Az új Renault Master bevezetőkampányát egy 3D-s billboard animációval koronázza meg a Mediator az importőrrel karöltve – így a Renault Master nemcsak a haszongépjárművek, hanem a 3D-s kültéri megjelenések között is elsőként ért célba.
Néhány évvel ezelőtt még teljesen természetes volt, hogy a nagy kriptotőzsdéken vagy tulajdonosok tárcáiból kriptoeszközök tűntek el, és bár azóta sok minden változott, a kriptoeszköz-lopások még mindig nagy volumenben történnek.
A német gazdaság váratlan fordulatot vett novemberben, amikor a termelői árak enyhe emelkedést mutattak az előző év azonos időszakához képest. Szakértők csökkenésre számítottak.
A színész a tiszás EP-képviselő feleségének kirúgása miatt szállt bele a miniszterbe, aki szerinte mára metaforája lett a "nagyszerűből lett kisszerűségnek".
"Anya, anya, EZT szeretném karácsonyra!" - viharzott be a szobába a lányom hatalmas mosollyal az arcán. A sétáló plüsskutya ellen nem volt semmi kifogásom, akkor sem, ha tudtam, hogy lassan lépni sem lehet a plüssöktől a szobájában. Aztán megláttam az árát… Mindenki tudja, hogy az elmúlt időszakban mindennek jelentősen megemelkedett az ára, így nem
Adásvételi adatok alapján a 7 milliós kislakástól a milliárdos új építésű luxusvilláig terjedt idén az ingatlanpiaci paletta – közölte a Duna House. A fővárosban idén 926 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, átlagosan 60,4 millió forintért vásároltak az ügyfelek ingatlant. Négyzetméterenként 1,3 millió forinttal a legdrágább a XII. k
2024. októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt - jelentette a KSH. A bruttó átlagkereset 12,9, a nettó átlagkereset 12,7, a reálkereset pedig 9,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 529 000, a n
December 27. és január 5. között a 4-es és a 6-os villamosok csak a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek közműjavítás miatt. A Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között pótlóbusz jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Nem szokás megajándékozni az ajándékot. Most mégis így kell tennünk, hiszen az ikrek mindenek előtt gyerekek, és ha még igen aprócskák is, azért a karácsonyi csoda nekik is jár. Pedig ők maguk jelentik az ajándékot, és velük együtt mindaz a sok-sok változás, ami igazi nagycsaláddá tett bennünket.
Az elmúlt hetekben lebonyolított 17,7 milliárd forintos nyilvános részvényjegyzést követően 1873 tulajdonosa van a Gránit Banknak, a közkézhányad 19,54% lett – derült ki a bank tőzsdei közleményéből. Táblázatban mutatjuk be a legnagyobbak részesedését.
Barátságtalan lépés, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek - írta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Tudtad, hogy a levegő minősége nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészségedre is hatással lehet? Egy új, átfogó tanulmány szerint a szennyezett levegő, különösen a nitrogén-dioxid (NO2) magasabb koncentrációja, növeli a mentális betegségek miatti kórházi ellátás kockázatát.
Arányaiban legalább olcsón, utazásonként nagyjából 5300 forintért. Mi történt? Taxiszolgáltatásra írt ki nyílt tendert a minisztériumokat és háttérintézményeiket is kiszolgáló Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) – derül ki a Közbeszerzési Hatóság oldalán közzétett dokumentumból. A KEF 24 hónapos keretszerződést kötne 565 millió forintért,
Csalók hamisítják a hardvertárcákat gyártó Ledger e-mailjeit, arra kérve a felhasználókat, hogy osszák meg a privát kulcsaikat. A Ledger felhasználói arról számoltak be, hogy adathalász csalók hamisítják a hardvertárca-szolgáltató ügyfélszolgálatának e-mailjeit, hogy megszerezzék a tárcák privát kulcsait. A hamis e-mailek azt állítják, hogy a Ledge
A műszaki továbbtanulási lehetőségek iránt a fiúk érdeklődnek jobban, dacára annak, hogy a matematikai eredményeik általános összevetésben a lányoknak jobbak. Utóbbiak viszont az erős természettudományos ismereteikre építve STEM helyett az egészségügyi szakokat részesítik előnyben, amikor felsőoktatási intézményt választanak - derül ki Becsei Lilla
A legfrissebb adatok szerint a projektmenedzserek bruttó éves medián fizetése 2023-ban 17 220 000 forintra emelkedett, ami jelentős, több mint 35 százalékos növekedést jelent a 2021-es szinthez képest - mutatnak rá a PMI Budapest, Magyar Tagozat és a Budapesti Corvinus Egyetem által végzett idei Salary Survey - Projektmenedzser Bérfelmérés legújabb
Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint.
2023. december 21-én indult el – az MSZMP-s Pajtás óta – az első, közéleti gyermeklap Magyarországon. Tóta W. Árpád alapító-főszerkesztővel egy évvel ezelőtt is beszélgettünk az indulásról, a tervekről és reményekről, most megkérdeztük, hogy azokból mi vált valóra, milyen tapasztalatokkal jubilál a lap, és mi a következő egy-, esetleg ötéves terv.
1100 fővel nőtt egy hónap alatt a MÁV Zrt létszáma, ám csak cégcsoporton belüli átszervezés történt. Megállíthatatlan a B+N Referencia, bővült a magyar McDonalds hálózat, a Jabilnél folytatódtak a leépítések. Itt az Opten és a HR Portál Létszámtrendek összeállítása a legnagyobb hazai foglalkoztatók mozgásairól.
Gönczi Gábor a cégén keresztül úgy kapott támogatást a krízisalapból, hogy azt három hónappal a háború kitörése után alapította. Mi történt? 55 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg tavaly az ukrajnai orosz invázió miatt létrehozott krízisalapból, a TV2 hírműsorát vezető Gönczi Gábor és felesége tulajdonában álló Rozmaring Garde
2025-ben ne hagyjuk ki a nagyrutin vizsgálatot! A laborvizsgálatok segítenek a betegségek korai felismerésében és az egészségi állapot felmérésében. Dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője ad tanácsokat az egészségmegőrzés érdekében.
Az Európai Bizottság átfogó megközelítést kíván kialakítani a mentális egészségügy területére vonatkozóan, külön odafigyelve a gazdák mentális egészségi helyzetére - jelentette ki a mezőgazdaságért felelős biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének az uniós gazdák és mezőgazdasági munkavállalók előtt álló kihívásokról folytatott v
Lezárják a főváros XXI. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt pénteken, az érintett területen lévő ingatlanokat, üzleteket, telephelyeket és intézményeket kiürítik.
Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban korrekció várható. Túl az 1 billió dolláros határon Megjelent a GroupM szokásos decemberi This Year Next Year kutatása, amely az idei évre vonatkozó adatok mellett 2025-re vonatkozóan is tartalmaz elérejelzést. A médiaügynökségi csoport 2024-re 9,5 százalékos globális reklámköltés-bővüléssel számol
A rezsim által működtetett hekkerhálózat 2024-ben több mint kétmilliárd dollár értékben lopott kriptovalutákat. Észak-Korea a pénzt főleg tömegpusztító fegyverekre fordította.