Kevés ember van, aki nem szereti a sajtokat, ezért számos fesztivál és esemény középpontjában áll, ahol ezeket az ételeket különféle módokon ünneplik. A sajt körül több mítosz és feltételezés is kering - az egyik ilyen az, hogy a túlzott sajtfogyasztás rossz vagy élénk álmokat eredményezhet. Vajon ennek van valóságtartalma?
Sztrájkba léptek és utcára vonultak csütörtökön Franciaországban a közszféra dolgozói, hogy figyelmeztessenek munkakörülményeik és béreik értékének romlására – derül ki a szervezők nyilatkozataiból, akik szerint 200 ezren, a rendőrség szerint 130 ezren tüntettek országszerte.
Caramel és Szilágyi Szilvi családjába is megérkezett a karácsonyi hangulat az ifjú édesanyának köszönhetően, aki december elején lelkesen dekorálta az új házukat. Caramel felesége nem bírt tovább várni, s azzal lepte meg a többieket, hogy feldíszítette a karácsonyfájukat, hogy még meghittebb legyen az otthonuk. A végeredményt pedig meg is mutatta.
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az októberi hónapra vonatkozóan: havi alapon emelkedett a forgalom, 1,2 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója 3,6 százalékkal emelkedett éves alapon az idei tizedik hónapban, ami megfelelt a várakozásunknak.
Csonka András komolyan veszi a karácsonyi pulcsik hagyományát. A közösségi oldalán a fényképével ellátott ünnepi öltözetben pózol. Bár még jó néhány nap van szentestéig, az ünnepi hangulat már a hatalmába kerítette a sztárokat.
A 2025-re vonatkozó kilátásaikat tekintve a munkáltatók inkább optimisták, de egyelőre óvatosan nyilatkoznak a létszámbővítési terveikről. A legnagyobb kihívásuk jelenleg megtalálni azokat a szakmailag megfelelő jelölteket, akik beillenek a cégkultúrába, miközben meg kell birkózniuk a jelentkezők magas bérigényeivel is – derült ki a Profession.hu e
Ifjabb Schobert Norbi és a barátnője, Farkas Petra csak egy éve alkotnak egy párt, de egyre komolyabb a kapcsolatuk: együtt tervezik a jövőt, sőt, korábban kiderült, hamarosan a lánykérésre is sor kerülhet. A páros most betekintést engedett egy hétköznap estéjébe, és azt is megmutatták, hogyan főznek együtt. Meghitt videót osztottak meg.
Nők 40 mi számít bele? Nők 40 nyugdíj szolgálati idő számítása. Nők 40 éves nyugdíj 2025 - Milyen változásokra számíthatunk? (a cikk végén egy oktatóvideót talál, ahol mindent elmagyarázunk Önnek)
Az Oroszlán ossza meg másokkal is a véleményét, a Vízöntő ragaszkodjon az igazsághoz! Karrier horoszkóp: 2024.12.06. Kos Légy megfontolt azzal kapcsolatban, hogy mit osztasz meg másokkal. Megvan az esélye annak, hogy véletlen egy olyan üzenetet küldesz el a munkatársadnak vagy a főnöködnek, amit nem kéne látniuk. Légy diszkrét, különben a kutyaszor
Mi a különbség a Mikulás és a Télapó között? Karácsonykor a világ sok országában a hagyomány szerint a Mikulás (Santa Claus, Nikolaus), avagy Télapó hozza az ajándékokat.
A pletykák továbbra sem csillapodnak Sergio Pérez körül. A Red Bull mexikói pilótáját hetek óta azzal "vádolják", hogy az idény végén távozik a csapattól, de ő következetesen cáfolja ezeket a híreszteléseket.
Az osztrák KTM bő tíz évig tartó diadalmenet után vált villámgyorsan fizetésképtelenné. Bemutatjuk, hogyan jutottak el a csúcsról Ausztria idei legnagyobb csődvédelmi eljárásáig.
Bács-Kiskun vármegyében az elmúlt héten 1208 gyorshajtót és 17 ittas vezetőt fogtak a rendőrök, emellett pedig 50-nél is több rendőri intézkedést igénylő baleset történt.
Az igazi hideg napok beköszöntével madaraink is sátrat vertek az etetők körül, így minden reggel gyönyörködhetünk a kertünkben otthonra lelő szárnyas barátaink sokszínű látványában. Akadnak kisebbek és nagyobbak, más-más csőrkialakítással, más igényekkel és eltérő szokásokkal. Ha szeretnénk, hogy etetőink körül minél több fajt felfedezhessünk, akko
Miközben Európában a gyerekjátékok esetében már szigorú határértékek vonatkoznak a toxikus vegyi anyagok használatára, a gyerekruhák piacán ez a védelem még nem létezik.
Az elektromos autók népszerűsége egyre nő, de sokan bizonytalanok, melyik modell a legmegbízhatóbb választás. A frissen megjelent TÜV-jelentés pontosan ebben segíthet.
A francia összetett takarmányok idén több kukoricát tartalmaznak, mint 2023-ban. A harmadik negyedévben 660 ezer tonna kukoricát használtak fel, ami 16,5%-os növekedést jelent. A szójapogácsa felhasználása 22,3%-kal magasabb, 74 ezer tonna volt.
Advent a készülődés időszaka, amikor a népi hagyományok is előtérbe kerülnek. A Luca-napi babonákról talán mindenki hallott már, ám a december 13-ához kapcsolódó hagyományokon kívül még sok furcsa népszokás van a karácsonyra és az új évre való felkészülés időszakában. Ismerd meg ezek közül is a legérdekesebbeket!
A belső szerveket érintő rosszindulatú daganatok jellegzetes, jóindulatú bőrbetegségekkel járhatnak, melyeket úgynevezett kután paraneopláziás szindrómáknak nevezünk. Ha a bőrtünetek a tumor diagnosztizálása előtt alakulnak ki, akkor segítségünkre lehetnek a rosszindulatú daganat diagnózisában.
A két gigacég hosszú időn keresztül masszívan uralta a globális sportruházati piacot, ám most már számolniuk kell azzal, hogy a kisebb, ám hatékonyabb stratégiát követő vállalatok lassan felnőnek melléjük, vagy akár túl is szárnyalják őket.
December 6-a, péntek, Miklós napja. Friss energiák táplálják ezt a napot, ezért különösen kedvező lehet a személyes célok kitűzésére, és a hosszú távú tervek átgondolására.
A fizetés témáját máig sok mítosz és féligazság övezi. Összeállításunkban most megmutatjuk, melyek azok a fizetéssel kapcsolatos tévhitek, amiket most már tényleg jó lenne elfelejteni. A kezdő fizetés határozza meg a későbbi fizetést A kezdő fizetés kétségtelenül fontos építőeleme a későbbi bérnek, de ez még nem jelenti azt, hogy kizárólag ez hat
Az új szegmens célja a gépek és rendszerek teljes körű digitalizációja a gyártásban, kezdve a 3D szimulációktól a mesterséges intelligencia alkalmazásáig.
Radics Gigi ritkán enged bepillantást magánéletébe, ám lapunkkal most kivételt tett. Őszintén mesélt arról, hogyan éli meg édesanyaként a mindennapokat a rengeteg munka mellett, beavatott bennünket a nevelési szokásaiba, beszélt a kis Bellával való szoros kötelékről, az óvodás évekről, illetve arról, hogyan énekel a kislánya.
Az Amnesty International legújabb jelentésében azzal vádolta meg Izraelt, hogy a Hamász ellen vívott háború során népirtást Izrael és szövetségesei kategorikusan visszautasítják a vádat.
A jobboldali holland kormány konkrét célokat kíván megfogalmazni a bevándorlás korlátozására és annak biztosítására, hogy Hollandia lakossága 2050-re 20 millió alatt maradjon
Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltató
A közel-keleti konyha kedvelt alapanyaga egyre népszerűbb világszerte, hiszen tápláló nassolnivalóként és természetes édesítőszerként is megállja a helyét - csak hogy néhány pozitívumát említsük.
Sharon Stone neve évtizedekig jelentett egyet a hollywoodi csillogással és az ikonikus szerepekkel. Az 1992-es Elemi ösztön tette világhírűvé, de élete nem csak sikerekről szólt. Az agyvérzés, amely kis híján az életét követelte, a pénzügyi nehézségek és egy fájdalmas gyermekelhelyezési per mind próbára tették. Mindezek ellenére a színésznő ma már
Valószínűleg sok más nőhöz hasonlóan én is úgy nőttem fel, hogy karácsonykor azt láttam: az anyám mérgezett egérként futkos a konyha-fürdőszoba-nappali tengelyen, és próbálja kitakarítani a házat, miközben egy 8 fogásos vacsorát rittyent a családnak. Mikor nagyobb lettem, akkor én is bekapcsolódhattam az őrületbe, és noha maximálisan hiszek abban,
A magyar származású, svéd válogatott Viktor Gyökeres vezeti 59 találattal a világ legeredményesebb labdarúgóinak rangsorát az év első tizenegy hónapjában szerzett gólok alapján.
Online csalásokkal foglalkozó bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A tájékoztatás szerint a csoport tagjai magukat banki ügyintézőnek kiadva hívtak fel embereket, akiknek azt a hamis történetet adták elő, hogy bankszámlájukhoz idegenek próbáltak meg hozzáférni. A bűnözők olyan meggyőzek voltak, ho
Hamarosan mindannyian elindulunk beszerezni a karácsonyfánkat – van azonban egy apró jel, ami arról árulkodik, hogy jobb, ha inkább be se visszük a lakásba a frissen vásárolt fenyőt. Ahogy az Iflscience is kiemeli, fontos, hogy alaposan nézzük át az újonnan vásárolt karácsonyfánkat, mielőtt bevisszük a lakásunkba. Egy amerikai család ugyan
A megfelelő adatok elérhetősége és hozzáférhetősége kulcsfontosságú az épületek, az energiaelosztási rendszerek, valamint az iparvállalatok dekarbonizációs céljainak eléréséhez, mégis a cégek közel felének nem állnak rendelkezésére ezek az információk –