2024. február 15. csütörtök

febr. 15
6:24
Leköszönő elnöke miatt kerülhet óriási bajba az UEFA (Igényesférfi.hu)
Február első felében derült ki: a 2027-ben esedékes választáson nem indul újra az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöki posztjáért a 2016 óta a szervezet élén álló Aleksander Ceferin. Vajon ki léphet a szlovén sportvezető örökébe, és milyen terheket ró a szövetségre az őrségváltás?
febr. 15
6:24
Bajnokok Ligája: kikapott Rómában a Bayern München, otthon győzött a PSG (Magyar Hírlap)
Nem dőlt el szinte még semmi, a visszavágókat március 5-én rendezik Münchenben és San Sebastiánban.
febr. 15
6:24
Kellemetlen meglepetés érheti idén nyáron, és úgy tűnik, nem is tehet ellene semmit (Magyar Nemzet)
Most még nincs veszély, de később komolyabb invázióra számíthatunk.
febr. 15
6:24
A Széchenyi István Egyetem kutatómérnökei segítik az intézmény bajnokesélyes raliversenyzőjét (Racing)
2010 óta ralizik versenyszerűen, 2019-től pedig már az R5/Rally2 kategóriában méreti meg magát Klausz Kristóf, a Széchenyi István Egyetem gépészmérnök mesterszakos hallgatója,
febr. 15
6:24
Tojás nélkül nincs konyha (Magyar Mezőgazdaság)
Ha olcsó, ha drága, a magyarok egyszerűen nem tudják elképzelni, működtetni a konyhájukat tojás nélkül, hiszen rendszeresen, mondhatni naponta fogyasztják, használják fel ételeikben – fogalmazott Iván Dávid,.
febr. 15
6:24
Meddig mehet 2024-ben a Bitcoin árfolyama? Tovább mint gondolnád (BitcoinBázis)
Jelenleg a legfontosabb kérdés ami minden bizonnyal a legtöbb befektetőt érdekli, hogy meddig tarthat még a bitcoin bikafutam. Az előző
febr. 15
6:24
Tesco, Penny, CBA, SPAR, Lidl: szinte mindenhol nőtt a bolti lopások száma (rtl.hu)
Az élelmiszerárak növekedésével a bolti lopások száma is megemelkedett Magyarországon. Megkérdeztük a legnagyobb hipermarketeket, szupermarketeket és diszkontokat, mit tapasztaltak, milyen tételeket tulajdonítanak el a legtöbbször tőlük, és hogyan védekeznek a tolvajok ellen. Többen is említették, hogy már nem egyszerű élelmiszerlopásokról van szó.
febr. 15
6:26
Egymás után ítélik el a Klubrádió ocsmányságát a baloldali politikusnők (Magyar Nemzet)
A függetlenobjektív sajtó szerint a magyar jobboldali nők maguknak keresték a bajt, ezért a guruló dollárok biztosította jogsegély rájuk nem terjed ki.
febr. 15
6:26
Mészáros Lőrinc iskolapadba ült: tételt húzott és vizsgázott, mint minden más diák (rtl.hu)
Tételt húzott és vizsgázott, mint minden más diák – így lett aranykalászos gazda Mészáros Lőrinc 2014-ben. Az oktatást szervező cég vezetője azt mondta a Híradónak: a miniszterelnök jó barátja is tisztességesen elvégezte a gazdaképző tanfolyamot, ezért kaphatta meg az OKJ-s papírt, amivel földet vásárolhatott. Mészáros Lőrinc és családja eddig 1400
febr. 15
6:28
Példátlan bűneset: 23 éve bukott le a Fekete Angyal, ma már szabadon él (rtl.hu)
2001. február 15-én vette őrizetbe a rendőrség F. Tímeát, aki a Nyírő Gyula Kórház nővéreként önkényesen segített át betegeket a halálba. A példátlan bűneset Fekete Angyal-ügyként került a magyar köztudatba. Hogy az ápolónőnek hány ember halálához volt köze, nem derült ki teljes bizonyossággal, az akkor 24 éves F. Tímea az ügy egy pontján nyolcat i
febr. 15
6:30
Szálláshely-szolgáltatás áfája: levonási jog, teljesítési időpont (Adózóna)
Kétrészes írásunkban a szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos olyan általánosforgalmiadó-kérdéseket járunk körbe, mint a szálláshely-szolgáltatás fogalma, a szálláshely által nyújtott szolgáltatáscsomag minősítése, a közvetítőn keresztül nyújtott szálláshely-szolgáltatás és a teljesítési időpont.
febr. 15
6:30
Az ország nagy részén több órára kisüt a nap, mutatjuk, hány fok várható (hirado.hu)
A csendes, nyugodt időjárás Valentin-nap után is folytatódik, mindössze egy kicsit több lesz a felhő egy melegfront hatására.
febr. 15
6:30
A Cruise veterán biztonsági főnököt vesz fel a botrány után (autopro)
Újra kell építeni a bizalmat.
febr. 15
6:30
Jótékonysági futás a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokért (Magyar Hírlap)
A tavasz egyik első nagy szegedi élményfutására a szervezők több ezer futó jelentkezését várják, a bevételekből pedig az Ágota Alapítványt és ezáltal a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat támogatják majd.
febr. 15
6:30
Európai rekorder a magyar lakásárak emelkedése (Bank360 blog)
Az elmúlt években egész Európában emelkedtek a lakásárak, de Magyarországon kiugró mértékben. 2023 harmadik negyedévére a hazai lakásárak a 2015-ös átlagos értékük 267 százalékára nőttek.
febr. 15
6:30
Rájuk fog égni a farizeusságuk (Mandiner)
A kegyelmi botrány egy nagy lehetőséget is kínált, de úgy tűnik, ez a szélsőliberális zsoldos hadsereg nem kívánt élni vele.
febr. 15
6:30
Több embert meglőttek a Kansas Cityben rendezett Super Bowl-felvonulás közelében (Magyar Nemzet)
Halálos áldozata is van a lövöldözésnek.
febr. 15
6:30
Megcsinálta a ChatGPT-t, most van egy 7 ezer milliárd dolláros terve, felforgatná a chipipart (Forbes)
Miért küszködik kapacitás-szűkével a globális chipipar? És sok vagy kevés az a 7 ezer milliárd dollár, amiből ezt a kihívást kezelné Sam Altman?
febr. 15
6:32
Egyensúlyozás Kelet és Nyugat közt (Magyar Nemzet)
A szövetségesektől függ a közép-európai térség kiberbiztonsági jövője.
febr. 15
6:36
Drasztikusan emelkednek a bírságok (Menedzsment Fórum)
Nagy mértékben emelkednek a különféle munkahelyi balesetek esetén fizetendő munkavédelmi bírságok összegei és szorzói.
febr. 15
6:36
Ezek a legnépszerűbb munkák az Ausztriában dolgozó külföldiek körében (HR Portál)
Lakosságarányosan Magyarországról érkezik a legtöbb külföldi munkavállaló a nyugati szomszédunkba.
febr. 15
6:36
Visszavonulót fújt az egyházmegye, egyelőre nem vágják ki a szegedi erdőt három focipálya miatt (444.hu)
A városban a civilek több tüntetést és telt házas lakossági fórumot szerveztek, hogy megakadályozzák a beruházást.
febr. 15
6:36
Ezért ne használj soha mosókapszulát a ruhák tisztításakor (Femcafe)
Igen, vélhetően te is rosszul tisztítod a ruháidat, ha mosókapszulákat használsz. Olvass tovább, mutatjuk mi a gond velük.
febr. 15
6:36
Gyurcsány szeretné, ha a Novák-ügy elfedné a saját 2006-os bűneit (Magyar Nemzet)
Köztársasági elnökünk vállalta a felelősséget és lemondott. Ebből azonban a tehetségtelen ármánykodóknak nehéz lesz erényt kovácsolniuk a maguk számára.
febr. 15
6:36
Pokoli kínokat élt át a Nemzeti Színház megsérült színésznője (naphire.hu)
Szász Júlia és kollégája, Horváth Lajos Ottó tavaly novemberben szenvedtek balesetet a Rómeó és Júlia című előadás közben.
febr. 15
6:39
Ez már a tavasz? Mutatjuk, kitart-e a jó idő a hét végéig (Blikk)
Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk ma, illetve a hét további napjain.
febr. 15
6:42
A kiberbiztonság aggasztja leginkább az európai bankokat (ProfitLine)
A kiberbiztonság miatt aggódnak a leginkább az európai bankok kockázatkezelési vezetői (CRO-k) – mutat rá az EY és az Institute of International Finance (IIF) globális felmérése. Európában a Dora és a NIS2 irányelvek készítik fel a cégeket az online támadások kivédésére.
febr. 15
6:42
Vlagyimir Putyin Joe Bident választaná Trumppal szemben (444.hu)
Szerinte tapasztaltabb és kiszámíthatóbb.
febr. 15
6:42
Erősen felhős lesz az ég a héten, de van egy jó hírünk is (BorsOnline)
Csapadékra a hétvégéig nem kell számítanunk szerencsére.
febr. 15
6:42
Igazi ritkaság: különös állat köszönt be a Kiskunsági Nemzeti Parkba (Hamu és Gyémánt)
A Kiskunsági Nemzeti Park északi részén, a Felső-kiskunsági szikes tavaknál feltűnt egy hazánkban ritkaságszámba menő örvös lúd. Bár a mutatós madár európai állománya növekvő tendenciát mutat, mivel tengerparti vonuló, nagyobb csoportokkal szinte biztosan nem találkozhatunk.
febr. 15
6:42
Csak a rombolásnak tudnak örülni, a nemzet sikerének sosem (Magyar Hírlap)
A magyar társadalom jobbra tolódott, s ezt nem csupán az egymást követő választások eredményei támasztják alá.
febr. 15
6:42
Mi az, amiben nemsokára megelőzheti Kövér László Dobrev Klára nagyapját, Apró Antalt? (Mandiner)
Egy hónap és bekövetkezik.
febr. 15
6:42
Józsefváros gazdátlanná vált (Magyar Nemzet)
Szilágyi Demeter szerint az egész Viii. kerületet lezüllesztették Pikóék.
febr. 15
6:42
Berki Mazsi a Sztárbox folytatásáról beszélt (rtl.hu)
Lehet, hogy Berki Mazsinak sportpszichológusra lesz szüksége.
febr. 15
6:48
Csodavilág a tőserdei Holt-Tiszánál (AQUA)
A Kecskeméttől alig húszpercnyi autóútra fekvő Szikrai-Holt-Tisza és a szomszédos Alpári-rét az ősi, szabályozás előtti Tisza menti élővilág egyik utolsó megmaradt menedéke. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság jelenléte nem véletlen a Tőserdőben, ugyanis a Szikrai-Holt-Tisza és az Alpári-rét alkotja a Tisza-völgy egyik legnagyobb olyan ártéri öbl
febr. 15
6:48
Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. január végén (Azenpenzem)
Januárban a pénzpiaci és a forint kötvényalapok árfolyama is jellemzően emelkedett. Azonban olyan kirobbanó teljesítményre már nem számíthatunk ezeknél a befektetéseknél, mint 2023-ban.
febr. 15
6:48
Ebben nem lesz köszönet, ez vár ránk a következő napokban (Ripost)
Szeles időjárásra kell felkészülnünk.
febr. 15
6:48
Az Astoria Agency látja el az Örvényesvölgy Fesztivál sajtókommunikációs feladatait (Márkamonitor)
Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs cége az Örvényesvölgy Fesztivál 2023-as bemutatkozása után második alkalommal nyújt sajtókommunikációs támogatást a fesztiválnak.  "A kezdetektől fogva igyekszünk minél sokszínűbb ügyfélkörrel dolgozni, újabb és újabb kihívások elé állítva magunkat. Nem titok azonban, hogy a legnagyobb szívügyünk a kultúra és a szóra
febr. 15
6:48
Stankovic: százszázalékosan készen állunk (Igényesférfi.hu)
Dejan Stankovic vezetőedző hangsúlyozta, hogy minden nehezítő körülmény ellenére a Ferencváros százszázalékosan készen áll az Olimpiakosz elleni mérkőzésre a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában.
febr. 15
6:48
Napi horoszkóp 2024. február 15.: a Nyilast nagy meglepetés éri, a Kos viszont csalódott lesz (Life)
A Hold a Bika jegyébe lép, ez pedig oldja a feszültségeket, lelki stabilitást hoz. Napi horoszkóp következik.
febr. 15
6:48
Csúcsműveltségi kvíz: 10-ből 4 jó válasszal már nagyon jó vagy (Promotions)
10 kérdés következik, válaszolni nehéz lesz.
febr. 15
6:48
Az IVSZ tájékoztató honlappal próbál segíteni (Mínuszos)
Az IVSZ közreműködésével létrehozott gyűjtőoldal segít megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készségeiket. Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége közreműködésével létrejött egy gyűjtőoldal digitaliskeszsegek.hu címen, hogy segítsen megfelelő kurzusokat találni azoknak, akik bővíteni szeretnék digitális készsé
febr. 15
6:48
Nem volt telitalálatos a Skandin (Magyar Hírlap)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint február 14-én megtartották a 7. heti Skandináv lottó sorsolást.
febr. 15
6:48
765 millió dollár értékű digitális zöldkötvényt bocsát ki Hongkong (newtechnology.hu)
A hongkongi kormány bejelentette, hogy mintegy 765 millió amerikai dollárnak megfelelő értékben bocsát ki digitális zöldkötvényt. Ez az első több pénznemben kibocsátott (HK és USA dollárban, valamint euróban denominált) digitális
febr. 15
6:48
Sávelhúzás miatt várható ma torlódás az M0-s autópályán (Magyar Nemzet)
Az az Ipoly áradása miatt utakat zártak le Nógrád vármegyében.
febr. 15
6:48
A kormány lépései sem segítettek tavaly a halódó vállalatfelvásárlási piacon (Telex)
A szomszédunkban zajló háború mellett a nyugati befektetőket riasztja, hogy a kormány előszeretettel ostorozza és különadóztatja a külföldi befektetőket, sőt, akár vétóval akadályozza az üzletkötéseiket. A kínaiak viszont így is szívesen jönnek.
febr. 15
6:48
Válság és sztáredző – az Olympiakosz feladhatja a leckét a Fradinak a Konferencia-ligában (Telex)
A görögök annyira frissen kinevezett edzővel várják a Ferencvárost, hogy Stankovićéknak lényegében nem volt miből készülniük. A tavaly épp Budapesten Európa-ligát nyerő Mendilibar a Fradi ellen rángathatja ki csapatát a válságból – ezt érdemes tudni az ellenfélről.
febr. 15
6:50
Még mindig szépen hoznak ezek a befektetések (Azenpenzem)
Emelkedő hozamokat láthattunk januárban a hazai állampapír-piacon. A hitelek referenciakamata körüli vitát és az uniós források blokkolásáról szóló politikai fenyegetéseket rosszul viselte a forint árfolyama, a kompromisszumok aztán némi megnyugvást hoztak. A pénzpiaci és kötvényalapok árfolyama jellemzően emelkedett, a hozamok még szépen alakultak
febr. 15
6:54
Orbán Viktor kormányzati személycserékről döntött az éjjel (Menedzsment Fórum)
Távozott helyettes államtitkári pozíciójából az Agrárminisztérium, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium egy-egy helyettes államtitkára is.
febr. 15
6:54
Magyar Péter a nevét jól mondja, a többi állítását az irodalmi munkássága kezdetének tekinti Orbán Viktor politikai igazgatója (SzMo)
A miniszterelnök politikai igazgatójának feltették azt a kérdést is, hogy Magyar Péter hazudott-e bármiben a Partizánnak adott interjúban.

Keresés