A magyar válogatott címvédőként a hetedik helyen végzett a dohai világbajnokságon, amelynek szombati helyosztóján ötméteresek után 18-16-ra nyert a montenegrói csapat ellen.
Az immár hivatalosan is csaló Trump hamisan állapította meg többi között floridai rezidenciájának értékét, amit jóval felülbecsült, és ezzel csalást követett el. A volt elnök közölte, hogy az ítélet ellen fellebbez.
Inkább árcsökkenéssel zárult a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a repce pedig 2,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. A szójabab azonban 1 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, a repce azonban drágult.
Esapekka Lappi nagyon közel került szombat reggel karrierje második WRC-futamgyőzelméhez, miután Takamoto Katsuta hibázott és kiesett. Thierry Neuville-t péntek este megvádolták, azonban a belga versenyző cáfolt őket.
Kiss Ildikó a HR Bogon írt friss posztjában azt járja körbe, hogy a toborzó szakemberek mit tehetnek a professzionális kiválasztási folyamatért és azért, hogy a minimálisra csökkentsék a jelentkezők eltűnését a folyamatban. Ide tartozik például a kulturális illeszkedés és a csapatdinamika figyelembe vétele.
Az elmúlt időszak piaci tapasztalatai arra utalhatnak, hogy elkezdődött az alternatív coinok (altcoinok) időszaka. Az Avalanche (Avax) és a Sei (SEI) azok között a tokenek között találhatók, amelyek jelentős emelkedést mutattak az elmúlt héten, és szakértők hosszabb ideig tartó emelkedést prognosztizálnak a következő hetekben.
Greg Abbott folytatná a határkerítés építését és egy újabb ötlettel is előállt, miközben Washington bírósági útra terelné az állam és a szövetségi kormány vitáját.
Csinálni, amiről álmodtak, ápolni a kapcsolatokat, nem aggódni a kis dolgok miatt. Pipálni a bakancslistát. Nem pipálni. Szabadon kimondani. Másoknak segíteni. Kilépni az utcára. A The Guardian című lap újságírójának, Philippa Kellynek harminc gyógyíthatatlan beteg vallott arról, hogyan élvezi az életet. Ezekből a vallomásokból választottunk ki hús
A szolgálatból kivont rendőrlovak hajlamosak a mélabúra, ha nyugdíjasként már nem fogják őket dologra. Ebből a szempontból Puccos és Rontás is szerencsésnek mondhatja magát, mivel korábbi kollégáik megtartották őket.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2024/7. heti, pénteki nyerőszámait. Egy külföldi szerencsés 1 719 358 eurót nyert, ami a ma reggeli 389,39 forintos árfolyamon átszámítva mintegy 669 millió forintot jelent. Magyarországon senkinek sem volt ekkora szerencséje - a legmagasabb magyar nyeremény az IV. nyerőosztályban 4+2 találattal született, ami 1
Betlehem Dávid egyéni csúcsot úszva döntőbe jutott férfi 1500 méter gyorson a dohai vizes-világbajnokság szombati napján, míg Rasovszky Kristófnak nem sikerült bekerülnie a legjobb nyolcba.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai február 14-én 15 óra 56 perckor Zalaegerszegen, a Balatoni úton mértek be egy Volkswagen Passat kombit, amely a megengedett 50 km/h helyett 132 km/h-val száguldott lakott területen. Az egyenruhások a jármű üzembentartójára 390 ezer forint közigazgatási bírságot, valamint 8 büntetőpontot szabtak ki.
A szakértők szerint Katalin hercegné kezében lehet a megoldás kulcsa a brit királyi családban uralkodó problémákat illetően, de van még egy komoly akadály.
Egymásra és önmagukra figyelésre, elmélkedésre és megnyugvásra szólították fel a katonákat a tábori lelkészek hamvazószerdán, a nagyböjti időszak kezdetén. Február
Dávid az utolsó előtti körben szállt be a játékba, majd egy jó döntést követően már a döntőben izgulhatott. Gundel Takács Gábornak elárulta, hogy nagy a tét, hiszen jövőre lesz az esküvője, így jó helye lenne a nyereménynek. Egyetlen dolog állhatott csak az útjába: egy igaznak hitt hamis állítás.
A rapper a tüntetés politikai tartalma miatt nem csatlakozott a támogatókhoz, bár először még Osváth Zsolt szerint a nevét adta a megmozduláshoz. Némi kölcsönös hazugozás után végül az Instagram-sztorijában tette tisztába, hol áll ebben a történetben.