2024. december 5. csütörtök

dec. 5
11:51
Harry herceg megtörte a csendet válásának hírével kapcsolatban (Sassy)
A vallomás után Meghan megint egyedül jelent meg egy gálán.
dec. 5
11:51
9 éve nem ittam alkoholt. Élek még? (Spoiler: Jól vagyok.) (Hóvége)
Magyarországon kétmillió ember alsó alkoholista, mégsem azért aggódnak, aki iszik, hanem sokszor azon, aki nem.
dec. 5
11:57
Lázár János örülhet, a szomszédok fűje sem zöldebb (Privátbankár)
Gyorsult az euróövezeti építőipari aktivitás visszaesése novemberben.
dec. 5
11:57
Kőkemény ellenfele lesz Istenes Bencének az elődöntőben - Első meccsét a szlovák rádiós is kiütéssel nyerte (Blikk)
Vasárnap este ötödik felvonásához érkezik a Hell Boxing Kings versenysorozat a miskolci DVTK Arénában, ahol a profi ökölvívók mellett bokszkesztyűt húznak a hazai sztárok is. A nemzetközi mérkőzések tétje óriási, hiszen egymillió dollár a verseny összdíjazása: a súlycsoportok győztesei a 100 ezer dolláros – 39 millió forintos – fődíj mellett a WBO
dec. 5
11:57
48 milliárd forint vissza nem térítendő eszközbeszerzési támogatásra pályázhatnak a kkv-k (hirado.hu)
A vissza nem terítendő támogatást biztosító beruházásélénkítő programmal a kormány célja, hogy ezek a beruházások jól hasznosuljanak és támogassák a gazdaság növekedését.
dec. 5
11:57
Magyar Péter nyilvános vitára hívja Orbán Viktort (444.hu)
A Tisza párt elnöke megadta a lehetőséget Orbánnak, hogy a helyszínről, az időpontról és a levezető személyéről ő döntsön.
dec. 5
11:57
Emlékezetes versenyeket és telt házat vár a jövő kedden kezdődő budapesti rövidpályás úszó-vb szervezőbizottsága (m4sport.hu)
Azt ígérik, a Duna Aréna úgy fog kinézni, mint korábban még soha.
dec. 5
11:57
Közel 12 ezermilliárd forintnyi állampapíron ül a lakosság (vg.hu)
Az is kiderült, hogy a magyar állampolgárok több mint 8 ezermilliárd forintot tartanak látra szóló betétekben a bankoknál.
dec. 5
11:57
MOHU: a hulladékudvarokon is leadható a konyhai élelmiszer-hulladék (Tiszta Jövő)
A MOHU a konyhai élelmiszer-hulladék tesztjelleggel elindított, házhoz menő gyűjtése mellett egyes hulladékudvarokban is lehetővé tette az ilyen anyagok leadását; a szolgáltatás 33 helyszínen már elérhető, és az érintett hulladékudvarok száma folyamatosan bővül - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
dec. 5
11:57
Magyar Péter kihívta nyilvános vitára Orbán Viktort: Miniszterelnök úr! Ne legyen gyáva, ne bújjon hölgyek szoknyája mögé (SzMo)
A helyszínről, az időpontról és a levezető személyéről a miniszterelnök dönthet Magyar Péter szerint. A politikus szerint "itt a lehetőség, hogy Orbán beszámoljon arról, hogy miért tette a szeretett hazánkat az Európai Unió legszegényebb és egyben legkorruptabb tagállamává."
dec. 5
11:57
Egyre népszerűbb az állampapír (Magyar Hírlap)
Más befektetésekkel ellentétben mentes a kamatadó és a szociális hozzájárulási adó alól.
dec. 5
11:57
David Pressman magas rangú uniós tisztviselőkkel tárgyalt Brüsszelben (Demokrata)
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete december 3-án Brüsszelbe utazott.
dec. 5
11:57
Útnak indul a Mikulásbusz (Magyar Nemzet)
Fényhajó és fényvillamos is jár a fővárosban.
dec. 5
11:57
A bögre nem elcsépelt ajándék. 6 magyar kézműves manufaktúra (Bien)
A bögre az egyik leggyakoribb ünnepi ajándék, legyen szó születésnapról, névnapról vagy éppen karácsonyról. Nekem például már néhány év alatt egészen szép gyűjteményem lett csak a másoktól kapott bögrékből, de ennek ellenére még most is megakad a szemem a vásárokban egy-egy csodaszép kézműves alkotáson. Talán pont azért, mert amilyen sok bögre kel
dec. 5
12:03
Magyarországot a válság újabb hulláma éri el most (Infostart)
A debreceni BMW-gyárat is eléri az európai autóipar válsága, sajtóértesülés szerint a német autógyár halasztásokról döntött.
dec. 5
12:03
Miközben Európa gazdaságát temeti a kormány, nem szabad elfelejteni hol vannak a világ legvagyonosabb országai (Piac és Profit)
Két különböző mérőszám alapján is összehasonlították vagyonuk alapján az országokat.
dec. 5
12:03
Neked mi a legnehezebb a gyereknevelésben? Körkérdés édesapákhoz (Éva Magazin)
Nap mint nap igyekszem felnőni egy életfeladathoz, amit úgy hívnak: gyereknevelés. Ahogy egy korábbi, az anyai véleményeket gyűjtő cikkben már megírtam: hiába kicsi még a fiam, folyamatosan kattogok azon, hogy más vajon hogyan csinálja, mit gondol róla, mit tart nehéznek, mi számára könnyű ebben a hétköznapian kivételes műfajban.
dec. 5
12:03
Nagy átalakulás jön a pedagógusok továbbképzési rendszerében: itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
Átalakul a pedagógus-továbbképzési rendszer, nagyon sok képzés online elérhető lesz - közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára csütörtök reggel az M1-en. Balatoni Katalin hozzátette: az online rendszerben saját időbeosztás szerint, rugalmasan lesznek elvégezhetők a képzések. Azért van szükség a továbbképzési rendszer átalakít
dec. 5
12:03
Brit katonai vezető: Oroszország tisztában van vele, hogy a nyugati világ elsöpörheti az ellenségeit (vg.hu)
A brit fegyveres erők vezetője kijelentette, hogy a világ új atomkorszakba lép.
dec. 5
12:03
Nagy változások jönnek a pedagógus-továbbképzési rendszerben (Magyar Hírlap)
Balatoni Katalin a pedagógiába bevezetett új módszerek szükségességéről beszélt.
dec. 5
12:03
Hatályba lépett az orosz–észak-koreai stratégiai partnerségi szerződés (Demokrata)
A ratifikációs okiratok cseréje szerdán történt meg Moszkvában.
dec. 5
12:03
Súlyos helyzetben a szír keresztények (Magyar Nemzet)
A mintegy 25 ezer aleppói keresztény súlyos veszélyben van, miután iszlamista milíciák átvették az ellenőrzést a város felett.
dec. 5
12:03
Súlyos vádak érték Izrael kormányát: Népirtás történt Gázában? (Nyugati Fény)
Nem csak a hágai bíróság látja így.
dec. 5
12:03
A Pentagon kvantumtechnológiával váltja le a műholdas Gps-navigációt (Gyártástrend)
Az amerikai védelmi minisztérium 11 millió dolláros szerződést ítélt oda az Infleqtion kvantumtechnológiai cégnek, hogy segítsen felgyorsítani az atomidőmérő technológia fejlesztését. A komplex rendszer, amennyiben teljesen kész lesz, gyakorlatilag lehallgathatatlan, és többek között hatékony alternatívát kínál a Gps-navigáció számára.
dec. 5
12:05
Elkezdődtek a tárgyalások a tűzszünetről (Magyar Hírlap)
Nyomulnak az oroszok, mentené a menthetőt a szövetség.
dec. 5
12:09
Charli XCX, Chappell Roan, Anyma, Kneecap – megérkeztek a 2025-ös Sziget első nevei (Kreatív Online)
Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője szerint talán egy picit megváratták a közönséget az első bejelentéssel, de állítja, hogy megérte.
dec. 5
12:09
Magyar Péter nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort (ATV)
A Tisza párt elnöke az ország állapotáról és az előttünk tornyosuló problémák megoldási javaslatokról vitatkozna a miniszterelnökkel.
dec. 5
12:09
Hatályba lépett az orosz-észak-koreai stratégiai partnerségi szerződés (hirado.hu)
A szerződés kimondja, hogy az egyik fél ellen irányuló fegyveres támadás közvetlen fenyegetése esetén a felek konzultációt tartanak álláspontjuk összehangolására és megállapodásra a megteendő intézkedésekben.
dec. 5
12:09
Közeledik a karácsony: eláraszthatják a vevőket a hamisított, veszélyes játékok (vg.hu)
A NAV fokozottan ellenőriz az ünnepek alatt, mivel a hamisított és rossz minőségű játékok különösen kockázatosak.
dec. 5
12:09
Így lesz a savanyú mandarinból pár perc alatt édes: zseniális konyhai trükk (Life)
A mandarinszezon kellős közepén járunk, kilószámra vásároljuk a citrusokat. Könnyen előfordulhat, hogy a savanyú gyümölcsöket veszünk, ezek fogyasztása pedig nem okoz nagy kulináris élvezetet. Egy praktikus módszerrel azonban pillanatok alatt édessé varázsolhatjuk a mandarint.
dec. 5
12:09
A diétás szóda káros a szervezetre? (Magyar Hírlap)
A fogszuvasodás lehet a legkisebb gond.
dec. 5
12:09
Az áldozatsegítés az Igazságügyi Minisztérium egyik legfontosabb feladata (Demokrata)
A büntetőjog általában csak az elkövetővel foglalkozik, mondta Tuzson Bence.
dec. 5
12:09
Megvédi a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést a kormány (Magyar Nemzet)
A kormány számára becsületbeli ügy a nyugdíjasok támogatása – hangsúlyozta Hankó Balázs.
dec. 5
12:09
Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadójával találkozott Szijjártó Péter (Telex)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a beszélgetés baráti hangvételű volt.
dec. 5
12:09
Sean Penn végre bemutatta 34 évvel fiatalabb barátnőjét (in.hu)
A 64 éves Sean Penn és barátnője, a 30 éves Valeria Nicov elegánsan debütáltak a vörös szőnyegen a Marrakechi Nemzetközi Filmfesztiválon szombaton.A pár a Sean tiszteletére rendezett, sztárokkal teletűzdelt eseményen vett részt, ahol a csillogó vendéglistán többek között Monica Bellucci, Tim Burton és Andrew Garfield is szerepelt.A híres arcok kava
dec. 5
12:15
A kormány bekeményít a gázvezetékek építésénél (Infostart)
A parlament elé terjesztett törvénymódosítás értelmében ezután csak belterületen belül lesz 250 méterig ingyenes a vezetékszakasz kiépítése, és ott is lesz gázóra felszereléssel kapcsolatos határidő – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
dec. 5
12:15
Forgalomkorlátozásokra kell számítani futóverseny miatt a hétvégén Budapesten (hirado.hu)
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában vasárnap, várhatóan 6 és 18 óra között.
dec. 5
12:15
Fontos döntést kezdeményez a kormány, több százezer háztartási napelemest érint (Portfolio)
Közel 300 ezer háztartási méretű naperőmű tulajdonost érint a kormány új törvényjavaslata, amely azt írja majd elő, hogy jövő júliusig meg kell adniuk az invertereik egyedi azonosító számát a villamosenergia rendszer stabilitásának segítése és a piaci áramárak csökkenése érdekében - derült ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből. Mivel a házta
dec. 5
12:15
Zöldgondolatok a Borkonferencia célkeresztjében (vg.hu)
Kulcskérdés a borászok számára a fiatal fogyasztók elérése.
dec. 5
12:15
24 óra alatt ezer férfival akar szexelni az OnlyFans-modell, hogy megdöntse a világrekordot (SzMo)
Az egészségügyi szakértő teljesen kiakadt Lily Phillips ötlete hallatán.
dec. 5
12:15
Az Alkonyat rajongója előtt kellett magyarázkodnia Robert Pattinsonnak (Mafab)
Robert Pattinsont annak idején az Alkonyat-szériával vált szélesebb körben is ismertté, noha a színész az elmúlt években rendkívül változatos és kiemelkedő filmekben volt látható.
dec. 5
12:15
Halálos lakástűz Debrecenben (Magyar Hírlap)
A város hivatásos tűzoltói több oldalról oltották a lángokat.
dec. 5
12:15
Fegyőrre támadtak a rabok, mert nem kaptak cigit és kávét (Magyar Nemzet)
Elítélték az elkövetőket.
dec. 5
12:15
Magasabbak a biztosítási álagdíjak vidéken, mint a fővárosban (Forbes)
Az MNB friss közleménye szerint az év első felében visszafogta a növekedést a márciusi lakásbiztosítási kampány. De a harmadik negyedévben kilőttek a díjak. Mi történt? Az MNB friss közleménye szerint az összes hazai lakásbiztosítás átlagos díja 19%-kal növekedett egy év alatt – – olvasható az MNB 2024. III. negyedévi Lakásbiztosítás-indexében, írt
dec. 5
12:15
Hitted volna? Ez az üzenetküldési szokás arra utal, hogy magasa az érzelmi intelligenciád (Sassy)
Ha te is így szoktál üzenni, akkor boldogok lehetnek a körülötted élők.
dec. 5
12:15
Meddőség és dohányzás: ennyit ronthat a férfiak termékenységén a cigaretta (EgészségKalauz)
A dohányzásról rég tudjuk, hogy nem tesz jót a szervezetnek, sőt, a meddőség kialakulásában is szerepet játszik. De vajon, ha a bagó megy, akkor a termékenység visszatér?
dec. 5
12:21
Ez az egyszerű fogyókúrás trükk valóban működik - Próbáld ki te is! (Mindmegette)
A tartós fogyás egyik titka az, hogy az életmódváltásnak tökéletesen illeszkednie kell a napirendünkbe, amit egyáltalán nem könnyű megvalósítani. Az egyik szakértő azonban erre is talált megoldást.
dec. 5
12:21
A NAV fokozottan ellenőrzi a játékokat (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ünnepek előtt kiemelten ellenőrzi, hogy biztonságos játékok kerülnek-e az üzletek polcaira, mert elkötelezett abban, hogy megakadályozza az olyan játékok forgalomba hozatalát, amelyek nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak, hamisítványok, vagy gyenge minőségük miatt veszélyt jelenthetnek a gyermekekre.
dec. 5
12:21
Nagy bejelentést tett a BKK: eldőlhet a Budapest Pay&GO; sorsa (vg.hu)
Már kétmillió eladott jegynél jár a Budapest Pay&GO.
dec. 5
12:21
Már kérhető az ingyenes Covid-oltás a háziorvosoknál: nekik ajánlott felvenni! (BorsOnline)
A háziorvosnál igényelhetők a legújabb vakcinák.

Keresés