A valaszonline.hu szerint a Kassai téri templom plébánosa ministráns fiúkat "tört be". Többször "kullancsvizsgálat" ürügyén levetkőztette a fiatal fiúkat és alaposan átnézte őket.
Leállt a Csehországba történő olajszállítás a Barátság kőolajvezetéken keresztül, az ok egyelőre nem tisztázott – jelentette be a cseh ipari és kereskedelmi miniszter. Lukáš Vlček szerint nem fenyeget az a veszély, hogy a vállalatok és a háztartások számára ne lenne elegendő olaj, az azonban továbbra sem világos, mi okozta a szállítás leállását.
Több nézőnk is jelezte, hogy akadozik a kép, s a hang is gyakran elmegy az RTL-en. Egy ideig csak egy nagy kérdőjel volt ez ügyben, ám most a lapunknak megtudta a csatornától, mi volt a gond. Az is kiderült, hogy a problémát már sikeresen orvosolták, így zavartalanul folytatódhat a tévézés!
Klaus Mangold, az ismert-hírhedt lobbista "a magyar–német gazdasági kapcsolatok erősítése és fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként" vehette át a kitüntetést.
Farkas Dorottya színházi rendezőként különleges utat jár be: a tudományos világból indult, hogy végül a Freeszfe képzésén keresztül találja meg hivatását. Az interjúban betekintést nyújt első, máris nagy figyelmet kapott színpadi műve, az Emese álma kulisszái mögé. A társadalmi kérdésekkel való konfrontációról, az indulás kihívásairól és jövőbeli t
Bolygónk középpontjában a hőmérséklet megközelítőleg 5200 °C, vagyis majdnem olyan forró, mint a Nap felszíne. De hogyan, és meddig lesz képes a Föld magja fenntartani ezt a hőt?
Antony Blinken amerikai külügyminiszter nagyon nehéz, de szükséges döntésnek nevezte Ukrajna számára a mozgósítás korhatárának leszállítását - erről egy szerdán adott interjúban beszélt az amerikai diplomácia januárban távozó vezetője.
Helyi idő szerint csütörtök reggel egy 7,0-es erősségű földrengés rázta meg az Egyesült Államok nyugati partját, Észak-Kaliforniát. Bár a kezdeti szökőárriadót időközben visszavonták, a földmozgás következményei továbbra is aggodalomra adnak okot.
Az ország legkeményebb börtöne a szegedi Csillag, de a "Satarata", azaz a sátoraljaújhelyi fegyház is drákói szigoráról ismert az oda kerülő rabok körében. Hogyan telnek a mindennapok a zsiliprendszeren, a rácsokon túl, miképp őrzik a tényleges életfogytosokat, akik sosem szabadulhatnak? A Blikk YouTube-csatornáján futó bűnügyi műsora, a Nyomon vag
A gyülekezetbe járó egyik idős hölgy mindig keresztet vetett, ha az utcán vagy a boltban összetalálkoztunk – számolt be Karácsony Gergely a Facebook-oldalán a Pajor András plébánossal való kapcsolatáról. Sajtóinformációk szerint Pajor atya ellen gyermek- és ifjúságvédelmi ügyben vizsgálat indult, és a papi tevékenységtől is eltiltották. Ennek kapcs
A GLS Hungary Budapesten a MOM Parkban helyezte üzembe 2000. csomagautomatáját, így a cég a magyarországi csomagautomata-piac körülbelül egynegyedét fedi le; a hálózat folyamatos bővítése továbbra is meghatározó része a vállalat stratégiájának - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Nemcsak elhízást, de akár komoly bőrbetegségeket is okozhat az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása - állapították meg a kutatók. Eddig is tudtuk, hogy nem egészséges, ha rendszeresen eszünk ilyen ételeket, most pedig itt egy újabb érv, amiért érdemes őket elkerülni.
A nagysikerű holland gyerekkönyvből készülő film stábjában olyan színészeket találunk, mint Mátray László, Rujder Vivien, Zsurzs Kati, Tenki Réka, Lovas Rozi vagy Mucsi Zoltán.
Csukás István meséin generációk nőttek fel, teremtményei közül pedig talán Süsü a leghíresebb. Az egyfejű sárkány bronzszobrát a napokban ellopták az író síremlékéről.
A stroke következményei egy életen át elkísérhetik az embert. Gazdiként fontos tudnunk, hogy kedvenceinknél is előfordulhat a baj. Hogyan ismerhetjük fel és mit tehetünk stroke esetén?
Bár Donald Trumpról úgy tartják: ukrajnai béketerve zöld utat adna az orosz hódítás jóváhagyásának, leendő különmegbízottja összeszólalkozott egy vezető orosz ideológussal. Lehet, hogy Moszkvának nem tetszik Trump terve?
A Debrecen gólgazdag mérkőzésen 5-4-re nyert otthon a több mint egy félidőn át emberhátrányban futballozó, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott és most pótolt mérkőzésen.
Brad Pitt idén december 18-án tölti be a 61. életévét, és szívszorító kéréssel fordult gyerekeihez: szeretné, ha legalább az ikrek, Knox és Vivienne, vele töltenék a születésnapját. A színész számára ez az egyszerű kívánság különös jelentőséggel bír, miközben a család életét továbbra is beárnyékolja a válási procedúra.
Ha a konyha szerelmesei vagytok, szeretnétek egy új hobbit, vagy a tökéletes karácsonyi ajándékot keresitek, akkor nem is érdemes tovább keresnetek, itt a klasszikustól, az irodalmin át, a képregényes szakácskönyvig mindent megtaláltok.
Egy friss rendelkezés szerint Moszkva eltekint az orosz gáz vásárlóinak attól a kötelezettségétől, hogy csak a Gazprombankon keresztül fizethessenek a szállításokért, amely ellen az Egyesült Államok november 21-én blokkoló szankciókat vezetett be.
A nehezített fogantatás sokakat érintő probléma, amiről érdemben viszonylag kevés szó esik. Ennek oka valószínűleg az, hogy a folyamat alatt átélt súlyos érzelmi megpróbáltatások elnémítják a párokat, illetve az is, hogy a társadalom nem reagál igazán megértően a helyzetükre.
A téli hidegben, pláne a karácsony közeledtével egyre többen kortyolgatnak jó meleg, forralt bort, puncsot, krémes likőröket. Bár egy-két pohár ital ártalmatlannak tűnhet, a szörnyű valóság azonban az, hogy ez a látszólag kis mennyiség sokkal nagyobb kockázatot jelent a májra mint azt sokan gondolnák – és nem csupán az ünnepek alatt.
Sokan az év legnagyobb visszatérésének tartják Lindsay Lohan új karácsonyi filmjét, amit egy fél világ várt izgatottan, de sajnos nagyobb a hype körülötte, mint a valódi érték. A mi kis titkunk nézettségi rekordokat döntöget, mert jó a sztori és a színésznő játéka is, mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.