Egészen abszurd történetet közölt a New Zealand Harald, amiben egy új-zélandi pár autót nem, de kakifotókat viszont kaptak. Van egy ugyanis egy kereskedő, akit Chris Schwartznak neveznek, és nem rég alapított egy céget iSeeCars Ltd. néven. Rajtuk keresztül vásárolt egy hibrid Nissan Skyline (igen, náluk még fut a széria) szedánt a pár, amelyik végü
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Édességgyártók Szövetségének körképe szerint a legújabb trend a csípős és az édes ízek kombinációja, mennyiségben azonban így is a zselés szaloncukorból fogy el a legtöbb.
Az eddigi negatívról stabilra javította a Magyarország adósbesorolásához tartozó kilátást a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a péntek este megjelent közleményében. Magyarország hosszú távú devizaadósságának besorolása pedig változatlanul a BBB kategóriában maradt. A kedvező hírre azonnal közleményben reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium és
A frissen készült, forró pizzának nincsen párja, az egynapos, hideg változata azonban már sokkal kevésbé hívogató. Létezik viszont egy trükk, amivel a maradék másodpercek alatt egy teljesen új fogássá varázsolható, így nem vész kárba egyetlen morzsa sem.
Róka Gáspár Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hazai változatának első civil győztese, aki Árulóként, egyedül nyerte meg a játékot! A 34 éves matematikus, üzleti elemző 13 millió 150 ezer forinttal lett gazdagabb.
Negyedik alkalommal rendezte meg a karácsonyi énekes istentiszteletet és koncertet a walesi hercegné, aki családjával és vendégeivel együtt ünnepelt. A rendezvényen, ahol hatalmas ovációval fogadták, Katalin hercegné elárulta, hogy tavaly ilyenkor még nem is sejtette, mit tartogat számára a 2024-es év.
Eddig úgy tűnt, hogy 2026 szeptemberében fognak ismét emberek lépni a Holdra, ám a NASA csütörtöki bejelentése szerint erre 2027 közepe előtt már biztosan nem kerül sor.
Senki sem akar azon elgondolkodni, hogy ezeknek a betegségeknek milyen arányban vagyunk mi az okozói, azzal, hogy bántjuk egymást. A minket ért bántások gyommá nőnek bennünk.
A technológiai fejlődés nem csupán a gyártás hatékonyságát növeli, hanem átalakítja a szükséges munkaerő típusát és a munkahelyek jellegét is. Több fórumon, köztük a közelmúltban a saját szervezésünkben megrendezett Ipari Hr konferencián is elhangzott, hogy mindez paradigmaváltást követelne a szakemberképzés területén, amely átalakulásban a szakkép
Egy szürke hátizsákot találtak a nyomozók a Central Parkban, amit feltehetően korábban az a férfi használt, aki az utcán követett el merényletet az egyik amerikai vállalat vezérigazgatója ellen.
A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges szervezetek már a harmadik legnagyobb szíriai város, Hama bejáratánál vannak.
Ahogy közeledik a karácsony, egyre többen kezdik szervezni ünnepi utazásaikat, egy repülési szakértő azonban figyelmeztetett egy gyakori hibára, amely komoly veszélyt jelent az egészségünk és a biztonságunk szempontjából.
Gond nélkül elhelyezkedhetett egy másik iskolában az a tanár, aki a gyanú szerint egy 14 éves kislányt fogdosott előző munkahelyén. A Pedagógusok Szakszervezete szerint komoly változások kellenének, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő.
Új trend hódít a nyugat-európai kertvárosokban: a középosztálybeli családok udvarán az ölebek mellett csirkék szaladgálnak, a háziaknak friss biotojást, a gyerekeknek pedig izgalmas élményeket kínálva.
Vannak olyan különleges munkák, amelyek nem férnek bele az általunk ismert klasszikus munkakategóriákba. Az ilyen típusú munkák bizarrnak számítanak, de szinte mindig jól fizetettek. Ha például végig böngészed a világot, láthatod, hogy vannak olyanok, akik papírszalvétát szagolgatnak a megélhetésért, olyanok, akik sorban állnak helyetted a boltban,
Magyar László még akkor kezdett el a New Holland mezőgazdasági gépek szervizelésével foglalkozni, amikor "a kék" számított az egyik ablaknak nyugatra az agráriumban.
A Fitch Rating stabilnak értékeli a magyar strukturális mutatókat a többi "BBB" besorolású országhoz képest, de a következő évekre kevésbé optimista, mint a magyar kormány. Ezért a hitelminősítő a besoroláson nem változtatott, de a kilátást stabilra javította.
Egy évvel ezelőtt még 702 eurót ért a havi magyar minimálbér, most már csak 644 eurót. A január 1-i emeléssel is csak újra eléri a 702 eurót a minimális fizetés, ha marad a jelenlegi árfolyam.
Így öntözd télen a tuját, hogy ne barnuljon el 2025-ben! A tél és hideg idő beköszöntével, jellemzően több csapadékkal szembesülünk mint a nyári nagy melegben. Jogos a kérdés tehát, hogy akkor mégis minek öntözzük a tuját? A kérdés logikus de mégsem teljesen helytálló. Az örökzöldek mint a tuja is, télen ugyan úgy aktív marad mint
A Fitch Rating stabilnak értékeli a magyar strukturális mutatókat a többi „BBB” besorolású országhoz képest, de a következő évekre kevésbé optimista, mint a magyar kormány. Ezért a hitelminősítő a besoroláson nem változtatott, de a kilátást stabilra javította.
A Fitch Rating stabilnak értékeli a magyar strukturális mutatókat a többi „BBB” besorolású országhoz képest, de a következő évekre kevésbé optimista, mint a magyar kormány. Ezért a hitelminősítő a besoroláson nem változtatott, de a kilátást stabilra javította.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/49. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont 2 külföldi játékos 60 000 000 eurót - több mint 24 milliárd forintot nyert 5+2 találattal. A magyaroknak közel sem volt ekkora szerencséjük pénteken: a legmagasabb magyar nyeremény az ötödik nyerőosztályban 4+1 találattal született. A 13 szer
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott gálaesten. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: "Megint sikerült olyan embereket díjaznunk, akik kiemelkedő teljesítményt, kiemelkedő eredményeket ért