2024. december 21. szombat

dec. 21
7:27
Eddig mind rosszul tudtuk: Ilyen gyakran kellene kimosnod a télikabátodat, hogy mindig tiszta és illatos legyen (Femcafe)
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a viselési komfortját is fenntarthatjuk.
dec. 21
7:27
A négy legmérgezőbb gondolkodásmód, ami visszavet a munkában (Igényesférfi.hu)
A szakmai előmeneteledet gyakran nem csak az oktatásod és képességeid határozzák meg, hanem az is, hogyan látnak téged a munkahelyeden. A szakmai hitelesség, a kollégáid és feletteseid tisztelete, valamint az, hogy milyen befolyással bírsz a döntéshozatalban, kulcsfontosságúak a karriered szempontjából.
dec. 21
7:27
Már fogadhatunk is kedvenc profi és celeb bokszolónkra (Márkamonitor)
Néhány nappal karácsony előtt szállnak ringbe profi és celeb bokszolók a Hell Boxing Kings Gála döntőjén a miskolci Dvtk Arénában. A döntőben 1 millió dollár összdíjazásért folyik majd a harc, miközben a Wbo Future Champion öv sorsa is eldől. A celebmezőnyben olyan ismert arcok szállnak ringbe, mint Berki Mazsi, Istenes Bence és Brasch Bence. Az
dec. 21
7:27
Beverték az automata kijelzőjét, nem kapják meg karácsonyi csomagjaikat egy magyar városban (Promotions)
Furcsa üzenetet kaptak, akik a Foxpost csomagautomatájába rendeltek.
dec. 21
7:27
Továbbra sem tudni, mit fog tenni az EU, ha Trump "cserbenhagyja" Kijevet (Magyar Hírlap)
Az EU vezetői nem tudtak megállapodásra jutni arról, hogy milyen biztonsági garanciákat tudnak felajánlani Ukrajnának.
dec. 21
7:27
Elérhető a kkv digitalizációt segítő új MFB-hitelprogram! (Fintech)
Mikro-, kis- vagy középvállalkozása kihasználná a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és ehhez kedvező finanszírozást keres? Akkor megoldást nyújtanak a Magyar Fejlesztési Bank december 5-én indult, 0 százalékos kamatozású hiteltermékei, kisebb projekteknél akár 50% vissza nem térítendő támogatással! Az európai uniós társfinanszírozású Digitális
dec. 21
7:30
Dermesztő bejelentés: hamarosan elnyelni a föld Lionel Messi luxuslakását? (naphire.hu)
A University of Miami legújabb tanulmánya szerint brutális ütemben süllyed a Miami partvidékén található 35 felhőkarcoló, köztük a Porsche Design Tower és a Trump Tower III is. Az előbbi épületben található Lionel Messi luxuslakása is.
dec. 21
7:36
Sakkfeladvány: arra figyeljen, nehogy pattfészket találjon a király (Telex)
Csak egy apró, még csak nem is kényszerítő lépés hozza el a világos győzelmét.
dec. 21
7:39
Új világ kezdődik az Instagramon, döbbenetes lehetőséggel (Infostart)
A kísérleti modellként beharangozott lehetőséget mégis élesíti a Meta, lehet majd ámulni.
dec. 21
7:39
Jackpot Journey: A Játékok Világának Felfedezése (ProfitLine)
A kaszinók világa mindig is lenyűgözte az embereket. A nyerőgépek csilingelése, a rulettkerék pörgése és a kártyák keverése mind-mind olyan izgalmakat ígérnek, amelyek miatt érdemes kipróbálni ezt a szórakozási formát. Azonban a kaszinók világa mára jelentősen átalakult: az online platformok és a modern technológiák megjelenésével új távlatok nyílt
dec. 21
7:39
Csodagyümölccsel a szív és erek védelméért (Magyar Hírlap)
Héjával és magjaival együtt lehet fogyasztani.
dec. 21
7:42
19 gyereket mentettek meg az állami gondozástól a tűzcsiholók (AC News)
A Tűzcsiholó Egyesület azokat a gyerekeket próbálja megmenteni az állami gondozástól, akiknek a szülei maguk is intézetben nőttek fel.
dec. 21
7:42
Nem lesz olcsó a sípályán a biztonság (Haszon.hu)
Majdnem 30 százalékkal magasabbak a síbiztosítási díjak idén, mint a sima utasbiztosítások, igaz, ezek már fedezik az esetleges helikopteres mentés költségeit is. Továbbra is Ausztria a legnépszerűbb célpont, az emberek döntő többsége autóval indul útnak. Az idei síbiztosítások napidíja átlagosan 6-7 százalékkal magasabb lesz, mint tavaly,
dec. 21
7:51
Figyelmeztetést adtak ki, brutális torlódás jöhet az autópályákon (Infostart)
Megduplázódhat a közúti forgalom karácsony előtt, közlekedjünk biztonságosan az ünnepek alatt is – hívta fel a figyelmet a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.
dec. 21
7:51
Éjszakába nyúló tárgyalások után megállapodott a Volkswagen a szakszervezetekkel, visszaállítják a foglalkoztatási garanciákat, de elbocsátanak 35 ezer embert (444.hu)
Nem zárnak be gyárakat sem, csak kisebb telephelyeket, az elbocsátásokat pedig végkielégítésekkel és nyugdíjazási programokkal hajtják végre.
dec. 21
7:51
Moldova a TikTok és a Telegram betiltását tervezi (Magyar Hírlap)
Grosu korábban aggodalmának adott hangot a platformok állítólagos veszélye miatt az ország biztonságára nézve, most a TV8 csatornán nyilatkozott.
dec. 21
7:54
Fűszeres ünnepi italaink (egy.hu)
A karácsonyi időszak Európában nemcsak az ünnepségekről, ajándékokról és a családi együttlétről szól, hanem a különleges, fűszeres italok gazdag hagyományáról is. Minden egyes ország saját egyedi receptekkel és kulturális örökséggel járul hozzá ehhez a csodálatos gasztronómiai hagyományhoz, amely évszázadok óta melegséget és örömet hoz a hideg téli
dec. 21
7:54
Lányok, mit tudtatok meg a férfiakról, miután összeköltöztetek a pasitokkal? (Bien)
"Lakva ismerszik meg az ember", tartja a mondás és az alábbi tíz esetben is érte meglepetés a hölgyeket párjukat illetően.
dec. 21
7:57
Napi horoszkóp december 21.: a Bikák behozhatják a lemaradásukat, a Rákok a megfelelő taktikával sikeresek lehetnek egy bizonyos feladatban (Éva Magazin)
A Szüzeknek érdemes kiszállniuk abból a hullámvasútból, amelyben élik a mindennapjaikat, a Skorpiók felelősségteljes döntés előtt állnak, de vajon neked mit üzennek mára a csillagok? Kattints és olvasd el a szombati horoszkópot!
dec. 21
7:57
Díjnyertes gépek, ikonikus traktorok, menő gépészeti újdonságok (Agroinform)
Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.
dec. 21
7:57
Ujhelyi: Harminc éve nem volt ilyen a Fideszben (ATV)
Olyan belső folyamatok indultak el, ami egy bukás előtt álló pártot jellemez.
dec. 21
7:57
Fiatalok is megkeresik a telefonos lelkisegély-szolgálatot (Márkamonitor)
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (Lesz) számára a decemberi hónap kiemelt időszak, ilyenkor ugyanis naponta több száz hívás érkezik be hozzájuk. Szenteste és karácsony első két napján ez a szám elérheti akár az ötszázat is, de hasonlóan sűrű a szilveszter és az újév napja is. A legtöbben azért telefonálnak, mert nem szeretnek
dec. 21
7:57
Liam Lawson épp most váltja valóra gyerekkori álmát a Red Bullnál (Igényesférfi.hu)
Liam Lawson neve az elmúlt napokban került igazán reflektorfénybe: a Red Bull bejelentette, hogy a 22 éves új-zélandi pilóta veszi át Sergio Pérez helyét a csapatnál a következő Forma–1-es szezonban. A döntés nem volt váratlan, miután Pérez gyenge teljesítménye és eredményei miatt négy év után - közös megegyezéssel - elbúcsúzott a csapattól.
dec. 21
7:57
Magyarországon itt lesz 90 százalék esélye a fehér karácsonynak, térképen láthatjuk a nagy latolgatást (Promotions)
Váratlan mediterrán front varázsolhatja havassá a karácsonyt az ország jelentős részén.
dec. 21
7:57
5 termálfürdő Horvátországban, amelyről lehet, még nem is hallottál (Hamu és Gyémánt)
Amikor Horvátország kerül szóba, kevesen gondolnak arra, hogy az ország nemcsak az Adriai-tenger, hanem a termálvizek otthona is. Pedig a festői táj mögött rejtőző gyógyvizek és történelmi fürdők különleges élményeket kínálnak – főleg azoknak, akik utazás során a természet nyugalmát és a regenerálódást keresik. Magyar utazók számára pedig különösen
dec. 21
7:57
Selyemhernyó és garnélák segíthet visszanöveszteni a sérült bőrt és csontokat (newtechnology.hu)
Az Európai Unió finanszírozásával dolgoznak tudósok egy új, természetes alapú megoldáson a bőr és a csontok regenerálására. A biológiai mintát a selyemhernyó és a garnélák biztosítja: az apró állatok segítségével,
dec. 21
8:00
Úgy fektetsz bitcoinba, hogy nem is tudsz róla (BitcoinBázis)
A globális befektetési világot jelentős részben az indexek uralják. A több vállalat részvényét súlyozottan átlagoló eszközök a befektetési világ kedvenc termékei, melyek közül egyértelműen kiemelkedik az S&P 500, az Egyesült Államok 500 legnagyobb vállalatát egyesítő index. A globális trendeknek köszönhetően azonban a legnagyobb vállalatok is elkez
dec. 21
8:00
A magdeburgi támadó korábban megígérhette, hogy bosszút fog állni, amiért Németország üldözi a szaúd-arábiai menekülteket (Telex)
Egyre több részlet derül ki az 50 éves férfiról, aki péntek este autójával a tömegbe hajtott a magdeburgi karácsonyi vásáron.
dec. 21
8:00
Ököllel és késsel fenyegetőzött egy agresszív férfi a Kaposvár-Siófok buszjáraton (naphire.hu)
Ököllel kényszerítette megállásra a buszsofőrt egy férfi - a kaposvári rendőrök őrizetbe vették.
dec. 21
8:03
Tavakra telepíthető napelemes rendszert mutattak be (Tiszta Jövő)
A Jiangsu Egyetem kutatói egy innovatív úszó napelemes rendszert hoztak létre, amely kimagasló stabilitást biztosít extrém tengeri körülmények között.
dec. 21
8:03
A kukorica ára csaknem 4 százalékkal lőtt ki a héten (Agrofórum)
Amerikában a kukorica és a búza is drágult, ennek ellenére a főbb piacokon inkább csökkentek a terményárak az elmúlt öt napban.
dec. 21
8:03
Súlyos büntetéseket szabott ki a bíróság a lefejezéssel megölt francia tanár elleni gyilkosság vádlottjaira (Magyar Hírlap)
A 47 éves Samuel Patyt egy 18 éves csecsen iszlamista 2020. október 16-án először megkéselte, majd levágta a fejét a nyílt utcán.
dec. 21
8:03
Vitályos Eszter: Nekünk, magyaroknak a karácsony a legszentebb ünnepünk (Demokrata)
"Nincs fontosabb számunkra családjainknál, szeretteinknél" – mondta a kormányszóvivő.
dec. 21
8:03
6 dolog, amit ébredés után tegyél az erősebb immunrendszerért (in.hu)
A megfázásos és influenzás szezon sűrűjében vagyunk, így az immunrendszer megerősítése kiemelt helyen szerepel a prioritások listáján. Bár nincs olyan varázslatos élelmiszer vagy táplálékkiegészítő, amely megakadályozná, hogy megbetegedjünk, az alábbi lépésekkel segíthetünk az erős és egészséges immunrendszer támogatása érdekében. 1. Kezdjük fehérj
dec. 21
8:06
Vannak erkölcsi aggályaim azzal, ha kiadom újra a régi filmjeimet (Telex)
Úgy volt, hogy Kovi idén visszatér, de aztán a terve dugába dőlt. Schmidt Mária személyesen kérte, hogy legyen vendég a konferenciáján, amin egyáltalán nem bánta meg a részvételt. A Private-ra elő kell fizetnie, ha az ott készült filmjeit meg akarja nézni, a LuXx Videós címeket pedig általában ő találta ki. Interjú a Hótehénke és az Izgató igazgató
dec. 21
8:09
Új FixMÁP és a MÁP Plusz állampapírok jönnek (Infostart)
Január elejétől új sorozat indul a Magyar Állampapír Pluszból és a Fix Magyar Állampapírból is.
dec. 21
8:09
Orbán Viktor: Imádkozunk az áldozatok családjaiért (SzMo)
A miniszterelnök részvétét fejezte ki a német kancellárnak a magdeburgi terrortámadás miatt.
dec. 21
8:09
Serie A: Veronában gyűjtötte be a három pontot a Milan (Magyar Hírlap)
A mérkőzés egyetlen gólját a holland Tijjani Reijnders szerezte az 56. percben.
dec. 21
8:09
Egy 50 éves szaúdi férfi a magdeburgi támadás elkövetője (Demokrata)
Egy migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást.
dec. 21
8:15
Hans-Georg Maassen: a magdeburgi támadást meg lehetett volna előzni (HírTV)
A magdeburgi karácsonyi vásár elleni támadást is meg lehetett volna előzni, akárcsak a berlini Breitscheidplatzon történt terrortámadást - írta pénteken az X-en Hans-Georg Maassen.
dec. 21
8:15
Szijjártó Péter: Egyre tragikusabbak a Magdeburgból érkező hírek (Demokrata)
Elfogadhatatlan, hogy Európában általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokban.
dec. 21
8:15
Treuga Dei (Demokrata)
Rendkívüli lehetőség nyílik arra, hogy a két keresztény ország, Ukrajna és Oroszország között dúló háborút Jézus születésének ünnepére megállítsa a treuga Dei.
dec. 21
8:18
Itt a téli napforduló, örülhetnek a fény szerelmesei (AC News)
Ma lesz a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal, de holnaptól már később sötétedik a következő napfordulóig.
dec. 21
8:21
Nem jött be a bizalmi szavazás – zuhan Olaf Scholz támogatottsága (Infostart)
A február 23-i előre hozott parlamenti választások előtt egyre élesebb a harc a Bundestag pártjai és a kancellárjelöltek között, ezt valószínűsítik a közvélemény-kutatások is.
dec. 21
8:21
Nem áll le az Egyesült Államok kormánya, elfogadták az ideiglenes költségvetési tervet (444.hu)
A megállapodásba végül nem került bele az adósságkorlát felfüggesztése, pedig Donald Trump megválasztott elnök ezt szerette volna elérni.
dec. 21
8:21
A kapcsolatok sötét napja: ezen a napon szakítanak legtöbben (Glamour)
A karácsony sokak számára az év legszebb, legboldogabb időszaka. Mások viszont szinte végig szenvednek ezekben a napokban, hetekben, ugyanis a szeretet ünnepe arra emlékezteti őket, hogy mennyire egyedül érzik magukat. Még nehezebb ezt az időszakot pozitívan kezelni, ha az ember életében még szakítás is történik.
dec. 21
8:21
Kisbabát vár a Fókusz műsorvezetője, Gál Petra (SzMo)
"Életünk legboldogabb időszaka elkezdődött, és ez nagyon-nagyon izgalmas" - fogalmazott a műsorvezető.
dec. 21
8:24
Jelentősen változik a parkolási rendszer (Autószektor)
Intelligens parkolóórákat telepítenek Olaszországban. A Gruppo Torinese Trasporti (GTT) által támogatott kezdeményezéssel a városi mobilitást hatékony, fenntartható és felhasználóbarát módon szeretnék javítani. A parkolóórák új generációja A torinói 880 parkolóóra cseréje fordulópontot jelent a parkoláskezelésben. Az új eszközöket funkcionális és k
dec. 21
8:24
Matteo Salvinit felmentették, nem követett el bűncselekményt a migránsokat szállító hajó feltartóztatásával (Telex)
Salvinire korábban a palermói ügyészség hat év börtönbüntetés kiszabását kérte emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés vádja miatt.
dec. 21
8:24
Eddig imádta a húst, de egy ideje undorodik tőle? Így jelez a gyomorrák (EgészségKalauz)
Vannak olyan tünetek, amikről elsőre nem is gondolnánk, hogy daganatot jelezhetnek.

Keresés