Budapesti Nyilatkozatot, amely az EU versenyképessé
A legtöbb magyar Olaszországba, Spanyolországba, majd Németországba vett repülőjegyet 2024. január 1. és december 1. között. A top30-as listára Európán kívüli úti célok is felkerültek, úgymint az Amerika Egyesült Államok (16.), Egyiptom (18.), Egyesült Arab Emírségek (23.), Marokkó (26.) és Thaiföld (27.). A városok listáját Milánó vezeti, amit R
A RaktárAd belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező logisztikai fejlesztő új fejezetet nyitott a magyar ipari ingatlanpiacon a Kkv-k számára. 2024-ben 12 200 m² logisztikai ingatlan építését indította el Alsónémedi, Vecsés településeken, előzetes megrendelés nélkül. Az ipari társasházakra jellemző modern és cégre szabható raktárak iránt már az