2024. február 17. szombat

febr. 17
9:21
"Hiába próbálták blokkolni" – Így kezelték Orbánék a színfalak mögött a kegyelmi botrányt (Telex)
Rogánék először bíztak abban, hogy megúszható az ügy, de a felmérések kijózanították őket. Varga Judit még két nappal a lemondása előtt sem adta jelét annak, hogy veszélyben érezné a karrierjét. A Sándor-palota Balog Zoltánra mutogatott, de Orbánnak ez kevés volt. A Direkt36 új részleteket tudott meg a kegyelmi botrány belső kormányzati történéseir
febr. 17
9:21
Orbán Viktor ma megtöri a csendet: órákon belül kezdődik az évértékelő (naphire.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, 15 órától tartja szokásos évértékelő beszédét a Várkert Bazárban, immár 25. alkalommal.
febr. 17
9:21
Szalay Bence: "Gyerekként gyűlöltem templomba járni és színházba menni - később mégis pap akartam lenni és színész lettem" (Sassy)
Filmek, sorozatok és valóságshow-k sztárja, de szerinte ez mind csak oltári szerencse. Honnan jött, milyen álmokkal ment a pályának és mi akart lenni akkorra, ami számára a jelen? Rutai Gábor interjúja.
febr. 17
9:21
Mi alapú forgalomirányítási rendszert fejlesztenek a Bme kutatói (Gyártástrend)
A magyar-török közös kutatócsoport nyertes konzorciumának tagja a Bme Vik Medianets Lab. Az European Interest Group Concert-Japan program Simon Vilmos, a Bme egyetemi docense által koordinált projektet támogat.
febr. 17
9:24
Azahriah könnyekkel küszködve figyelte a Hősök terén tüntetőket (Blikk)
Azahriah videóüzenetben jelentkezett be a péntek esti Hősök terére "Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért" néven szervezett civil tüntetésen. Szombat hajnalban egy Instagram-posztban árulta el a népszerű énekes, hogy milyen érzések kavarognak benne a rendezvény után.
febr. 17
9:24
Támadás? - A hágai bíróság lefogja Izrael kezét (Infostart)
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteken elutasította a Dél-afrikai Köztársaság ideiglenes intézkedések iránti újabb beadványát, amelyben Izrael tervezett rafahi offenzívája jogszerűségének ellenőrzését kérte.
febr. 17
9:24
A sürgősségin kötnek ki az ügyeletre igyekvő betegek, többet kell várni (Portfolio)
Nőtt a betegforgalom a kórházak sürgősségi osztályain az ügyeleti rendszer elindulásával - ismerte el az Országos Kórházi Főigazgatóság az RTL Híradónak. Emiatt megnőtt a várakozási idő is egyes sürgősségi osztályokon. Budaörsön az új ügyeleti rendszer miatt alternatív megoldást kerestek és találtak, ám ez évente 180 millió forintba kerül a városna
febr. 17
9:24
Elszabadultak az indulatok, családi háború tört ki Tahi Tóth László örökségéért (ATV)
Az örökösök elhidegültek egymástól a színész és felesége, Kárászy Szilvia halála után. Most pedig az örökségen zajlik a vita.
febr. 17
9:24
Válaszokat keres és talál az autóipar a kínaiak nyomulására (vg.hu)
Útját lehet állni a kibontakozó kínai villanyautó-inváziónak.
febr. 17
9:24
Váratlanul elhagyta Magyarországot az ismert színészházaspár, döntésükben szerepet játszott a politika is (Promotions)
Polyák Lilla és Gömöri András Máté Chicagóban adott exkluzív interjút Vujity Tvrtkonak.
febr. 17
9:27
Fenékpuszta ismét ragyog (Magyar Hírlap)
A kiskastély alsó szintjén megnyílt tárlat a Festeticsek és a lótenyésztés kapcsolatát mutatja be.
febr. 17
9:27
Több százmillió dollárt kell fizetnie Trumpnak (Demokrata)
A bíró három évre eltiltotta Donald Trumpot az üzleti tevékenységtől New York államban.
febr. 17
9:27
Az ukrán hadsereg feladja Avgyijivka védelmét (Mandiner)
Amíg nem érkezik Ukrajnába nagyobb mennyiségű nyugati lőszer, addig újabb és újabb területeket lesznek kénytelenek az ukránok feladni.
febr. 17
9:27
Egy őrült nap után Lappi vezet a Svéd-ralin, de Kacuta ott lohol a nyomában (Autószektor)
Esapekka Lappi egy akciódús és kihívásokkal teli nyitó nap után 3,2 másodperccel vezet a Svéd-ralin. A részmunkaidőben alkalmazott finn sztár, aki az első 2024-es versenyét teljesíti a gyári Hyundai i20 N Rally1 Hybriddel, csütörtök este, az első gyorsaságin még gyenge formát mutatott, de a péntek reggeli három szakasz után már a második volt, csak
febr. 17
9:27
A Ford figyelmeztette a Red Bullt a Horner-botrány kapcsán (Racing)
A Sky Sports riportere eközben elárulta, miket mondott neki Christian Horner kamerán kívül a Red Bull bemutatóján.
febr. 17
9:27
Mi a közös a csirke far-hátban, a robotporszívóban és egy 22 éves Volkswagen Polóban? (Telex)
Valahol felsír egy vekker és egy előfizetéses ebédmenü.
febr. 17
9:30
Hívást kaptak a rendőrök: anyát és fiát holtan találták egy lakásban (Metropol)
A rendőrség emberölés miatt kezdett el nyomozni.
febr. 17
9:30
Betilthatják az élelmiszerekkel érintkező műanyag, és műanyag bevonattal rendelkező csomagolásokat (Agroinform)
Egészségügyi aggályok merültek fel, különösen az immunrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatban.
febr. 17
9:30
A sport kifejezi a barátságot és az összetartozást (HírTV)
Barátság a sporton keresztül! Idén is megünnepelték a Nemzetközi Katonai Sporttanács megalakulásának évfordulóját.
febr. 17
9:33
7. hellyel vigasztalódhat a vb-címvédő férfi vízilabda-válogatott (Infostart)
Montenegró megfiatalított válogatottját Varga Dénes nélkül, ötméteres párbajban verte meg Varga Zsolt együttese, megszerezve vb-címvédőként a dohai vizes-vb 7. helyét a férfi vízilabdatornáján.
febr. 17
9:33
Az EU ezúttal sem tudta betartani az ígéretét (Magyar Hírlap)
Brüsszel éppen azt a vállalását sem tudja teljesíteni, amit korábban tett, de máris megduplázta a tétet.
febr. 17
9:33
Garázdaság miatt tettek feljelentést a tegnapi influenszertüntetésen történtek után (Magyar Nemzet)
Hivatalos következményei lesznek a Lendvay utcában történt erőszaknak.
febr. 17
9:33
Erőszak és lincshangulat a Fidesz-székháznál, elmaradt Azahriah-koncert: a propagandasajtó beszámolói a pénteki tüntetésről (Telex)
Az viszont nem derül ki a cikkekből, mi köze Novák Katalinnak és Varga Juditnak a pénteki tüntetéshez.
febr. 17
9:36
A Honfoglalás című festményre fókuszál a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új kiállítása (hirado.hu)
A festményt a Parlament főrendiházi ülésterme számára, az elnöki pulpitus fölé szánták.
febr. 17
9:36
Ötösök döntöttek Montenegró ellen – hetedik helyen zárta a dohai világbajnokságot a férfi pólóválogatott (m4sport.hu)
A magyar válogatott 14–14-es rendes játékidőt követően ötöspárbajban verte Montenegrót a Dohában zajló vizes vb férfi vízilabdatornájának szombati helyosztóján, így hetedik helyen fejezte be a tornát.
febr. 17
9:39
Egymás után zuhannak le az amerikai légierő gépei (Magyar Hírlap)
A Kongresszus és a Pentagon is keresi a választ arra a kérdésre, hogy miért történik annyi tragédia békeidőben.
febr. 17
9:39
Ebben a hisztéria-hullámban ugye nem megy el senkinek a maradék józan esze?! (Mandiner)
Olyan kristálytisztán kirajzolódott tegnap a Hősök terén a kormány megbuktatásáért küzdő honi és külföldi erők politikai ajánlata.
febr. 17
9:39
Föld körüli pályára állt a japán rakéta (Magyar Nemzet)
A H3 Japán legnagyobb folyékony üzemanyagú hordozórakétája.
febr. 17
9:39
Különben elvesszük a gyereket! – gyámhatósági történetek I. (Nőiváltó)
Ki védi meg az elesetteket? Ki védi meg a kiszolgáltatottakat, a gyerekeket a gyámhatósági visszaélésektől? Költői kérdés. És fájdalmas a valóság.
febr. 17
9:39
Most érkezett a bejelentés: nagy baj van a magyar határon (naphire.hu)
Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
febr. 17
9:39
Gisele Bündchen szerelmes: a gyerekei edzőjével látták csókolózni Valentin-napon (Sassy)
Bár körömszakadtáig tagadták, de a jóképű edző mégis el tudta csavarni a kétgyerekes anyuka fejét.
febr. 17
9:42
Pál Dénes leizzadt az ultrahangot látva (hirado.hu)
Nőuralom van Pál Dénes családjában, a népszerű énekes két kislány boldog édesapja.
febr. 17
9:42
Meghozta első komoly döntését az új ukrán főparancsnok, visszavonulót fújt Avgyijivkából (ATV)
Kivonják az ukrán egységeket a negyedik hónapja orosz ostrom alatt tartott kelet-ukrajnai Avgyijivkából - jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombat hajnalban.
febr. 17
9:42
Furcsa tüneteket észlelt az anyuka, ritka betegségben szenved az 5 éves kisfiú (Ripost)
A szülők teljesen összetörtek.
febr. 17
9:42
Az első osztályos kis Zoét gyászolja az esztergomi általános iskola – Beindultak az oltásellenesek (BorsOnline)
Az oltásellenesek nem tartják tiszteletben a család gyászát.
febr. 17
9:45
Munkaerőpiaci siker Vas vármegyében (Piac és Profit)
Több mint 6 milliárd forintot fordíthattak két munkaerőpiaci támogatási programra Vasban 2015-től 2023 végéig, csaknem 10 ezer ember kapott valamilyen segítséget a munkavállaláshoz a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program (GINOP) keretében – tájékoztatta
febr. 17
9:45
Lefasisztázott '56-os forradalom - az orosz nagykövet tiszta vizet önt a pohárba (HírTV)
"A tankönyvről szóló hír egy elfogult hírügynökségtől és szándékosan torzított formában jutott el a magyar médiához" – jelentette ki Sztanyiszlavov Jevgenyij Arnoldovics. Oroszország budapesti nagykövete a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, az ügy valószínűleg ezért váltott ki túlzott reakciót.
febr. 17
9:45
Békefi Viki és Feng Ya Ou betekintést engedtek szerelmes perceikbe (Metropol)
Békefi Viki és Feng Ya Ou romantikázni mentek
febr. 17
9:45
Mik azok, és hogyan működnek a Bitcoin letéti szolgáltatások? (BitcoinBázis)
A kriptovaluta tranzakció során a letéti szolgáltatás elengedhetetlen a biztonságos és nyitott tranzakciók lebonyolításához. Egy független harmadik, aki mindkét fél
febr. 17
9:45
"Putin go home!" – ilyen volt, amikor a Femen meztelen aktivistája Budapesten demonstrált (rtl.hu)
Mesterlövészek, helikopterek, hatalmas rendőri készültség – rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette érkezett meg 2015-ben ezen a napon Vlagyimir Putyin Magyarországra. Az események része volt két koszorúzás, közös vacsora Orbán Viktorral és egy négyszemközti egyeztetés is. Mindezzel párhuzamosan több tiltakozás is volt a teljesen lezárt
febr. 17
9:45
Tizenhétezer járatot törölnek Európa egyik legforgalmasabb repterének bezárása miatt (Roadster)
A bejelentés komoly aggodalmakat váltott ki az utazási ágazat szakértőinek körében.
febr. 17
9:48
Ma 15 órától miniszterelnöki évértékelőt tart Orbán Viktor (hirado.hu)
Az évértékelőt 15 órától élőben az M1 műsorán, a hirado.hu-n és a Kossuth Rádióban élőben követheti!
febr. 17
9:51
Jelentős amerikai küldöttség érkezik az országba vasárnap (Infostart)
A kétpárti kongresszusi delegáció a NATO-t és Magyarországot érintő stratégiai kérdésekről jönnek tárgyalni.
febr. 17
9:51
Ötméteresek után hetedik a férfi vízilabda-válogatott (Magyar Hírlap)
A főpróba kudarca után Párizsban jobban kell szerepelnie a magyar csapatnak.
febr. 17
9:51
Sok mindent megtennék az országom szabadságáért, de ha rá gondolok, mindig zavarba jövök (Mandiner)
Küzdjünk azért, hogy itthon ne jussunk el oda, hogy bármelyikünknek, aki egy szabadabb és nyitottabb országért harcol, meg kelljen halnia.
febr. 17
9:51
Ősi megalitikus főteret tártak fel Peruban (Helló Magyar)
A kutatók szerint a tér körülbelül 4750 évvel ezelőttről származik.
febr. 17
9:51
Azahriah: Könnyekkel küszködve figyeltem, mi a fene ez, egészen más volt, mint bármi, amit valaha megéltem (Telex)
Az énekes szerint a pénteki tüntetés sok év alatt az egyik legszentebb megmozdulás volt.
febr. 17
9:51
A Bardot-frufru újra hódít − így viseld ezt a trendi frizurát (in.hu)
Mindenki Bardot-frizurát akar. Az elmúlt héten három időtlen szépségikon − pontosabban Selena Gomez, Lana Del Rey és Julia Roberts − erősítette meg, hogy tavasszal valóban divatos lesz a frufru.Valóban ez a tökéletes alkalom arra, hogy a Bardot-frufru újra a mainstreambe kerüljön. A 80-as évek középső választékainak és oldaltincseinek már volt egy
febr. 17
9:54
Orbán közvetlen munkatársa a 25. évértékelő előtt: “a pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen" (ATV)
Először szólal meg Orbán Viktor miniszterelnök ma a Várkert Bazárban a 25. évértékelőn azután, hogy a kegyelmi ügy miatt lemondott Novák Katalin államfő, Varga Judit távozott a közéletből, és tegnap Balog Zoltán is bejelentette: lemond a református zsinat elnöki posztjáról.
febr. 17
9:54
Egy utas bőröndjéből másztak elő – sokkoló dolog miatt kellett visszafordulnia a repülőgépnek (hirado.hu)
Kukacok potyogtak a poggyásztartóból az utasok fejére a Delta légitársaság egyik járatán.

Keresés