A fenti képen látható 84 éves, a svédországi Uppsalában élő Elza néni csaknem egy évnyi hallgatás után úgy döntött, hogy felfedi személyazonosságát és részletesen elmeséli a vele történteket az Upsala Nya Tidning (UNT) lapnak. Eddig semmi sem jelent meg róla a svéd sajtóban, csak annyi, hogy egy Vera fedőnevű idős asszonyt megerőszakoltak. Most, az
A Magyar Közlöny 116. számában kihirdetett az extraprofit adókról szóló 197/2022. kormányrendelet módosításáról szóló 356/2024. kormányrendelet (MódR.) több szempontból is módosítja az eredeti rendelet egyes fejezeteit. Az előzetes várakozásokkal ellentétben azonban a kormányrendeletnek csupán néhány szakasza kerül hatálytalanításra 2025-től. Lássu
Ahogy az altcoin szezon közeledik, a „bálnabefektetők” fokozott érdeklődést mutatnak az FXGuys ($FXG), Sui (SUI), Solana (SOL) és Ondo (Ondo) iránt. A háttérben ezeknek a coinoknak a tömeges felhalmozása zajlik.
Dél-Koreában Jun Szogjol államfő elfogadta csütörtökön Kim Jonghjun védelmi miniszter lemondását, aki a rövid életű minapi hadiállapot kihirdetését javasolta neki.
Csokoládéval a cukorbetegség ellen? Elsőre abszurdnak tűnhet már akár a feltételezés is, de az amerikai Harvard TH Chan Közegészségügyi Iskola tudósai egy nemrég publikált tanulmányukban roppant érdekes következtetésre jutottak.
A legnagyobb kínai libatoll-beszállító lesz a kecskeméti székhelyű FBZ Hungária Kft., miután megállapodást kötött a Guvet kínai ruházati luxusmárkával libatollak szállításáról. Az erről szóló megállapodást a napokban jelentették be Budapesten.
Jun Szogjol helyi idő szerint kedd este statáriumot hirdetett az országban, amit hat órával később visszavont. Dél-Koreában zavargások törtek ki, a védelmi miniszter pedig lemondott.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint el kell halasztani az Ügyfélkapu megszüntetését. A mai napig nem sikerült megoldani a kétfaktoros hitelesítést, az MKOE szerint ez elfogadhatatlan.
Negyvennyolcmilliárd forint vissza nem térítendő, eszközbeszerzési és technológiafejlesztési támogatásra pályázhatnak a mikro, kis- és középvállalatok a Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért
Megduplázta az olasz kormány a külföldiek családegyesítéséhez szükséges időt. Mostantól szigorúbban ellenőrzik az idénymunkára érkezőket, továbbá törvénybe iktatták a biztonságos országok listáját is. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettese üdvözölte a döntést, mert ezzel 500 millió eurót takarít meg az állam.
James Van Der Beekről, a Dawson és a haverok sztárjáról egy hónapja derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózis elmondása szerint számára is sokkoló volt, hiszen mindig figyelt az egészséges táplálkozásra is. Most kiderült, hogy miközben a súlyos betegséggel szembenéz, hatgyermekes édesapaként fontos döntést hozott: gyerekei nem nézhetik meg
Jelentős vételi érdeklődés mutatkozott a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, amelyen az Államadósság Kezelő Központ gond nélkül értékesíteni tudta a 10 milliárd forint meghirdetett mennyiséget, és az átlaghozam picit csökkenni tudott. Ezzel párhuzamosan a 7 éves változó kamatozású kötvény aukcióján sokkal több papírt adott el az ÁKK, mint
Mohammed bin Szulajm folytatja megkérdőjelezhető tevékenységét a Nemzetközi Automobil Szövetség élén, és olyasmire készül, ami aggasztja a csapatokat. Miután a 2021 decembere óta tartó elnöki ciklusa alatt botrányt botrányra halmoz, az F1-es pilótákat és a sajtót a múlt héten lenézően helyretevő FIA-elnök kapcsán újabb botrányos fejlemény látott na
48 milliárd forint vissza nem térítendő, eszközbeszerzési és technológiafejlesztési támogatásra pályázhatnak a mikro, kis- és középvállalatok a Demján Sándor "1+1" Kkv Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében.
A karácsonyi jókívánságok ma már könnyedén érkezhetnek digitálisan is, anélkül hogy elveszítenék az ünnepi hangulatot. Készítettünk Nektek 10 elbűvölő képeslapot, amellyel gyorsan és egyszerűen meglepheted szeretteidet. Válaszd ki a kedvencedet, és küldd el az ünnepi varázslatot egyetlen kattintással! ????✨
Az argentin tangó, a spanyol flamenco és sok más örökségelem mellé került a csárdás tánc hagyománya az Unesco szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján, amely az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjti össze.
A munkanapok áthelyezése miatt a december 7-ei és a 14-ei szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) csütörtökön az MTI-vel.
2020 és 2022 között az Insomnia egyszer már ellátta a Köki full service kommunikációs ügynökségi feladatait, majd a 2024-es tenderen ismét ők lettek a befutók. "Nagyon örültünk, hogy a Köki ismételten bizalmat szavazott nekünk, és meghívást kaptunk a tenderre, mert a stratégiai megközelítésünkön túl kamatoztatni tudtuk mindazt a tapasztalatot és
Az emberi hamvak nem szerepelnek a Disney tiltott tárgyakat felsoroló listáján, de a park szabályai alapján a hamvak szétszórása így is szigorúan tilos.
Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb izgalmas videóval jelentkezett be, amelyben különböző kérdésekre válaszolt. Az úgynevezett "Kérdezd az elnököt!" című sorozat legújabb epizódja ismét betekintést engedett Sulyok gondolataiba és mindennapjaiba. Többek között megkérdezték tőle, mi a véleménye arról a hangfelvételről, amit Magyar Péter - aki azóta
A ratifikációs okiratok cseréje szerdán történt meg Moszkvában, a szerződés ezzel az aktussal lépett hatályba. A jegyzőkönyvet Andrej Rudenko orosz és Kim Cszson Gju észak-koreai külügyminiszter-helyettes írta alá. Arról, hogy a megállapodás életbe lépett, a Koreai Központi Távirati Iroda számolt be elsőként.
A Mikulás minden házhoz másképpen érkezik, de egy biztos, a türelmetlen gyerekek már alig várják, hogy mi kerül a csizmába, cipőbe ezen az éjjelen. A várakozást tovább fokozza, hogy Miklós napján illetve annak közeledtével sorra tűnik fel a nagy szakállú, piros süveges, ember az óvodákban, iskolákban, bevásárlóközpontokban és művelődési házakban, d
415-ös értékkel két éves csúcsra emelkedett a magyar fizetőeszköz euróval szembeni cserearánya. 2024 őszén a szuverén fizetőeszközzel rendelkező V4 tagállamok mindegyikében nőtt az euróval szembeni cserearány. Mi áll az elmúlt bő egy hónapban tapasztalható 3,5-3,75 százalékos gyengülés mögött? Nagyrészt külső tényezők - írja az Oeconomus.