Hetvennégy éves korában elhunyt Belénessy Csaba újságíró és médiaszakember, a Magyar Távirati Iroda volt vezérigazgatója – közölte családja az MTI-vel. Belénessy Csaba 1949. november 11-én született Zákányban. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán, magyar-népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben. A Zsolnay Porcelángyár művezető
A görög sztárcsapat falja a szakvezetőket. A Fradi malmára hajtja a vizet a káosz vagy lendít Fortouniszék játékán? Varga Barnabásék készen állnak a megméretésre.
Azt írták, két személygépkocsi ütközött Mende és Sülysáp között. A nagykátai hivatásos, valamint a sülysápi és a gyömrői önkéntes tűzoltók végzik a műszaki mentést. Két embert emeltek ki az egyik járműből, mentők is érkeztek a helyszínre - tudatta a katasztrófavédelem. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) gázai székhelye alatt az iszlamista Hamász terrorszervezet adatkezelő központot épített ki - jelentette ki az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.
Idén már harmadik alkalommal rendezték meg a több szakágat ötvöző Banked Bakony hódeszkaversenyt, melyen nyolc kategóriában összesen 128 résztvevő állt rajthoz szombaton.
A Samsung a barcelonai ISE (Integrated Systems Europe) 2024 kiállításon mutatta be, hogy a SmartThings miként támogatja a vállalat B2B kijelzőit az üzleti összekapcsolhatóság jövőjének alakításában. A vállalat SmartThings for Business (Üzleti SmartThings) bemutatója a csúcstechnológiás IoT-felület által kínált új fejlesztéseket emeli ki, valamint a
A miniszterelnöki főtanácsadó úgy értékelte: a Magyar Népnyelvkutató Intézetet alapító igazgatójaként, a trianoni békediktátum idejét átélő Csűry Bálint is azt tartaná ma a legfontosabbnak, hogy a magyarság jövője biztosított legyen.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A IX. kerületi polgármester a közösségi médiában tett zsarolás ízű bejegyzéseivel a választóktól kér segítséget, hogy a népakarat rábírja az ellenzéki pártokat, hogy úgy táncoljanak, ahogy ő fütyül.
Egy évvel ezelőtt egy amerikai shortos cég, a Hindenburg Resarch komoly vádakat fogalmazott meg Ázsiai akkori leggazdagabb emberével, Gautam Adanival és cégbirodalmával szemben. Adaniék hiába tagadták a vádakat, a befektetőket ez nem győzte meg: egy ponton közel 120 milliárd dollárt is meghaladta a milliárdos cégeinek tőzsdei vesztesége. Ennek köve
A korábbi elutasítás után mégis bekerül a Guinness-rekordok könyvébe egy francia férfi egyedülálló alkotása, a több mint hét méter magas, gyufaszálakból épített Eiffel-torony.
Egy négyfős brit család szállt fel a Titanicra 1912. április 10-én, velük volt az alig kéthónapos kislányuk is. Az Újvilágba indultak új hazát keresni, de sohasem értek oda. Az óceánjárón utazó csecsemő, Millvina Dean a Titanic legfiatalabb túlélője. Hosszú élet adatott neki, azonban soha nem nézte meg James Cameron Oscar-díjas filmjét.
Hetvennégy éves korában elhunyt Belénessy Csaba újságíró és médiaszakember, a Magyar Távirati Iroda volt vezérigazgatója - közölte családja az MTI-vel.
Brit hírszerzők vasárnap tették közzé a legfrissebb jelentésüket, ami szerint szörnyű hatással van az orosz-ukrán háború az orosz egészségügyi szektorra.
Donald Trump arra bátorítaná Oroszországot, hogy támadja meg a keveset fizető NATO-szövetségeseket. Erről maga a volt amerikai elnök beszélt egy szombati kampányeseményen.
Jelentős villamos- és metrófejlesztések előkészítése valósulhat meg Budapesten az Európai Unió (EU) társfinanszírozásával: elkezdődhet a kisföldalatti meghosszabbításának, az Újbuda és Újpest közötti villamosvonalak összekötésének, a dél-pesti villamosgyűrű bővítésének, valamint a 42-es villamos fejlesztésének tervezésére - tájékoztatta a Budapesti
Öleléssel köszöntötte egymást Ferenc pápa és az új argentin elnök, Javier Milei a vatikáni Szent Péter-bazilikában vasárnap egy argentin nővér szentté avatási miséjén.