Szeretnénk, ha Kárpát-medence-szerte olyan oktatási-képzési lehetőségek várnák a magyar fiatalokat, amelyek a saját karrierjük erősítését szolgálják – mondta.
El sem hiszi a balszerencséjét Lewis Hamilton. Utolsó mercedeses időmérőjét Q1-es kieséssel zárta egy autója alá szorult bója miatt. Emelt fővel viseli.
A hűvösebb időben sem áll le a MOL Bubi közbringarendszer fejlesztése, december elejétől új állomások állnak a kerekezők rendelkezésére. A Mikulás MOL Bubi bringákat vitt a IX. kerületi Lechner Ödön fasorba, december 6-tól, péntektől használható a K&H Bank támogatásával épült új gyűjtőállomás. A Boráros tér és a Rákóczi híd között húzódó irodafolyo
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken felmentette tisztségéből Pachner Róbertet, a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. vezérigazgatóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
2024 májusában tudósok olyan kövületeket tártak fel, melyekről később kiderült, hogy egy addig ismeretlen embercsoporthoz tartozhatnak. Az új emberfajnak később a Homo juluensis nevet adták, ám ez tudományosan egyelőre még nem elfogadott. A kérdés most már csak az, hogy vajon megtaláltuk-e azt a fajt, amely közvetlenül a Homo spaiens előtt élt.
Azonnali hatállyal lemondott a Stellantis vezérigazgatója, a Volkswagennél továbbra is forrnak az indulatok – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
A fideszes EP-képviselőt többek között a Menczer-Magyar összecsapásról is kérdeztük. Azt is elmondta a Telexnek, hogyan készült az a kép, amin ő lefelé nézve ül, Magyar pedig a győzelem jelét mutatja.
Országszerte befejeződött pénteken a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése. Eddig már több mint 700 ezren mondtak véleményt – közölte Hidvéghi Balázs a Facebookon. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videóban hangsúlyozta: a válaszok fontosak, és befolyásolják a kormányzatot, illetve a parlame
Jó példa erre az Abb mexikói, terhelési központokat és biztonsági kapcsolókat gyártó üzeme, ahol az elmúlt két évben sikerült 80 százalékkal csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a telephely szén-dioxid-egyenértékben számítva több mint 5200 tonnával csökkentette a károsanyag-kibocsátást a 2022-es bázisidőszak
Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt. A SZE tevékenysége az oktatás, a kutatás és a vá
Orkán erejű széllel és esővel érkezett a vihar Anglia déli részére, Walesbe és Írországba. A brit meteorológia szerint a legerősebb, 150 kilométer/órás széllökéseket Wales északi vidékein mérték.
Nem szabad még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy az elkövetkező kormánykoalíció több jelöltet indítson a tavaszi elnökválasztáson, hiszen az taktikai és stratégiai vakság lenne – hangsúlyozta a hirado.hu-nak adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnökével a román közoktatás által is terjesztett hamis történelmi elméletek magyarellenességet erő
A Mandela-effektus a példája annak, hogy az emberi memória mennyire megbízhatatlan, a jelenség mögött pedig a leggyakrabban pszichológiai és neurológiai tényezők állnak. Ahogy egyre több információ terjed az interneten, annál több hamis emlék válik univerzálissá. Fontos, hogy kritikusak legyünk a saját emlékeinkkel szemben is – hiszen amit igaznak
A két világháború közötti fasiszta legionárius mozgalom híveinél, és a Calin Georgescu független elnökjelölt választási kampányának finanszírozásában feltehetően szerepet vállaló brassói vállalkozónál tartottak házkutatás szombaton.
Elutasították a TikTok azon kérelmét, hogy hatályon kívül helyezzenek egy olyan törvényt, amely 2025 elejétől betiltaná a TikTokot, illetve annak értékesítését az Egyesült Államokban.
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22 százaléka használ mesterséges intelligenciát, 23 százalékuk napi szinten, 46 százalékuk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változ
A Lidl Magyarország visszahívta és kivonta a forgalomból a 75 grammos kiszerelésű Adventi kalendáriumát (csokoládé) érzékszervi probléma miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az ország északi és középső részén szombatra sokfelé kifehéredett a táj, a hegyekben most is csodaszép látvány fogadja a kirándulókat. Ezt követően sem kell sokáig várni az újabb havazásra, legalábbis a Dunántúl nagy részén írja az Időkép.
A szakértők egy új, nagy potenciállal rendelkező altcoin hullámról beszélnek, amely akár az Ethereum dominanciáját is elhomályosíthatja mindössze hat hónap alatt. Ezek között található a Rexas Finance (RXS), amely kiemelkedő innovációival, például a valós eszközök tokenizálásával, a Certik által auditált biztonsággal és közelgő Tier 1 tőzsdei listá
A magyarság határokon átívelő összetartozásának hirdetése és erősítése 2010 óta az egyik legfontosabb kormányzati program. Ehhez a folyamathoz csatlakozott tíz éve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (Höok) külhoni programja, amely kiemelkedő sikereket ért el és példaértékű munkát folytat – jelentette ki Varga-Bajusz Veronika államtit
Oroszország, Törökország és Irán külügyminiszterei megállapodtak Katar fővárosában, az úgynevezett Dohai Fórum keretében tartott tanácskozáson, hogy azonnal véget kell vetni az "ellenségeskedéseknek" Szíriában.
Tavaly áprilisban elindította a saját YouTube-csatornáját a televíziózás legendás alakja, mert még mindig van fontos mondanivalója a világról. Most is csak ült D. Tóth Kriszta mellett és mesélt.
A Niagara-vízesések legalább annyira természetesek, mint amennyire mesterségesek. Miután az amerikaiak látták, hogy Kanada milyen pofásra építette meg a saját oldalát, 1969-ben ők is nekiláttak a munkának.