Valaki szigorúan betartja a diétáját, míg mások képtelenek ellenállni a nassolásnak. Nézzük, hogy a te fogyókúrád sikerének mi a titka, a horoszkópod szerint.
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Átmenetileg megnyugszik felettünk a légkör, naposabbra, szárazabbra fordul időjárásunk, de ez csak egy napig tart ki. Vasárnaptól ismét egy hullámzó frontzóna érkezik, emiatt sok felhőre és több hullámban vegyes halmazállapotú csapadékra van kilátás.
Tombol az influenza és egyre több a koronavírusos beteg az országban. Több kórházban is látogatási tilalmat vezettek be. A cél, hogy védjék a betegeket, és hogy megfékezzék a járványok terjedését. A debreceni belgyógyászati klinikán teljes látogatási tilalmat rendeltek el, bár nem közölték, hogy pontosan miért. A győri kórház a koronavírus miatt sz
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Az Aikido Technologies mindössze 40 óra alatt összeállította forradalmi, összehajtható úszó szélerőmű-platformját, jelentősen csökkentve a költségeket és helyigényt.
A hal nem állat, legalábbis az uniós jogszabályok szerint, ahogy a tó sem termőföld. A halas gazdák alig kapnak támogatást, így nem csoda, hogy drága a magyar hal, ezért az sem, hogy alig veszik a magyarok.
Vajon az egyes csillagjegyek szülöttei miként díszítik fel az otthonaikat decemberben? Kinek mi a fontos? Milyen színek, formák és milyen dekorációk hoznak lázba minket?
Az adventi időszakban felmérést végeztek a magyar nagyszülők körében, és igen szomorú dolgok is kiderültek. A magyar nyugdíjasok és 50 év feletti emberek érintettek.
A kormányzathoz köthető applikációkat sem kímélik az adathalász banki csalók, akiknek most az "Ügyfélkapu+"-ra tömegesen átjelentkező ügyfelek eshetnek áldozatul.
Bár az észak-koreai csapatok súlyos veszteségeket szenvednek Oroszországban, Kim Dzsongun támogatja szövetségesét, Vlagyimir Putyint – és nehézfegyver-rendszereket szállít.
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, halálos áldozatok is vannak - közölték a helyi hatóságok.
Balesetek lassítják a forgalmat az M1-es autópályán a Budapest felé vezető oldalon: Hegyeshalomnál három autó, korábban Mocsánál két személyautó ütközött – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton. A tájékoztatás szerint Hegyeshalomnál, a határ közelében utoléréses balest történt, a három gépkocsiban öten utaztak. A műszaki me
Balesetek lassítják a forgalmat az M1-es autópályán a Budapest felé vezető oldalon: Hegyeshalomnál három autó, korábban Mocsánál két személyautó ütközött - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton.
A karácsonyi vacsora elképzelhetetlen tökéletes köret nélkül, amely méltó kiegészítője a sülteknek. A gratin, ami egy krémes, aranybarnára sült finomság, nemcsak látványos, de ízletes választás is, amivel garantáltan elkápráztathatod a családot.
A halas gazdák arra panaszkodnak, hogy a magyar állami támogatások elérhetetlenek számukra, az uniós halászati alapból pedig alig van plusz bevételük. A Deutsche Welle riportja.
Biztos vagyok benne, hogy szülőként már te is aggódtál: vajon boldog a gyermekem? Könnyedén beilleszkedik majd? Más, mint a többiek? Ha a te csemetéd is kilóg a sorból, furcsa szokásaival, különös viselkedéseivel, könnyen lehet, hogy nem "probléma" áll a háttérben, hanem a rejtett zsenialitás. A Davidson Intézet szerint a tehetséges gyerekek gyakra
Ebben a címben szándékosan nem szerepel a "de" kötőszócska, mert akkor is lehet mérnök, aktivista, kutyás gazda és autóvezető az ember, ha történetesen végtaghiánnyal él. És éppen olyan egyenlő is, mint bárki más a földkerekségen.
Több baleset lassítja a forgalmat az M1-es autópályán a Budapest felé vezető oldalon: Hegyeshalomnál három autó, korábban Mocsánál két személyautó ütközött - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton.
Charles Hoskinson biztos abban, hogy projektje hamarosan eléri a végső célját, a teljes decentralizációt, és már csak két fontos dolog van hátra: egy költségvetési rendszer és a Cardano közösség által jóváhagyott alkotmány. A Cardano alapítója egy nemrégiben közzétett X-bejegyzésben kifejtette, hogy ezen mérföldkövek elérése után a Cardano megállít
Virágbúcsú Gyulán Szent Gellért, egyházmegyénk megalapítója óriási szerepet játszott abban, hogy Szent István később Máriának felajánlva az országot egy máig tartó kultuszt hozott létre. Erre hívta fel a figyelmet Fazakas Attila móravárosi plébános a gyulai Magyarok Nagyasszonya búcsún. A történelmi előzmények felelevenítésével vette kezdetét okt
Északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délutántól, estétől egyre többfelé várható csapadék: nagyrészt eső, de északon, északkeleten havazás, havas eső esélyes.
A magdeburgi karácsonyi vásár elleni támadást is meg lehetett volna előzni, akárcsak a berlini Breitscheidplatzon történt terrortámadást - írta pénteken az X-en Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) volt elnöke, jogász, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) korábbi politikusa.