2024. december 7. szombat

dec. 7
11:33
Nem félek, ha Petrás Mária angyalai védenek (Demokrata)
Boldogasszonyok, angyalok, őrangyalok. Pesten.
dec. 7
11:33
Kiderült, kik a Nemzeti tehetség program nyertesei (Magyar Nemzet)
Hat egyetemen indult el idén a Stem akadémia program.
dec. 7
11:36
Láncfűrészt dobált ki az autóból az őt üldöző rendőrökre (Autószektor)
A vádirati tényállás szerint 2024 januárjában a vádlott Mohács irányából közlekedett Pécs felé, amikor a rendőrjárőrök észlelték az autóját. Mivel az autó érintettsége felmerült egy lopással kapcsolatban, ezért a gépkocsi vezetőjét igazoltatni akarták. A sofőr azonban nem állt meg, hanem több mint 150 km/órás sebességgel le akarta rázni az őt követ
dec. 7
11:36
Till Attila születésnapi bulifotóin feltűnt a ritkán látott, gyönyörű felesége is (Sassy)
A szülinapi parti igazi sztárparádé volt: részt vett rajta Csonka András, Stohl András és Majka is.
dec. 7
11:36
A mesterséges intelligencia öt év alatt 10 milliárd euró bevételkiesést okozhat a zenei alkotóknak (Digital Hungary)
Elkészült az első tanulmány, amely globális szinten méri fel, hogy mik lehetnek a generatív MI gazdasági hatásai a zenei és az audiovizuális területen. Ha a jelenlegi jogi szabályozás megmarad, akkor az alkotók nem fognak profitálni a generatív MI forradalmából.
dec. 7
11:39
Bocsánatot kért a szükségállapotért Dél-Korea elnöke – vádat emelhetnek ellene (Infostart)
Jun Szogjol dél-koreai elnök bocsánatot kért szombaton a kedden kihirdetett és még aznap visszavont, ám belpolitikai válságot kiváltó szükségállapot miatt, ugyanakkor nem mondott le, noha pártja egyes tagjai ezt szorgalmazzák, a parlament pedig hamarosan szavaz arról, hogy vádat emeljenek-e ellene.
dec. 7
11:39
Rossz hírt közölt a Ksh: ennyivel csökkent a mezőgazdasági kibocsátás értéke (Agroinform)
A termelés mérséklődése szinte minden termékcsoportot érintett.
dec. 7
11:39
Az 5+1 legérdekesebb adventi kalendárium, amit idén találhatsz (hirado.hu)
Az idei évben a hagyományos, csokoládét rejtő adventi kalendáriumok mellett igazán különlegesek is elérhetők, amelyek biztosan mosolyt csalnak az arcokra!
dec. 7
11:39
Szegeden bukdácsolva, de bekopogott a jövő: személyzet nélküli Coop nyílik a városban (vg.hu)
A Coop okosboltot akar Szegeden nyitni, de a megvalósítása technikai okok miatt csúszik.
dec. 7
11:39
Titokban egy párt alkot az RTL-műsorvezetője és Tóth Andi? (SzMo)
Egy YouTube-videóban Miller Dávid telefonon hívta fel Andit, a rajongók pedig rögtön találgatásokba bocsátkoztak.
dec. 7
11:39
A magyar–szlovák határ térségében nagyon fontos fejlesztés indul (Magyar Nemzet)
A mocsári teknősök (Emys orbicularis) élőhelyének megóvása érdekében fejlesztési projekt indult az Interreg program részeként a magyar–szlovák határ térségében.
dec. 7
11:41
Rendőrségi közlés: csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Magyar Nemzet)
Az ukrán–magyar határszakaszon 5271-en léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 3581-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
dec. 7
11:42
Elkészült a Bosch multifunkcionális épülete Makláron (Autószektor)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Makláron leszögezte, hogy a cég ezzel Magyarország gazdasági teljesítményének újabb biztos alapját teszi le. "Egy újabb garancia arra, hogy a jövő esztendőben már érzékelhető és messziről látható mértékű gazdasági növekedést tudunk majd felmutatni" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a beruházás a
dec. 7
11:42
Házkutatást tartottak a rendőrök Călin Georgescu kampányfinanszírozójánál (Telex)
Választói korrupcióval, pénzmosással, számítógépes hamisítással és a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő jellegű szervezetekkel és jelképekkel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt nyomoznak.
dec. 7
11:45
Közeleg az év vége, ez várható az üzemanyagárakban (Privátbankár)
Az OPEC+ múlt heti döntése mellett a jövő héten nemzetközi és hazai makroadatok befolyásolhatják a kutak árait.
dec. 7
11:45
Megváltozik a Fudan Alapítvány neve és szerepe (hirado.hu)
Varga-Bajusz Veronika elmondta, az alapítvány feladata a főváros IX. kerületében létrejövő Diákváros kollégiumfejlesztési programjának megvalósítása lesz.
dec. 7
11:45
Rossz hírek érkeztek a magyar határról (BorsOnline)
Részlegesen szünetel a vízumkötelezett harmadik országbeli állampolgárok átléptetése Csongrád-Csanád vármegyében.
dec. 7
11:45
Robbanás volt Hágában, összeomlott egy társasház (Magyar Nemzet)
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a robbanást a városközponttól nem messze található épületben.
dec. 7
11:47
Soha nem látott fejlesztés indul a mórahalmi Nagyszéksós-tónál (Magyar Nemzet)
Gólyamenedékház, látogatóközpont, hozzá kapcsolódó tanösvény és kilátók épülnek uniós támogatással a mórahalmi Nagyszéksós-tónál.
dec. 7
11:48
Megállítható-e a határnál a Kongóból kiinduló rejtélyes halálos kór? (EgészségKalauz)
2024 október végén egy eddig ismeretlen, ugyanakkor ijesztően magas halálozási aránnyal járó betegség ütötte fel a fejét Afrikában. Nem ismert a kórokozó, nem tudjuk, hogy milyen módon adható át a betegség, és arra sincs garancia, hogy nem válik kiterjedtebbé a – jelenleg Kongói Demokratikus Köztársaságot sújtó – kór.
dec. 7
11:51
Kiélvezné a telet? Nézze meg, hol van most a legtöbb hó Magyarországon (Blikk)
Azoknak, akik kiélveznék a havat, érdemes lehet ma, a szombati munka után meglátogatni egy két magasabban fekvő tájat, vagy ahogy a HungaroMet fogalmaz, "aki több havat szeretne látni, annak magasabbra kell kapaszkodnia". A tegnapi hóesésből szerencsére még sok felé megmaradt a hótakaró, hol vastagabb, hol vékonyabb.
dec. 7
11:51
Valami történt a lakossági állampapíroknál (Portfolio)
Rég láttunk olyat, ami októberben történt a lakossági állampapíroknál: a névértéken számolt állománynövekedés elmaradt a piaci értéktől, amit a friss pénzbeáramlás, illetve a kamatok újrabefektetésének elmaradása okozhatott. Vélhetően ennek köze van ahhoz is, hogy szeptemberben és októberben is 25-25 bázisponttal vágták vissza több lakossági államp
dec. 7
11:51
Rengeteg magyar juthat így ingyen pénzhez: sokan mégse hajolnak le érte (Pénzcentrum)
Csak a jövő évtől indított Tartós Befektetési Számlák (TBSZ) után kell szochót fizetni. A befektetés 3 éven belüli feltörése esetén 13 százalékos, 3 és 5 év közötti felbontásakor 8 százalékos lesz a szocho mértéke. 5 év után továbbra is teljesen adómentesen lehet felvenni a nyereséget jelezték a Grantis szakértői.
dec. 7
11:51
"Bármire képes vagy" - Egerszegi Krisztina szavai után elsírta magát Kapás Bogi (BorsOnline)
Egerszegi Krisztina videóüzenetben búcsúzott
dec. 7
11:51
Reagált Menczer Tamás az ellene tett feljelentésre (SzMo)
A Fidesz politikai kommunikációs igazgatóját a december 3-án a pécsi Szikla Befogadó Gyermekotthon előtt történt incidens miatt jelentették fel.
dec. 7
11:51
10 millió autó vizsgálata után kijelenthető: ezek a legmegbízhatóbb márkák (Hamu és Gyémánt)
Akár új, akár használt autót vásárolunk, talán a legfontosabb szempont az adott modell megbízhatósága. Azért, hogy ez a tulajdonság átláthatóbb legyen, két német szervezet az elmúlt évre vonatkozóan több mint 10 millió autó műszaki adatait elemezte, majd összeállított egy kimutatást az eredményekről. A műszaki vizsgáztatással is foglalkozó
dec. 7
11:51
Kiskorú lányokat csábított ágyba egy férfi, letartóztatták (Magyar Nemzet)
Ráadásul a férfi próbaidőn is volt, így nem számíthat túl sok jóra.
dec. 7
11:54
Lehet, hogy a Naprendszer befogott egy kóbor bolygót? (Helló Magyar)
A kóbor bolygók kialakulása a hagyományos bolygókhoz hasonlóan a protoplanetáris korongokban kezdődik, azonban ezek a bolygók kiszakadnak rendszerükből. Egy új tanulmány szerint pedig nem kizárható, hogy a Naprendszer menedéket nyújt egynek.
dec. 7
11:54
Ha New York tele van kamerákkal, akkor miért nem tudták beazonosítani a cégvezér gyilkosát? (Telex)
A videók többsége nem elég tiszta ahhoz, hogy egyértelműen azonosíthassák a férfit. De nem csak ezért nehéz a gyilkos azonosítása.
dec. 7
11:54
Melyik napra mit időzíts? Ezek az energiák hatnak az egyes napokon (Bien)
Az ezotéria szerint nem csak az éveknek, hónapoknak, hanem bizony a napoknak is egyedi energiáik vannak. Minden egyes nap különleges a maga nemében és más-más módon tudjuk hasznosítani a rezgéseiket, ha tudatosan foglalkozunk velük. De mégis mit érdemes hét elejére, és mit a hét utolsó napjára időzíteni?
dec. 7
11:54
Hentes vagyok és elárulom, hogyan válaszd ki a legfrissebb húst a boltban (Most Hír)
Egy hús-vér hentes ad tippeket arra, hogy hogyan viheted haza mindig a legfrissebb húst a hűtőpultból bevásárlás során. És egy saját tapasztalatot is megosztunk azokkal, akiknek nem mindegy, miből készül a hétvégi pecsenye.
dec. 7
11:57
Rengeteg filmet kínál a téliszünetre Cinemira Stream (Infostart)
Több mint ötven gyerekeknek és fiataloknak szóló kisfilm és animáció érhető el péntektől egy hónapig ingyenesen a Cinemira Stream platformon.
dec. 7
11:57
Házkutatást tartottak az egykori román fasiszta mozgalom népszerűsítőinél és a román független elnökjelölt kampányának állítólagos finanszírozójánál (hirado.hu)
A két világháború közötti fasiszta legionárius mozgalom híveinél, és a román elnökjelölt választási kampányának finanszírozásában feltehetően szerepet vállaló brassói vállalkozónál tartottak házkutatást szombaton.
dec. 7
11:57
Karácsony meghallotta a folyamatos kritikákat – kitakarították a Kökit (vg.hu)
Sokáig csak beszéltek róla, de most videó is készült arról, hogy nagytakarítást tartottak a kőbánya-kispesti csomópontnál.
dec. 7
11:57
Átnevezik a Fudan Alapítványt, feladata innentől a Diákváros megvalósítása (Demokrata)
A kormány konstruktív tárgyalásokat folytatott a fővárossal és Baranyi Krisztina polgármesterrel a 12 ezer új kollégiumi férőhelyről.
dec. 7
12:00
Kék bolygó – Ma egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye (Öko-drive)
A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő - szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
dec. 7
12:00
Drámai helyzet alakult ki a Mikulás hazájában, oda lehet a varázslat (Roadster)
Bár a természet most más arcát mutatja, Lappföld továbbra is a karácsonyi varázslat szimbóluma.
dec. 7
12:03
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat: Rúzsa Magdit és Rudolf Pétert is elismerték (Blikk)
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten - írja az MTI. Nagyon fontos ezen díjak erkölcsi értéke, de ugyanolyan fontos az is, hogy a díjak anyagi értéke reálértékben ne csökkenjen. Ezért az idei évtől a Prima Prim
dec. 7
12:03
Szent Miklós sírjára bukkanhattak Törökországban (hirado.hu)
Egy törökországi templomban régészek egy szarkofágot fedeztek fel, amely valószínűleg Szent Miklós, a Mikulás legendáját ihlető szent végső nyughelye lehet.
dec. 7
12:06
Lelepleződött az Fdic: Dokumentumok igazolják a kriptoipar kizárását az amerikai bankrendszerből (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államok kriptovaluta-ipara évek óta panaszkodik, hogy szándékosan kizárják a bankrendszerből. Most, a Coinbase által nyilvánosságra hozott FDIC-levelek bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy ez nem összeesküvés-elmélet volt, hanem a szektor szisztematikus elzárása a pénzügyi szolgáltatásoktól. Bankok és a kriptovaluták: Tiltott terület?
dec. 7
12:06
Lecserélték a Legyen Ön is milliomost a Gáspárék című valóságshowra – szerinted melyik a jobb tévéműsor? (Sassy)
Változás jön a tévéműsorban, aminek nem mindenki örül. Kíváncsiak vagyunk, te mit gondolsz erről.
dec. 7
12:09
A "tiktokos" elnökjelölt kampányfinanszírozójánál razziáztak a román hatóságok (Infostart)
Az ügyészek és rendőrök szombat reggel három házkutatást tartottak Brassóban. Célpontjuk Bogdan Peschir volt, az a férfi, aki egymillió euróval finanszírozta Calin Georgescu kampányát a TikTokon.
dec. 7
12:09
Ezért fogyassz rendszeresen csemegekukoricát! (Agroinform)
A csemegekukorica egészség megőrzésében játszott szerepét vizsgálták a Debreceni Egyetem kutatói.
dec. 7
12:09
Akkora krízis lehet a francia kormánybuktatásból, mint annak idején a görög válság volt (hirado.hu)
A kötvénypiacok úgy döntöttek, hogy a francia adósság kockázatosabb, mint Görögországé – különösen a kormányválság kiújulását követően.
dec. 7
12:09
Ilyen az, amikor a tuningműhely készít rendőrautót (Autónavigátor)
A legális tuningot reklámozza legújabb kreálmányával az AC Schnitzer. Stílusos módon egy rendőrautó bőrébe bújt a vadabb M2, ezzel is
dec. 7
12:09
Békére bírták a versenyzőtársak Russellt és Verstappent! – "Nagy taps következett" (m4sport.hu)
Csütörtökön még menekültek egymás elől, most George Russell és Max Verstappen a középpontban. A versenyzőtársak nyomására békét kötöttek!
dec. 7
12:09
Végre tudjuk, pontosan mi okozta az idei és a tavalyi rekord hőséget (Rakéta)
Önmagában sem a klímaváltozás, sem az El Niño-jelenség nem magyarázza ezt kiugrást. A választ egy eddig figyelmen kívül hagyott tényező rejtheti.
dec. 7
12:12
Drámai fotók érkeztek egy magyar gyermekotthonról, ezeket a képeket nézni is fáj (Most Hír)
Magyar Péter szombaton tett közzé fotókat a Facebook-oldalán a soproni cseresznyesori gyermekotthonról.
dec. 7
12:15
Rekordon a hitelezés (Piac és Profit)
Nagyon viszik a lakossági hiteleket az ügyfelek a bankoktól. A személyi kölcsönöknél az idei év mindenképpen rekordot hoz, de a lakáshiteleknél is nagy esély van erre. A babaváró támogatás iránti kereslet is megugrott hirtelen, hajrázhatnak azok, akiknek jövőre már nem jár ebből a nulla százalékos hitelből.
dec. 7
12:15
Új részletek derültek ki a budapesti diákvárosról, megváltozik a Fudan Alapítvány (vg.hu)
A diákvárosban az elképzelések szerint nemcsak tizenkétezer kollégiumi férőhely jönne létre.

Keresés