Lehet, hogy a "szerelem mindenhol ott van", de a rendező szerint a máig népszerű romkomot "katasztrófa" volt elkészíteni.Richard Curtis egy korábbi interjúban az IndieWire-nek elmondta, hogy az "Igazából szerelem" vágása a többszálú, de a történetek kereszteződése miatt nagyon nehéz volt. "Az a furcsa az Igazából szerelem-ben, hogy amikor befejeztü
Rossz hír a céges autó tulajdonosoknak, jelentosen átlagosan 20 szazalekkal emelkedik a cégautóadó és nő a gépjármű regisztrációs adó is. Fokozatosan kivezetik a plug-in hibrid kedvezményeket is. A jó hír egyedül az, hogy jövőre is visszaigényelhető az Áfa minimum 50 százaléka a cégautók bérleti díja után foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat
A síelés nemcsak sport, de egy országokon átívelő, igazi kaland is lehet, hiszen több olyan európai síterület is létezik, ami kettő vagy akár több állam határán fekszik. Itt, ahol a határok elmosódnak, egy reggeli lesiklás egyik pillanatról a másikra átfordulhat egy másik ország felfedezésébe, miközben új tájakat, kultúrákat is megismerhetünk.
Carlos Corberán távozott a magyar válogatott Callum Stylest is foglalkoztató West Bromwich Albion labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és átvette a spanyol élvonalban kiesőhelyen álló Valencia CF irányítását.
A brit királyi család idén is megtartotta hagyományos karácsonyi istentiszteletét a sandringhami birtokon, ám az eseményt beárnyékolta III. Károly király és Katalin walesi hercegnő betegsége, valamint András herceg távolléte.
Az elmúlt évtizedekben a hiphop befolyásos szereplői számos területen fektették be a vagyonukat, Dr. Dre és Snoop Dogg idén már második alkalommal dob piacra alkoholos italt.
A Google hamarosan bevezeti a keresési élményt átalakító „AI mód” funkcióját, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók beszélgető stílusú válaszokat kapjanak kereséseikre. A funkciót a techvilág
A Metaplanet megduplázta a bitcoin-tartalékát, miután a nemrégiben bekövetkezett áresés ellenére 168 millió dollárra növelte a készletét. Miután a bitcoin értéke az elmúlt héten 7,11%-kal esett, a befektetők az óvatosság jeleit mutatják. Ennek ellenére a japán székhelyű Metaplanet közel 620 BTC vásárlásával erősítette meg a BTC-be vetett bizalmát.
A barlangoknak van egy igazán különleges, semmihez sem fogható hangulata, hiszen egyedi módon nyújtanak betekintést a föld felszíne alatt megbúvó természeti szépségekbe. Mi, magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy idehaza is több csodálatos barlangot felfedezhetünk, elég csak az Aggteleki Nemzeti Park barlangjaira vagy a miskolctapolca
Két napos technikai leállás lesz a Vodafone Magyarországnál, 2024. december 31. 15 óra, valamint 2025. január 2. 7 óra között. Az átállás alatt a mobilos és a vezetékes ügyfelek részére is szünetel az ügyfélkiszolgálás az üzletekben, valamint a telefonos és az online csatornákon is. A megjelölt időszakban az online egyenlegfeltöltés és adatvásárlás
A szerb főügyésztől kértek segítséget szerdán azok az egyetemi hallgatók, akik a november elseji újvidéki tragédia miatt tiltakoznak már másfél hónapja. Zagorka Dolovactól azt kérték, politikától mentesen vizsgálja ki az esetet.
Az európai átlagtól messzemenően elmaradó hazai halfogyasztás az egészségi állapotunkat is befolyásolja, és hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növekedéséhez.
Minden korábbinál jobban megközelítette a Napot kedden az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Parker nevű űrszondája, ráadásul nagyobb sebességgel, mint amilyenre eddig bármely más, ember alkotta eszköz képes volt.
Manapság a klinikák jó része már nem csupán a nőknek, de a férfiaknak is kínál különféle kezeléseket, műtéteket. Jól is teszik, hiszen az erősebbiknek nevezett nem tagjai közül egyre többen döntenek úgy, hogy átesnek néhány önbizalom-növelő férfiplasztikán.
Munkaerőfelvételre készülnek a hazai cégek, sok helyen a szükséges költségkeretet és a toborzást végző munkatársak létszámát is bővíteni fogják jelenlegi terveik szerint. A megfelelő jelöltek megtalálásában az állásportálokra támaszkodnak elsősorban a szakemberek, míg a közösségi médiát többen mellőznék inkább. Harmaduk tart a felvételi folyamat el
A globális gazdaság 2025-re új kihívásokkal néz szembe, miközben a járvány utóhatásait még csak most kezdi maga mögött hagyni. Az infláció csillapodása és a részvénypiacok csúcsai ellenére a megélhetési válság, politikai bizonytalanságok és kereskedelmi konfliktusok árnyékolják be a kilátásokat.
Mindannyian ismerjük az érzést, amikor késő este, holt fáradtan az ágyra rogyunk és a fürdőszoba távolsága hirtelen elérhetetlen messzeségnek tűnik. Jól tudjuk, hogy sminkben aludni nem jó ötlet, számos negatív következménnyel járhat. Elég néhányszor elkövetni a hibát, hogy a látványos, cseppet sem kellemes eredményeket megtapasztaljuk. Ez a cikk k