2024. február 15. csütörtök

febr. 15
12:18
Hornung Ágnes: A jövőt a magyar családok írják (Demokrata)
A jövőt a magyar családok írják, erre az életközösségre támaszkodik Magyarország évszázadok óta – jelentette ki az államtitkár.
febr. 15
12:18
Brutális kórházi élményeiről számolt be a Nemzetiben súlyos balesetet szenvedett Szász Júlia (Nyugati Fény)
Szász Júlia elképesztő körülmények közt lábadozik.
febr. 15
12:18
Ne becsüljük alá a fagyvédelem jelentőségét! (egy.hu)
A tavaszi időszak egyik legnagyobb kihívását a hideg és meleg időszakok teljesen hektikus váltakozásai okozzák. Elég akár csak néhány melegebb nap, a hosszú tél után startra készen álló növények máris hajtani, rügyezni kezdenek, amit könnyen tönkretehet egy váratlanul érkező hidegbetörés. Vegyünk sorra néhány olyan praktikát, melyekkel kiskertekben
febr. 15
12:18
Támogatott tanácsadási szolgáltatás (Magyar Mezőgazdaság)
Kiaknázható lehetőségek nyílnak a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig felhasználható hazai támogatási forrásait tartalmazó Stratégiai Tervében az ágazatban tevékenykedő szakmai szervezetek számára is.
febr. 15
12:18
Valentin-napi rémálom: A romantikus csalások 1 milliárd dolláros piaca virágzik, mint a rózsa (BitcoinBázis)
Azok, akik az interneten keresnek szerelmet, egyre gyakrabban esnek a csalások áldozatául. 2022-ben 1,3 milliárd dollárt loptak el a romantikus
febr. 15
12:18
Bemutatkozott a Lancia első elektromos autója (Villanyautósok)
Újabb márka lépett rá az elektromosítás útjára.
febr. 15
12:18
Teljes sokk, brutális drágulás jön megint a benzinkutakon (naphire.hu)
A legrosszabbra kell készülniük az autósoknak, ugyanis nem 1-2 forinttal lesz drágább a benzin és a gázolaj.
febr. 15
12:20
Pippa Middleton bikinis képeitől azonnal nyári hangulatba kerülsz (Glamour)
Pippa Middleton bikinis fotója nem a legtéliesebb felvétel, amit valaha láttunk, de meg tudjuk érteni, hogy a sztár miért utazott melegebb tájakra. Arról nem is beszélve, hogy zseniálisan fest egy falatnyi bikiniben, mutatjuk!
febr. 15
12:20
Olasz agrárminiszter: A mezőgazdaság európai játszmája zajlik (Magyar Hírlap)
Szavai szerint a tiltakozások nem kizárólag adókedvezményeket akarnak elérni.
febr. 15
12:21
Magyar energiaitalt reklámoz a világ egyik legszexisebb férfija - Michele Morrone négy éve még kertészként dolgozott (Blikk)
Kiderült, miért utazott Magyarországra pár hete a világ egyik legszexisebb férfija, Michele Morrone: hazánk piacvezető üdítőgyártójának lett a reklámarca!
febr. 15
12:21
Februárban a miskolciak tesztelhetik a HUMDA hidrogénbuszát (Alternatív Energia)
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében országszerte több nagyvárosban is megismerkedhetnek az utasok egy hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerű Solaris autóbusszal.
febr. 15
12:21
Fura vizsgálódásra kényszerül a jegybank az olajkutam.hu-val szemben (Infostart)
Az OMR OIL Llc. budapesti információs irodája által működtetett, magyar nyelvű olajkutam.com elnevezésű portál nyitó oldalán nemrég valótlan, a tényeknek meg nem felelő hírt tett közzé az MNB vizsgálatáról.
febr. 15
12:24
Orbán Viktorék az éj leple alatt elárulták, hogyan számolnának le a korrupcióval (Menedzsment Fórum)
Megjelent az erre vonatkozó stratégia, köztük a közbeszerzésekhez köthető tervek is.
febr. 15
12:24
Részvény visszavásárlásba kezd a Stellantis (Portfolio)
Kihívásokkal teli évre számít a Stellantis, miután a vállalat vezetősége szerint a globális járműgyártás növekedése nyomást fog gyakorolni az árakra a bizonytalan gazdasági helyzetben. Ennek ellenére azonban örülhetnek a befektetők, hiszen a cég mintegy 3 milliárd euró értékben indít részvény-visszavásárlási programot - írja a Bloomberg.
febr. 15
12:24
Kivel töltötték a Valentin-napot magyar sztárjaink? Mutatjuk a legszerelmesebb képeket! (Femcafe)
A szerelmesek napján a hazai hírességek is megosztották a közösségi oldalukon, hogy számukra mit jelent a Valentin-nap és hogy mennyire hálásak a szeretteikért.
febr. 15
12:24
Újjáéledt a legendás svéd traktormárka (Agrofórum)
Egyszerű, robusztus, elfogadható árú traktort kívánt a gazdák kezébe adni a svéd Swedtrac, amely a nyolcvanas években csődbe ment, most azonban főnixmadárként éledt újjá.
febr. 15
12:24
Márciustól szárnyalni fog a Yettel márka (Mínuszos)
Márciustól Kovács András Péter vezeti a Yettel Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóságát, és felel a telekommunikációs márka építéséért és marketingkommunikációs tevékenységéért. Kovács 14 éve tölt be különböző pozíciókat a hazai marketingkommunikációs szakmában. A 37 éves szakember ezalatt gyártott tévéműsort a TV2-nek, dolgozott ügynökségnél
febr. 15
12:24
Szijjártó: Rekordot döntött tavaly a magyar-török kereskedelmi forgalom (Magyar Hírlap)
Emellett 29 százalékos bővüléssel megdőlt a törökországi magyar export rekordja is.
febr. 15
12:24
Belátható közelségbe került a korábbi 2030-as napenergiás célszám (Demokrata)
A következő évtized elejére korábban kitűzött 6000 megawattos várakozás már idén teljesülhet.
febr. 15
12:24
Youth America’s Cup vitorlásverseny: az UniCredit Group támogatja a fiatal generációt (Növekedés)
A 18 és 25 év közötti fiatalok számára szervezett UniCredit Youth America’s Cup szeptember 17. és 26. között zajlik Barcelonában. A versenyeket – a 37. America’s Cup teljes időtartama alatt – az érdeklődők a partról, illetve tévécsatornákon és az interneten követhetik figyelemmel.
febr. 15
12:24
Balázsék akcióban: megszégyenítették az ország karácsonyfájának adományozóját (Mandiner)
Nem véletlen, hogy eljárás indult a Rádió1 Balázsék című műsora ellen.
febr. 15
12:24
Alkalmazottak bejelentése: nem ajánlja a Nav a trükközést (Üzletem)
Számos alkalommal indított eljárást a Nav olyan foglalkoztatóknál, amelyeknél úgy tűnt, hogy az utólagos biztosítotti bejelentés valótlan munkaviszonyokat takar. Több esetben a bíróság is helybenhagyta a Nav biztosítási jogviszonyt törlő döntését.
febr. 15
12:24
Legalább olyan hatékony a depresszió kezelésében, mint a terápia (Igényesnő.hu)
Amikor maga alá temet a depresszió, a testmozgás az utolsó dolgok egyike, amihez kedved van. Egy új tanulmány szerint viszont éppen ez lehet a kulcs ahhoz, hogy hosszú távon jobban érezd magad.
febr. 15
12:26
Megint nem tud megállapodni az ellenzék, ezúttal az államfőjelöltről (Mandiner)
A jelöléshez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének az ajánlására van szükség.
febr. 15
12:30
Ezekben a káprázatos ruhákban lejt végig a kifutón Hacsi Bogi a világversenyen: pompás kreációkat visel majd Magyarország Szépe (Femcafe)
Gyönyörű darabokból nem lesz hiánya a 2023-as Magyarország Szépe győztesének, Hacsi Boglárkának az indiai Miss World világversenyen, ahová a szépség ezen a hétvégén utazik el.
febr. 15
12:30
Texas állam nevet változtatna (Magyar Hírlap)
Komoly elismerés illeti, ha rájön mi is lenne az.
febr. 15
12:30
Zelenszkij fontos megállapodást ír alá Macronnal, de ezzel tovább távolodik a NATO-tól (Mandiner)
Az ukrán elnök pénteken utazik el Párizsba.
febr. 15
12:30
Kókusztejes ázsiai zöldségragu (Street Kitchen)
Ismét itt egy olyan ázsiai ihletésű kaja, ami ugyan növényi alapú, de annyira laktató és ízes, hogy nem fog belőle hiányozni a husi. Enyhén csípős, kissé citrusos és tele van pakolva annyi zöldséggel, hogy ezzel meg is volt a napi vitaminbeviteled.
febr. 15
12:32
Gyorsabb inflációcsökkenés várható az EU-ban (Magyar Hírlap)
Az Európai Bizottság a legutóbbi előrejelzésében vázolt 0,6 százalékról 0,5 százalékra módosította az euróövezet 2023-as gazdasági növekedését.
febr. 15
12:33
Egyre erősödik az influenzajárvány - térkép, vármegyelista (Infostart)
Terjed az influenza A vírusa, miközben fokozatosan visszaszorul a koronavírus jelenléte, csupán egyetlen város esetében mértek emelkedést.
febr. 15
12:33
Az antifasiszta nő akár EP-képviselő is lehet (HírTV)
Mentelmi jogot akar adni az antifa aktivistájának Ilaria Salisnak az olasz baloldal.
febr. 15
12:36
Hol van már Mohács! (Menedzsment Fórum)
Rekordot jelentő, 4,3 milliárd dollárra rúgott a török–magyar kereskedelem volumene 2023-ban. A két ország gazdasági kapcsolatában számos magyar vállalat sikeréről is beszámolt a magyar külügyminiszter.
febr. 15
12:36
Influenszer halt bele a törökországi gyomorszűkítő műtétbe – Nagyot kockáztattak Emilióék is? (Blikk)
Egyre népszerűbbek a törökországi klinikákon elvégzett plasztikai műtétek, mivel az itthon, vagy Európa nyugati felén a több millió forintnak megfelelő összegekbe kerülő beavatkozásokat pénztárca kímélő árért csinálják meg. Mondhatni, töredék pénzért, a az itthoni ár harmadáért, negyedéért. Egyre többen választják ezt az utat, ám ezzel párhuzamosan
febr. 15
12:36
Forradalmi újításra készül a Telekom (Portfolio)
A Deutsche Telekom, a Qualcomm és a Brain.ai februán végén a Mobil Világkongresszuson mutatja be AI-asszisztenssel felszerelt telefonkoncepcióját, amely az alkalmazásokat kívánja helyettesíteni - számolt be a Telekom.
febr. 15
12:36
Több ország is megsürgette az Ukrajnának szánt amerikai segélycsomagot (ATV)
Az Ukrajnának szánt segélycsomag elfogadására hívta fel az amerikai képviselőházat Radoslaw Sikorski lengyel és David Cameron brit külügyminiszter csütörtöki varsói közös sajtóértekezletükön.
febr. 15
12:36
Pénz beszél: terroristák is kaptak kék pipát az X-en (Bitport)
Egy nonprofit szervezet jelentése alapján az X-en rengeteg olyan fizetős profil van, amelyeknek az amerikai törvények értelmében nem lenne szabad léteznie. A közösségi hálózat szerint minden rendben.
febr. 15
12:36
Úton van az Odysseus leszállóegység a Hold Malapert A krátere felé (Rakéta)
Az Intuitive Machines IM-1 missziója elstartolt a SpaceX segítségével, a holdra szállási kísérletre február 22-én kerülhet sor.
febr. 15
12:36
Április 5-én kezdődik az Országos Táncházi Találkozó (Magyar Hírlap)
Azokat is várják a szervezők, akik még csak most ismerkednek a magyar néptánccal.
febr. 15
12:36
Ezermilliárdos üzlet: térképen mutatjuk a magyarországi hadigyárakat (Mandiner)
Néhány éven belül a magyar védelmiipar teljesítménye adhatja a hazai GDP 1 százalékát.
febr. 15
12:36
Hat méter magasról dobta anyja a lichthofba a karácsony második napján született kislányt (rtl.hu)
A szülés napján a mit sem sejtő család mentőt is hívott a józsefvárosi anyához, ő azonban nem engedte magát megvizsgálni. A holttest több mint egy hónapig hevert ott.
febr. 15
12:36
Mielőtt felkel a Nap, ez a férfi több ezer kulcsával elindul a Vatikáni Múzeum folyosóin (naphire.hu)
Odakint még sötét van, amikor Gianni Crea kinyitja a Vatikáni Múzeum impozáns bejárati ajtaját, kezében nehéz kulcscsomóval. Aztán elindul a kihalt folyosókon, hogy kinyissa a világ leglátogatottabb galériáinak ajtaját.
febr. 15
12:36
3 tényező, amely a Z-generációt a legmagányosabb nemzedékké teszi (Digital Hungary)
Naponta készítenek tartalmakat, hajszolják a like-okat és szinte mindenhol jelen vannak online: a Z-generáció tagjairól elsőre azt gondolnánk, hogy rengetegen veszik őket körül és jóval szélesebb kapcsolati hálóval rendelkeznek, mint a korábbi nemzedékek tagjai, ám ez sok esetben nem több külcsínnél. A legfrissebb kutatások szerint a Zoomerek a val
febr. 15
12:39
Gyenge évkezdés Európában (Piac és Profit)
A tavalyi visszafogott növekedést követően az Európai Unió gazdasága a vártnál gyengébben kezdett 2024-ben és lassan vesz csak lendületet, amíg az infláció csökkenésének üteme őszig felgyorsul - közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett téli időközi gazdasági előrejelzésében.
febr. 15
12:42
Nagy átrendeződés várható a biztosítóknál (ProfitLine)
A Netrisk online biztosításközvetítő várakozása szerint 500 ezren is lecserélhetik lakásbiztosításukat a márciusi lakásbiztosítási kampányban, és 50 százalékuk új biztosítóval lép majd kapcsolatba.
febr. 15
12:42
Megszólalt a Rossmann alapítója: Az egész világon problémák vannak az adósságból finanszírozott gazdaságok miatt (Pénzcentrum)
Nem csak Magyarországon, de gyakorlatilag az egész világon gazdasági problémák vannak, de Magyarországon azért van miért bizakodónak lenni - osztotta meg gondolatait a Pénzcentrummal Dirk Rossmann, a Rossmann alapítója, akitől a 250. magyarországi Rossmann megnyitása alkalmából volt lehetőségünk kérdezni.
febr. 15
12:42
164 ezer köbméter tűzifát vágtak ki a szociális tüzelőanyag-program keretében (Agroinform)
2087 önkormányzat rendelt az erdészetektől.
febr. 15
12:42
Szily Nóra elárulta, milyen sztori miatt röhögtek szét egy élő adást Alföldi Róberttel (SzMo)
A népszerű tévés a 90-es évek televíziózásáról mesélt az "Emlékszem, amikor ..." podcast-sorozatunk legújabb részében. Közszolgálat és kereskedelem, szórakoztatás és tájékoztatás, szép remények és a néha prózaibb valóság - na meg emlékezetes bakik.
febr. 15
12:42
Márvány lett a végzetük (Magyar Hírlap)
Csak egy üres mentőcsónakot találtak.
febr. 15
12:42
Az egykori Fradi-játékos Kundrák Norbert úgy megverte a szomszédját, hogy le kellett százalékolni, felfüggesztettel megúszta (rtl.hu)
A megvert férfi az eset óta pszichológushoz jár, gyógyszert szed.
febr. 15
12:45
Két dolog miatt gyengült a forint, magasabb áron kevesebb sör fogy (Privátbankár)
Az euró már a 390 forintos határhoz közelít, ami két fontos tényezővel magyarázható. Az OTP húzza a BUX-ot, pénteken jelent a Mol. Dől a tőke a kötvényalapokba, magasabb áron a jelek szerint kevesebb sört isznak az emberek. Már kétbillió dollár van a kriptovalutákban.

Keresés