Az év egyik legizgalmasabb autósport eseménye a Mikulás Rali, amit idén december 8-án rendeznek meg a festői Balaton térségében. Ez az ikonikus futam a rali rajongók kedvence, amely az ünnepi hangulatot és a sebesség izgalmát ötvözi egyedülálló módon. Az idei Mikulás Rali programjába Várpalota és Kislőtér került be, előbbit háromszor, utóbbit kétsz
Mi a közös egy autóstopposban, egy földönkívüli párban, egy nyolcvanon túli asszonytrióban és egy magányosan utazó lányban? Mindannyian olyan történetek főszereplői, amelyeket egy új autómodell, a Peugeot 3008-as inspirált.
Hárman alkotnak egy egészet, halljuk a megjegyzést a szokatlan trióról egy még rendhagyóbb környezetben. Pedig nem is igaz a megjegyzés. A látássérült, a félkezű és az értelmileg akadályozott külön-külön ember, nem is akármilyen, hiszen mindegyikük hozzáteszi a magáét a remélt túléléshez. Aztán vagy sikerül a kísérlet az életben maradásra, vagy nem
Az év szava lett az agyrohasztás az Oxford szótárnál, ami szinte pontosan leírja Menczer Tamás produkcióját Magyar Péterrel a pécsi gyermekotthon előtt.
Az utóbbi időben számos bejelentés elhangzott a kormány részéről az otthonteremtéssel, lakáshoz jutást segítő támogatásokkal kapcsolatban, az ingatlanárak emelkedése miatt azonban összességében nincsenek könnyű helyzetben azok a fiatal felnőttek, akik saját ingatlant szeretnének vásárolni. A money.hu szakértője most összegyűjtötte, milyen támogatás
Magyar Péter csütörtök délelőtt nyilvános vitára hívta Orbán Viktort. A TISZA Párt elnöke több kérdésére szeretne közvetlen választ kapni a miniszterelnöktől. A helyszínt, az időpontot és a levezető személy kiválasztását a kormányfőre bízta az újdonsült politikus. Magyar a posztban többek közt azt üzente Orbánnak: ne legyen gyáva és ne bújjon hölgy
A magyar női kézilabda-válogatott tagjai a legjobb négy közé kerülésről álmodnak az Európa-bajnokságon – mondta a Győri-Lukács Viktória a válogatott csoportköri teljesítményét értékelve.
A Wicked két sztárja a musical forgatása alatt ismerkedett meg egymással, azonban vannak, akik szerint a férfi kezdetben megcsalta az énekes-színésznővel a feleségét, 11 hónapos gyereke anyját.
Kamilla királyné legutóbbi hivatalos megjelenésén ismét bebizonyította, hogy az elegancia kortalan. Szürke Dior öltönyében méltón képviselte a királyi család kifinomult stílusérzékét, de amellett sem lehet elmenni szó nélkül, mennyire irigylésre méltó a királyné magabiztossága és kisugárzása.
A Crypto.com nemrég frissítette bug bounty programját, és rekordösszegű, 2 millió dolláros jutalmat kínál a biztonsági rendszereik sérülékenységeit feltáró etikus hackereknek. Ez a nagyságú jutalom az egyik legnagyobb a maga nemében a kriptoszektorban. A cég szerint az akció célja, hogy fokozza a biztonságot, és fenntartsa a közel 100 milliós ügyfé
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az adatok ismét rácáfoltak a huhogókra, az előzetes kormányzati jelzéseknek megfelelően októberben újra dinamikusan, 4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
A szélsőséges időjárás miatt sok fejtörést okoz, hogy melyik kukoricahibrid mellett döntsünk. Egyre fontosabbá válik a stabil hozam, tehát kiemelkedő szerephez jut a stressztűrő képesség és a kimagasló termőhely- és évjárat-stabilitás. A növekvő szárítási költségek miatt elvárás a hibrid kiemelkedő vízleadó képessége, az emelkedő inputanyagárak mia
A futballvilág egyik legnagyobb sztárja, Mauro Icardi és a felesége, Wanda Nara elég csúnya és botrányos válással vetettek véget a házasságuknak. Wanda Nara még rendőrt is hívott a férjére.
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják
A bitcoin árfolyama a történelme során először emelkedett 100 ezer dollár fölé. A csütörtöki nyitás óta a bitcoin 6,2 százalékkal erősödött, és röviddel 7 óra után 102 447 dolláron állt. Volt ennél magasabban is, hajnalban 103 500 dolláron is jegyezték. A november eleji amerikai elnökválasztás óta a kriptovaluta árfolyama mintegy 45 százalékkal eme
Az év első tíz hónapjában a külföldi turisták száma 12,9 százalékkal nőtt Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Október végéig idén 2,053 millió külföldi turista töltött el Romániában legalább egy éjszakát hivatalos szálláshelyen, míg a tavalyi év azonos időszakában 1,818 millió. A legtöbben Németországból (212 ez
A Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, azonban az elmúlt 1 évben hatalmasat ugrott az elektromos és hibrid autók népszerűsége.
Meghan Markle és Harry herceg házasságának válságáról már hónapok óta keringenek pletykák, de a sussexi hercegi pár eddig hallgatott ezekről. A brit herceg most végre megtörte a csendet, és reagált azokra a szóbeszédekre, melyek szerint már többször is elváltak útjaik, és új házat is vettek. Kiderült az is, hogyan viszonyul a családjáról és a magán
A szerdai után a csütörtöki kereskedésben is határozottan erősödött a kétéves mélypontja közeléből a forint, és így készül a kulcsfontosságú pénteki fejleményekre: egyrészt az átfogó amerikai munkaerőpiaci adatokra, másrészt a Fitch Ratings magyarországi hitelminősítésére.
Hetekkel ezelőtt megköttetett az az egyezség, amit az évzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt az Alpine Esteban Ocon ellen használt nyomásgyakorlásra. A Haas főnöke nem tudott róla, mi zajlott a riválisnál.
Minden szempár Harry herceg feleségére szegeződött a minap, nem véletlenül, ugyanis Meghan egy egyszerű, de annál mutatósabb fekete ruhában szántotta fel a Paley Honors Fall Gála vörös szőnyegét.
A fürdőszobában vagy a konyhában felbukkanó, gyorsan mozgó, apró állatkák, az ezüstös pikkelykék jelenléte arra utalhat, hogy valami gond van a szellőzéssel, és már penész lehet a lakásban. A penész nemcsak esztétikai probléma, hanem komoly betegségek okozója is lehet. Éppen ezért nem árt figyelni a jelekre, még mielőtt megjelennének a foltok.