2024. február 15. csütörtök

febr. 15
14:06
Szász János filmrendező ellen vádat emeltek a bangladesi sziámi ikrek ügyében (rtl.hu)
Az ügyészség szerint a vádlottak tagadják, hogy illegálisan szereztek volna meg felvételeket.
febr. 15
14:12
Szalay-Bobrovniczky Kristóf döntött (Menedzsment Fórum)
A honvédelmi miniszter Katonai Mobilitási Munkacsoportot hozott létre, aminek célja "a folyamatban lévő és tervezett közlekedés infrastruktúrát érintő fejlesztések során a honvédelmi érdekek hatékonyabb érvényesítése".
febr. 15
14:12
"A mi kapcsolatunk szerencsés csillagzat alatt született" – Miller Zoltán és Vágó Bernadett hét éve boldog házasságban élnek (Blikk)
Vágó Bernadett és Miller Zoltán idén ünneplik hetedik évfordulójukat, és példaértékű szimbiózisban élnek egymással, pedig a színésznő ismerkedésük előtt leszögezte, hogy szakmabelivel nem szeretne ismerkedni.
febr. 15
14:12
Óvatos optimizmus a vezérigazgatóknál, felértékelődik a HR (HR Portál)
A vezérigazgatók 54%-a a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik - derül ki a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésből.
febr. 15
14:12
Használati tárgyakkal is elkapható a HPV? A HPV-fertőzés terjedése (WebBeteg)
A humán papillomavírus (HPV) fertőzést a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegségként tartjuk számon. A vírus azonban nem kizárólag nemi úton terjed, ezért ritkább esetben akár szexuális életet nem élők, vagy gyerekek is lehetnek HPV-fertőzöttek.
febr. 15
14:12
Svájc megdöbbentő lépésre készül (Magyar Hírlap)
Jelentős mértékben növelik védelmi kiadásaikat.
febr. 15
14:12
Kővel dobták be a józsefvárosi Fidesz-iroda ablakát (Demokrata)
Meghonosodni látszik az erőszak Pikó András Józsefvárosában.
febr. 15
14:12
Itt a legmagasabb az átlagéletkor az EU-ban (Növekedés)
Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2023-ra elérte a 44,5 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2013-ban feljegyzett 42,2 évről 2,3 évvel emelkedett - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
febr. 15
14:12
Itt az Európai Bizottság friss előrejelzése: nagyon komoly gazdasági növekedést várnak hazánktól (Mandiner)
A lista végén egyébként Svédország, Németország és Hollandia kullog.
febr. 15
14:12
Magyarország újra vétózhat egy szankciós csomagot, egyedüliként (rtl.hu)
A magyar kormány akadályozza a tárgyalásokat.
febr. 15
14:12
Ebben a magyar városban van most a legtöbb koronavírusos - kijöttek az adatok (naphire.hu)
Enyhén csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
febr. 15
14:12
Volna kedve népdalokat tanulni a csemetével? (Nyíregyháza)
A népzenész, népzenetanár a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban tanítja népdalokra a kicsiket és a nagyokat!
febr. 15
14:15
Nőtt az uniós lakosság átlagéletkora, de Magyarországon alig (Piac és Profit)
Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2023-ra elérte a 44,5 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2013-ban feljegyzett 42,2 évről 2,3 évvel emelkedett - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
febr. 15
14:18
Bajban az ukránok Avgyijivkánál: nagy katonai sikert ért el az orosz haderő (Infostart)
Sikeres hadműveletet hajtottak végre a létszámfölényben lévő oroszok a kelet-ukrajnai városnál, melyet előbb körbezártak, majd betörtek oda. Az új ukrán főparancsnok elismerte, rendkívül súlyos és feszült a helyzet az avgyijivkai és a kupjanszki frontszakaszon.
febr. 15
14:18
Tavasszal találkozik a zöld üzleti világ - Jön a Sustainable Tech konferencia! (Portfolio)
Jön a Portfolio tavaszi fenntarthatósági konferenciája, ahol a konkrét megoldások, zöld gyakorlatok, technológiák lesznek a fókuszban! A Sustainable Tech 2024 konferencia nemcsak 2024 első féléves szakmai találkozóként szolgál a zöld megoldásokért elhivatott cégek vezetőinek, képviselőinek, fenntarthatósági szakértőknek, hanem célja, hogy a kiválas
febr. 15
14:18
"Elmeséli, hogy már ő sem látja saját magában a nőt, és te csak nyeled a könnyeidet" - Halász Éva divattervező kerekesszékes lányoknak tervezett meseszép… (Glamour)
Idén 5. alkalommal rendezték meg azt az egyedülálló nemzetközi szépségversenyt, amire kerekesszékes hölgyek jelentkezését várták. A döntőbe végül kilenc versenyző jutott be, és közülük a neves zsűri választotta meg a két udvarhölgyet, valamint a királynőt. A lányok estélyi ruháját Halász Éva divattervező keltette életre. Interjúnkban többek között
febr. 15
14:18
"Ne hazudj, Zsolti!" – megérkezett Curtis válasza Osváth Zsoltnak (SzMo)
A rapper reagált Osváth Zsolti szavaira a pénteki tüntetés kapcsán. Szerinte a youtuber teljesen kiforgatta, amit mondott.
febr. 15
14:18
A magyar válogatott tartja a helyét a FIFA-világranglistán (Magyar Hírlap)
Marco Rossi együttese a 27. helyet foglalja el.
febr. 15
14:18
Újabb összefogás jött létre Ukrajnáért (Mandiner)
Több mint húsz ország vállalta Ukrajna aknamentesítését.
febr. 15
14:18
A Tankcsapdával érkezik a Budapest Open Road Days fesztivál a Műegyetem rakpartra (Autószektor)
A Budapest Open Road Days 2024 fő fellépője június 29-én, szombaton az idén 35 éves jubileumát ünneplő Tankcsapda. A zenekar első idei budapesti nagykoncertjét a Műegyetem rakparton megrendezett fesztiválon adja. A program- és helyszínbejelentő sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, hogy összesen 13 programhelyszínen és 4 zenei színpadon számos p
febr. 15
14:18
Ekkora baj van? Eldurrant az agya Orbán emberének, miután Magyar Péter kiteregette a Fidesz titkait (Nyugati Fény)
Pócs János idiótának nevezte Varga Judit exférjét.
febr. 15
14:18
Novák Katalin lemondása óta több mint 20 milliót hirdetett el a Megafon (rtl.hu)
A Megafon hadjárata rögtön Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit lemondása után megkezdődött. Két nap alatt duplázták az elköltött pénzt.
febr. 15
14:18
Christian Dior nemcsak a divatot, a II. világháború utáni Franciaországot is újradefiniálta (Igényesnő.hu)
The New Look: Február közepén debütált az Apple+ új sorozata, amely bemutatja, hogy a legendás divattervező, Christian Dior és kortársai - Coco Chanel, Pierre Balmain és Cristóbal Balenciaga -, hogyan boldogultak a II. világháború után, hogyan indították útjára a modern divatot és definiálták újra Franciaországot.
febr. 15
14:24
Magyar kutatók fejtették meg a hőhullámokat jobban tűrő búza titkát (Agroinform)
Ez hatalmas segítséget nyújthat a nemesítők számára.
febr. 15
14:24
Idén új helyszínen két napig tartó sörfiesztával vár az Indoor Sörfesztivál (SzMo)
A több mint 100 csapból korlátlanul kóstolható habos nedű mellett sörtörténeti kulisszatitkok és gasztronómiai finomságok is terítékre kerülnek a Várkert Bazárban.
febr. 15
14:24
Mesterséges intelligenciával segítik a stroke-ellátást (Magyar Hírlap)
Egy MI alapú automata képértékelő rendszert vezettek be a betegellátásban.
febr. 15
14:24
Ezek a diófa bútorok nemcsak stílusosak, de mindegyik egyedi és tartós is (Roadster)
Az ArtMoon szinte vakmerően fogott bele a minőségi bútortervezésbe. Tudják, hogy ehhez a vállalkozáshoz sok időre és türelemre lesz szükség, de már kezdik őket megismerni a belsőépítészek.
febr. 15
14:27
Brüsszel figyelemreméltó megállapítást tett (Privátbankár)
Prognózisa szerint lassabb gazdasági fellendülés mellett gyorsabb inflációcsökkenés várható az Európai Unió tagállamaiban.
febr. 15
14:30
Kimondta ítéletét Magyarországról Brüsszel (Menedzsment Fórum)
Az Európai Bizottság szerint az idén a magyar gazdaság 2,4 százalékkal bővülhet, az infláció pedig 4,5 százalék lehet.
febr. 15
14:30
Cseréltek a német miniszterek: Christian Lindner átadta a helyét Boris Pistoriusnak (Infostart)
Oldenburg egyetemi város Alsó-Szászországban, de nemcsak erről híres, hanem arról is, hogy a városban és környékén évszázadok óta óta nagy hagyománya van a fodros kel, vagyis a zöldkáposzta fogyasztásának, és minden évben megválasztják a káposztakirályt is.
febr. 15
14:30
Izrael kiterjedt légitámadást indított Libanon ellen (444.hu)
Miután Libanonból érkező rakéták csapódtak be Észak-Izraelben.
febr. 15
14:30
Február végétől a Telekom előfizetői számára is elérhetőek az RTL új csatornái (Márkamonitor)
Február 29-től az Rtl disztribúciós partnere, a Magyar Telekom előfizetői is élvezhetik az Rtl decemberben debütált 4 új második generációs csatornájának kínálatát. Az Rtl Otthon, a Kölyökklub, a Sorozatklub és a Moziklub csatornák ezzel újabb, közel 1.000.000 háztartásban válnak elérhetővé a 2020 után bevezetett Telekom Iptv Szuper Családi és a Te
febr. 15
14:30
A magyar kormány egyedüliként akadályozza az Oroszország elleni újabb uniós szankciókat (SzMo)
Ennek ellenére a többi tagállam bizakodó, arra számítanak, hogy február 24-ig így sikerül majd elfogadni a szankciós csomagot.
febr. 15
14:30
Tehéntől a fagylaltig: saját tejből készült termékeket forgalmaz egy gazda (Agrofórum)
Egy német állattenyésztő, a 25 éves Adrian Campen családi vállalkozásban nyitotta meg boltját, ahol egyebek mellett saját készítésű fagylaltot árulnak – közvetlenül a fogyasztóknak.
febr. 15
14:30
Elképesztő erejű fegyver lehet Soros kezében az Audacy (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államok második legnagyobb rádióállomás-hálózata 220 állomással rendelkezik országszerte.
febr. 15
14:30
Kikapott a szerbektől, a hetedik helyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott (Demokrata)
A férfi vízilabda-válogatott 11-10-es vereséget szenvedett a szerb csapattól a dohai vb-n.
febr. 15
14:30
Pásztor Dániel: A püspökök nem szavaztak Balog Zoltánról (Demokrata)
A négy püspök és a három megjelent főgondnok nem vett részt a bizalmi szavazáson.
febr. 15
14:30
Rekordszintre nőtt a bankok jövedelmezősége (Növekedés)
2022-től kamatemelési ciklus kezdődött, a banki profitok nőttek, de a banki mérlegfőösszegek azonban csökkentek. A régióban rekordszintre került a jövedelmezőség. A nemteljesítő hitelek aránya javult – derül ki a Deloitte elemzéséből.
febr. 15
14:30
Bértárgyalások: ki nyer 2024-ben? (Forbes)
A munkavállalók idén már nem szívesen lennének az infláció áldozatai, csakhogy a cégek sem biztos, hogy tartani tudják vagy tartani szeretnék a béremelési tempót. Mi lesz így?
febr. 15
14:30
Vezérigazgató Felmérés: csökkenő félelmek, óvatos bizakodás 2024-re (Üzletem)
A tavalyi kiugró pesszimizmust követően visszatérni látszik a globális és a magyar gazdaság növekedésébe vetett hit – derül ki a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésből.
febr. 15
14:30
Csak kitaláció lenne a Horner elleni vád? – Ecclestone szavai erre utalnak (Racing)
Bernie Ecclestone szerint Christian Horner egyesek szemében túl sikeressé vált, és a Red Bull meg akar szabadulni tőle.
febr. 15
14:30
A bitcoin japán jenben kifejezett árfolyama történelmi csúcsra jutott (BitcoinBázis)
A bitcoin árfolyama nagy lendülettel emelkedik tovább, miután a lélektani 50 ezer dolláros határt simán megugrotta (aktuálisan: ). És ez
febr. 15
14:30
A Beregben elébe mennek az aszálynak: így tartják meg az árhullámmal érkező vizet (Nyíregyháza)
A Tiszán levonuló árhullámból épp a napokban vezet ki vizet a Beregi tározó kapuján keresztül a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a Wwf Magyarországgal együttműködve.
febr. 15
14:32
Behatolt az izraeli hadsereg a túszokat rejtő Nasser kórházba (Növekedés)
Behatoltak az izraeli hadsereg (IDF) egységei a Gázai övezet déli részén, Hán-Júniszban fekvő Nasszer kórházba - jelentette az IDF szóvivője.
febr. 15
14:32
Ismét Marketing Diamond díjat vett át a Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza)
A napokban rendezték meg Budapesten a Magyar Marketing Szövetség 2023-as Marketing Diamond Awards díjátadóját, melyen a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 5 Marketing Diamond elismerést nyert el. A színház az országos szakmai ranglistán is kitűnő teljesítményt nyújtott, megőrizve 2. helyét a listán. A díjakat Holik Emőke, a Móricz Zsigmond Színház
febr. 15
14:36
Nem engedik be a független sajtót Orbán évértékelőjére (444.hu)
A szervező Polgári Magyarországért Alapítvány szerint a média csak korlátozott létszámban tud részt venni az eseményen.
febr. 15
14:36
A VW vevőspecifikus követelményeiről indul képzés (autopro)
Nem érdemes lemaradni róla.
febr. 15
14:36
Siófok a legnépszerűbb vidéki úti cél (Spabook)
2023-ban Siófokon több mint 1,3 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 20 százalékkal haladja meg a 2019-es, koronavírus-járvány előtti év eredményét, és 1 százalékkal marad el a 2022-es év rekordtól. 2023-ban a…
febr. 15
14:36
Kikapott a szerbektől, a hetedik helyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott (Magyar Hírlap)
A csapat Montenegró ellen zárja szombaton a világbajnokságot.
febr. 15
14:36
Volodimir Zelenszkij pénteken Berlinben és Párizsban tárgyal (Demokrata)
Az ukrán elnök várhatóan kétoldalú biztonsági megállapodásokat ír majd alá.

Keresés