Miután novemberben, a szezon előtti hivatalos, Madridban tartott tesztek során a versenyautó átmeneti tesztszínekben mutatkozott, a Jaguar TCS Racing december 5-én leleplezte az autó új évadra tervezett megjelenését, amelyet a csapat jellegzetes színei, a fekete, a fehér és az arany uralnak. Technológiai fókusz A Formula E új GEN3 Evo korszaka, ame
Több mint 16 százalékos forgalomnövekedéssel zárta a Black Novembert az Euronics. A vásárlók körében a legnépszerűbb termékeknek pedig a kávéfőzők, vezetéknélküli porszívók és a játékkonzolok bizonyultak. Idén nagyot nőtt az online értékesítés is, a termékek könnyebb átvételét pedig tovább segíti, hogy az Euronicsnek a 67 fizikai áruháza mellett má
Futva vitte a mosolyt a 21 Nő az egészségügyért alapítvány 11 budapesti kórházba, hogy minél előbb, személyesen adhassák át az összegyűjtött ajándékcsomagokat az intézményekben. Rövid szusszanás után, az ajándékozás lélekemelő örömét tovább fokozta a "21 Nő": az év zárásaként a Magyar Tudományos Akadémián találkoztak a mentorprogramjuk résztvevőive
Dani García sztárséffel beszélgettünk a gyerekkora ízeiről, golfról, Pep Guardioláról és természetesen frissen megnyitott étterméről, a BiBo Budapestről.
Az inverterek nélkülözhetetlenek a napelemes rendszerekben: az általuk átalakított energia teszi lehetővé, hogy a megtermelt egyenáramú villamosenergiát váltakozó áramúvá, közvetlenül felhasználható legyen az otthoni eszközök számára. A különböző típusú inverterek – szimmetrikus, aszimmetrikus és hibrid megoldások – hatékonysága és működési mechani
Kupihár Rebeka költő lett a tizenkettedik alkalommal átadott Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese A heterók istenéhez című kötetével. Fotó: Valuska Gábor
A brazil kisrepülőt vezető pilóta a baleset ellenére is sikeresen le tudta tenni a gépet. Az sem zavarta, hogy a madár élettelen teste ott himbálózott előtte.
A kínai versenypálya szerződése jövőre járt volna le, de most öt évre szóló hosszabbítást írtak alá. A koronavírus-járvány miatt 2020 és 2023 között nem rendeztek Forma-1-es Kínai Nagydíjat, de ebben az évben már ott volt Sanghajban a mezőny, a futamot pedig a később négyszeres vb-győztessé váló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte
A Creditcoin (CTC), a Spacecoin (SPACE), a Sui (SUI) és a Walrus (WLRS) összefogott a globális decentralizált pénzügyi világ (DeFi) további erősödése érdekében, a négy blokkláncplatform ugyanis olyan régiókban is be fogja vezetni a szolgáltatásait, ahol azok eddig nem voltak elérhetőek. A partnerségben résztvevő projektek mindegyike azért a terület
Szellemi felüdülésre és idegi kikapcsolódásra vágyóknak néhány esemény, ahová szépen fel lehet öltözni – Grafitember heti szubjektív klasszikus zenei koncertajánlója a Telexen.
Bár a magyarországi szántóföldek legnagyobb részét elfoglaló gabonafélék (kukorica, búza stb.) termésmennyiségét valóban nem befolyásolják a megporzó rovarok, például a méhek, ennek ellenére a legtöbb mezőgazdasági növényfajnak, azok mintegy 70 százalékának szüksége van ezeknek az élőlényeknek a tevékenységére.
Agility versenyt rendezett az ELTE a kutyák és a négylábú robotok között – bár utóbbiak trükkökkel is próbálkoztak, azért mégis az ebek vették ügyesebben az akadályokat. A humanoid robotok viszont egyre több fontos feladatot tudnak elvégezni a gyári munkától akár az életmentésig, és hamarosan Magyarországra is megérkeznek.
Részben összeomlott egy háromemeletes lakóház szombaton Hágában tűz és robbanás következtében - közölték a holland tűzoltók. A romok alatt emberek után kutatnak.
Az új munkaév kezdete minden magyar dolgozó életében nagy felbolydulást vált ki, ugyanis számos ponton érintheti változás a munkavállalók keresetét és az adózás szabályait, nem beszélve a nyugdíjazás rendszeréről. Minden évben kiemelt fontosságú kérdésként kezeljük a nyugdíjkorhatár emelés témakörét is: járjunk utána, mennyi lesz a nyugdíjkorhatár
"Egészen megható hányan jöttetek el és adományoztatok játékot, gyerekkönyvet, gyerekruhát. Ilyen időkben reményt ad, hogy ha összefogunk csodás dolgokat vihetünk végbe!" – írta Puskás Peti a köszönőposztban.
A Schneider Electric Galaxy Vxl szünetmentes tápegysége rendkívül hatékony, kompakt, moduláris, skálázható és redundáns, háromfázisú Ups továbbfejlesztett kibervédelmi, szoftveres és biztonsági funkciókkal rendelkezik.
2024-ben szerencsére nem maradtunk izgalmas és tartalmas sorozatok nélkül: a régi közönségkedvencek új évadai mellett vadonatúj, lebilincselő alkotások is érkeztek a streaming-felületekre. Ezek közül mutatjuk most be a 4 legjobbat, amit érdemes még az év vége előtt befejezni.
A stabilcoinok jelentősége világszerte egyre nő, leginkább az amerikai dollárhoz kötött tokeneké. Azonban a stabil-piac sokszínűbbé válása küszöbön áll, hiszen az Európai Unió MiCA szabályozása és Donald Trump megválasztott elnök kriptobarát politikája valószínűleg új korszakot fog indítani ezen a területen. A december 5-6-án Prágában a The Block á
Az áruk szabad mozgása az Európai Unió egyik alappillére, amely számos előnnyel jár, ugyanakkor a tisztességtelen versenynek és inkorrekt tevékenységeknek is teret enged. A carVertical, Európa legnagyobb használtautó-adatokat szolgáltató cége szerint a kilométeróra-csalás önmagában is több milliárd eurós veszteséget okoz az autóvásárlóknak a kontin
Folyamatosan megújuló tartalmak, tárgyak, termékek és kapcsolatok: a világunkból kiveszni látszik minden állandóság. A változás a társadalom minden dimenzióját érinti, megállítani jóformán lehetetlen – amit azonban megtehetünk, hogy behódolás helyett olyan módokon alkalmazkodunk hozzá, amiből mi magunk értékesebben, tartalmasabban, testileg és lelk
Aki gondosan tervez, előre elkészíthet egy-egy finomságot, ami lehet jó ajándék – augusztusban paradicsomcsatnit főz, nyáridőn virágecetet érlel, vagy citromfűszörpöt készít. Akinek nincs ilyen lehetősége, akár az utolsó percekben is elővarázsolhat valami finomságot a konyhából. Ínyenceknek, kezdő háziasszonyoknak és édesszájúaknak valókat is kínál