Idén a hazai nagyvállalatok háromnegyede tervez valamilyen cafeteria juttatást nyújtani dolgozóinak. A törvényileg előírt utazási költségtérítés mellett a SZÉP kártya a legnépszerűbb – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index tavaly év végi eredményeiből. Az ilyenkor jellemző 13. havi bónuszt pedig a cégek több mint negyede tervezi fizetni mun
Charles Leclerc még mindig nem árult el a sajtónak semmi konkrétumot Lewis Hamilton Ferrarihoz való szerződésével kapcsolatban. A monacói azonban a legutóbbi kijelentésével burkoltan üzenhetett a hétszeres világbajnoknak, hogy számára ezentúl csak és kizárólag győzelem lehet elfogadható eredmény.
A csapadékzóna elvonulása után naposabb, szárazabb idő várható a jövő hét nagy részében, majd a hét végén ismét többfelé kell kisebb esőre, záporra készülni. A hőmérséklet kissé csökken, visszatérnek a gyenge éjszakai fagyok, de napközben még így is 10 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előreje
Gól nélküli állásnál Haraszti Zsolt kihagyta a tizenegyest a Kecskemét ellen, de a zöld-fehérek ismét győztek, és a 20. forduló után is megelőzik a Ferencvárost.
Novák Katalin még csak egy sajtónyilatkozatot tett, ennek közjogi következménye nincs. Egyelőre nem tudni, mikor kerül sor a tényleges távozásra, és az is kérdéses, mikor lesz új lakója a Sándor-palotának. Cikkünkben bemutatjuk, milyen szabályok vonatkoznak a köztársasági elnök lemondására, az új államfő megválasztására, és történeti visszatekintés
A legendás brit zenekar Queen: The Greatest Live címmel rövid videók sorát tölti fel saját Youtube-csatornájára. Az egyik, nemrégiben közzétett epizód épp azt tárgyalja ki, hogy mi volt Freddie Mercury számára a legfontosabb dolog a koncertek alatt.
A csapadékzóna elvonulása után naposabb, szárazabb idő várható a jövő hét nagy részében, majd a hét végén ismét többfelé kell kisebb esőre, záporra készülni. A hőmérséklet kissé csökken, visszatérnek a gyenge éjszakai fagyok, de napközben még így is 10 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előreje
Mészöly Géza tizenkét év után tért vissza az Újpesthez, első mérkőzésén rögtön egy rangadóval kezd. Kövesse figyelemmel folyamatosan frissülő eredménykövetőnket.
Jelentős károkat okozhat a hazai agráriumban, ha a mostani tavaszi időjárás után hirtelen újra ismét a fagyni kezd. Az éghajlatváltozásra azonban már Magyarországon is felkészültek a szakemberek.
Magyar Péter tegnap már kifakadt egyszer a NER nagykutyája ellen, ma pedig újból megsorozta Rogánt, miközben azt üzente Facebook-oldalán: "Ne féljetek!"
A nyújtás fontosságát senki sem vitatja, mégse csinálja mindenki. Valljuk be őszintén, egy fárasztó edzés után csábító, hogy inkább egyből zuhanyozni menjünk, mintsem elkezdjünk nyújtani, esetleg hengerezni, pedig számos problémát megelőzhetnénk azzal, ha szánnánk erre időt.
Úgy tűnik, a nyugati cégfelvásárlókat kevésbé tudják pótolni a keletiek az amúgy is csökkenő hazai fúziós és felvásárlási piacon. Mit mondanak a jogi szakértők?
Bár nagyon finomak, de megvan az oka annak, hogy az idő múlásával miért nem tudja a szervezeted a sajtot, a fagylaltot és a tejtermékeket úgy megemészteni, mint korábban.
A Fehér Ház azt közölte: "veszélybe sodorja az amerikai nemzetbiztonságot, a globális stabilitást és az otthoni gazdaságunkat" a volt elnök kijelentése.