Egy körrel a középdöntős csoport vége előtt, már vasárnap biztosíthatja elődöntőbe jutását az osztrák-magyar-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon a női kézilabda-válogatott, amely Románia ellen vívhatja ki a biztos éremmeccset.
Gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy főorvost, egy beosztott orvost, valamint két asszisztenst, akik a győri kórházban nyújtott ellátásért rendszeresen pénzt fogadtak el - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
Románia stabil, biztonságos ország, megbízható szövetséges - szögezte le Klaus Iohannis államfő péntek este, a külfödi befektetőkhöz, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz intézve szavait, arra reagálva, hogy az alkotmánybíróság elrendelte az elnökválasztás megismétlését.
A Mondelez édesipari vállalat bezárta Salzburg külvárosában azt az üzemet, ahol 127 éven át készült a zeneszerző Mozartról elnevezett "Echten Salzburger Mozartkugel" – számolt be róla a Kurier című osztrák lap, közölte az MTI.
A Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin 2-0-ra vezetett, de végül 3-2-re kikapott kikapott Stuttgartban a német labdarúgó Bundesliga 7. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A rendőrség a DNS-minta, ujjlenyomat azonosításán dolgozik, és már korábban megszerzett egy fényképet a UnitedHealthcare globális egészségbiztosító vezérigazgatójának gyilkosáról.
A 2025-ös év költségvetése garantálja a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetését, így azt jövő februárban minden érintett meg is kapja majd - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A Kossuth -és Jászai Mari-díjas színművész, Lukács Sándor nem köntörfalaz akkor sem, ha róla van szó. A 77 éves színész őszintén elmondta, soha nem volt egy viccmesélős, sztorizó, bunyózó típusú pali, ellenben enni nagyon szeret. Különösen, ha az imádott felesége készíti a harapnivalót.
Az álmoknak néha idő kell, hogy megvalósuljanak. De, ha kihasználjuk a mai nap energiáit, úgy végre kézzelfoghatóvá válik mindaz, amire eddig csak vágyódtunk, áhitoztunk.
Az úgynevezett akromegália rendkívül ritkán fordul elő - egymillióból 50-70 embert érint -, viszont, mivel a tünetek lassan és alattomosan alakulnak ki, ezért kiváltképp veszélyes kórról van szó, mely átlagosan tíz évet vesz el egy beteg életéből.
Jobb nem elaprózni a dolgokat, hanem egyszerre letudni a feladatokat, mert akkor nem kísértenek tovább a gondok, és nyugodtan foglalkozhatsz más, számodra fontos dolgokkal.
A 61 éves nő nem sokkal korábban adta be a válókeresetet, mivel a férje már évek óta bántalmazta őt. Nemrég csak egy kis sétára indult a kutyáival együtt, ám őt és a kutyáit is meggyilkolták – valószínűleg a volt férje.
Ipari termelési adatokat tett közzé a KSH az idei tizedik hónapra vonatkozóan. A termelés volumene éves szinten 3,1 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint.
Egy friss felmérés szerint a brit szülőket csalódás éri, amikor nagy étteremláncok gyerekeknek szóló menüit választják, mivel gyakran nem azt kapják, amit várnak.
Semmi baj nincs azzal, ha fontosnak tartod az ajándékozást, de sokat segíthetsz magadon, ha előre megtervezed a kiadásaidat. Nem feltétlenül kell az egész vagyonodat ott hagynod az üzletekben ahhoz, hogy szép ajándékokkal áraszd el szeretteidet. Inkább légy kreatív és gondold végig, hogy ki minek örülne igazán. Szánj több idő a tervezésre és így a
Úgy tűnt, hogy a vígjátéki elemekkel megtűzdelt kémfilmes franchise a 2021-es prequellel (King's Man - A kezdetek) finisbe ért, ám a Gary Unwint játszó Taron Egerton új nyilatkozata most sok rajongó szívébe csempészett némi reményt.
A Girard-Perregaux is beállt a sorba, lekicsinyítették népszerű sportórájukat. Nem túlzás ha azt mondom, hogy szinte végtelen integrált acél szíjas sportóra van már a piacon. Először ott voltak a nagyok,…
Családi dráma keseríti Pásztor Erzsi karácsonyát. "Három éve nincs testvérem" – panaszolta fájdalmát lapunknak a Kossuth-díjas színésznő, aki éppen egy karácsonyi összejövetel alkalmával vitatkozott össze az öccsével. Így az ünnepeket keresztlányával és lányával tölti, aki nagy örömére felköltözött Budapestre.
Az elmúlt hét a fintech tőkebevonások terén kiélezett versennyel telt, bár a közelmúlt néhány hatalmas ügylete ezúttal elmaradt. A figyelem középpontjába két kártya-alapú startup és egy mesterséges
Jóváhagyták Hollandia uniós pénzzel is támogatott reklámkampányát, 2025. január 1-jén el is kezdik felpörgetni a bogyós gyümölcsök népszerűsítését. "Egészséges, friss és kényelmes", ezek lesznek a fő üzenetek, a célcsoport pedig a fiatal felnőttek.
Meztelen kullancsvizsgálatra és teljes testmasszázsra kényszerítette gyermekáldozatait egy zuglói pap. A Válasz Online derítette ki, hogy az elkövető Pajor András, aki kormánypárti politikusokkal ápolt jó kapcsolatot, és tavaly a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta. A plébános az üggyel kapcsolatban annyit közölt: nem szeretne magyarázkodn
A Gyűrűk Urából sosem elég: a mozik épp most mutatták be a a szerteágazó mitológiát tovább tágító A rohírok háborúját, de a következő években újabb nagyjátékfilmek is érkezhetnek. Ian McKellen bölcs Gandalfja mellett akár Viggo Mortensen Aragornja is visszatérhet az ezüstvászonra.
A következő vitatott kérdésben szeretnék véleményt kérni. A telkünkön élő 35 éves vörösfenyő levelei okozhatják-e a telekhatár mellett, a szomszéd telkén a fánkhoz közeli, nem csak a korona alatti fűvetésnek a pusztulását? Rendelkezik-e a fenyő lehulló tűlevele a fűre toxikus anyaggal, ami a fű elhalását okozhatja? A szomszéd állítja, hogy a vörös
Este kerül oppozícióba, vagyis a Földdel való szembenállásba a Jupiter. A gázóriás fényessége és látszó átmérője is ekkor lesz a legnagyobb, így a jelenség több szempontból is különleges lesz. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint az oppozíciónak nevezett jelenség a földpályán kívül keringő bolygóknak egy kitüntetett helyzete. Ekkor a Föld
Az állásbörzék nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy a pályakezdők megismerkedjenek a munkaerőpiac elvárásaival és első kézből szerezzenek információt a munkáltatókról. Egy online jelentkezési folyamatban nehéz kiemelkedni a több száz pályázó közül, de egy állásbörzén azonnal lehetőség nyílik megmutatni a személyiséget, a motivációt és a kommun
Az Európai Unió országainak útlevelei a legerősebbek a világon, legalábbis ez derül ki a VisaGuide.World friss rangsorából – a lista élén mégsem a kontinens egyik állama áll, írja a Euronews.
A Brady Corporation új, költséghatékonyabb megoldást kínál a tárolt instabil Li-ion akkumulátorok gyors észlelésére. A másodpercenként 0,5 °C hőmérséklet-különbség automatikus mérésére képes megoldás biztosítja a szükséges pontosságot és sebességet az
Egy robot elképesztő szakmai tudással – így jellemzik a harmincegy éves Békefi Ármint. A Geraniumban, Dánia első három Michelin-csillagos éttermében dolgozik, melyet 2022-ben a világ legjobbjának választottak.